Petőfi Népe, 2008. április (63. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-05 / 80. szám

14 PETŐFI NÉPE - 2008. ÁPRILIS 5., SZOMBAT PETŐFI NÉPE Már húszezren látták a Munkácsy-képeket jubileum Az Angolkisasszonyok-iskola diákjai rajzóra keretében tekintették meg a tárlatot Kőrös Sára rajztanárnő lett a Kecskeméten, a Cif­rapalotában látható Mun­­kácsy-kiállítás húszezre­dik látogatója. A tanárnő diákjaival, a kecske­méti Angolkisasszonyok Ward Mária Leánygimnáziuma és Kol­légiumának ötödikeseivel és ti­­zedikeseivel érkezett a Mun­­kácsy-kiállításra. Kőrös Sára az iskolából már több csoportot kí­sért el a tárlatra, amely minden alkalommal - így most is - le­nyűgözte a tanulókat. A tanárnő kezdeményezését, miszerint minden diáknak látnia kell a fel­becsülhetetlen értékű alkotá­sokat, a szülők is örömmel fo­gadták. A diákok, miután a tár­latvezetés keretében megismer­kedtek a festményekkel, a köze­li Bozsó Gyűjteménybe mentek, ahol a Munkácsy kortársai című tárlatot is megtekintették. A kiállításon húszezredik láto­gatóként ajándékkal kedvesked­tek a rajztanár nőnek, amit virág kíséretében Farkas Lajos, a Bács- Kiskun megyei múzeum szerve­zetének igazgatóhelyettese adott át csütörtökön. a Kőrös Sára tanárnőt Farkas Lajos múzeumigazgató-helyettes köszöntötte (balra). Az Angolkisasszonyok diákjai élvezettel hallgatták a tárlatvezetést. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázatot hirdet a megyében 2008. évi rendezvények támogatására A pályázat célja: Kiemelkedő jelentőségű nemzetközi, országos, regionális, megyei, kistérségi és települési közösségi, kulturális, művészeti, hagyományőrző rendezvények támogatása. A pályázatra felhasználható keretösszeg: 17 000 000 Ft I. Pályázati teltételek: A pályázók köre:- Pályázhatnak a megye települési önkormányzatai önállóan és más önkormányzatokkal társulva, többcélú kistérségi társulások, egyházak, valamint civil szervezetek a szervezet székhelye szerinti települési önkormányzat támogatásával.- Minden pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.- Nem nyújtható be pályázat a megyei önkormányzat által más forrásból már támogatott kiemelt rendezvényekre.- Nem kaphat támogatást az a pályázó, aki a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzattól bármilyen címen korábban támogatásban részesült és azzal a pályázat elbírálásáig nem számolt el.- Erre a keretre alapítványok és intézmények nem nyújthatnak be pályázatot! Az igényelhető pénzeszköz vissza nem térítendő támogatás, amely a teljes költség maximum 50%-a lehet, de nem haladhatja meg rendezvényenként a 300 000 Ft-ot. A pályázat utófinanszírozású. A támogatás folyósítására a rendezvényt követően, a rendezvény szakmai értékelése és az elszámoláshoz szükséges bizonylatok bemutatása után kerülhet sor. II. A pályázat tartalmi követelményei: 1. ) Kísérőlevél, mely tartalmazza:- a rendezvény címét, rövid ismertetését,- a rendezvény költségeit, kíjLöíl a rendező által felajánlott pályázati önerő összegét,- a konkrét támogatási célt és az Igényelt összeget. 2. ) A pályázó felelősség nyilatkozatát arról, hogy a támogatást kizárólag a megjelölt pályázati célnak megfelelően használja fel. 3.) Mellékletek- a képviselőtestület határozata a rendezvény megszervezéséről, költségeiről, a pályázati önerő fedezetének biztosításáról és a pályázat benyújtásáról;- részletes programterv, megjelölve az igényelt támogatás felhasználása konkrét célját;- részletes költségvetés, amely tartalmazza a pályázó rendelkezésére álló fedezetet és az igényelt pályázati támogatásra vonatkozó költségeket;- referencia adatok (hagyományos rendezvényeknél a korábbi évek tapasztalatainak értékelése, a rendezvény közösségi, kulturális, idegenforgalmi jelentősége, szerepe);- a pályázó kötelezettségvállalása arról, hogy a megyei önkormányzatot társrendezőként szerepelteti, a rendezvényekkel összefüggő kiadványokon feltünteti a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat címerét, a rendezvényeken kitűzi Bács- Kiskun megye zászlaját, a rendezvény kiadványain megyei elnöki köszöntőt jelentet meg;- civil szervezet pályázata esetén a szervezet létezéséről szóló, 30 napnál nem régebbi bírósági kivonat, valamint az illetékes települési önkormányzat támogató nyilatkozata. III. A pályázat tormai követelményei A tartalmi követelményeknél felsorolt dokumentumokat 2 példányban A/4 méretű lapokon, dossziéban kérjük benyújtani. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. április 30., szerda A pályázatokat Bányai Gábornak, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének címezve a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Hivatalához (6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.) pályázatonként külön borítékban kell benyújtani, legkésőbb a pályázati határidő lejárta napján (postai úton vagy személyesen 16 óráig). A támogatásokról a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke 2008. május 30-ig dönt. A döntésről a pályázókat írásban értesítik. A nyertes pályázóval a támogatás folyósításáról, a felhasználásról és az elszámolási kötelezettség teljesítésének módjáról a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szerződést köt. ; Kecskemét, 2008. március 28. _________________________________________________Bányai Gábor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke O GYÓGYFÜRDŐ, MOTEL, KEMPING JONATHERMÁL ZRt. Gyógy- és Élményfürdő Kiskunmajsa, Kőkút 26. Tel.: 77/481-855; Fax.: 77/481-013 E-mail: jonathermal@mail.datanet.hu http: www.jonathermal.hu Vásároljon elővételben fürdőbelépőt üdülési csekkel a kiskunmajsai Gyógy- és Élményfürdőben! Egész évben minden korosztálynak! A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. Rose&Krieger Profitcenterébe az alábbi munkakörökbe keresünk munkatársakat 1. Általános szerelő Két műszakos munkavégzés Elvárás:- gépipari végzettség (autószerelő, műszerész, lakatos)- pontosság, igényesség, megbízhatóság Fiatal pályakezdők jelentkezését is várjuk. 2. CNC Forgácsoló Elvárás:- CNC forgácsológépeken szerzett ismeretek- szakmai tapasztalat előnyt jelent- pontosság, igényesség, megbízhatóság Fiatal pályakezdők jelentkezését is várjuk. Érdeklődni lehet: Baráth Mihály termelésvezetőnél, 76/515-671 # # i/|DAR7n RFFFI rTFTFQFK W I SmMmüi ij ItZli jím I IlZ I TAVASZ MIX STRUKTURÁLT BETÉT Jegyzési időszak: 2008. március 17. - 2008. április 16. Futamidő: 1 év Kiemelt kamat: 13,00%, EBKM: 13,00%** Garantált kamat: 4,00%, EBKM: 4,00% Fiók: 6000 Kecskemét, Petőfi Sándor u. 1 Tel.: 76/502-170 Fax: 76/502-177 Jövő Bónusi Program: 3 hónapos, egyszeri lekötésű betét, Tavasz Mix Strukturált Betét és a Victoria-Volksbanken Életbiztosító Zrt. Oepozif + vegyes életbiztosítás kombinációja. * * * Akciós Mix IV: 60 napos, egyszeri lekötésű betét és Tavasz Mix Strukturált Betét kombinációja. Az Akciós Mix 60 napos betétre évi 10,00% kamatot, EBKM: 10,00% fizetünk** * *. * Aniátmyl&sii pén/étüik 20%-át a,lottó BóntíM Program 3 hónapos 40%$ áTavas? íte Struktúráit Sötél&eh; 4Ö%$ puliig a VttföflfrVoflttSbarte ioíBlztonlíó 2 rí, ß&pö/lii éittöí/iósöMMh héfyáái él. * ■ Kiöiúslí tarnst ffégfósöHOK fsiiéfáiö: Atiiénnyibiiii n tmmö alatt, egyik lefileöb süíör&jító fójÉttóny sem an «I kesdeii gttötanak (tittsrfitóő első napjai 7ö% termők kiörtiöH kamatét fest, smennv®8n agye-tlen részvény is MrrolKOf a tömtök fttamitfeje sistt eléri á mäoti őíiőtaoek ?ö%'# a tömték csak. a sárgáiéit kamatot fizeti ki, *1 * Aftieflhyiften ä Tavasz Mix ätfükturßii Üstöt tt Wflfölőyöífó&i idŐSzakőí köwrttíen nein Ifidül 61, vagy a DöpöíH* étóíblztüefiási SHWfáöttési ftsm jön féfrO.S 3 Itörtöpeá bMéírít évi MM Hmm É8KM‘, g,m tant a Bank. “’■* Amsunvihcin az ügyfél oénrtt <jÖ%*bftfi Axsiőfc Mis tv fiapes Héiöo, Tavas/ Mix lífatówőtt iNúőtbe helyezi AmwnylöeR s Tsvaaz Mm struktúráit betet a betétgyűjtési lőeszakoi kövöí&m nem intim öl a 60 fifktö bététm fel kamstöi, ßöKM; §,??*% íiatrt a Bank. ■M á filröétls Itöfti tülnásü! üyllvánős ajaftfóftétölfteK, vagy tajéKöztatönsk.. További rSszletöK & mfötmftoiők -»".Míigyamrétagi Voltaink írt- tiőkjálbafl. A fnrdétéstal tagökölötós tanüíctóRáí á MagyárOf^gl Völksbunk M rtmiiienkör ttótyttö Hlíítsiniéíts/o ds Kdftölól&S tfetéjé taftsinfäää. Á béléti fcfóWÖáégÖtfó vötiőtkO/ó tóvSBbi kíáháiyök a Senk Áftöiaiiös S/öfröSősí Teitöteieiböf!, '»ütve n Ssiéti tsiiHtauém moo Volksbank-Line: 06.40-41*42-43 ^VOLKSBANK www.volksbank.hu a bun« ö#sí#köt. Közlemény Az FGSZ Földgázszállító Zártkörűen működő Részvénytársaság 2008. április 07-08-án 14.00 és 20.00 óra között földgáz-távvezeték rendszerén, fáklyázással járó karbantartási munkát végez a lakosság folyamatos gázellátásának érdekében. Társaságunk Dunafalva szakaszoló állomáson, szakembereinek felügyelete mellett végzi a gáz lefúvatását, fáklyázását. A művelet a lakosságot nem veszélyezteti, azonban erős hang- és fényhatással jár. A környék lakóitól a nyugalmuk megzavarása miatt ezúton is elnézést kérünk. A munkálatokról, a helyszínen lévő szakembereink készséggel adnak tájékoztatást. Megértésüket köszönjük! Megyei napilap kézbesítésére munkatársat keresek BOCSA területére! Érdeklődni: Laskovics Norbert 70/299-42-67

Next

/
Thumbnails
Contents