Petőfi Népe, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-14 / 63. szám
2008. március 14, Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29., Kápolna u. 2. Telefonos apróhirdetés-feladás: 76/518-250 KOVÁCS HAJNAL 3 ÉLETMÓD A rossz kisőrlő fogak is okozhatnak betegségeket Mikor ellenőriztette utoljára fogai egészségét? A rendszeres ellenőrzés sok problémától kímélheti meg, sőt olyan más szervi betegségeket is megelőzhet vele. A kecskeméti Bio-Spában dolgozó fogszakorvosok a komplementer fogorvoslás keretein belül figyelembe veszik a fogak belső szervekkel való kapcsolatát - magyarázták dr. Hajagos Zsolt és Czabán Edit fogszakorvosok, a Bio-Spa munkatársai. Egyénre szabottan határozzák meg a szájüregbe ültethető fémanyagokat, a kezelések során gyógynövényeket és ásványi anyagokat alkalmaznak. Lehetőséget kínálnak a szájáram mérésére - mivel két különböző amalgámtömés, vagy fém között áram keletkezhet az amalgám tömések esztétikus tömésre való cseréjére, illetve ezt követően a szervezetben leDr. Czabán Edit munka közben. rakódott amalgám kivezetésére homeopátiás, fitoterápiás és sa- laktalanltó módszerekkel. Nézzük meg konkrétabban a fogakat! Az elmúlt hetekben a metsző, ületve a szemfogak más szervekkel való kapcsolatát tártuk fel, ezen a héten a kisőrlőket vizsgáljuk meg, amelyek a tüdő vastagbél meridiánnal hozhatók kapcsolatba. Valamennyi fognak kapcsolata lehet belső szervekkel, valaKEDVEZMÉNYES ÁRAK A BIO-SPÁBAN VÉRCSEPPANALÍZIS orvosi vizsg. 13.900 Ft helyett 11.990 Ft BETA-TESZT orvosi vizsgálattal 14.900 Ft helyett 12.990 Ft FOGÁSZATI SZAKVIZSGÁLAT gyerekeknek is 5.000 Ft helyett 0 Ft FOGTÖMÉSEK MÁR ' 5.000 Ft -tói FOGELTÁVOLÍTÁS 5.000 Ft BARÁZDAZÁRÁS 3.000 Ft FOGKŐ ELTÁVOLÍTÁS 5.000 Ft Üdülési csekket elfogadunk! Ajándékkártya kapható! mely csigolyaszakasszal, végtagterülettel, érzékszervvel, nyirokterülettel vagy belső elválasz- tású miriggyel és bizonyos szövetekkel. A kisőrlő esetében, ha fogunk rossz, az hatással lehet a tüdőre, vastagbélre, vakbélre, melléküregekre, bronchusokra. Ugyancsak panaszokat válthat ki a váll, a könyök, a kar, az alkar és a kéz radiális oldalán. Továbbá az orrnál, a rostasejteknél, ületve a tonsilla tubaria, tuba auditiva nyirokterületénél. A belső elválasztású mirigyek kapcsán pedig a pajzsmirigy, a mellékpajzsmirigy, valamint a csecsemőmirigy hozható kapcsolatba a rossz és beteg kisőrlők- kel. Nem utolsósorban a bőrre és a szőrzetre vannak hatással. Mindezek tükrében - természetesen több más kóroki tényező mellett - a következő betegségek és panaszok kiváltásában közreműködhetnek a beteg kis- őrlők: arc-és homloküreg-gyul- ladás; torok és mandulagyulladás; akut és krónikus hörghurut, asztma-szerű köhögés; orrvérzés, szaglászavar; váll, hát, fejfájás; vastagbél betegségei; alsó fogsor fájdalom; száraz száj; nyálmirigyek gyulladásai; illetve a duzzadt ajkak. BIO-SPA FOGSZAKORVOSAI: Dr. Czabán Edit Dr. Hajagos Zsolt Dr. Holánik Julianna Ha Önnek is van olyan panasza, mely a szokásos szakorvosi kezelésekkel még nem, vagy rosszul kezelhető csupán, érdemes megvizsgáltatnia, hogy nincs-e e panaszoknak összefüggése a fogaival. A komplementer fogorvoslás főként a kínai hagyományos orvoslásból ered, de német orvos szakemberek fejlesztették tovább és tették mindenki számára alkalmazható eljárássá. A komplementer orvoslás természetesen a fogorvosláson kívül sok más eljárást is alkalmaz, hiszen az elve, hogy lényünk minden élettani és kóros működése egymással összefüggő hálózatot alkot. Sokszor a termovíziós (hőtérkép) vizsgálat hívja fel a figyelmet, valamely fogászati, vagy reumatológiai eltérésre, vagy épp a reumatológia veti fel általános állapotfelmérés szükségességét, a fogak romlását is okozó anyagcsere eltérések feltárását például BETA-teszt, Enderlein-féle vérc- seppanalízis, vagy más vizsgáló módszerekkel. ÚJ HELYEN a Bio-Spa Melissa Egészség- és Wellnessközpont Kecskemét, Piaristák tere 7. A rendelőintézet könyvtár felőli oldalán. Időpont-egyeztetés: 20/971-27-72, 76/322-884 web: www.biospa.hu e-mail: biospa@biospa.hu Nyitva: H-P: 8-20; Szó: 9-17-ig I Impuls I Nemet konyhabútorok H' március 31-eíg. BEMUTATÓTEREM: H&H KONYHASTUDIO BT. KECSKEMÉT, Katona József utca 1. (Kamaraszínházzal szemben) Tel 76/478-315 WWW.k0nyhah02.hu Nálunk átélheti azt a nyugalmat, amire Önnek szüksége van, hogy feltöltődjön, megszépüljön! Néhány óra, ami csak az Öné a Bűbáj Szépségszalonban! Engedje, hogy kényeztessük, felfrissítsük a Bűbáj szigetén! Az elegánsan kialakított szalonban, családias és otthonos hangulatban kényeztető szolgáltatások egész sora garantálja, hogy kívül-belül megújuljon. Megújulhatunk egy méregtelenítő kúrával, melyre a tavasz az egyik legalkalmasabb időpont. Az oxigénes mély- melegterápiás kezelést ajánljuk többek között, mely az egyszerűségén és hatékonyságán túl kényelmes és kellemes ellazulással ajándékozza Önt meg. Az Alfa oxy spa készüléknek nagyon sok jótékony hatása van. Ez a fogyasztó- és ifjúságmegőrző rendszer ötvözi a leghatékonyabb terápiás eljárásokat. A vendégek körében nagyon kedvelt a 45 perces kezelés, hiszen jelentős eredmények érhetők el a fogyasztás, a bőr- és arcfiatalítás terén, ízületi- és Az Alfa oxy spa kezelést Tege Mariann mesterkozmetikus, sminkmester arcmasszírozással egészíti ki, izomproblémák esetén. Látványos eredmény érhető el rövid idő alatt. Az intenzív méregtelenítés hatására a szervezet megfiatalodik, csökken a narancsbőr, az oxigén hatására nő a szívizom teljesítőképessége, bőre feszesebb, bársonyosabb lesz. Kiváló relaxációra, stressz- oldásra, elősegíti a jobb alvást. Ezek bármelyike csábító lehet. A kezelés során feszesítő, vérpezsdítő, zsírégető krémekkel kenjük be a problémás területeket, légáteresztő fóliával betekercseljük a vendégeket, melyek mind fokozzák a kezelés hatékonyságát. Az arcbőr ápolására is figyelmet fordítunk, a bőrtípusnak megfelelő radírozás után arcmasszázzsal kényeztetjük. A relaxációt teszi teljessé a 45 perces kezelés alatt a zene, az aromaterápia és a nyirokáramlást segítő masszázs ágy. Különleges alkalmak előtt ajánljuk a mélytengeri iszapos testkezelést. Mely során a bőr feltöltődik ásványi anyagokkal, miközben a bőr méregte- lenedése még intenzívebb lesz. A kezelés előtt leradírozzuk az elhalt hámsejteket, így a bőr könnyebben felszívja a hatóanyagokat. Ezután következik egy luxushidratáló olaj, melyet a langyos mélytengeri iszappakolás követ az egész testen. 30 perc alatt a meleg és az oxigén hatására Ön teljesen megújul. A gép különlegessége, hogy 99 százalékos, tiszta oxigénnel tölti fel a szervezetet. Sok-sok nagyon pozitív eredmény született már, a legtöbb kedvező visszajelzés a fogyás, bőrfiatalodás és az immunrendszer megerősödése terén érkezett. A Bűbájban nap mint nap találkozhatunk elégedett vendégekkel, akiket hallgatva bárkiben megerősödhet az a tény, miszerint ezek a kezelések minUV-MENTES BARNULAS Egy teljesen új és bőrbarát bar- nulási lehetőséget kínálunk vendégeiknek: biztonságos és egészséges bámulást eredményez néhány perc alatt uv mentesen. Napallergia, fehér -, érzékeny-, májfoltos, anyajegyes bőr esetén ideális, de minden gyorsan és biztonságosan bámulni vágyó hölgy vagy úr számára megfelelő. Néhány spriccelés és akár két héten át gyönyörű barna színben pompázhat bőrünk! den korosztály számára ajánlottak, és természetesen nemcsak tavasszal! Kedveskedjen ajándékkártyánkkal, mely névre szóló, exkluzív kivitelű. Kossuth tér 5.1. em. 1. Tel: 20/9-516-570, 30/501-00-26 www.borbutorok.hu www.pavlovlcs.hu info@pavkwics.hu Pavlovics & Társa Bútorgyártó és Értékesítő Kft, KECSKEMET, Mindszenti körút 31 Nyitva tartás: H-P: 9.00 -17.00, Szó.: 9.00 -12.00