Petőfi Népe, 2008. április (63. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-05 / 80. szám

KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2008. ÁPRILIS 5., SZOMBAT KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik özv. BERENTE FERENCNÉ Kis Mária búcsúztatásán részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. EMLÉKEZÉS^ EMLÉKEZÉS KÖSZÖNET „Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." CSIK JÁNOS kunszállási lakos halálának 5. évfordulójára. Szerető családja. Emlékezés szerető szüléink TERCSI LAJOSNÉ Ádám Borbála halálának 1. évfordulóján és TERCSI LAJOS halálának 27. évfordulóján. Szerető családjuk. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik SZABÓ JÁNOS temetésén megjelentek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik JUHÁSZ JUDIT búcsúztatásán megjelentek, fájdalmunkban együtt éreztek. A gyászoló család. GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy GYENES ISTVÁN kecskeméti lakos, 65 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2008. április 8- án, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. Kecskeméten, a Kápolna utca 2. alatt található a Petőfi Népe ügyfélszolgálati irodája. Telefon; 76/505-310,76/505-311 ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APRÓ INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/7737-304. — * *938150" KUNADACSON 120 m2-es 2 szoba, nappalis ház garázzsal, melléképülettel, kerttel, gyü­mölcsfákkal eladó. Irányár: 11,5 M Ft. Érdek­lődni: 30/4260-210.----------------- *66000* KECSKEMÉTEN, a belváros szívében, csendes utcában, II. emeleti,1+3 félszobás, erkélyes,egyedi kialakítású lakás fedett gép­kocsi beállóval, bútorokkal együtt eladó. Ár: 18,8 M Ft, Tel: 30/695-5613 *939938* * BALATONALMÁDI központjában 80 m1 be­rendezett nyaraló eladó. 17.6 M Ft, 20/387- 4223.--------------------------------------­­­*939471* BUGAC központjában 2 szobás+nappaiis csa­ládi ház eladó 400 négyszögöl portán. Ár: 4 M Ft, 06-30/697-3076.---------------------------------------------------------------*939462* ELADÓ Kecskemét, Máriahegyben 200 négy­szögöl hobbikért. 70/509-3297.------ — —— ------- ----------- -’939580* ELCSERÉLNÉM vagy eladnám 50 nf-es kertes (gázos) családi házamat. 76/487-129, 70/529-0129.-------------------------*939660* FŐUTAK mellett földet vennék. 30/982-1318. —------------—-----------------------------------------*939786* FŰLŐPSZÁLLÁS0N 86 m2 családi ház, gáz+vegyes tüzelés, 2 garázzsal eladó. 30/6419-177-------------­­­*939911* HARKÁNYBAN a fürdőtől 50 m-re, 32 m2 gar­zon lakás sürgősen eladó. 06-20/412-95-16. *939420* KADAFALVI, 128 m2, 2006-os építésű, 3 szoba+nappali, garázsos családi ház eladó. Igényesen kialakított (kandalló, pezsgőfürdő­kád). 70/3277-464. Ar: 31 M Ft---------------------------------------------------------------*939799* KALOCSÁN, a Kertvárosban 100 m2-es sorházi lakás eladó. 78/465-601.- —---­­­­­*936443* KALOCSÁN a Hosszú A. u.-ban 2 szobás, gáz­fűtéses ház eladó. 70/206-2708.---------------------------------------------------------------*939635* * KECELEN családi ház eladó. 30/5514-237.--------------------------------------------------------------*939630* KECSKEMÉT, belváros csendes részén földszintié 3 szobásé erkélyes, egyedi fütéses la­kás, hozzá tartozó pincével, illetve garázzsal együtt eladó. Kínálati ár: 19,9 M Ft Érd.: 30/695-5612.----------------------------------- —*939938* KECSKEMÉT belvárosában öreg ház eladó. Építésre alkalmas telek. 20/931-7974. —----------------------------------------------*922559* KECSKEMÉT belvárosban a piacnál frekventált 24 m!-es üzlethelyiség nagy üvegkirakattal el­adó. Érd.: 20/339-2006.-------­­­­*938140* a KECSKEMÉT, Fadrusz J. utcában fsz.-i, 28 m2-es, parkettás, gázkonvektoros, azonnal be­költözhető lakás eladó. 20/9677-601.----------------------------------------------------------------*925174* KECSKEMÉT, Klauzál téren II. em.i, 64 m2-es lakás eladó. Ár: 10,9 M Ft, 20/394-7530.----------------------------------*---------------------*939891* KECSKEMÉT központjában eladó v. hosszú táv­ra kiadó III. emelet+tetőtér 93 m2-es lakás, garázs, liftes házban. 70/336-50-87. ........................... *936333* KECSKEMÉT, Műkertben 61 m!-es 2 szobás la­kás 25 m!-es garázzsal eladó. 20/259-5237.-------------------------------------­­*939611* KECSKEMÉT, Rendőrfaluban 82 m!-es ház 530 m! telken eladó. Ár: 14 M Ft, 20/394-7530.--------*939891* KECSKEMÉT, Széchényiváros közkedvelt ré­szén III. emeleti, 2 szobás, fűtéskorszerűsített lakás, új nyílászárókkal, klímával együtt eladó. Ár: 8,95 M Ft Érd.: 30/695-5612------------------------ —*939938* KECSKEMÉT, Szolnokihegy kisipari kiskertes övezetében, 1500 m2 zártkert lakóháznak épült házzal eladó. 20/968-9196.--------------------------------------------------------------*939432* KECSKEMÉTEN, a belvároshoz közeli részen tégla építésű társasházban exkluzív kialakítá­sú, 2 szobás, erkélyes, nem zárószinti lakás fi­atalos ízlésvilággal, beépített bútorokkal, klí­mával, gépkocsi beállási lehetőséggel együtt eladó. 16,6 M Rábai László ingatlanértékesítő Tel,: 30/820-91-92 www.dh.hu oldalon többet megtudhat az ingatlanról.--------- *939938* » KECSKEMÉTEN, a Március 15 u.-ban 1 szo­bás, III. em-i lakás eladó. Azonnal beköltözhe­tő, 7,2 M Ft Tel.: 30/279-29-38-------------­­­­­­-939693* KECSKEMÉTEN, a Villanegyedben hosszú távra kiadó esetleg eladó egy impozáns, hangulatos 3 szobás szép állapotú polgári ház, 200 négy­szögöles telken, saját pincével, garázzsal és rendezett nagy kerttel. Telefonszám: 06- 20/491-5597-------------------------------------»-----------------------*936174* KECSKEMÉTEN azonnal beköltözhetően eladó 2 szobás, III. em.-i, Akadémia krt.-i távfűtéses, egyedi hőszabályzós lakás. 20/9-421-484.--------------------------------------------------------------*913099* KECSKEMÉTEN eladó, igényesen kialakított 120 m2-es (beépített padlástér+pince+melléképület) családi ház jó állapotban. Tel.: 30/9380-883.-------*936057* KECSKEMÉTEN, Erzsébet krt.-on építési telek eladó. Ár: 4,6 M Ft, 30/9-438-747.------*876494* » KECSKEMÉTEN, Ezüstdénár u.-ban 2 szo­bás ház eladó. 20/9677-601,-----------------------------------------------------------------925174* KECSKEMÉTI 2 szobás lakást vásárolnék III. em.-ig tulajdonostól, reális áron (távhős nem érdekel). 70/330-4287.------------­­­­­­*939634* KECSKEMÉTTŐL 12 km-re tanya eladó. Ár: 6.4 M Ft, 20/975-7119. ____________ *939585* KEREKEGYHÁZÁN tanya (melléképületekkel) jó állapotban, korszerűen felszerelve a belterület mellett eladó. 70/579-3231.--------------------------------------------------------------*939804* KISKUNMAJSÁN, központhoz közel komfortos családi ház eladó. Tel.: 06-70/388-7190--------------------------------------------------------------*939476* KECSKEMÉT, Árpád krt. 17.1. emeleti, 2,5 szo­bás lakás eladó óvoda, bölcsőde mellett. Ár: 9,8 M Ft, 76/325-674.--------------------------------------------------------------*939257* KMÉT, belvárosi 80 m2-es, 5 éves, 1+3 félszo­bás lakás 19.7 M-ért eladó. 20/2016-736.-------------•-------------------------------------------------*937751* KECSKEMÉT, bírósággal szemben zártfolyosós 40 m2-es, 1 szobás+gardróbos, konvektoros, igényesen felújított lakás eladó v. kiadó. 06- 30/466-4789. Kínálati ár: 8 M Ft---------------------------------------------------------------*939504* KECSKEMÉT, Dobó krt-i, 2,5 szobás lakás azonnal beköltözhetően eladó. 30/953- 2920.--------------------------------------------------------------*938120* KECSKEMÉT, Felsőcsalánosban 6028 m2 épí­tési telek eladó. Közművel. 30/9154-880.-------------■------------------------------------------------*939560* KECSKEMÉT, hunyadivárosi 1.5 szobás, III. em.-i lakás eladó. 20/9188-912.------------------------------------------------------- -*939403* KMÉT, hunyadivárosi 58 m2 IV. em. erkélyes egyedi gázfűtéses lakás eladó 30/513-1458---------------------------------------------------------------*939583* KMÉT, Juhar u. 2,5 sz. fszt-i extrán felújított új kazán, gépesített konyha, fürdőszoba stb. el­adó: 13,8 M Ft, 20/9-253-248.------ ----------------— *937828* 8 KECSKEMÉT, petőfivárosi 3 szobás családi ház eladó. 76/493-131,30/258-3577.---------------------------------------------------------------*939919* KMÉT, Széchenyiv. cserepesekben 3 sz, I. em.- i lakás eladó: 11,2 M Ft, 20/9-253-248.------*--------;---------------------------------------------*937828* KECSKEMÉT, széchenyivárosi Stádium utcai, fsz.-i, 2 szobás lakás eladó. 30/304-3062. — ------------------------­­­­*939375* KMÉTTÖL 7 km-re a ladánybenei úttól 150 m­­re 3000 m2-en, 70 m!-es komfortos tanya el­adó. A tanyához tartozik 6000 m2 szőlő és 2500 m! szántó: 10,5 M Ft, 30/225-6118. *■«-*....................................... *939627* LAJ0SMIZSÉN családi ház eladó! I: 30/9- 553-002---------------------------------------------------------------*939870* LAKÁS, iroda, képviselet befektetés - Budapes­ten a Váci utcában eladó egy 38 m!-es földszin­ti, csendes, hangulatos udvari lakás. www.ecentralfotol.extra.hu, 06-30/386-0990.---------------------------------------------------------------*939565* KECSKEMÉT, Máriahegyben 50 m2-es, házszá­mos ház garázzsal, 330 n-öl telken, csendes utcában, főúthoz közel készpénzért eladó. Víz, gáz, villany van. Ár: 7,9 M Ft, 30/610-8323.--------------------------------------------------------------*939769* MÉLYKŰT0N családi ház eladó. 70/206- 5040.----------------------------------------------------■----------*938300* NYÁRLÓRINCEN 2 szobás családi ház 1500 m2-es telken víz, villany és gáz közművekkel, alkalmi áron eladó. 11 M Ft, 20/218-6140.-------------------------*914552* ROMOS, erdős tanyát veszek. 30/620-2750. — — ----- -------- - *939786* SZÉCHENYIVÁROSBAN, III. em.-i, 2 szobás, fű­téskorszerűsített, 56 m2 lakás és 21 m2 iker­garázs külső fele eladó. 20/475-4334.-----------------------------------------------,--------------*939782* KECSKEMÉT, Széchenyivárosban 35 m2 felújí­tott szinttárolós lakás eladó. 30/652-9999.---------------------------------------------------------------*939888* TANYA, összkomfortos, a Hetény- és Kerekegy­háza közötti úttól 800 méterre, bekerített ud­varral és melléképülettel 7 M Ft-ért eladó. Tel.: 06-20/974-7320---------------------------------------------------------------*939818* TÁZLÁR0N 2,1 ha szőlő eladó. 20/481-3037.---------------------------------------------------------------*939518* TÁZLÁR0N 2 szobás ház eladó. 30/9154-880.---------------------------------------------------------------*939560* 8TISZAUG0N 2 szobás, összkomfortos csa­ládi ház, 85 m2, gáz és vegyes tüzelésű eladó. 30/240-3152.---------------------------------------------------------------*939258* VÁGHATÓ fenyőerdőt vennék. 30/366-0917------------­­­­*939786* VÁROSFÖLDÖN 3 szobás családi ház, különbejáratú 200 m2 gazdasági épülettel, ka­mionbeállási lehetőséggel, 2 db villanyórával, műhelynek, raktárnak kiválóan alkalmas, sür­gősen eladó: 16.5 M Ft, UL: belterületi telek, amellyel összekapcsolható az előző ingatlan eladó, 2,3 M Ft, Egyben 18 M Ft, 30/2448- 520.--------------------------------------------------------:------*896544* BÉRLEMÉNY KM ÉTI családi ház összkomfortos, 3 szoba, 2 fürdőszoba, műhely, melléképületekkel TESCO-val szemben hosszú időre bérbe adó. Ár: 120 E Ft/hó+rezsi és kaució. 30/922- 6309-----------------------,----------------------------------*939541* MŰHELY épületek és családi ház összkomfor­tos 3 szoba 2 fürdőszoba TESCO-val szemben hosszú időre bérbe adó. Ár: 120 E Ft/hó+rezsi és kaució. Tel: 30/922-6309---------------------------------------------------------------*939536* ALBÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉT Vacsiközi üres nappali + 3 félszo­bás, 2 fürdőszobás, duplagarázsos sorházi la­kás kiadó: 100 E Ft + rezsi. Tel.: 20/928- 9349.--------------------------------------------------------------*66000* BELVÁROSI 2 szoba, nagy nappalis, egyedi fű­tésű, összkomfortos, bútorozott lakás kiadó. Ár: 60 E Ft+rezsi/hó. 76/493-195, este--------------------------------------------------4-----------*939776* KECSKEMÉT, belvárosi garzonlakás bútorozva, hosszabb távra kiadó. 30/6835-570.------;--------------------------------------------------------*939322* KMÉT, Bocskai u. 13. alatt kétszintes, négy­szobás, üres lakás kiadó. 20/320:9828.-----­­— --------*918396* »KECSKEMÉT központjában 50 m2 lakás, igényes egyedülállónak kiadó, 30/544-1332.---------------------------------------------------------------*937803* KECSKEMÉT, Nyíri úton 2 szobás, bútorozatlan lakás kiadó. Ár: 30 E Ft+rezsi/hó+1 hó kau­ció. 20/354-3190.-------*937488* KMÉTEN bútorozott szoba férfinak kiadó. 70/946-2234 14 E Ft/hó+rezsi,------ ------ - *939823* ALBÉRLETET KERES KECSKEMÉTEN különálló, gázfűtéses, olcsó al­bérletet keresek. 30/907-4159.---------------------------------------------------------------*939914* JÁRMŰ AUDI 100. 2.5 TDI 140 LE 1992-es modell magyarországi hófehér limuzin 6 seb. klíma, friss műszaki, kitűnő esztétikai állapot, 7 lit. fogyasztás, 1.190 E Ft. 30/9381-306 •939821* »AUTÓKAT veszek bontásra adásvétellel, üzemképtelent is. 20/3333-745,---------------------------------------------------------------*934130* »ENDURO Gilera 125 eladó. 20/352-4512.---------------------------------------------------------------*939882* IVEC0 állatszállító 240-36 P (6x2) '90-es évj. dupla szintes, alu-felépítménnyel eladó, bérel­hető. Csere is érdekel. 70/4183-006.---------------------------------------------------------------*939830* KECELI Farkas Autóbontó www.kinca-autoker­­kft.fw.hu---------------------------------------------------------------*938112* KÉTÜTEMŰ Trabant eladó. 30/4125-417.------ ----- ----­­*939864* MERCEDES kereklámpás E-290 turbódízel au­tomata váltós, 1999.11. havi sötétmetál gyári fényezéssel, szalon állapotban, dohánymentes 7 lit. fogyasztás 2.895 E Ft háztól eladó. 30/9381-306.---------------------------------------------------------------*939821* MERCEDES 2000-es dízel motorváltó, 350-es IZS rendezett papírokkal, üzemképes jó álla­potban eladó. 30/223-4072.-----------------'■---------------------------------------------*939518* MERCEDES 22.28 ‘89-es évj. tgk. lecsatolha­tó daruval eladó. 70/4183-006.---------------------------------------------------------------*939830* » MITSUBICHIL 300 és Mitsubichi Galant al­katrészenként eladó. 20/465-9817. MITSUBISHI ponyvás kisteher 3,51, 2,5 dízel, 4x2 m platóval, friss műszakival, 114.000 km­­rel, 999 E-ért eladó. 70/416-9057. —.........................-4— *939877* RENAULT 19 1.4 5 ajtós eladó. 20/9935-737.---------------------------------------------------------------*939824* RENULT Thalia 2001. 90 E Ft: 20/3137-965.-------­­­­­­*937501* SEAT Inca 1.4 2002-es évj. enyhén sérült el­adó. Vadkert környéki szántófölre elcserélném vagy beszámítanám. 20/263-4948.---------------------------------------------------------------*939263* SEAT Inca, 5 éves, 1. tulajtól eladó vagy Lada Niva csere érdekel. 30/9637-724.---------------------------------------------------------------*939512* »SUBARU ossz. k., hobi célra! 30/282- 6364.----­­­­­*939698* SUZUKI Swift 1.3 GLX 2000-es évj. 77 E kör­rel extrákkal, 1,5 év műszakival eladó. 20/259-9612. 800 E Ft---------------------------------------------------------------*939754* SUZUKIT, OPELT vennék kp-re. 70/334-8886.------------------------------------------------------------------------*939805* » SZGK utánfutó eladó. 76/376-308.- *939708* UTÁNFUTÓ eladó, 550 kg összsúlyú, 3x1.5 mé­ret, magasítóval, új, 3 év műszakival. 20/3294-176.----------*939908* UTÁNFUTÓT olcsón! 06-20/9530-663.- *930692* 2 DB csettegő eladó. T.: 70/967-1967-----------------------------------------------------*--------*939441* a 2107 Lada, ‘87-es évj., 1. tulaj, 12 E km, újszerű állapotban eladó. 20/578-2639.-----------------------------------­­­­*939901* HONDA NSR motorkerékpár 50-es, papírokkal eladó: 155 E Ft. T.: 30/296-8582.--------------------------------------------------------------- *66000* 2 TENGELYES WM Meyer 2,7 tonnára vizsgáz­tatható, kis gépek szállítására is alkalmas, billenős utánfutó eladó. 70/4183-006.---------------------------------------------------------------*939830* GÉPEK CSETTEGŐ eladó Kalocsán. 78/465-164.---------------------------------------------------------------*939632* ELADÓK RS traktorok. 1:20/352-9057--------------------------------------------------------------*935966* ESZTERGAGÉP, állványos köszörűgépek, gumi­szerelőgép, elektromos állványos lemezvágógép, faesztergagép, 1,81 dízel targonca, fülkés, dup­lakerekes, hóekék traktorra, előre-hátra, targon­cára szerelhetőek, egyoldalúak, V alakúak, hó­ekéhez gumiélek, burgonyakipörgető, négysoros burgonyaültető, cukorrépavető és kultivátor, csúszólapok, rotációs hatsoros kultivátor, profi aprómagtisztítógép, háromfejes váltvaforgatós eke eladó. T.: 76/441-417; 06-70/311-9538---------------------------------------------------------------*939847* FŰNYÍRÓK 3-6 LE-ig eladók. 30/299-9901.-------------------------------------------------------------*934425* a GABONÁS LIAZ bili. póttal, műszakira elő­készítve, külön is eladó. 30/9-431-482.---------------------------------------------------------------*673207* »GÖDÖRFÚRÓ eladó. 30/4610-7.72.-------------------------------------------------------------*939430* HESSTON körbálázó ‘89-es évj., STK-100 keve­rő, UNHZ-750 markoló eladó. 30/681-6743.---------------------------------------------------------------*939809* a HESTON körbálázó új alkatrészek eladók. 20/223-9635. __ » HIÁNYOS T 0-88 eladó. 20/478-5682.---------------------------------------------------------------*939783* » HW-6011 pótkocsi, Unirak 610 motor el­adó. 30/3303-303.-------------------------------;-------------------------------*939360* IH 4 fejes eke, Hassia vetőgép, RK 4 korongos fűkasza, csillagkerekes rendsodró eladó. 30/3303-531.---------------------------------------------------------------*939817* » K 300 magtisztító eladó. 30/543-4546.---------------------------------------------------------------*939867* KISFÜLKÉS 80-as MTZ eladó. 20/214-3791.---------------------------------------------------------------*939837* KOMBI 4,2 kombinátor, HARDY 600 liter/12 m permetezőgép, hagymapucoló gép, 4 db magtakaró fogas, Maruyana háti motoros per­metező eladó. 06-70/453-5914.--------------------------------------------------------------*928878* »KÖRFŰRÉSZEK, hasogatógépek, láncfűré­szek és fűnyírók, fűnyíró traktorok eladók. 30/9433-952.-----------------------------:--------------------------------*939771* LASSÚJÁRMÜ 2011-ig érvényes műszakival el­adó. 06-70/269-2456.---------------------------------------------------------------*937899* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-2502038Ó pénzforgal­­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.995 Ft; negyedévre: 5.985 Ft; félévre: 11.970 Ft; egy évre: 23.940 FL Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel­­használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik koréról, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. fO Eurest Cégünk a világ legnagyobb, szerződött étkeztetéssel foglalkozó cégcsoport, a Compass-Group tagja. Partnerei, vendégei igényeinek maradéktalan kiszolgálásához, növekedési terveinek megvalósításához, kecskeméti egységébe, folyamatos, 3 műszakos munkarendbe, az alábbi munkakörökbe keres szakembereket SZAKÁCS, PÉNZTÁROS és KONYHAI KISEGÍTŐ. Jelentkezni hétköznapokon 8 és 15 óra között a 06-30-639-5443-as és a 06-76*511-211*es telefonszámon leitet m, GYASZHIRDETESET, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ES EMLEKEZESET MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Nepe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság térés a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819, Kápolna u. 2. Tel.: 76/505-311, Fax: 505-310, Petőfi Sándor n. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329,30/4091-627 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál), Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17/b. T.: 76/413-861 T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274 Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852 LAJOSMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, Miklay Jenő, 20/942-1025. SOLTVADKERT, Hősök tere2. Átrium Üzletház, 78/482-763. A szavunkat adjak'

Next

/
Thumbnails
Contents