Petőfi Népe, 2008. április (63. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-24 / 96. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP .* wm mmm.*' * wmpm PETŐFI NÉPE - 2008. ÁPRILIS 24., CSÜTÖRTÖK Csak a falak maradtak meg baja Fejlesztési támogatást kér a falvaktól a kórház főigazgatója Bajai kórház, sebészeti épület rekonstrukciójának zárása. Tálcán kapják az ételt a megújult épületben fekvő betegek. Szemben Révfy Zoltán polgármester, mellette Zsigó Róbert országgyűlési képviselő és Tóth Gábor főigazgató főorvos. msrnsnsm Baja KÖZÉLET Ma délelőtt kilenc órától ülésezik a képviselő-testület a városháza dísztermében. Több önkormányzati oktatási intézmény beszámol az elmúlt öt esztendőben végzett munkáról. Megvitatják a képviselők a városi tulajdonban lévő társaságok mérlegbeszámolóját, jelentését, üzleti és fejlesztési tervét is. (G. Zs.) Dunaszekcső áthelyezik az életveszélyessé vált, omladozó löszfalak közeléből a tervek szerint áthelyezik a falu víztározóját. A kétszáz köbméteres tartályt a sportpálya közelében állítják fel. A tervezési munkák megkezdődtek. (G. Zs.) Dusnok szívás Megzavartak, majd elkaptak egy tolvajt, aki egyik este a településen egy telephelyen álló gépkocsik tartályából próbált gázolajat szerezni. A bátyai illető 9 ezer forintnyi értéket lopott, ám 150 ezer forintnyit veszélyeztetett. (K. T.) Kalocsa SIKER A Szent István Gimnázium 12. osztályos diákja, Markó Zoltán, a kecskeméti Szakács Jenő-emlékversenyről kiváló eredménnyel térhetett haza. Az érettségire készülő végzős tanuló évfolyamában megnyerte a tanulmányi versenyt. (K. T.) Kecskemét lakberendezés Az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban ezen a hétvégén huszonkettedik alkalommal rendezik meg a tavaszi Lakásművészeti és Belsőépítészeti Szakkiállítást és Vásárt. A kiállítást pénteken, szombaton és vasárnap 10 órától 18 óráig látogathatják az érdeklődők, akik megismerhetik a belsőépítészet újdonságait, nyereményjátékokon és ingyenes lakberendezési tanácsadáson is részt vehetnek. A belépés ingyenes. (G. Zi.) LakítetekTiszaalpái telepítés a szikrai és az alpári Holt-Tisza bérlője, a Bácshosz szerdán ismét halat telepített a két horgászok által kedvelt vízbe. A szikraiba huszonöt, az alpáriba negyven má- • zsa, fogható pontyot tettek, a horgászok nagy örömére. (Sz. T.) Tiszakécske kézműves szómba ton délután három órára kézműves-foglalkozásra várják a kicsiket és a napokat az Arany János Művelődési Központban. A foglalkozáson Kapásné Cseh Anikó vezetésével papírvirágokat és -lepkéket készíthetnek. (Sz. T.) ► Folytatás az 1. oldalról.- Szimbolikus, hogy az egészségügy jelenlegi helyzetében egy ekkora beruházást adhatunk át. Baja ezzel kifejezte, hogy az egészség a legfontosabb érték. Érdemes beruházni ebbe az ágazatba, akárcsak az oktatásba és a sportba. Hozama a szociális biztonság és az egészséges nemzet. 1978-ban, akkor modernnek számító technikával épült az ingatlan, ám azóta lelakták. Most, a fejlesztés révén az épület alkalmas lett a gyógyulásra, ezt az utóbbi hónapokban - betegként - többször megtapasztalhattam - mondta avatóbeszédében Révfy Zoltán polgármester. Hozzátette: minden bajai érdeme a beruházás. Köszönetét mondott az előző képviselő-testületnek, valamint az intézmény korábbi vezetésének is a beruházás megkezdéséért. Tóth Gábor főigazgató főorvos úgy véli: mérföldkő az új sebészet átadása a bajai kórház életében. - Az egészségügyi reform sorscsapást jelentett Bajának. Egyrészt nem kapta meg a kórház a véleményem szerint egyébként kiérdemelt súlyponti rangot, másrészt a régió nagy vesztese lett a mintegy 30 száza- 1 é k o s ágyszámcsökkent é s s e I . Ugyanakkor az új blokk még inkább lehetővé teszi a minőségi munkát. További fejlesztéseket is tervezünk, így még idén pályázni fogunk egy belgyógyászati pavilon építésére - nyilatkozta a főigazgató. A bajai kistérség polgármestereinek tegnap délelőtti ülésén is téma volt a kórház. - Nevében bajai, de igazán térségi a kórház - jelentette ki Tóth Gábor főigazgató főorvos a fórumon. E mondata után az egymásra tekintő települési vezetők egyike azt suttogta kollégáinak: - Pénzt fog kérni. Jóslata beigazolódott, ám a főigazgató előtte elmondta, hogy általában 105, bizonyos szakin á k b a n azonban 137 ezer főt látnak el, tavaly a járóbetegellátáson 542 ezer orvos-beteg találkozást regisztráltak, a kórházi ágyakon 22 ezer fő feküdt. - Az egészségügyi reform ellenére virágzik az intézmény, jelenleg gazdaságilag stabilak vagyunk. Dacára annak, hogy a 2005-ben nekünk járó 3,4 milliárd forint helyett a teljesítményvolumen-korlát miatt idén 2 milliárd forint lehet a fekvőbeteg-ellátásért az egészségbiztosítótól megkapható összeg - érzékeltette helyzetüket Tóth Gábor. Majd arra kérte a településeket, hogy fejlesztéseikhez, műszerbeszerzéseikhez nyújtsanak anyagi segítséget. Ezt elvileg a kistérségi társulás is megtehetné, ám üyenre még nem volt példa. Évekkel ezelőtt Nagybaracska jelképes összeggel beszállt a pályázatokba, mert ez nagyobb arányú támogatási összeget jelentett az intézménynek. Király Sándor, a település polgármestere azt firtatta, hogy milyen eszközök szerepelnek az intézmény kívánságlistáján, és mekkora támogatást kér a főigazgató. Tóth Gábor CT-t, tüdőröntgent és inkubátorokat említett megjegyezve: mintegy 120 millió forintba kerülnének az igényelt berendezések, a bajai testület 30 millió forintot különített el erre a célra. Mint a kórház adataiból kiderült: egy ellátott betegre átlagosan 25 ezer forint a költség. Részletesebb elemezések szerint azonban vannak olyan települések, amelyekről érkező betegek esetében ennek két-háromszorosa a számított kiadás. ■ Géczy-Kubatovics • VETKŐZŐ •[ .-ÄTi-r-- fr- -y WSP . • KÉRJÜK, vigyázzon a tisztaságra. .NE TAPOSSA A FALAT!. Felirat a járóbetegrészlegen. Baján rendben van a rendészeti képzés, országos első a Bereczki A bajai Bereczki-szakképző tanulói állhatták fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára az országos rendészeticsapat-versenyen. A rendőrkapitányság és az iskola kapcsolata közel tízéves múltra nyúlik vissza. Idén a belügyi rendészeti egyéni verseny döntőjében - amit tavasz elején éppen Baján rendeztek - a bereczkisek kiemelkedő eredményt értek el. Erre alapozva formálódott a csapat, amely ebben a hónapban részt vett a negyedik alkalommal kiírt Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Versenyen. A rendező Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolába az ország negyvenegy iskolája küldte el legjobbjait. Kétszázöt induló tizenhárom számban bizonyíthatta felkészültségét. Idegen nyelv, közlekedési, belügyi és informatikai ismereteken túl fizikai számokban is megmérkőztek. A bajai csapat már a szakmai elméleti számokat követően az élre állt. A későbbiekben az is kiderült, ki a legjobb kézigránát-hajításban, fekvőtámaszban és felülésben. De önvédelmi tudásukról és katasztrófavédelmi ismereteikről is számot adtak a tanulók. A Pokker Zoltán őrnagy által felkészített bajai csapat kiválóan oldotta meg a komoly szakmai feladatokat, maga mögé utasítva a teljes mezőnyt. így az összesített, az elméleti és a gyakorlati versenyben egyaránt diadalmaskodott. A végelszámolásnál a Vida Soma (csapatkapitány), Kiss Ádám, Herman Tamás, Füri Róbert, Zádori Tamás, Horvát Ádám összeállítású Bereczkicsapat végzett az élen. ■ G. Zs. Világgá indultak, de csak a közeli árokig jutottak Nyakába akarta szedni a világot egy 12 és egy 16 éves nagykőrösi fiú a minap. Útiköltségre nem volt pénzük, ezért a helyi vasútállomás melletti parkolóból választottak maguknak egy nyitott Marutit. Ám alig kétszáz méter megtétele után az árokba fordult velük az autó, sőt a rendőrök is gyorsan a helyszínre értek. ■ Baon hogy most ■ könnyen átülhet? 0 Ft befizetés Fix havidíj akár 600.000 Ft árengedmény X h Tudta, hogy a Suzukinál most sosem látott választék és sosem látott kedvezmények várják? ts azt tudta, hogy használt autója most akár 600 ezer forinttal többet ér?* És azt, hogy az akcióban egy 515 literes csomagterű elegáns SX4 Sedan is részt vesz? És azt tudta, hogy most limitéit Swift és SX4 modellek is várják? Most már biztosan tudja. * Az ajánlat 2006 április 7-től május 31-ig, vagy az akciós készlet erejéig érvényes. Részletek a márkakereskedésben. A képen látható autó illusztráció. Üzemanyag-fagyasztás (kombinált): 5,3-7,61/100 km -CO,-kibocsátás: 139-182 g/km. Jansik Autóház Kft. 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. km, Tel.: 76/506-480, Fax: 76/498-556, mfabian@jansik.hu 2700 Cegléd, Külső-Jászberényi út 355/4., Tel.: 53/316-495, Fax: 53/314-005, itamas@jansik.hu HIRDETÉS A lÁkinc 1/1 í u a A legnépszerűbb modellekre MJMmIxEIX l\ L I lTl M Ducato* Scudo •Dobló Cargo-Fiorino* Grande Punto Van Jansik Autóház Kft. 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. km, Tel.: 76/506-480, Fax: 76/498-554, nzsigo@jansik.hu, www.jansik.hu