Petőfi Népe, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-01 / 52. szám

3 PETŐFI NÉPE - 2008. MÁRCIUS 1„ SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Tegnap elfogadták a költségvetést: szegény megye sok pénzzel Nem marad el a szülinap! gyermekáldás A boldog anyukák nem foglalkoznak a naptárral Anyukájukkal Tamás Levente, Mónika Petra és Olivér Lajos, akik tegnap születtek a kecskeméti megyei kórházban. A plusz egy nappal a csúszás korrigálható ► Folytatás az 1. oldalról Ráadásul Bács-Kiskun megye az idén 55 millió forintért meg­veszi a balatoniellei önkormány­zati üdülőnek azt a felét is, amely eddig Zala megye tulajdo­nában volt. Az ellentmondás mögött az a már ismert tény áll, hogy a me­gyei önkormányzat ötmilliárd fo­rint értékben bocsátott ki köt­vényt, tehát bőségesen áll rendel­kezésre pénz nemcsak a fejlesz­tésekhez, hanem működési célra is. Azonban a lehetőségek így is végesek, tovább csökkent a köte­lező feladatokhoz történő állami hozzájárulás. Ez Indokolja a taka­rékosságot és az intézményi át­szervezéseket. Az eredeü tervek szerint összevonták volna a For­rás Kiadót és a zománcművésze­ti alkotóműhelyt, de a két intéz­mény inkább költségcsökkentést vállalt, hogy ezt elkerülhesse. A vitában az MSZP részéről And­rás István és Széli Péter mutattak rá az ellentmondásokra, a Fidesz oldalán pedig Bányai Gábor és Font Sándor magyarázták a ter­vezet előnyeit. Érdemi módosí­tást Márfai Péter (MSZP) indít­ványa nyomán fogadtak el, aki 2- 2 millió forinttal javasolta növel­ni a német és horvát kisebbségi önkormányzatok támogatását. A költségvetést végül 29 milliárd forintos főösszeggel hagyták jó­vá. ■ Bálái F. István Megszűnik az intézet a bács-kiskun Megyei Ön­kormányzat Pedagógiai In­tézete és Továbbtanulási, Pályaválasztási Tanácsadó­ja, rövidített nevén a Peda­gógusház, 2008. április 15-i időponttal megszűnik. Fel­adatainak többségét a mai naptól a budapesti székhe­lyű Commitment Köznevelé­si Kht. veszi át, a maradék feladatok pedig a jogutódra, az egységes pedagógiai szakszolgálatra és gyermek- otthonra szállnak. Erre e megoldásra a jogutód nél­küli megszüntetéssel szem­ben azért volt szükség, mert megnyert pályázati projekt intézését kell átvenni. A pe­dagógiai intézet szakkönyv­tárát a közművelődési inté­zet veszi át. A naptár szerint négy év múlva lesz az első szülinapjuk a tegnap szü­letett babáknak. Galambos Sándor A szülőknek még bőven van ide­jük eldönteni, hogy a köztes idő­ben február utolsó napjára vagy március elsejére rendeljék a tor­tát. Tegnap délutánig a kecske­méti kórházban három boldog édesanya ölelhette magához új­szülött babáját. Egyikük sem er­re a napra várta a nagy találko­Kiskunhalas egyetlen műemlék épülete, a Sáfrik Malom még 2004 novemberében vált életve­szélyessé, amikor a téglák között átszivárgó nedvesség hatására az északi belső vályogfal leom­lott. A város a megyei önkor­mányzat, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával folyamatosan végzi a helyreállí­tásokat. Az elmúlt év végére gyakorla­A szökőév olyan év, amely több napot tartalmaz az év szokásos hosszánál azért, hogy a nap­tárt szinkronba hozza a csilla­gászat szerinti idővel Az év­szakok és a csillagászati ese­mények ugyanis nem egész szá­mú napok szerint ismétlődnek. tílag elkészült minden, csupán a vitorlák hiányoznak mind a mai napig. Az épület helyreállítását végző Alföldi Műemlék Helyreál­lító Kft.-nél korábban úgy vélték, a régit is vissza lehet helyezni, de később kiderült, a két éve földön fekvő szerkezet jelentősen káro­sodott és használhatatlanná vált. Pótlásán folyamatosan dolgoz­nak, ám ez egyelőre a megfelelő faanyag keresésében merül ki. A A naptár, ami ugyananannyi napot tartalmaz, minden év­ben elcsúszik a világ eseménye­ihez képest. Ha időnként beil­lesztünk egy plusz napot az év­be, akkor ez a csúszás korrigál­ható. Az eltérés évente 5 óra 48 perc 46,08 másodpert. keresésbe a város főépítésze is bekapcsolódott. - Négy darab, 18-szor húsz centiméteres, 10 méter hosszúságú borovi fenyő­gerendára lenne szükség. Szlo­vákiában, Erdélyben és itthon is kerestünk már, de eddig ered­ménytelenül - mondta lapunk­nak Tóth Péter. Az északi típusú, jó minőségű erdei fenyő kiváló szilárdsági és rugalmassági jel­lemzőkkel rendelkezik. Tulaj­két gyermekét hordta túl, nem hitte el, hogy pont a harmadik fog időben érkezni. Ottjártunk- kor mindhárman egybehangzó­an kijelentették: most egyáltalán nem akarnak foglalkozni a csil­lagászati és a naptári év eltéré­séből eredő problémákkal. A szülinap megünneplésében azonban már megoszlott a véle­ményük. Juhászné és Gondiné március 1-jét tartotta megfelelő időpontnak, Illésné szerint vi­szont a februárban született gye­reknek februárban jár a torta. ► NÉZŐPONT donságai hasonlók a vörösfenyő­höz. A speciális és igen drága fa­anyagot meg lehetne rendelni, de ilyen kis mennyiséget nem, vagy csak nagyon költséges mó­don tudnák leszállítani. A város most elsősorban olyan cégeket keres, ahol esetleg raktáron van ilyen faanyag, de olyan fuvaro­zók jelentkezését is várják, akik segíteni tudnának a szállításban. ■ H. A. Nem tegnap szökött a nap! jót DERÜLTEK a rokonok a 80 éves aggastyánon, aki tegnap huszadik születésnapját ün­nepelte. Negyvenéves unoka­öcsém, a Matyi viszont vicc­ből a minap koccintott bará­taival tizedik névnapján. Van, aki álh'tja, valójában nem március elsején született, ha­nem február 29-én. Mivel éj­féltájt látta meg a napvilágot, szülei kérték a bába asz- szonyt, írja be a gyereket a következő napra. Nem babo­nából, hanem azért, mert nem akartak magyarázkodni a gyerek előtt, hogy miért szerepel a naptárban csak minden negyedik évben az a nap, amikor megszületett. idén EGY nappal hosszabb volt a február. Ezért alakult ki az a tévhit, miszerint aki február 29-én született, négy évente ünnepli a szülinapját. Pedig nem is tegnap volt a szökőnap. Ezt még egyes naptárkészítők is elvétették idén. Láttam olyan asztali naptárt, mely­ben február 29-én Elemér helyett az van beírva, hogy szökőnap. Valójában szökő­nap február 24-én van, négy évenként. Népünk Mátyás ugrásának nevezi. így min­den 366 napos évben nem csak a Mátyások és Elemé­rek, de az Edinák és Ákosok is egy nappal később ünnep­ük a névnapjukat. A tegnap született szép, egészséges babák is egész nyugodtan ünnepelhetik majd szün­napjukat március 1-jén vagy akár február 28-án! KÖZÉLETI HÍR • Bácsalmáson szerdán 18 órai kezdettel lakossági fóru­mot rendeznek a művelődési házban. Házigazdája Bányai Gábor országgyűlési képvise­lő, a megyei közgyűlés elnöke, vendége pedig Kövér László, a Fidesz Országos Választmá­nyának elnöke lesz. Téma: Szo­ciális népszavazás 2008. Fahiány miatt csonka marad a malom? műemlék Tavaly év végére elkészült a felújítás, csak a vitorlák hiányoznak Iskolákat vonnak össze Kecskeméten oktatás Egy humán és egy műszaki szakképző intézmény marad csak A befektetőknek érje meg áldozni a lőtérre! ► Folytatás az Toldatról. A közgyűlésen az ellenzék nem igazán értett egyet a témá­ban. Brúszel László szocialista önkormányzati képviselő felol­vasta a Kada Elek iskola közal­kalmazotti tanácsának levelét, amely szerint nem lehet az új jogszabályra hivatkozni, hiszen abban nem ennyire szigorúak a feltételek. Hozzátette: tudomása szerint több iskola közalkalma­zotti tanácsa és szülői munkakö­zössége tiltakozott az átszerve­zés ellen. Sárközy István alpolgármes­ter azonban elmondta: a jogsza­bály első körben bekeményített, majd puhított a feltételeken. Csakhogy látható a cél: néhány hónapon belül ezek ismét beke­rülnek a feltételek közé. Ezért most Kecskemét megtakaríthat egy későbbi újabb átszervezést. Sztachó-Pekáry István fideszes képviselő egy másik szakmai vélemény­nek adott hangot. Nála ugyanis a pe­dagógus szakszer­vezet levele volt, amelyik viszont örömmel vette az átszervezést. Az ellenzék részéről elhang­zott az is, hogy az önkormányzat most újabb hibát követ el, a tava­lyi általános iskolai átszervezés­hez hasonlóan. Szemereyné Pa­taki Klaudia fideszes képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke er­re így reagált: ma már látható, hogy az általános iskolák és óvo­dák összevonása jó döntés volt. Sok pénzt megtakarítottak, és az intézmények képesek együtt­működni. Ami pe­dig a szakképző in­tézményeket illeti: ezek integráltan működnek Német­országban, Dániá­ban, Hollandiában is, mégpedig igen jól. Szécsi Gábor szabad demok­rata képviselő azt javasolta, hogy először hozzanak létre tár­sulást, és csak később társasá­got. Erre Metzinger Éva jegyző reagált, aki elmondta: az isko­lákba járó tanulók döntő többsé­ge, mintegy 85 százaléka kecs­keméti. Itt pedig új típusú térsé­gi integrált központokról van szó, amelyben más önkormány­zatok, mint fenntartók is részt vesznek. Egy társulás esetén azonban Kecskemétnek ötven százalék körüli része lehet, ami a döntéshozatalnál aggályos. Ezek után a testület a társasá­gi formára szavazott, mégpedig egyhangúlag. Magát az átszer­vezést azonban 20 igen, 6 nem és 1 tartózkodás arányban sza­vazták meg. Július 1-től a maga­sabb intézményvezetői megbízá­sok automatikusan megszűn­nek. A két közös igazgatású in­tézmény vezetői megbízásáról később döntenek. Ötven évre bérbe venné a helyi önkormányzattól a nagykőrösi lőteret a városi lövész sportegye­sület. A sportolók azt akarják el­érni, hogy a befektetőknek meg­érje áldozni a létesítményre, va­gyis a tartós bérlettel valószí­nűbb, hogy szabadidő központtá fejleszthető a lőtér. Elképzelésük pártján áll a paralimpiai bizott­ság és az önkormányzati és terü­letfejlesztési szaktárca is - hangzott el az egylet múlt hétvé­gén összehívott közgyűlésén. Az uniós források megszerzé­sével és vállalkozók segítségével kialakítanák egyben a hátrányos helyzetűek egészség-centrumát is, amelyet az egész kistérség használhatna. Csak Nagykőrös és Cegléd vonzáskörzetében mintegy kétezer mozgássérült ember él. Az egyesülethez tarto­zók akarata megvan a lövész­sport mainál is színvonalasabbá tételéhez. Pedig most sem szé­gyenkezhetnek, tavaly több or­szágos és nemzetközi díjat gyűj­töttek be az arany- és ezüstjelvé­nyes sportolók. Mozgáskorláto­zott válogatott versenyzőjük, Ambrus Attila az EB-n csapatá­val, pisztolylövészeten a harma­dik helyezést érte el. A mostani közgyűlés minősítette a sportve­zetők tevékenységét is. Az elnök­séget tagjait meghagyták tiszt­ségükben, továbbra is Ambrus János vezeti az egyesületet. ■ M.J. ■ Integráltan mű­ködnek Dániá­ban, Németor­szágban is. KIRÁLY LÁSZLÓ telt kellett volna szervezniük, a babák azonban másképp döntöt­tek. Gondi Lajosné pedig előző zást. luhászné Újszászi Ágnes­nek és Illésné Lajos Mónikának február 29-én már a hazamene-

Next

/
Thumbnails
Contents