Petőfi Népe, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-21 / 68. szám
3 PETŐFI NÉPE - 2008. MÁRCIUS 21., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Jegy nélkül még a vadász sem tarthat otthon lőfegyvereket Segélyért munka, de hol? szociális ellátás A dologtalanság, az eltartottság rombolja a jellemet A vadászjegy minden idényben március 1-től február utolsó napjáig érvényes. Kiváltására egész évben mód van a megyei kamaránál, ám nem célszerű elodázni. Egy esetleges rendőrségi fegyverellenőrzés során ugyanis fel kell mutatni az érvényes vadászjegyet. A kormányrendelet értelmében, aki anélkül tart vadászfegyvert, az szabálysértést követ el. így a rendőrség bevonja a fegyvertartási engedélyét. Ez azt jelenti, hogy le kell adni a fegyvereket is. ■ Minek vadászfegyver annak, aki törvényesen úgysem vadászhat. Somogy megyében például áprilisig tart a türelmi idő. Utána a kamara elküldi a rendőrségnek azoknak a nevét, akik addig nem váltottak érvényes vadászjegyet. Bács-Kiskunban nem eszik ilyen forrón a kását.- Korábban hasonló megállapodásunk volt a megyei rendőr-főkapitánysággal. Mi ugyan májusig vártunk, s csak akkor adtunk jelzést a rendőrségnek, ha feltűnő volt a különbség a vadászatra jogosultak és a vadászjegyet kiváltók száma között. De erre rég nem volt példa. A törvény egyébként logikus: minek vadászfegyver annak, aki úgysem vadászhat törvényesen - válaszolta érdeklődésünkre Miklós Károly titkár. Hozzátette: idén is kiváltotta már a 3600 Bács-Kis- kun megyei nimród zöme a vadászjegyet. ■ -géczyKét rétisas tetem feküdt a saját fészkük alatt Bár nem jellemző a gemenci térségben, a napokban mégis két elpusztult rétisast találtak a Du- na-Dráva Nemzeti Park természetőrei. Béda-Karapancsán, saját fészkük alatt, a földön hevertek a madarak, közel egymáshoz, jellegzetes, mérgezésre utaló testtartásban. Laboratóriumi vizsgálatok fogják kiderítem, mi volt az állatok elhullásának oka. A rétisasok eszmei (természetvédelmi) értéke példányonként egymillió forint. ■ gzs Eddig is több településen megvonták a segélyt azoktól, akik nem vállalták el a közmunkát. Az erdőművelésben is segíthetnek a munkások ► Folytatás az 1. oldalról. A segélyek kétharmadát állja az állam, a fennmaradó részt kell az önkormányzatoknak „kiizzadni”. Kunadacson összesen 12-13 millióra rúg az éves segélykeret, a kilencezres lélekszámú Kun- szentmiklóson közel 50 millióra. Szabadszálláson is az az általános vélemény: akik nem akarnak dolgozni, ne állják segélyért a sort. A városháza ügyintézői tavaly a szociálisan rászoruló segélyezettek közül hatvanöt személyt idéztek be. Huszonhét embertől megvonták a juttatást, mert a számukra felajánlott munkát nem vállalták el, vagy az idézésre nem jelentek meg.- Korainak tartom véleményt mondani a tervezett új közmunka rendszerről azon kívül, hogy az alapelvvel személy szerint egyetértek. A foglalkoztatás ilyen kibővítéséhez sok-sok feltétel kell, hogy működjék. Leginkább munkahelyeket kell létesíteni, hiszen önmagában csak az önkormányzati közmunkákra nem lehet a programot alapozni - summázta dr. Balázs Sándor polgármester. A segélyezésre szorulók bevonása természetesen nem csak gazdasági, hanem mentális kérdés, különösen az iskolából kiállt, munkát kereső fiatalokra tekintettel - hangsúlyozta Danóczi Levente drog-prevenciós pedagógus. - A még alig felnőtt emberek az iskolából kilépve köny- nyen elveszthetik a fogódzkodót, ha nincs értelmes feladatuk. A dologtalanság, az eltartottság pedig jellemüket rombolja, köny- nyebben esnek a káros szenvedélyek, a drog és alkohol áldozatául, vagy követnek el bűncselekményeket. A munkateszt megerősítheti őket abban, hogy értékesek, a bajok csak átmenetiek, de a lényeg az, hogy minél hamarabb a hasznos tevékenységhez segítsék őket - húzta alá a szakember. IDÉN 700 millió forint támogatást kapnak az állami erdészeti társaságok, hogy részt vegyenek az erdőművelési célú közmunkaprogramban. Ily módon csaknem 2500 tartós munkanélküli időszakos foglalkoztatását biztosíthatják. A program segítségével olyan erdőművelésifeladatokat végeznek majd el, amelyek eddig forrás hiányában elmaradtak. Nagyon kevés az állami finanszírozás hospice Alapítványt szerveznek, forrást keresnek a daganatos betegek ápolói Az állam 150 napig támogatja a daganatos betegek otthoni ápolását, ezért a forrás kiegészítéséhez alapítványt szerveznek Dél- Pest megyében - hangzott el a nagykőrösi hospice konferencián. Évről évre mind több daganatos beteget diagnosztizálnak hazánkban. Az egészségügyi minisztérium megelőzést szolgáló kampánya nem igazán hatékony, kevesen járnak szűrővizsgálatokra, pedig az orvosok hangsúlyozzák: az idejében felismert daganatjó eséllyel gyógyítható. A menthetetlen betegeknek pedig óriási szükségük van a lelki és fizikai támaszra. Erre szakosodtak a hospice szolgálatok. Az orvosok, ápolók, gyógytornászok, pszichológusok alkotta csoport munkáját lelkészek is segítik. A most ötödik alkalommal összehívott nagykőrösi konferencián a hazai onkológiai rehabilitáció és hospice szolgálatok vezetői is részt vettek. Valamennyien keveslik a haldokló daganatos betegek házi szakápolásának állami finanszírozását. A minisztérium ugyanis csak 150 napra szóló ellátást támogat, a betegek többsége azonban ennél jóval hosszabb ideig szenved. Ezért Vágány Tamásné a hospice vezetője a települések elöljáróival, jogászokkal, egészségügyi szakemberekkel összefogva egy alapítvány létrehozását szorgalmazza. Ebből a forrásból nyújtanának támogatást azoknak az ápolóknak, gyógytornászoknak, akik mindeddig önzetlenül és ingyen ápolták a betegeket. ■ M. J. ■ A szakemberek gyakran ingyen segítenek. Munka helyett kisfröccs NÉHÁNY ÉVE egyetlen napra kellett volna nekünk segítség a kerti munkához. Beállítottunk a falu kocsmájába, és elővezettük humánerőforrás óhajunkat. Nagy csend lett, majd a pultot naphosz- szat támasztó törzsvendégek egyike bizonytalanul megszólalt:- Aztán mit kellene csinálni?- Kapálni! - válaszolta férjemuram.- Az nehéz munka - sóhajtott az ember, aztán olyan fáradtan emelte ajkához a poharat, mint aki a kapálás puszta gondolatába is beleizzadt. Túl ezen, jól elvolt a segélyen, és ha hónap végére elfogyott a pénze, akkor egy húszforintos kisfröccs mellett ücsörgött naphosszat. Nos, az ilyeneket kellene mielőbb közmunkára fogni. munka bőven van, ezért nem értek egyet az önkormányzatok aggodalmával. Sem nagyvárost, sem kistelepülést nem láttam még, ahol a teljes közigazgatási határon belül minden katonás rendben lenne. Ha például valami csoda folytán már ragyog a főtér a tisztaságtól, akkor lehet menni a határba tépkedni a parlagfüvet! Ehhez nem kell valami nagy eszközberuházás. aki kényszerűségből él segélyen, annak nem lesz büdös a munka. Ha pedig valaki tudná, de nem akarja tisztességesen elvégezni azt a keveset, amit rábíztak, akkor nem keü neki segélyt adni, mert nyilván nincs rá szüksége. Ez bizony üyen egyszerű. A húsvéti ünnepre készülve kézműves foglalkozást tartanak ma 15 órától a tisza- kécskei művelődési központban. A gyerekek Kapásné Cseh Anikótól tanulhatnak különféle ünnepi díszítéseket. ■ Sz. T. Way of Life ! Próbálja ki egy tesztvezetésen! Megérkezett - Megérkezett - Megérkezett Vidám, kerekded formák, beindítőan izgalmas színek, kényelmes vezetés és parkolás. Korszerű motorválaszték, megbízható aktív és passzív biztonság. Rengeteg zseb. Hely mindennek és mindenkinek. Automata, vezető- és utasoldali mosoly elöl-hátul. * 1 literes motorral is! * Kedvező finanszírozással! CTOI f f Üzemanyag-fogyasztás(kombínált) 4,5-5,9 1/100 km; mmJm # C02-kibocsátá$: 120-142 g/km. S y e b b eS CSobb Jansik Autóház Kft. 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. km, Tel.: 76/506-480, Fax: 76/498-554, mfabian@jansik.hu 2700 Cegléd, Külső-Jászberényi út 355/4., Tel.: 53/316-495, Fax: 53/314-005, Hamas@jansik.hu HIRDETÉS Nyerje meg á Peugeot Bippert! | Legalább 3 hónapos, érvényes Petőfi Népe I előfizetéssel májusban megnyerheti a Peugeot Bippert. Információs telefon: <y> oo PEUGEOT CARLION Kecskemét, Ladánybenei út 1. Peugeot 4007Új utak meghódítója! Most az öné lehet már 8.890.000 Ft-tól * PEUGEOT TAKÁCS VALENTINA