Petőfi Népe, 2008. április (63. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-25 / 97. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2008. ÁPRILIS 25., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP pWflIlIgBi; lap SIKER A nagy sikerre való tekintettel június 7-én és 8-án új­ra műsorra tűzi a bajai III. Béla Gimnázium Színistúdiója Dés László - Nemes István: Valahol Európában című musicaljét. A két­részes, zenés darabot április 3-án mutatták be, azóta is telt házas előadásokkal játsszák. A társulat úgy döntött: még két alkalommal műsorra tűzi a darabot. (G. Zs.) Bátya táska Letette kézitáská­ját, óvatlan volt és pórul járt egy rendezvény vendége a napokban. A táskát ugyanis - benne egy te­lefonnal, fényképezőgéppel és 45 ezer forinttal - valaki elemelte, és ezzel mintegy 150 ezer forintos kárt okozott. (K. T.) Hercegszántó színház Ma 15 órakor a művelődési házban sze­repel a szegedi Mandula Gyer­mekszínház. A társulat tagjai Pe­tőfi Sándor: János Vitéz című tör­ténetének színpadi adaptációját mutatja be. (T. G.) KaiOCSa BRINGA Ma 9 órától a kalocsai ATI-pályán kerékpárosku­pát rendeznek felső tagozatos is­kolások részére. A versenyzők el­méleti és gyakorlati tudásukat egyaránt bizonyíthatják. A lányok és a fiúk mezőnyében a legjobb három résztvevőt jutalmazzák, az első és második helyezettek pedig a megyei döntőbejutnak. (K. T.) Kecskemét tartály Egy helyi kft. telephelyére jutott be egyelőre ismeretlen tolvaj szerdára virradó­ra, a megbontott kerítésen át. El­lopott egy alumíniumtartályt, ami­nek értéke félmillió forint. Kiskörös TRÜKKÖS A város rend­őrei keresik azt a tolvajt, aki egy 74 éves helyi férfi lakásába ment be szerdán délelőtt. Azt állította: a pol­gármesteri hivatal dolgozója, és a bácsi figyelmét elterelve ellopott 500 ezer forintot, valamint két, névre szóló takarékbetétkönyvet. Nemesnádudvar zamat Ma tart­ják a hegyközségi borversenyt. Délután 2 órától Balogh Sándor hegybíró pincéjében két bizott­ság kóstolja és minősíti a min­tákat. Az öt-öt fős zsűriknek mintegy harminc termelő várha­tóan nyolcvannál több borát kell értékelnie. (K.T.) Szabadszállás ÖNTÖZŐ A napok­ban egy külterületi mezőgazdasá­gi tábláról tűntek el az automata öntözőrendszer vezetékei. A tolva­jok 400 ezer forintnyi kárt okoz­tak a lopással a tulajdonosnak. Alpári stílus a gyepen altestiség A megyei fociszövetség próbál keményen fellépni Bonyolították a pályázatokat, és kevesebbet is lehet nyerni Durvák, erőszakoskod­nak, káromkodnak, mér­gükben a nemi szervüket mutogatják a bírónak. Nem elkényeztetett, hisz­tis világsztárokról van szó: ifikről, akik alacso­nyabb osztályban rúgják a bőrt Bács-Kiskunban. Szentirmay Tamás / Gál Zita Nem mindennapi ügyet kellett tárgyalnia a Bács-Kiskun Me­gyei Labdarúgó Szövetség fe­gyelmi bizottságának. Egy ifjú­ságijátékos - miután reklamálá­sért sárga, majd durva sértésért piros lapot kapott - félrehúzta a nadrágját, és a péniszét mutatva közölte a játékvezetővel, hogy miféle szexuális szándékai van­nak az édesanyjával. A labdarú­gót 2009. június 30-áig eltiltot­ták a játéktól. Egy másik, hason­ló esetben ugyan nem vette elő, csak rámutatott a nemi szervére egy fiatal focista, de ő sem úszta meg a büntetést: az aktuális baj­nokság végéig távol kell marad­nia a pályától. ■ Jt gyermekek jogait fel­­tupíroztuk, a kötelessé­geikről viszont enged­jük, hogy megfeledkez­zenek.” A bírók azt mondják: egyre gyakrabban fordul elő, hogy ifi labdarúgók nem játsszák végig a kilencven percet, mert idő előtt menniük kell zuhanyozni. Durván játszanak, erőszakosak, csúnyán beszélnek, beszólnak a játékvezetőnek. Persze, lehet, hogy a pályán kívül, a minden­napi életben is így viselkednek, csak éppen nincs senki, aki fe­gyelmezze őket. A megyei szö­vetség fegyelmi bizottsága min­denesetre úgy döntött: nem en­gedi elterjedni az agresszivitást, keményen fellép ellene. Fekete János bizottsági elnök is meg­erősítette: egyre többször kell fi­atal labdarúgó ügyét tárgyalni­uk:- Csúnyán beszélnek a játék­vezetőkkel, rendszeresen anyáz­zák őket. Úgy határoztunk, hogy az eddigieknél is szigorúbban lé­pünk fel ezekkel a játékosokkal szemben - nyilatkozta. Dr. Bense Katalin, a kecske­méti megyei kórház gyermek­•p ? A kulturált, szép foci, a fair küzdelem, a felemelő pillanatok mellett a dur­va játékot, az obszcén gesztusokat, szavakat is „házhoz szállítják" a sportcsatornák a világ stadionjaiból. Van honnan tanulni... ideg- és -elmegyógyász főorvosa szerint az egész társadalmat kell vizsgálni, amikor a sportpályán növekvő agresszió okait keres­sük:- Régóta nem jellemző a ma­gyar családokra a meghitt, ott­honos miliő. A szülőknek ener­giájuk és idejük sincs elég figyel­met fordítani a gyerekeikre. Frusztráltak, nehéz a megélhe­tés, mindenki kapkod, és a fe­szültség levezetésére az agresz­­szivitás egy lehetséges eszköz. Ez igaz a felnőttekre, akik - pél­dául - a közlekedésben vezetik le a feszültséget, és igaz a gyere­kekre is, akik a számítógépes já­tékokon vagy éppen a sportpá­lyán engedik ki a gőzt. A feszült­ség megszüntetésére elméletileg elegendő lenne maga a sport, de a normál emberi kapcsolatok mára megromlottak. A sport las­san harccá válik. Nem véletlen, hogy egyre ádázabbak a küzdel­mek, és egyre több a dopping­ügy. Az ellenfelet nem becsülete­sen, saját erőből próbálják le­győzni, hanem legszívesebben likvidálnák. Jellemző gondolat­­menet lett, hogy könnyebb győ­zelemhez jutni, ha az ellenfél megsérül, ezért a legjobb, ha kárt teszünk benne. A nadrágletolásos esetekről azt mondja a szakember: ezek ti­pikus példái a gyerekek tehetet­lenségének.- Biztos nem a szüleiktől lát­ták, hogy konfliktusos helyzet­ben le kell tolni a nadrágot. Kizá­rásos alapon marad a média: a tévé, az internet. Ott mostaná­ban láthatták a tanárverésekről szóló beszámolókat is, és a fil­mek többsége sem a megbéké­lésről szól. A gyermekek jogait feltupíroztuk, a kötelességeikről viszont engedjük, hogy megfe­ledkezzenek. A tiszteletről már nem is beszélve - vélekedett a fő­orvos. ► NÉZŐPONT: 3. OLDAL A nézők se ártatlanok A MEGYEI BAJNOKIKRÓL tudósí­tó kollégánk tapasztalatai szerint az alacsonyabb osztá­lyokra is igaz, hogy a nézőkre sem mindig az irodalmi stílus a jellemző. Az egyik meccsen egy fiatalember folyamatosan szidta a játékvezetőt, s tizen­éves barátnője nem is próbál­ta csitítani, csak mosolygott a káromkodások hallatán. Nem messze tőlük három tini­lány diskurált - kötőszóként használva a b... meg-et. Egy nagymama az unokájával nézte a találkozót, és ő sem zavartatta magát: el-eleresz­­tett néhány, nyomdafestéket nem tűrő szót Nem repesnek az örömtől a ba­jai kistérség polgármesterei. Kisné Illés Ágnes, a Febtega Kft. ügyvezetője legutóbbi ülésükön arról tájékoztatta őket, hogy a re­gionális fejlesztési tanács dön­tött a különféle pályázati kere­tek összegéről. A környék terü­letfejlesztési ügyeiben eljáró tár­saság vezetője elmondta: a bajai kistérségre lélekszámarányosan jutó összeg nem éri el a 150 mil­lió forintot. Ez megoszlik a há­rom keret között. Lógó András, Sükösd polgármestere megje­gyezte: ez az uniós csatlakozás előtt 800 milliós tételt jelentett. Növelte a homlokráncok számát, hogy a pályázatoknál újabb for­mai követelményeket is támasz­tanak, ezek egy része érthetet­lennek, illetve értelmetlennek tűnik. A társulási tanács ülésén az is kiderült, hogy a települési vezetők körében nem lesz előze­tes egyeztetés a megcélozható keretekről, azaz elmarad az elő­zetes alkudozás, mindenld arra pályázik, amire akar. ■ K. T. Reneszánsz és paprikás krumpli a szalki iskolában A reneszánsz éve jó néhány ren­dezvényre adott ötletet mostaná­ban a szalkszentmártoni peda­gógusoknak, diákoknak. Megyei és más vállalatok támogatták kulturális programjaik megva­lósulását. Áz utóbbi héten volt náluk - sok egyéb közt - irodal­mi, zenei és képzőművészeti ve­télkedő, sportverseny. A Thália Színházban megnéztek egy jó darabot a gyerekek, az író-olva­só találkozón pedig érdekes elő­adást hallhattak Mátyás király­ról és a Hunyadiak koráról. Ma délután háromtól a hagyo­mányos, paprikáskrumplifőző­­verseny lesz a fő program. E nép­ünnepélyen szülők, gyerekek, pedagógusok együtt szórakoz­nak. A holnapot főleg az egész­ségnek szentelik. Lesz véradás, vércukormérés, előadások az al­kohol, a drog, a dohányzás vesze­delmeiről. Persze, érdekes mű­sorokat is tartogat a nap: a helyi breaktáncosok és utcai harcosok mutatkoznak be, és fellép Nick Árpád erőművész is. ■ M. J. Akció a Szil-Coop összes üzletében 2008. április 23-29-ig Sertéscomb Sertéstarja Sertés rövid karaj Sertés hosszú karaj Egész csirke Csirkecomb negyed Linco family margarin kocka, 250 gr Pepsi Cola, 2,5 I Globus különleges vagdalt, 130 gr Gazdi kutya, macska szalámi, 1 kg több ízben Crepto eü. papír, 8 tekercses Quanto öblítő, 3x1 I, 4 illat Mitia tusfürdő, 400 ml, 8 illat Női, férfi pizsama, női hálóing Konyharuha kockás ^8eáf3 Akció a készlet erejéig érvényes! Találkozzunk mindennap! 939,-Ft/kg 899,-Ft/kg 969,-Ft/kg 929,-Ft/kg 549,-Ft/kg 479,-Ft/kg 79,-Ft/db 279,-Ft/db 135,-Ft/db 199,-Ft/db 239,-Ft/db 749,-Ft/db 199,-Ft/db 899,-Ft/db 45,-Ft/db Modern kulturális központ lett a volt gőzmalomból Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke avatja fel Törtei új műve­lődési központját május 1-jén 9 órakor. Az utóbbi évek egyik legjelentősebb fejlesztését ün­nepli ezen a napon a község: több mint 300 millió forintból, döntően állami támogatással modern kulturális központot hoztak létre a volt gőzmalom­ból. Ezzel teljesült a község la­kóinak az a kívánsága is, hogy megmaradjon a település lát­képét formáló építmény. Három éve majdnem lebontották, de a Nemzeti Kulturális Örökség Mi­nisztériumának pályázatán si­került az önkormányzatnak megszereznie a felújítás költsé­geinek zömét. ■ M. J. Százak gondolnak rá hálával battonya Felavatták dr. Sztanojev György emlékművét Az öt éve elhunyt kecskeméti orvos ez­redes, dr. Sztanojev György emlékére avat­tak szobrot tegnap a Békés megyei Bat­­tonyán, a szerb iskola előtt. Az ünnepséget a székesfehérvári szék­helyű Krajczáros Ala­pítvány szervezte. A szobor készítője Tóth Lajos soltvadkerti ács­mester, akinek az éle­tét mentette meg Sztanojev György. Az orvos-beteg kapcsolat­ból később barátság született. Az ünnepségen el­sőként dr. Svéd László orvos altábornagy méltatta a Magyar Honvédség egykori kecskeméti repülőkór­házának battonyai születésű osztályveze­tő sebész főorvosát. El­hangzott: Sztanojev György életének egyik legfontosabb állomása volt, amikor aktív sze­repet vállalt a délszláv válság időszakában. Az ünnepségen je­len volt az orvos ezre­des családja is. Fia, dr. Sztanojev Miklós ne­meslelkűnek, figye­lemre méltó ember­nek nevezte édesapját, aki mindenkor hű ma­radt az elveihez. Németh István nyu­galmazott ezredes, a Krajczáros Alapítvány elnöke kiemelte: gyógyult betegek szá­zai gondolnak hálával az egykori hírneves gyógyítóra. ■ K. E. A szobor készítője, Tóth Lajos soltvadkerti ács­mester, akinek megmen­tette az életét a sebész főorvos.

Next

/
Thumbnails
Contents