Petőfi Népe, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-14 / 63. szám
GAZDASÁG Etőfetési és terjesztési ügyekkel kap Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29., Kápolna Telefonos apróhirdetés feladás: 76/518-250 varjuk a Széchenyi krt. 29. szám alatt! Tel.: 80/480-756 u. 2. TÓTH FERENCNÉ 2008. március 14. Egy csekk, aminek örülünk ► Folytatás az 1. oldalról A színháztól ugyanis minden hónapban kapunk tíz jegyet, amiket az arra a hónapra esedékes előadások listájával kifüggesztünk a faliújságra. Az érdeklődők feliratkoznak, majd a neveket egy kalapba dobjuk és kisorsoljuk a tíz szerencsést, aki megnézheti a kiválasztott előadást. A lajosmizsei közlönynyomdában kétszázan dolgoznak. Igazgatójuk, Burján Norbert szintén az étkezési utalvány előnyeiről beszélt. - Melegétel- utalványt adunk a kollégáknak. Mi is kihasználjuk a teljes keretet, így fejenként havi 12 ezer forint értékű jegy illeti dolgozóinkat. Az üdülési csekkel más a helyzet, azt nem osztunk. Ennek oka nem a cég szőrösszívűségében keresendő. Van egy saját nyaralónk Balatonberény- ben, ahol hetente mindössze néhány ezer forintért üdülhetnek dolgozóink és egyenesági hozzátartozóik. Nem minden cég rendelkezik saját nyaralóval, de nem is mindenki gondolja úgy, hogy minden évben ugyanoda szeretne menni pihenni. Nekik a legjobb megoldást - a szintén adó- és járulékmentesen adható - üdülési csekk nyújtja. Az ilyen csekk birtokosának nem kell félnie az egyhangúságtól, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.- vel ugyanis országszerte több mint 8 ezer szolgáltató áll szerződésben. Bács-Kiskun megyében 135 helyen lehet üdülési csekkel fizetni. Kevesen tudMIRE HASZNÁLHATÓ AZ ÜDÜLÉSI CSEKK? Szállás és a hozzá kapcsolódó egyéb szolgáltatások igénybevételére, utazási szolgáltatásokra, vonatutakra, buszutakra, hajóutakra, kulturális szolgáltatások igénybevételére, sport- és szabadidő-szolgáltatások igénybevételére, egészségmegőrzésre, betegségmegelőzésre, horgászengedélyek megvásárlására, fürdő- és uszodai szolgáltatások igénybevételére, a Fővárosi Állat- és Növénykert belépőjegyeinek megvásárlására, étkezésre, Hungaroring-belépőjegyek megvásárlására, Hungexpo-belépőjegyek megvásárlására, szabadidős cikkek kölcsönzésére és belföldi utasbiztosítás fizetésére. ják, hogy nem csak a szállás- költségek rendezésére alkalmas ez a fizetőeszköz. Akár horgászengedélyt is kifizethetünk vele! A gazdálkodók a minimálbér határáig adó- és járulékmentesen biztosíthatnak a munka- vállalók és hozzátartozóik részére üdülési csekket. Ennek eredményeként 2007. november végéig mintegy másfél millióan használhatták fel az országhatáron belül az összesen 26,7 milliárd forint értékű üdülési csekket. Elvileg minden magyar állampolgár hozzájuthat saját jogán, vagy valamely munkavállaló közeli hozzátartozójaként az üdülési csekkhez, tehát a kedvezményezettek körének határa a teljes lakosság. GÁL ZITA Több ezer étteremben használható fel az étkezési utalvány. Többet ésszel mint pénztárcával Zebra TAXI 44-44-44 GRAVI ROZAS - VÉSÉS Kecskemét, Batthyányi u. 2. (A színház melletti benzinkúttal szemben.) Tel./fax: 76/482-083 ZÁLOGHÁZUNK VAKJA ÖNT! Ékszerére záloghitelt 1900 Ft/gramm-tól adunk Önnek! A 30 napos lejáratú zálog kamatmentes! Ha ékszert vásárol nálunk, régi ékszerét az új árába beszámítjuk! G0LDY KFT. Zálogháza | Kecskemét, Vágó u. 1. Tel.: 76/321-324 ül MASSZORBizonyítványt adó MASSZÁZSTANFOLYAM indul Kecskeméten március végén (test, talp, fogyasztó cellulit, népi thai gerinc, indiai olajos).» TRendENERGY Oktatási Bt. Képzési eng. szám: 04-0122-06. Érdeklődni: 30/820-58-70 BÁCS-KUN FAIPARI Kft. 6435 Kunbaja, Rákóczi u. 35. BELSŐTÉRI AJTÓK nagy választékban, termelői áron! Tel./fax: 79/571-084 vagy 30/9-24-37-44 e-rriail: g bacskun@enternet.hu I Dr. Pénzes Zsuzsanna H. K. Orvosi-természetgyógyászati módszerek Rendelés: Kecskemét,Univer-székház, H, Sze, P. Egészségíálkipot-felmérés, betegségmegelőzés, egyénre szabott komplex kezelések. Gyógyít: megfázás, köhögés, nátha, influenzamegelőzés, -kezelés, gerinc-, ízületi, reumatikus betegségek, allergia, asztma, bőrgyógyászati, urológiai, szív- és érrendszeri, nőgyógyászati, belgyógyászati problémák, fülbetegségek, feszültségoldás, depresszió, fogyókúra, dohányzásról leszoktatás, 3 méregtelenítés... stb. ^Jelentkezés: 06-20/481-67-50; 76/515-743^ INTRE CSEMPEKERESKEDÉS KECSKEMÉT, IZSÁKI ÚT 2. Classic Építők Háza Myitva: H-P 9-17-ig, Szó: 9-12-ig Tel.: 76/481-907 A Kötés+Oldás Bt. CSAVARBOLTJA Teljes körű csavar- és W kötőelem-választékkal TtÉh-' és alacsonyabb . árakkal várja vásárlóit! 4» Mi minden közintézményt 10% engedménnyel szolgálunk ki! Új szoltáltatásunk a kulcsmásolás! Kecskemét, Vörösmarty utca 5-7. (Az aluljáró felé) Q Tel./fax: 76/418-204; 20/92-47-421 S _______Nyitva: H-P; 8-17 óráig._____S KE Z-, LÁBÁPOLÓ, MŰKÖRÖMÉPÍTŐ képzés indul RÖVIDESEN! (3x22 E Ft + vizsgadíj) Oktatási Centrum Baja, Szent Antal 23/B Tel.: 06-79/322-629 Mobil: 06-30/370-41-85 06-70/224-97-27 AL: 340 961 TANDÍJMENTES KÉPZÉS (Ha van munkahelye, ha nincs) RÖVIDESEN INDUL 8 vagy 10 osztállyal Élelmiszer eladó, Gipszkartonszerelő, Villanyszerelő, Nehéz- könnyugép kezelő, Dajka, Szakács, Pincér, Szociális gondozó, Épületburkoló, Személy- és vagyonőr, Kőműves, Asztalos, Takarító, Szobafestő, Parkgondozó. Gimnáziumi érettségivel: Gyógymasszőr, Pénzügyi-és számviteli ügyintéző. A képzés alatt pénzbeli juttatást is kap! Oktatási Centrum Baja, Szent Antal 23/B 06-30/370-41-85, 79/322-629 AL: 34 0 941889 Videofilmek digitalizálása, átírása DVD lemezre. Normál és Super 8 mm. VHS, SVHS, Video 8, Hi 8, Digital 8, Mini DV-röl Kecskeméten. 06-20/42-36*830 I TŰZIFA, KANDALLÓFA FABRIKETT ELADÓ! Tölgy, bükk, akác házhozszállítás gépi rakodás megoldható. ÉPFU KFT. Kecskemét, Likőrgyári út 1. (VW autószalon mellett) Tel.: 76/329-288, 20/959-2823 Kft. >19981 Folyamatosan indítunk járművezetői tanfolyamot minden héten kedvezményes feltétellel! Cím: Kecskemét, Vak-Bottyán u. 2. s Elérhetőségek: 76/483-155 Dostmaster@autosmesteriskola.t-online.hu CZÉKUS MŰSZAKI VIZSGA ÁLLOMÁS Vállaif« motorkerékpárok, szeméi y gépkocsi k, tehergépkocsik, illetve ezek pótkocsijainak vizsgáztatását. Környezetvédelmi vizsgála t (zöldkártya). Kecskemét Kiskőrösi út 9-11. Tel./fax: 76/485-334 (§pí>„HÍRÖS"(§p£ Autóüveg kereskedés KÍNÁLUNK ÖNÖKNEK: Keleti és nyugati típusú autókhoz, kisteherautókhoz, kamionokhoz: első, hátsó szélvédőket, oldalüvegeket. Szolgáltatásunkat kibővítettük a helyszíni beszereléssel! Nyitva tartás: H-P: 8.00*16.00“lg Cím: Kecskemét, Halasi út 29. {Agroker területe) T elei on: 76/495-323, 30/471*4078 BONTOTT ES UJ ALKATRÉSZEK ADÁSA - VÉTELE. Kmét, Csóka u. 54. 20/9181-585,30/9053-718 Nyitva: H-P 8-17, Szó: S-12 Uj hitelkonstrukciók! Meglévő autóhitelek kedvezőbbre váltása szabad felhasználású gépjárműfedezetű költsön a gk. érték ? 80%-ára! (kTJ)KIA MOTORS Kecskemét, Március 15. u. 3-5. Tel.: 30/9456-333, 76/477-263 Kéri Sped Kft. FÖLDMUNKA - ÁROKÁSÁS • épület bontás • épület alap és pincé kiszedés • alap, víz, villany, sávalap-ásás, tereprendezés • beton törés t törmelék és föld elszállítás • termőföld eladás e sóder, zúzott kő értékesítés Tel: 30/9585-207 SUZUKI SWI FT BONTOTT ÉS ÚJ ALKATRÉSZEK ADÁSVÉTELE! www.sly-car.hu Nyitvatartás telefonos egyeztetés alapján. 30/943-99-22 § Kecskemét Énekes u. 130.3 GEPJARMUEREDETISÉGVIZSGÁLAT Díjmentes helyszíni kiszállással! Tel.: 06-20/983-28-13 Kmét, Mindszenti krt. 2. g Tel./fax: 76/418-214 I VEGKIARUSITAS A PEPITA Kft. üzletében Kecskemét, Horváth D. krt. 8. Függönyök, dekorok, sötétítők, damaszt anyagok már 1000 Ft/fm-töl. Új üzletünk: Kecskemét, Nagy László u. 2. (Széchenyivárosi katolikus templom mellett) # KÖNYVELŐ IRODA Ganda Group Kft. Cégünk vállalja egyéni vállalkozók, Bt-k, Kft-k, Rt-k, egyesületek, alapítványok, társasházak teljeskörű könyvelését, bérszámfejtését, akár visszamenőleg is. Cégalapítás, komplett gazdasági ügyintézés, képviselettel! Megbízható, több éves szakértelem, udvarias kiszolgálás. Könyvelendő anyagokért Igény szerin t elmegyünk. Érdeklődni: Tel/fax: 76/504-605. Mobil: 20/98-68-986. Cím: Kecskemét, Kristály tér 5. ■ (Március 15. utca felöli oldalon) ; Szivacs Trade Kft. Habszivacs, bútorszövet, kárpitoskellék forgalmazása 6000 Kecskemét, Csíksomlyói u. 15. Tel./fax: 76/484-732 Nyitva: H-P 8-17 óráig § www.szivacstrade.hu | [Alaptól a tetőig! Ács, Kőműves munkák, Zsaluzás, Hőszigetelés, Gipszkartonozás, Festés, Mázolás, Burkolás, Parkettázás. Teljes körű lakás- és egyéb felújítások. 30/609-1916. A készlet erejéig 2 személyes (100x210 cm) 299.000 Ft-tól 4 személyes (160x210 cm) 390.000 Ft-tól családi sírok (200x230 cm) 440.000 Ft-tól MŰKŐ DESIGN BT. Érd.: 70/36-15-794 Hangulatos, meleg környezethez kandallók, cserépkályhák, hordozható cserépkályhák és csempekandallók széles választékban a Wohltak Trade Kft. ■tői. 6060 Tiszakécske, Erkel fasor 2. Telefon: 70/367-2451, 70/771-3727 Fax: 76/439-510 Web: www.ta-kovtrade.hu FUGG0NYVASAR a §j,ab° Lakástextilben 20-50% engedménnyel! Függönyszegést vállalunk. Sz-Latex Bt. Kecskemét, Lestár tér 2. (A színházzal szemben) g Tel.: 76/418-695 □ IVIIAOIVI EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ FIATALÍTÓ ÉS FOGYASZTÓ RENDSZER Több ezer éves kínai tradíció. A módszer 3 részből áll: miaomei masszázs, méregtelenítés, természetes alapú vitamin és ásványianyag tabletták. A személyreszabott kúrát orvosi háttérrel végezzük. A súlyvesztés 1-2 ruhaméret csökkenés 10 nap alatt már beindul, de a teljes egyensúly 3 hónap alatt áll be tartósan jo-jo efektus nélkül. Teljes körű esztétikai megoldások: szőrtelenítés, bőrfiatalítás IPt fénnyel: Kosztor Szilvia 20/20-75-328 965570 3XL-7XL NAGYMÉRETŰ FÉRFIRUHÁZAT GJUINTZ (yrciHtíciy Araink kedvezményes irányba változnak! 3500 Ft-tól 3900 Ft-tól 3500 Ft-tól 19.000 Ft-tól 15.000 Ft-tól 47-50-es méretig Kiegészítők kedvezményes áron! Minden héten más-más áruból kedvezmény www.oriasruha.atw.hu- minőségi pólók- pulóverek- farmerek- öltönyök- zakók sportcipők KECSKEMÉT, DOBÓ KRT. 10. (Central Passage külső üzletsorán) NYITVA: H-P: 9-17; SZÓ; 9-12 ÓRÁIG. T.: 30/386-6375 961433 ID? Orvosi segítség: 20/594-57-61