Petőfi Népe, 2008. április (63. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-07 / 81. szám
PETŐFI NÉPE - 2008. ÁPRILIS 7., HÉTFŐ 2 m $ MEGYEI KÖRKÉP Baja SZAKISKOLÁK A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Bajai Közoktatási Intézménye rendezi jelen tanévben a Speciális Szakiskolák Országos Egyesülete faipari és szobafestő-mázolótapétázó szakmájában az országos döntőt április 9. és 11. között. Az ünnepélyes megnyitó a Barátság téren, a főintézmény aulájában lesz. A szakmai verseny másnap délelőtt, a Szegedi úti tanműhelyekben zajlik - tudtuk meg Müller István igazgatótól. (G. Zs.) Hercegszántó emlékverseny A tavaly fiatalon elhunyt hercegszántói ultiversenyző, ifj. Vöő István tiszteletére rendeznek emlékversenyt. A vetélkedés április 19-én, szombaton 14 órakor kezdődik az ultiklubban. (T: G.) Kiskunfélegyháza vetélkedő Ifjúsági katasztrófavédelmi versenyt rendeznek az általános és középiskolások részére április 10-én, csütörtökön reggel 9 órakor a tűzoltóságon. A vetélkedőn a helybéliek mellett kiskunmajsai és szanki diákok is részt vesznek, akik a tanév során elsajátított veszélyhelyzeti ismereteikről, a mentésben szerzett jártasságukról és fizikai felkészültségükről adnak számot. (H. R.) Kiskunfélegyháza tárlat Szeleczki István festményeiből nyílik kiállítás csütörtökön délután ötkor a Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában. A tárlatot Molnár István festőművész, a Holló László Képzőművész Kör vezetője nyitja meg. (H. R.) Kunszáliá« szavalóverseny A költészet napján, április 11-én egész napos szavalóversennyel emlékeznek József Attila születésének 103. évfordulójára a település művelődési központjában. (Sz. A.) Tiszaalpár irodalmi A magyarság Nagy Gáspár költészetében címmel, Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés apátság perjele tart előadást ma délután 5 órakor a tiszaújfalui bencés kolostorban. (Sz. A.) Zsana TONNASZÁMRA Egy vállalkozás telephelyéről több tonna értéket tulajdonítottak el. Saválló acélcső és rézkábel, valamint egy áramfejlesztő berendezés részegysége egyként szerepel az ellopott holmik listáján. Az okozott kár mintegy négymillió forint. (K. T.) Don Quijote A búsképű lovag történetét Dale Wassermann-Mitch Leigh: La Mancha lovagja című musicalje alapján színpadra álmodták a Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziumának diák színjátszói. A halasi közönség előtt fergeteges sikerrel mutatták be a fiatalok a darabot a helyi filmszínházban Anda Géza, Gubik Károly és Jordanov Ágnes főszereplésével. A zenés darab színrevitelében közreműködött még Csicsai Antal rendező, File Gabriella diákszínpad-vezető, Oláh Adrián zenei rendező. Az előadás táncos koreográfiáit Posztobányi Vanda és Varga Luca készítette. Ezzel azonban még nincs vége: a halasi előadások után hamarosan vidéki turnéra indulnak. Már rég fizetni kellett volna kártérítési eljárás A biztosító csak egy sokkoló üzenetet küldött Leégett egy tanyaház januárban Izsákon. A tűzoltóság hatósági bizonyítványa alapján a biztosítónak térítenie kellene a kárt. De nem teszi. Miklay Jenő A Szajor dűlői lakóépületet az ingóságokkal együtt tavaly áprilisban 15 millió forintra a Magyar Posta Biztosító Zrt.-nél biztosította Nagy Istvánná. Idén január 13- án pedig mindenét felemésztették a lángok. A biztosítónak a fizetési kötelezettsége megállapításához szükséges hatósági iratok megszerzése után 15 napon belül térítenie kellene a kárt. Ám a biztosító erre fittyet hány. Eleinte még gördülékenynek tűnt az ügyintézés, a biztosítási szakértő már másnap jegyzőkönyvezett, és a hatósági bizonyítványok mellé bekérte a részletes kárlistát is. Nagy Istvánná számára végtelennek tűnő idő után - március 6-án - végre a kártérítési összegből megérkezett 1,1 millió forint előleg. Azóta csak egy kurta, de annál sokkolóbb üzenetet faxolt a biztosító jogásza: nem fogadják el a tűzoltósági hatósági bizonyítványt, mert személyi felelősséget feltételeznek. Március 18-án ki is rendelt a biztosító egy szakértőt a tűz keletkezésének kivizsgálására. Vagyis az idő tájt intézkedett erről, mikor már a leégett épület maradványából semmit nem lehetett a helyszínen fellelni. A károsult szerint mondvacsinált A biztosító két hónappal a tűz után rendelt ki szakértőt. ürügy a szakértés, ezért panaszt emelt a békéltető testületnél. Nagy Istvánná veje, dr. Bak Sándor képviseli a testületnél anyósa ügyét. A jogásznak is az a véleménye, hogy a biztosító tiftvényt sért.- Több problémát felvet a biztosító etikátlan, szerintem a legelemibb szabályokat is mellőző eljárása, Értheteüen az, hogy milyen alapon állapított meg több millió forinttal kisebb kárt, mint amit a független szakértők becsültek. Az sem vüágos, hogy mi Összefogással épült fel az új hajlék HÚsvÉTKOR számoltunk be róla: Nagy Istvánná elporlott otthona helyébe - példás összefogással - az izsáki iparosok építettek új házat. Az összes költséget megelőlegezték, szeretnék immár viszontlátni pénzüket. Azonban Nagy Istvánná nem tud fizetni. Olykor az élelemrevalóval is gyerekei, ismerősei segítik meg. Minden arra vall, hogy a biztosító csak addig tekintette őt kedves ügyfelének, amíg fizette a díjat. A felek békéltető tárgyalását április 25-ére tűzték ki. értelme lehet az újabb vizsgálatnak a tűzeset után két hónappal, hiszen január közepén minden, a kárszakértő által készített iratok, fotók a rendelkezésére álltak' a tűzoltóság összes irat- és képanyagával együtt. Ezzel az intézkedésével kétségbe vonja a szakhatóság hatósági bizonyítványát, a szakvéleményeket. A biztosító eljáró ügyintézője ki is mondta: gyanús az nekik, hogy a Filantróp Kht. emberei a tűz keletkezése előtt épp négy hónappal vizsgálták meg a fűtésrendszert. Akkor volt időszerű a négyévenkénti szakhatósági ellenőrzés. Mi ebben a gyanús? Sajnos, kérdéseinkre nem kapunk választ. A biztosító vezetői, jogásza elérhetetlen a pesti központban, az ügyintéző pedig sorra mellébeszél - sorolta a nézeteltéréseket Bak Sándor. Ezekkel a kérdésekkel lapunk is megkereste Lakatos Andor ügyintézőt, aki közölte: nincs joga nyilatkozni. A biztosító marketingirodájához irányított, de ott sem kaptunk tájékoztatást. A nyakon szúrt taxis megúszta, a kamaszt elfogták és lecsukták ► Folytatás az 1. oldalról. A férfinak sikerült visszaülnie az autóba, és elmenekült. Rádión kérte kollégái segítségét, majd a Kiskőrösi útra érte küldött taxival szállították kórházba. Ellátását követően azonnal hazamehetett. Közben a rendőrök és a taxisok is keresték a tanyavilágban a támadót, de nem találták. A zsaruk nem kis meglepetésére viszont néhány órával később meglátták a kecskeméti rendőrség közelében. Vélhetően fel akarta adni magát, ám ebben megakadályozták, mert a Batthyány utcai épület mellett őrizetbe vették. Egyelőre nem tudni, hogy mi volt a támadás oka. A17 esztendős R. István előzetes letartóztatását kezdeményezték a rendőrök. ■ Noszlopy Személyi változás a kecskeméti testületben Illés Péter, a kecskeméti képviselő-testület szocialista frakciójának tagja, a helyi MSZP alelnöke március 21-én lemondott listás képviselői mandátumáról. Az egykori városatya párttagságától nem vált meg. Döntését családi okokkal indokolta. Brúszel László, az MSZP frakciójának elnöke tájékoztatott a változásokról. A képviselő-testületben Illés helyére a listán utá- I na következő Véghné Bánóczki Anna kerül, aki az előző ciklusban az egészségügyi és szociális bizottság elnöke volt, ebben a ciklusban ennek a bizottságnak eddig külsős tagja volt. Illés Péter alelnöki posztját a helyi küldöttgyűlés csütörtöki döntése alapján dr. Csonka Péter tölti be. A Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 32 éves jogász munkatársa tavaly óta a Fiatal Baloldal kecskeméti elnöke. Az MSZP városi elnökségében két hely Is megüresedett. Februárban ugyanis összeférhetetlenség miatt Molnár Zoltán is lemondott posztjáról. Az egyik üres helyre Király lózsefet, a Free-Line Kft. vezetőjét, a másikra pedig Szabó Sándort, a Kecskeméti Televízió korábbi főszerkesztőjét választotta meg a küldöttgyűlés. «G. Z. Fiatok 0% befizetéssel a Jansik Autóházban Raktáron lévő, 0 km-es FIAT bemutató autók, akár önerő befizetése nélkül, 14 % kedvezménnyel elvihetők! MÁR CSAK: 4 DB BENZINES CLASSIC PUNTO 1.2 „LIMITÁLT” 14% kedvezmény - 0% önerő: 29.950,-Ft havidíj 14% kedvezmény -10% önerő: 26.960,-Ft havidíj MÁR CSAK: 3 DB DIESEL CLASSIC PUNTO 1.3 Mjet „LIMITÁLT” 14% kedvezmény - 0% önerő: 33.990,-Ft havidij 14% kedvezmény -10% önerő: 30.590,-Ft havidíj LIMITÁLT FELSZERELTSÉG: klíma, metálfény, szervokormány, ABS, fedélzeti számítógép, elektromos ablakemelő + távirányítós központizár, elektromos fényszóró magasság állítás, bőr sportkormány, dupla légzsák, színre fújt lökhárító, ködlámpa, CD-s rádió, állítható magasságú kormány és vezetőülés, osztva dönthető hátsó üléstámla, extra kárpit, 3 db hátsó fejtámla További akciós bemutató autóink: 1 db Panda: árengedmény 450.000,-Ft 2 db Grande Punto: árengedmény 400.OOO,-Ft 2 db Linea: árengedmény 300.000,-Ft, 2 db Dobló Panorama: árengedmény 400.OOO,-Ft Jansik Autóház Kft. 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. km, Tel.: 76/506-480, Fax: 76/498-554, mravai@jansik.hu HIRDETÉS Próbálja ki egy tesztvezetésen! Jansik Autóház Kft. 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. km, Tel.: 76/506-480, Fax: 76/498-554, mfabian@jansik.hu 2700 Cegléd, Külső-Jászberényi út 355/4., Tel.: 53/316-495, Fax: 53/314-005, itamas@jansik.hu Megérkezett - Megérkezett - Megérkezett Vidám, kerekded formák, beindítóan izgalmas színek, kényelmes vezetés és parkolás. Korszerű motorválaszték, megbízható aktív és passzív biztonság. Rengeteg zseb. Hely mindennek és mindenkinek. Automata, vezető- és utasoldali mosoly elöl-hátul. * 1 literes motorral is! * Kedvező finanszírozással! r~pi /» r-i | Üzemanyag*fogyasztás(kombinált). 4.5-5,9 1/100 km; mm0M m C02-kibocsátás 120-142 g/km. S Z e b b éS CSűbb