Petőfi Népe, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-20 / 67. szám

BULVÁR & TÉVÉ PETŐFI NÉPE - 2008. MÁRCIUS 20., CSÜTÖRTÖK Rosszfiú a filmvásznon is HUJBER ferenc Elcserélte szerelmét egy chopper motorra Ubrankovics Júlia és Hujber Ferenc a film egyik jelenetében. Egyből egymásra hangolódtak. Súgólyukba csúszott az operaénekes becsúszott a súgólyukba Wagner Trisztán és Izolda előadása közben a New York-i Metropolitan operá­ban egy tenor. Az előadást meg kellett szakítani, míg egy orvos megvizsgálta Gary Lehman énekest, majd engedélyezte a folytatást. Hegyalja fesztivál: idén kilencedszerre! JÚLIUS 9. ÉS 13. KÖZÖTT több mint kétszáz produk­cióval - már kilencedszer - rendezik meg a Hegyalja fesztivált. A fellépők között lesz Juliette & The Licks, 69 Eyes, N.O.H.A, Caliban és a Future Prophecies. Ott lesz a Tankcsapda is, egy különleges show-t mutat be. Húszmillió forint egy eredeti Tolkienért Tolkien A Hobbit című klasszikus regényének egyik első kiadása rekord­áron, 60 ezer fontért (csaknem 20 millió forintért) cserélt gazdát egy londoni árverésen. A brit író által aláírt és közeli barátjának ajánlott példányt egy telefo­nos licitáló vásárolta meg. @ TOVÁBBI HÍREK; www.reggel.hu Bacsó Péter új filmjében, a Majdnem szűzben, a rosszfiú szerepében Hujber Ferencet láthatjuk. Hegedűs V. Rita- Hogy érezte magát a forga­táson?- Nem volt sok forgatási napom, de így is nagyon jól érez­tem magam. Kevés szerepem volt, de azt szerettem.- Még azt is, hogy megverik?- A verekedést nem vettük fel, csak azt látják a filmben a nézők, hogy véres fejjel jövök be. Elég félelmetesre sikerült a jelenet.- Először forgatott Bacsó Péter­rel. Milyen volt vele dolgozni?- Bacsó Péter egy édes, nagy gyerek, nagyon jó volt vele a kö­zös munka. Ő sosem fog megöre­gedni. Nagy embernek tartom.- Hogyan zajlott a forgatás?- Bacsó nagyon komoly utasí­tásokat adott, mégis hagyott minket dolgozni. Ha valamit keresztül akart vinni, akkor keményen a kezébe vette a gyeplőt. Nagyon határozott el­képzelései voltak.- Sosem lehetett vele vitába szállni?- Ha a fejébe vett valamit, akkor nem. Elmondta, mit szeretne, és nekünk meg kellett csinálni.- A női főszereplő, Ubrankovics lúlia még csak tavaly végzett a Színművészeti Egyetemen. Hogyan jött ki vele?- A próbafelvételen azonnal egymásra hangolódtunk. Na­gyon könnyű volt vele dolgozni. Bár a filmben nem bántam vele kesztyűs kézzel, elcseréltem őt egy Harley Davidsonra.- Most mivel foglalkozik?- Májusban kezdődik a Vala­mi Amerika második részének forgatása Herendi Gábor rende­zésében. Közben meg a lóban, Rosszban című sorozatban tű­nök fel mint plasztikai sebész.- Megváltozott az élete, amió­ta menő sorozatban szerepel?- Egyáltalán nem. Nem ez a sorozat tett népszerűvé.- Szándékos, hogy felkapott rosszfiú a bulvársajtóban?- Egyáltalán nem. Emiatt jelen­leg egyszerre hat sajtóperem van. Névjegy SZÜLETETT: 1974 1999-ben diplomázott a szín- művészetin Horvai István osztályában. A Vígszínház tagja 1998-tól 2001-ig ■ RENDSZERESEN SZEREPEL a Jóban, Rosszban sorozatban NÉHÁNY FILMJE: Majdnem szűz, Offside - 2007, Állítsá­tok meg Terézanyut! - 2004, Egérút - 2001, A torinói lepel, Valami Amerika - 2002 MAT MŰSOR Katona József Színház 15.00 órakor: PINOKKIÓ a matemetikai verseny résztvevői­nek Kamaraszínház: 19.00 órakor: LÁTOGATÁS APÁNÁL Otthon Mozi 19.00 órakor: NYUGALOM Gong Rádió Hírek reggel 7-től óránként, Térsé­gi krónika 13 órakor (hétfőtől-pén- teklg), 18 órakor helyi hírösszefog­laló, 19 órakor helyi sportösszefog­laló (hétfőfől-szombatig), 6-10 Gongreggel, 10-11 Téma 11-12 Téma .+, 12-14 Déli kíván­ságműsor, 14-18 Élénk Délután - benne 15-17 Gong Top 25, 17.10 A Bűn nyomában, 18-20 Interak­tív kívánságműsor, 20-22 Har­mónia, 22-24 Remix Kecskeméti Televízió 8:10 KÉPÚJSÁG 12:00 HTV: Helyszín 12:30 HTV: Heti filmajánló 12:35 HTV: Teleshop 13:40 HTV: Jogalap 13:50 HTV: Ízelítő 14.00 HTV: Bence-show 14:30 HTV: A Kontroll 15:00 HTV: Játékékháló 17:00 HTV: KÁBEL-világ 17:30 KÉPÚJSÁG 18:20 Házak, otthonok ism. 19:00 Hírős Hírek - A hír igaz 19:20 A nap kérdése 19:30 Hivatalból 20:00 A nap kérdése ism. 20:10 Hírős Hírek ism. 20:30 HTV: Hírháló 20:55 HTV: Ízelítő 21:00 HTV: Pokoli utazás 23:00 Hírős Hírek ism. 23:30 Hivatalból ism. 00:10 - 7.00 Képújság RTL KXTTB IMBiBil T¥ 2 UH jppjj j " I ’ WBffl 1HHHH sreSwUHij H 6.00 Reggeli 6.00 Strucc © ® 5.20 Hajnali gondolatok ............................................ 5. 23 Kárpát expressz ............................................. 6. 15 Ally McBeal © 7.00 Duna tér 6.00 Mesél a sivatag *0 8.35 Reflektor 6.25 Tények reggel 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 7.15 Baywatch© 7.25 Élő egyház (ism.) A Halál völgye; 10.05 Top Shop 7.00 Mokka 5.50 Nap-kelte 9.02 Száz vasutat, ezeret 8.20 Kölykök 7.55 Lizzie McGuire A sivatag liliomai H 11.10 Receptklub 9.20 Jóban Rosszban ® 9.00 Quinn doktornő © 9.30 Arcpoétika 8.50 8 perc a konyhában 8.20 Nyúl Péter és barátai 7.00 Kutyasuli 11.30 Randivonat © 9.50 Stahl konyhája 10.00 A palota ékköve © 10.10 Srpski ekran 9.00 Halálbiztos diagnózis © 8.55 Mint oldott kéve 8.00 Koktélábécé 'H (amerikai vígjáték, 2001) 10.00 Kvízié délelőtt (dél-koreai sor. - 54/9.) 60" 10.35 Unser Bildschirm 10.00 Gyilkos sorok © 10.00 Bűvölet © 9.10 Dagi gyerekek © Fsz.: Lance Bass (Kevin), 10.35 Teleshop 11.05 Drága doktor úr © 11.05 Kárpát expressz 11.05 Jake és a dagi © 11.00 Család-barát 10.00 Vadvilág W ! Joey Fatone (Rod) 11.40 Kvízló (olasz vígjátéksor. - 52/38.) 11.30 Átjáró (amerikai krimisorozat) 11.30 Kívánságkosár 11.10 Tűsarokmánia © 13.15 Disney-rajzfilm 12.30 Az agyfürkész totál kész 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.15 Záréra 12.05 Baywatch © 14.00 Hírek. Duna tér 12.05 Koktélábécé (5-6.) 13.45 06-91-334-455 (amerikai vígjáték, 2001) 12.30 Slovenski utrlnki 13.00 Segítünk! (amerikai sorozat) 14.15 Minden tanulás 13.15 A mór örökség (1.) © 15.10 Receptklub 14.00 Született kémek © 13.00 Együtt 13.30 Connect with English 13.10 Sherlock Holmes visszatér 14.45 Irány Thaiföld 14.15 Mesél a sivatag 15.25 Doki © 14.25 Melrose Place © 13.35 Bűvölet © 14.05 Városlakók © 14.15 Halálbiztos diagnózis © 15.10 Volt egy hegy... A Halál völgye; £ 16.25 Vacsoracsata © 15.25 Capri - Az álmok szigete 14.30 Fekete vipera © 15.00 A tenger legendái © (amerikai krimisorozat) 15.45 Prizma A sivatag liliomai |J Gasztroreality (olasz sorozat) 15.05 Fogadóóra 15.30 Európa legszebb kertjei 15.15 Gyilkos sorok © 16.15 Világunk 15.15 A fülével látó fiú © 'W 17.25 Mónika 16.25 Hal a tortán © 15.35 Kisváros © 15.55 Membrán 16.20 Vészhelyzet © 17.15 Mese 16.10 Dagi gyerekek (5.) © 0- A kibeszélőshow © 17.25 Monk - Flúgos nyomozó 16.35 Ablak 16.20 Válaszd a tudást! 17.25 Szívek szállodája © 17.45 Hírek. Időjárás (ismeretterj. sor.) 18.30 Híradó © 18.30 fények ® 17.00 Tv-taxi 17.20 Évfordulók (14.) 18.30 Kölykök © 18.00 Bűvölet© 17.05 Tűsarokmánia © 19.05 A széf 19.00 Jóban Rosszban ® 17.15 Körzeti híradók 17.25 Mesélő cégtáblák (gyerektalkshow (olasz sorozat -13-14.) 18.05 Kutyasuli g 09 H 20.35 Barátok közt © (magyar sorozat) Utána: Hírek 21.15 Esti showder Fábry Sándorral © Utána: Hírek 23.05 Házon kívül Heti magazin (magyar sorozat) 19.30 Aktív© 20.05 Kutyaszorítóban © (amerikai krimisorozat) © Fsz.: Donnie Wahlberg 21.00 A kód neve: Merkúr © (1 (am. akciófllm, 1998) 102' Fsz.: Bruce Willis, Alec Baldwin, Miko Hughes 17.30 Hírek 17.40 Védelmi jog© (olasz krimísor.-26/12.) 18.40 Az ÖRÖKÖS 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 TS - Műkorcsolya- és jégtánc-vliágbajnokság Nők 17.50 Zöld 7-es (30/20.) 17.55 TS - Úszó- és műugró- Európa-bajnokság 20.20 Pillanatok a nagyvilágból 20.25 Zöld 7-es 20.30 Híradó este. Sport 21.00 A ház szelleme © (amerikai krimi, 2001) 88' felnőtteknek) 19.00 Miért éppen Alaszka? © (amerikai sorozat) 20.00 Jó barátok © (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 Két pasi - meg egy kicsi (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 CS1 - Miami helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 19.05 Családom és egyéb állatfajták (angol film, 2006)88' 20.35 A világörökség kincsei (német ism.-terjesztő sor.) 21.00 Híróra 22.05 Kikötő 22.25 Tolvajok királya © (német-szlovák film, 2004) (ismeretterj. sor.) 19.10 Vadvilág (7-8.) (ismeretterj. sor.) A fogólábú botsáska; Szentjánosbogarak 20.20 A haladás csapdái (ismeretterj. sor.) Az Aral-tó katasztrófája; Azbeszt-halálos por n 23.35 Point Pleasant - Titkok városa © (amerikai thriller-sorozat) 0.35 Reflektor© 0.55 Infománia © 1.25 Médium © (angol misztikus thrillersor.) 23.15 Tangó 23.20 Csillagközi romboló (amerikai sci-fi akciófilm­sorozat - 4/4.) © 0.20 Tények este 0.50 Halálcsók © (angol-amerikai thriller) 22.40 Modern képmesék 22.50 Csütörtök este 23.25 Hírek Időjárás-jelentés 23.35 Sporthírek 23.40 Tv-taxi 24.00 Magánbeszélgetések 22.30 Egymillió fontos hangjegy 22.45 Modern képmesék 22.50 Záróra 23.35 Nap-nyugta 2.05 Bűvölet © 3.00 Mesélő cégtáblák 3.25 Századfordíté magyarok 22.05 Las Vegas © (amerikai krimisorozat) 23.05 Nyomtalanul © 0.05 Babylon 5 © 1.05 Start 1.35 CSI - Miami helyszínelők (ismétlés) © 0.15 Chaplin szereti a zenét 1.05 Híróra (ism.) 2.00 Váltó 2.10 Kikötő (ism.) 2.35 Mese 2.45 Nótacsokor 3.15 Kikötő - extra (ism.) 21.40 1 harci gép -12 diák (3-4.) Önálló repülés; Az első bombázás 22.40 Merész régész 23.45 Az utazás jövője © 0.50 A húsvét misztériuma © 11.30 Randivonat amerikai vígjáték 12.30 Az agyfürkész totál... amerikai vígjáték 13.35 Bűvölet olasz sorozat mm wi ■ 12.00 Hírek. 13.05 Lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Civil kaszinó. 15.05 Vetítő. 16.05 Soro­ló. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 Vonal­ban. 1830 Eu. híradó. 19.00 Híradó. 1930 Negyedik. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó21. 2135 Lapzárta. 22.05 Európai híradó. 2230 Garázs. 23.05 BBC-híradó. 2330 Negyedik. MAGYAR ATV 9.10 Egyenes beszéd. 9.45 Friderikusz most. 12.05 Laci bácsi konyhája. 13.50Többetész­szel! 1630 Hal-adás. 17.00 Te vagy az éle­tem. 17.55 Híradó. 18.55 Híradó. 1925 Egye­nes beszéd. 20.00 Friderikusz must. 21.15 Dominó. 22.10 Generációk. 22.40 Vonalkód. 22.55 Világkép. 23.05 700-as klub. 18.00 Virágzó Magyarország. 1830 Eur-óra. 19.00 Házibuli Attilával és vendégeivel. 20.00 Virágzó Magyarország. 2030 Hírháló. 20.55 ízelítő - Kukkantson be hozzánk 5 percre! 21.00 Pokoli utazás (am. thriller, 1993). 23.00Anagyesés(am.film, 1996). 1.00 Hír­háló. 130 Nagy mezőgazdasági magazin. mm a srtisflr és»mmmmmmmmm 21.00 A ház szelleme amerikai krimi 20.00 Jó barátok amerikai vígjátéksorozat FILMMOTEÜM 15.00 Andy Griffith-show. 1530 Alfa holdbá­zis^.). 1620 A napernyő (olaszvígj., 1906). 18.00 A meztelen igazság (angol vígj., 1957). 1930 Kalauz. 20.00 Döntő pillanat (magyar film, 1938). 21.10 Privát rocktörténet. 22.10 Monty és Python - mielőtt egymásra találtak (11.). 22.40 Best of Folytassa... (13/4.) 8.30 Mai helyzet. 8.45 Olasz labdarúgás. 10.15 Olasz labdarúgás. Lazio-Roma. 13.00 H20-magazin. 14.00 Tenisz. ATP-verseny, In­dian Wells. 17.30 Olasz labdarúgás. 18.30 Zuhanyhíradó. 1930 Mai helyzet 19.45 Férfi kézilabda.Magyarország-Szlovénia. 22.00Te- nisz. ATP-verseny, Indian Wells. 24.00 Póker. 22.25 Tolvajok királya német-szlovák film 14.15 Mesél a sivatag ismeretterjesztő sorozat MMfMAX 6.00 Rajzfilmek. 16.55 Mondókák. 17.00 Thomas, a gőzmozdony. 17.10 Rupert maci kalandjai. 1725 Eperke. 17.50 Symfollies. 17.55 Moby Dick. 18.20 Tom, a nagy utazó. 18.45 Pat és Stan. 18.50 Mini News. 18.55 Nouky, Paco és Lola. 19.00 Elmo világa. 19.15 Miss BG. 1930 Miss Mallard nyomoz. 12.00 Az építőipar. 13.00 Brainiac. 14.00 Piszkos munkák. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Roncsmentés. 17.00 Lakókocsi­gondok. 18.00 Hot rodok. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 21.00 A legnehe­zebb munkák. 22.00 Az utolsó 24 óra. 23.00 Futballhuligánok. 24.00 Autókereskedők. gjgjgggjjg

Next

/
Thumbnails
Contents