Petőfi Népe, 2008. április (63. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-28 / 99. szám
PETŐFI NÉPE - 2008. ÁPRILIS 28., HÉTFŐ GAZDASÁG 5 A VER-BAU újabb nemzetközi sikere a kecskeméti építőipari cég külföldi partnerei elismerését is kivívta a beruházás során A VER-BAU szakemberei precíz munkavégzésről tettek tanúbizonyságot. A megnyitón Juha Putkiranta, a NOKIA alelnöke is részt vett. Kihívás, ugyanakkor elismerés is volt a kecskeméti VER-BAU Kft. számára, hogy részt vehetett a világ legnagyobb mobiltelekommunikációs cégének gyárépítésében Kolozsváron. Ismét bizonyított: határidőre, a szigorú európai uniós előírásoknak megfelelő munkát adtak át a finn megrendelőnek. A nemzetközi sajtóban is óriási visszhangot kapott beruházás több európai építőipari cég közreműködésével az elmúlt év augusztusában kezdődött meg a Kolozsvár melletti ipari parkban, ahol Magyarországot a VER-BAU képviselte. Mint az ismeretes, a NOKIA döntésének megfelelően a németországi gyártókapacitás egy részét folyamatosan Romániába telepítik át, melynek eredményeként a közel 1300 főt foglalkoztató gyárban Kolozsváron is letették a névjegyüket- mindenképpen nagy elismerés számunkra, hogy a megbízó több ország cégei közül minket talált alkalmasnak az ipari padló és műgyanta bevonat kivitelezésére. Természetesen ezek után kollégáim is minden erejükkel azon voltak, hogy megfeleljünk az igényeknek. Az ő szakmai teljesítményük és áldozatos munkájuk révén immáron Kolozsváron is letettük a névjegyünket, és talán nemcsak a VER-BAU, de Kecskemét hírnevét is öregbítettük Ez a projekt is azt bizonyítja számomra, hogy a VER-BAU mára nemzetközi színtéren, kiemelkedően magas minőségi elvárásoknak is eleget tud tenni. És mindezt határidőre - összegezte a beruházás során eddig szerzett tapasztalatokat Weninger Richárd. megrendelő is elégedettségét fejezte ki az ipari padló műszaki átadásakor, sőt levélben is megköszönte a VER-BAU helytállását. □ Az építkezés több európai építőipari cég - köztük a kecskeméti VER-BAU - közreműködésével az elmúlt év augusztusában kezdődött meg. bevonásával tudta folytatni, majd befejezni a projektet. A generálkivitelező Goldbeck GmbH mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy kizárólag magas színvonalú, EU-s normákkal működő cégek dolgozzanak a projekten, így ezt követően román vállalkozást nem alkalmazott a beruházás során. Az elvégzett munkálatokra méltán lehet büszke Weninger Richárd, a VER-BAU Kft. cégvezetője, mellyel összhangban a az új, NOKIA 1200 típusú mobiltelefonokat fogják összeszerelni. A több millió euró összértékű építkezés keretében az országosan is elismert, kecskeméti székhelyű építőipari vállalat több mint 25 ezer négyzetméter felületen a komplett ipari padlórendszert építette ki, mely magában foglalt egy különleges műgyanta bevonatot is. A beruházás elején azonban akadtak problémák is, melyek jelentős késedelmet okoztak és bizony meglehetősen átírták az amúgy is feszes ütemtervet. Történt ugyanis, hogy a földmunkákat végző román cég nem sokkal a munkálatok megkezdését követően csődbe ment, és a generálkivitelező csak szlovák cégek VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Kft. 6000 Kecskemét, Garay u. 11. Tel.: 76/508-211, Fax: 76/416458 E-mail: info@verbau.hu Weblap: www.verbau.hu Kivonják a környezetromboló méigeket agrokémia Esélyt kaptak a túlélésre a ragadozó madarak, szigorít az unió Nyolcvanmillió forintot vár a régiótól Bács-Kiskun Május végéig több mint száz agrokémiai szert, köztük a ragadozókra közvetetten veszélyeseket vonnak ki a forgalomból. Azonban a biztonságosabb, helyettesítő szerek csak késve kerülnek forgalomba, ezért az idei vegyszerkivonás helyenként igen megnehezítheti, bizonytalanná teheti a váltásra felkészületlen növénytermesztők dolgát. Persze, ha van még a kivonásra ítélt szerekből, azt engedi felhasználni a hatóság, mert túl sokba kerülne a megsemmisítésük. Kapás Tibor növényvédelmi és környezetgazdálkodási szakmérnök tapasztalatból is mondja: átmeneti lesz a hiány.- A vegyszergyártók előbbutóbb piacra dobják a régiek helyett a környezetet jobban kímélő hatóanyagokat. Azonban addig, például, a talajfértőtlenítőkből vagy a saláta, szamóca védelmére használt gombaölőkből nagyon szűkös lesz a választék. Előfordulhat, hogy bizonyos növényeket nem tudunk megvédeni, mert vagy hosszú várakozási idejű a jelenlegi helyettesítő, vagy nincs is más. Az ilyen áldozatokra a jövőben is számítani lehet, mert az unió teljes körben egységesíteni akarja a növényvédőszer-felhasználást a technológiai biztonság egyre szigorúbb követelményével. Igaz, amit kitilt az EU, azokat a határain túl még használják egy ideig, tehát globálisan megnyugtató rendszabályozás továbbra sincs.- A környezetvédők régóta hangoztatják, hogy maguk a növényvédelmi eljárások is rombolóak. E tekintetben van-e fejlődés?- A hatóanyagok minőségében folyamatos a javulás. Látható abból is, hogy zsugorodnak az egységnyi dózist magukba foglaló csomagolóedények, vagyis egyre kevesebb adagokra van szükség konkrét növényfelületek kezeléséhez. És itt vannak a környezetre ártalmatlan harmadik generációs vegyszerek, amelyek drágák, de épp az önköltség növekedése készteti a termesztőket az eljárások átalakítására. Komoly költségcsökkenés érhető el, például, az előrejelzésekkel. Csak akkor vegyszerezzünk, amikor arra tényleg szükség van! Régen tudjuk ezt, de csak az utóbbi időkben váltak hozzáférhetővé a rovarkártevők előrejelzésére az olcsó feromonindikátorok. A gombabetegségek detektálására is beszerezhetők már műszerek. Igaz, azokra csak a nagygazdaságokban éri meg költeni. Tehát a növénykultúra folytonos felügyeletével valósítható meg a környezetre is biztonságos növényvédelem.- A jelek szerint a gondosság nem minden gazdaságban jel lemző, talán ezért pusztulnak tavaszonként vegyszermérgezésben a méhek...- A szabályok betartásán múlik a méhek sorsa. Virágzó gym mot vagy virágzó gyümölcsöst csak méhkímélő technológiával szabad kezelni, napnyugta után egy órával. A permetezést be kell jelenteni előző nap 9 óráig az illetékes önkormányzathoz, és ha a méhész is tudatja, hol legeltet, figyelmeztetni tudja őt a helyhatóság az elővigyázatosságra. Általában pedig úgy igaz: ahol jó a viszonyuk a méhészeknek és a gyümölcstermesztőknek, ott nem történik baj.- Évtizedeken át árkokban kötöttek ki a kiürült vegyszeres edények, vagy elégették azokat. Vajon betarthatók-e a csomagolóanyagok kezelésének szabályai?- A növényvédőszer-beszállítók néhány éve létrehoztak egy alapítványt, amely az egész országra kiterjedően finanszírozza az edények szervezett begyűjtését. Tavasszal és ősszel van ilyen gyűjtő időszak a forgalmazóknál. Bács-Kiskun, valamint Pest megyében és - ismereteim szerint - más vidékeken is jól működik ez a rendszer. ■ Miklay Jenő ■ Csak akkor vegyszerezzünk, ha szükséges! Mérgezett egértől pusztul a madár hazánk EU-tagsága óta folyamatosan vékonyodik a mezőgazdasági vegyszerkatalógus. Idén száznál is több készítmény használatát szüntetik meg nyilvánvaló veszélyességük miatt, vagy mert környezetterhelő hatásuk nagyobb, mint amit az uniós szabványok megengednek. A fauna védelmében kell nélkülözni több rágcsálóirtót, talajfertőtlenítőt. A madarak az esetek többségében nem szándékosság miatt pusztulnak el - pedig rendszerint a vadászokat hibáztatjuk -, hanem mert rágcsáló táplálékukat mérgezik a szerek. A korszerű szántóföldi növénytermesztés egyelőre sok vegyszert kíván. Kulturális intézményeket és szociális otthonokat akar felújítani és korszerűsíteni a Bács-Kiskun megyei önkormányzat abból a pénzből, melyre a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácsnál pályázik. A kért összeg 81 millió forint, amihez 37,5 millió saját erő társulhat. Ha a pályázat minden részében sikeres lesz, összesen hat intézménynél történhet meg a korszerűsítés. A szalkszentmártoni Petőfi-múzeumban a fűtési rendszer átalakítása, valamint padlástéri helyiségek kialakítása szerepel a tervek között WC-vel és mosdóval. Tavaly a kulturális minisztérium nem támogatta ezt a tervet, ezért fordul a megye a regionális fejlesztési tanácshoz. A kiskunhalasi Thorma János Múzeumban tetőtéri restaurátori műhelyt szeretnének kialakítani raktárakkal együtt, ami lehetővé tenné, hogy a másutt elhelyezett anyag ide kerüljön. Az Őszi Napfény Otthon bácsalmási telephelyén orvosi szobát, elkülönítőt és akadálymentes WC-t kell kialakítani az ÁNTSZ-engedélyhez. A bácsalmási gyermekotthonban a főhomlokzat felújítása után a Kishíd utcai épületszárnyat szépítenék meg. A Solti Otthonban szintén akadálymentesítés a terv, de szükség volna a vizesblokkok felújítására is. A Őszi Napfény Otthon bácsborsódi telephelyén konyhaeszközök beszerzésére és fedett teraszra kellene a pénz. A felújítások összköltsége (millió Ft) Petőfi-múzeum: 9,6 Thorma János Múzeum: 22,6 Őszi Napfény, Bácsalmás: 19,5 Bácsalmási gyermekotthon: 24,9 Solti Otthon: 22,5 Őszi Napfény, Bácsborsód: 19,5 , FORRÁS: PN-INFÓ Nagy áringadozás lehet az élelmiszerek piacán A müncheni Ifo gazdaságkutató intézet szerint fel kell készülni arra, hogy a következő években nagy lesz az élelmiszerárak ingadozása a piacon. A nagyobb kilengések szinte normális jelenségnek számítanak majd, s főként a gazdálkodók helyzetét nehezíthetik meg. Egyelőre bizonytalan, hogy az áringadozásokat az uniós agrárpolitika miként szándékozik vagy lesz képes mérsékelni. Ezért a jövőben a mezőgazdaságban megnőhet a kockázati biztosítások jelentősége. Súlyosbítja a helyzetet, hogy azok a spekulánsok, akik eddig főként a nyersanyagok területén mozogtak, megjelentek az élelmiszerek piacán is. ■