Petőfi Népe, 2008. április (63. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-12 / 86. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. ÁPRILIS 12., SZOMBAT SPORT 15 Ungvári Miklós ezüstérmes cselgáncs A Kecskeméti JC versenyzőjét a remek grúz állította meg Mindegy, hogy jó vagy rossz a csapat, a vezetőedző van a kira­katban. Holott egy együttes sze­replése nagyban függ attól is, hogy a mester mellett lévő segí­tők milyen munkát végeznek. Az NB II Keleti-csoportjának lis­tavezetőjénél, a KTE-nél Szabó Zoltán Tomiszlav Szivics egyik jobb keze, a másik pedig a kapu­sokkal foglalkozó Erdei Sándor. Az előbbit arra kértük, mondja el, mit vár a ma 19 órakor kezdő­dő Kecskeméti TE - Jászberényi SE találkozótól: - Minden mécs­esén a győzelem a célunk, de itt­hon pláne nem szabad hibáz­nunk. Minden játékos jó formá­ban van, törhetjük a fejünket, hogy kit rakjunk a kezdő tizen­egybe. Ez egyébként a legna­gyobb erősségünk. Nem számít, hogy kit küldünk a pályára, min­denkitől ugyanazt a jó teljesít­ményt kapjuk - mondta szabó ZOLTÁN. ■ B. K. Ungvári edzője, Nagysoly­­mosi Sándor nem lett még beteg tanítványa má­sodik helye miatt. Borbély Károly A óó kilogrammos Ungvári Mik­lós ezüstérmet nyert a lisszabo­ni olimpiai kvalifikációs csel­gáncs Európa-bajnokságon. A vb-bronzérme révén már ötkari­kás kvótával rendelkező kecske­méti klasszis a fináléban az elő­ző két Eb-t megnyerő grúz Zaza Kedelasvilivel csapott össze, és az sem szólt mellette, hogy edző­je, Nagysolymosi Sándor vírusos betegség miatt otthon maradt.- Remélem, szegény edzőm nem betegedett meg még jobban ettől a vereségtől. Egész nap remek formában voltam, csak egyetlen pillanatra hagyott ki a figyelmem. Sajnálom; hogy így sikerült - mondta Ungvári, aki a második Eb-ezüstérmét szerezte meg.- Mikit a felkészülés során hátráltatta a kézsérülése, és az is, hogy most fejezi be a főisko­lát, a diplomamunkáját írta. Mindezek tudatában tökéletesen elégedettek lehetünk az eredmé­nyével - mondta a tanítványa teljesítményét itthonról figyelő Nagysolymosi Sándor. A 48 kilogrammos Cserno- t viczki Éva bronzérmet szerzett, | a kecskeméti Perge Ilona (52 kg) I helyezetlen maradt. Ungvári Miklósnak (szemben) a döntőben egyetlen pillanatra hagyott ki a figyelme, de az elegendő volt. Bedák Pál ma már tét nélkül öklözik, tegnapi győzelme Pekingig repítette A 48 kg-ban szereplő Bedák Pál megnyerte elődöntőjét, s ezzel kvalifikálta magát a pekingi olimpiára az athéni kvótaszerző ökölvívótornán. A vb-ezüstér­­mes bokszoló a legjobb négy kö­zött a török Pehlivan Ferhatot győzte le 12-3-as pontozással. A tét nélküli szombati döntőben a magyar öklöző a spanyol Jósé Nievesszel csap össze. ■ A bajai csapatnál a sok rossz után a jót várják Szombaton Szegeden lép pályá­ra a Bajai LSE. A tabella máso­dik helyén álló csapat vendé­geskedik a harmadiknál. Két olyan gárda csap össze, ame­lyik az utóbbi két fordulóban vereséget szenvedett.- Ennyi rossz után már jön­nie kell valami jónak. Fegyel­mezett, tudatos játékkal bárki sikeres lehet, össze kell kap­nunk magunkat. Mi tettük ma­gasra a lécet, meg kell felel­nünk az elvárásnak - mondta Goretich Gábor, a bajaiak mes­tere, aki ezen a hétvégén nem számíthat a besárgult Lógó Zsoltra és László Miklósra, Nagy Előd húzódása sem gyógyul, Papp Péter szintén sé­rüléssel bajlódik. A botladozó kék-sárgák mes­tere szerint a csapatnak meg kell hálálnia, hogy velük van a szerencse. A fő vetélytárs Bé­késcsaba sem tudta legyőzni ugyanis a Bajáról három pontot hazavivő Algyőt, így csupán két pont a csabaiak előnye. Ez akár el is illanhat, hiszen a ta­vasszal veretlen Dabas szere­pel a békési megyeszékhelyen. Egy hét múlva pedig Baja-Bé­­késcsaba. ■ K.T. Jeffersonnak szürke folt marad a kaposvári gárda Még két meccs vár az Univer- Kecskemétre az alapszakasz­ban, aztán jöhet a játszadozás az alsóházban, a 9-14. helyért. Ma 18 órakor a Kaposvár vendé­ge lesz, jövő hét pénteken pe­dig a Zalaegerszeget fogadja a hírős városi alakulat.- Erre a két találkozóra már biztos nem lesz változás a kecs­keméti együttesben, azt követő­en azonban egészen biztos - tudtuk meg a klub igazgatójá­tól, Sörös Jenőtől, aki beszámolt a gárdából sérülés miatt végleg kidőlő Antonio Jefferson állapo­táról is: a brazil légiós az orvo­sok véleménye szerint a jövő hét közepén repülhet vissza ha­zájába. így ebben a bajnoki szezon­ban nem lesz szerencséjük a kaposváriaknak megismerni Jeffersont. Az Univer négyese ugyanis az őszi találkozón sem léphetett pályára, sérülés miatt nélkülöznie kellett Zsoldos András vezetőedzőnek. Akkor 87-77-re nyertek a Kapós­­partiak a Messzi István Sport­­csarnokban. Ha másért nem, legalább a visszavágásért oda kellene ma tenniük magukat a kecskemétieknek... ■ B. K. A KTE-nél mindegy, hogy kit jelölnek a kezdő tizenegybe Bardóczky Kornél nyert, Kiss Sebő vesztett tenisz Bardóczky Kornél nyert (1:6,4:6, 3:6) Sziman Szaudi ellen, míg Kiss Sebő elvesztette (1:6, 4:6, 6:4, 6:1, 7:5) mérkőzését Lamine Uhabbal szemben, így az al­gériaiak egyenlítettek a ma­gyarok ellen a tenisz Davis Kupa Euro-afrikai zóna II. csoportjában. Szombaton a páros mérkőzésre kerül sor. Az éllovas Vitézeket fogadja a KARC RÖGBI A Kecskeméti ARC a listavezető Esztergomi Vité­zek csapatát fogadja ma 13 órakor a Széktói-stadion­­ban. A felnőttek meccse mellett a két klub kadét, ju­nior és old boys csapatai is összemérik erejüket. Talmácsi nyolcadikként ért célba az időmérőn motorsport Talmácsi Gá­bor nyolcadik lett a 125 kem-esek első időmérő edzésén a gyorsaságimo­­toros-világbajnokság har­madik futamán, a Portugál Nagydíjon, Estorilban. A 250 kem-esek között Tóth Imre a 21. lett. Besenyeinegyedik az év első nagy versenyén MŰREPÜLÉS Besenyei Péter a negyedik helyen végzett a Red Bull Air Race verseny­­sorozat idei első versenyén, Abu-Dabiban. Az előző sze­zonban összetettben harma­dik pilóta hat pontot szer­zett az idénynyitón. Gól nélküli döntetlen a nyugati rangadón labdarúgás Gólnélküli döntetlennel végződött a labdarúgó NB II Nyugati csoportjának rangadója, a listavezető Haladás és a má­sodik helyezett Felcsút ta­lálkozója. Kassai Viktor pályára lép a pekingi játékokon olimpia A magyar játékve­zető, Kassai Viktor is fújhatja a sípot a pekingi olimpia labdarúgótornáján. Kassai asszisztensei Erős Gábor és Vámos Tibor lesz. AP MEZOGAZDASAG AKÁC csemete eladó Nyárlőrincen. 30/621- 7663.-------------------:-------------------------------------------*937676* AKÁC, feketefenyő csemete eladó már 6 Ft/db-tól, Bátmonostor. 30/619-7387. *939301* AKÁC csemete eladó, nagy tétel esetén ked­vezménnyel! 30/555-7680.---------*941505* a AKÁCCSEMETE eladó. 6-8 Ft/db. 30/259- 2289.---------------------------------------------------------------*941250-BIANKA gyökeres eladó. Érdeklődni: 70/776- 5004------------------------■--------------------------------------*941275* DIÓFARÖNK eladó. 30/309-4666, 76/410- 449.---------------------------------------------------------------*941066* FÉMZÁR tiszta lucernamag eladó.30/229- 9977----------------------------------------------------------------*941068* 8 FIATAL húshízó, tritikálé, széna, szalma el­adó. 20/315-25-03. —-----------------------------------------------------------*941380* GYÖKERES Kékfrankos eladó. 06-30/358- 1627.---------------------------------------------------------------*941378* 8KISBÁLÁS szalma eladó. Érdeklődni: 30/364-54-20. r KISBÁLÁS szalma, tározóból eladó. 76/458-389.--------------------------------------------.-------------------*941163* 8KÖRBÁLÁS lucerna eladó. Érdeklődni: 30/2535-492.----------------------- ....-------------------------------*941236* KUKORICA eladó. 70/310-2896.---------------------------------------------------------------*941078* LUCERNAMAG, muharmag, körbálás szalma eladó. 06-20/541-1488,-------------------­­*941711* 8 PANNÓNIA gyökeres szőlővesszőt vásárol­nék. 20/541-6866.-------:-----------------------*941167* »SÁRGA köles eladó. 30/9585-201.-—-—-------------------------------------------*941358* SZŐLŐSZÁLLÍTÓ tepsi 6,5 tonnás puttonnyal és 2 soros palántázó eladó. Érdeklődni: 70/520-5630. ...........................................................*941771* 8 UT-1 Desiree vetőburgonya eladó. 30/276- 2252.--------------------­­*939826* 100 db körbála takart búzaszalma eladó. Tel.: 70/453-7436----------------------------------------------------------------*941517* 8150 bála jó minőségű búzaszalma és 5 q tisztított II. oszt. lucernamag eladó. Ár: meg­egyezés szerint. 20/392-5636. *941269* 8 8 éves almás, öntözővel eladó. 30/9552- 372 HIRDETÉS GÉPÉSZMÉRNÖKÖT vagy ÉPÜLETGÉPÉSZT keresünk Kiskunhalasra! •Elvárás: min. 2 év gyakorlat, számítógépes (CAD/CAM) ismeret, nyelvtudás. mm Jelentkezni: power@powerenergy.hu &OLECLO Ruházati Gyártó Kft. LEGOLCSÓBBAN A GYÁRTÓTÓL! Női felsők, tunikák, pólók, ruhák, szoknyák, kosztümök, nadrágok állandó vására a Bolero varrodájában! Egyéni vásárlók és kereskedők részére nagy méretekben is. Kecskemét, Füzes u. 23. (A szalagházak mögött) Úl nyitva tartásunk: H-P: a-18, Szó: 1*11 Tel,: 76/435-112 mum Megjárják Tarjánt, Orosházát kézilabda Mindhárom NB I/B-s csapatunk útra kel Megyénk mindhárom NB J/B-ben szereplő férfi kézilabda együttesé­re utazás vár. A P&P Kiskunfél­egyháza Ceglédre látogat.- Van néhány sérültünk, de a mai mérkőzésre biztos, hogy minden­ki összerakja majd magát - mond­ta a félegyháziak edzője, Rapi Ró­bert, aki hozzátette, hogy amen­nyiben a játékosok hozzáállása az eddigiekhez hasonló lesz, akkor nem lehet probléma a 18 órakor kezdődő mérkőzés megnyerése. A Kiskőrös KSK hosszabb út elé néz, nekik Salgótarjánban lesz jelenésük vasárnap 11 órakor.- A hétvégi találkozó sorsdöntő számunkra, hoznunk kell a mécs­esét ahhoz, hogy közelebb kerül­jünk a célunkhoz, az NB J/B-ben Szabó Tamás Salgótarjánba megy. maradáshoz. Sajnos a Dunaújvá­rostól kölcsön kapott beállós, Yassine nem tarthat velünk, az utánpótlás válogatottnál számíta­nak rá. Hiányozni fog, de nélküle is muszáj nyernünk - mondta a körösi mester, Bárány Zsolt. A tavaszi idény eddigi legke­ményebb összecsapása előtt áll­nak a Delfin KC kézilabdásai. Szombaton 18 órakor az egyik nagy rivális, az Orosháza ottho­nában lép fel a listavezető. „Bízom benne, hogy a támadó­játékunkkal nem lesz probléma. Véleményem szerint a védel­münk meg tudja állítani az oros­háziak támadásait.” - olvasható a www.delfinkc.hu honlapon Kun István edző nyilatkozata. ■

Next

/
Thumbnails
Contents