Petőfi Népe, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-08 / 58. szám

KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NEPE fajt,'' »' 2008. MÁRCIUS 8., SZOMBAT GYASZHIR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága édesapánk, nagypapánk, szeretett testvérünk, sógorunk, apósunk, SZIGETI IMRE életének 95. évében, 2008. március 1-jén eltávozott közülünk. Temetése 2008. március 11-én (kedden), 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Engesztelő szentmisét a kecskeméti Nagytemplomban 2008. március 11-én, reggel 6.30 órakor tartunk. Az elhunyt kívánsága az, hogy emlékére az árváknak nyújtsunk támogatást: SOS-Gyermekfalu 11600006-00000000-27035696 „Szigeti Imre emlékére". A gyászoló család. GYÁSZHÍR „Máté, Márk, Lukács, János, az ágy, melyen fekszem, legyen áldott. Fekhelyem négy sarkánál, s fejem körül négy angyal áll, egy vigyáz rám, másik imádkozik értem, kettő pedig magával viszi a lelkem." Thomas Ady Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. GYULAI ISTVÁNNÉ Tarró Erzsébet ballószögi lakos, életének 86. évében elhunyt. Temetése 2008. március 11-én, 16 órakor lesz a ballószögi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik SCHEINER JÁNOS búcsúztatásán megjelentek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET EMLEKEZES KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, ANTAL FERENCNÉ ( JÁRDI KATALIN temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, gyászunkban velünk éreztek. _________A gyászoló család. Há lás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szerettünk, BRENNER ZOLTÁN nyá. honvéd ezredes temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, szomszédoknak, akik SZÉL-TÓTH JÓZSEF búcsúztatásán megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. „Minden Te voltál, mit az ég adott, s a halál egy perc alatt örökre elrabolt. Az élet voltál, a nap, az égi csillagok, mégis elcsábítottak az angyalok. Örök reménnyel feléd könny ragyog, hiszem, remélem, leszünk még boldogok." NAGY ERZSEBET KATALIN halálának 3. évfordulójára. „Ki ismert, hitte, Te vagy a fény, Te voltál s maradsz mindörökké." Édesanyád és akik szeretnek. ’árosgazdasági Kfl>-^ TEMETKEZÉS Ügyfél­szolgálati irodák: Kecskemét, Béke fasor 71/A (köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481 319 Ügyelet 0-24 óráig 30/65 56-321 KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szerettünk, özv. ESZIK ISTVÁNNÉ ORSZÁG SUGÁR FRANCISKA temetésén megjelentek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik FODOR JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. ? KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét jk mindazoknak, akik drága halottunk, 1 id. BAKOS ( ISTVÁN temetésén részt vettek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. EMLEKEZES „Sírod felett a Hold virraszt, nagy mindenség őrzi örök álmodat. Emléked szívünkben örökké megmarad, míg az óra mutatója előre halad." JAMBRIK ISTVÁN halálának 8. évfordulójára. EMLEKEZES Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/7737-303.---------------------------------------------*930655' BE L-BUDÁN (II.Kér.) eladó, 46 m2, 1.5 szobás+galériás, felújított lakás. Ár: 14.6 M Ft, 30/207-8957.-------*930813* BE LTERÜLETTŐL 300 m-re eladó 4728 m2 te­lek, összközművel, építési engedéllyel, gyönyö­rűen kiépülő környezetben. Ár: 3200 Ft/m:. Tel.: 70/452-69-31-----*932859* KE CSKEMÉT, LADÁNYBENEI út mellett 2 db 3450 és 3600 m2-es összközműves építési te­lek ép. engedéllyel eladó. Érd.: 20/441-4440.---------- *66000* KE CSKEMÉT, belvárosi tetőtéri 89 m2 (112 m2) V. em.-i hangulatos lakás, 36 m2 intim tetőte­rasszal, azonnali beköltözéssel eladó. Ár: 21,8 M Ft Érd.: 30/670-35-81.------------ *932859* EL ADÓ egy teleken 2 ökf.-os családi ház egy­ben, lakáscsere is érdekel. 74/491-305.---------*930030* HELVÉCIÁN családi ház eladó. 30/680-1467.-------------------1—*932653* KE CSKEMÉT, Akadémia krt.-on 1 szobás, V. em.-i lakás azonnali költözéssel eladó: 6,5 Ft Tel: 06-30/8513-430- ---- — — *932118* KE CSKEMÉT, Arany János utcán 53 m2-es la­kás színvonalasan felújítva eladó. Tel.: 06- 70/702-0699-----------------:---:-----------*932573* KE CSKEMÉT, Hunyadivárosban 4 lakásos tár­sasházban 77 m2-es lakás kerttel, garázzsal eladó. Érd.: 06-30/9959-992.- - — ------------*932458* KE CSKEMÉT, Vacsiközben park mellett 168 m2-es családi ház eladó. 30/400-8937.-------------*920767* KE CSKEMÉT városközponthoz közeli 1,5 szo­bás, magasföldszinti, gázfűtéses lakás eladó. Ár: 6,8 M Ft, 70/334-1721. —-------------*932517* KE CSKEMÉTEN, az Auchan Áruház mellett köz­művesített 780 m2-es építési telek eladó. Ár: 7500 Ft/m2. 30/436-3257.----*930594* KE CSKEMÉTEN kétszintes kertes ház eladó. 76/328-409.--------------------*932581* KE REKEGYHÁZÁN nagy család részére alkal­mas 4 szoba+nappali, étkezős, gáz+vegyestüzelés, buszhoz 2 percre eladó. Érd.: 06-70/375-59-332. Ár: 16,5 M Ft----- *932814* KI SKÖRÖS, Attila utcában II. em.-i, 54 m2-es gázfűtéses, 1,5 szobás lakás eladó. T: 30/224-9129---------------------------------------------*932276* KM ÉT, Akadémia krt-on 1,5 szobás ll.emeleti, igényesen felújított lakás! Érdeklődni: 30/9982-999. •924535* KECSKEMÉT, Árpád krt. 17.1. em.-i, 2,5 szo­bás lakás eladó óvoda, bölcsőde mellett. Ár: 9,8 M Ft, 76/325-674.-------------------------------------------*932423* KECSKEMÉT, Batthyány u.-i liftes, zártfolyosós házban részben felújított 1 szobás lakás el­adó. Ár: 6,8 M Ft, 30/425-9469. Ingatlanköz­vetítők kíméljenek!- *930841* KECSKEMÉT, Batthyány utcán zárt folyosós, lif­tes házban, igényesen felújított 2,5 szobás la­kás eladó. Ár: 11,7 M Ft, 30/425-9469. Ingat­lanközvetítők kíméljenek! ■ *930841* KMÉT belvárosban, 2 szobás, I. em-i, gázfűté­ses lakás eladó. 30/436-7954, 76/320-966--------------- *931026* KMÉT Elizka lakóparkban 3000 m2 telek ter­vekkel együtt eladó: 18 M Ft, 30/219-3810.---------------------■-----------------------*924235* KM ÉT, Fecske u. 3. em-i 2 szobás lakás eladó garázzsal. 10,9 M+2,5 M Ft, 30/269-5573 •920608* KMÉT központjában kétszintes ház eladó, vál­lalkozás céljára is alkalmas. 70/270-3824-------- *921086* 8 KMÉT, Március 15. u.-ban erkélyes, 63 m2­es, 1+2 félszobás, I. em.-i, felújított lakás+42 m2-es garázs eladó. Egyben vagy külön is. Ár: 10.7 M Ft+4.3 M Ft, 30/495-8770.----------------------------------------■---*929940* a K ECSKEMÉT, Márivárosban 80 m2, 2 aoba+nappalis ház eladó. 76/418-945. •930139­KECSKEMÉT, Műkertben 61 m2-es 2 szobás la­kás 25 m2-es garázzsal eladó. 20/259-5237.---------- -926659­KE CSKEMÉT, széchenyivárosi vendéglátó üzlet eladó. 30/495-8770.-----7--------------------- -----------------*929990* KE CSKEMÉT, Teleki Pál téren 2 szobás, erké­lyes, földszinti lakás garázzsal is, igényesnek eladó. 06-30/437-5357.---------*932700* KE CSKEMÉT, Úrihegyben 200 n-öl hobi eladó, buszhoz közel. 76/484-249.--------------------*932810* KMÉT, Vak B. u. 82 m2, 2 szoba nappalis, 2 éves lakás eladó: 18,6 M Ft, 30/309-5827.- -----------------------------*928758* a K ECSKEMÉTEN, a Petőfi S. u.-ban, 2 szo­bás, 54 m2-es, erkélyes, VII. em.-i lakás eladó. Ár: 8.2 M Ft, 20/8033-702.--------------------------------------------------------------------------------*932592* KECSKEMÉTEN belvárosban, 2 szobás, III. em.-i, gázfűtéses lakás eladó. 30/479-5896. KECSKEMÉTEN, Felsőcsalánosban 6028 m2 építési telek eladó. Víz bekötve, gáz és villany telekhatáron. 52-es főúttól 200 m-re. Érd.: 30/9154-880. _____________________ *930323* a K ECSKEMÉTEN, Március 15 u. domb felöli oldalon, 55 m2,2 szobás lakás eladó. Ár: 8.6 M Ft, 30/519-6302.---------------------------------------------*93096;* KE CSKEMÉTEN, Széchenyiben 34 m!-es III. em-i lakás eladó. Ár: 7 M Ft, 30/463-6993.------*932106* KE CSKEMÉTEN, Széchenyivárosban, cserépte­tősben erkélyes, 1 szobás lakás eladó. 76/489-276, 06-30/268-5573.--------------------- *930292­KE CSKEMÉTEN, Vízmű utcában, III. em.-i, er­kélyes, klímás, 2 szobás tégla építésű lakás zöldövezetben, parkolóhellyel eladó: 9,7 M Ft, 70/9-439-566. _______________________________________________*920693* KM ÉT-MIKLÓSTELEPEN 200 m2-es állattartás­ra alkalmas ól gépesített tyúkketreccel felsze­relve 101 silóval, akácerdővel, kb. 3700 m2-es területtel eladó. 30/9-438-724.---------------------------------------------*927105* a L AJ0SMIZSÉN tanya eladó, víz, villany van. Ár: 5 M Ft, 30/6777-823.----------------------------;—------------*932461* a M ÁTRÁBAN szanatóriumi környezetben nyaraló eladó. Ár: 12.5 M Ft, 20/3388-894. *932497* NYÁRLŐRINCEN 2 szobás családi ház 1500 m2-es telken víz, villany és gáz közművekkel, alkalmi áron eladó. 11 M Ft, 20/218-6140.------------------------------------------------- *914552* ÖSSZ0MF0RT0S családi ház eladó Bácsalmá­son. 06-30/400-78-51, 06-70/374-72-76.--------------------_---------------------------------------------------------*931935* KE CSKEMÉT, Széchenyivárosban Irinyi úton el­adó 63 m2-es panel lakás 2 szobás, távfűté­ses, Ár: 8,9 M Ft Érd.: 20/5739-860.---------------------------------------------------------------------------------*930742* SZELIDI-TÓHOZ közeli faluban 120 m2-es csa­ládi ház sok melléképülettel, földdel eladó. Ár: 9,1 M Ft Érd.: 30/9-679-040.--------------------------------------------------------------------------------*930356* TANYA eladó Kiskunfélegyháza, XI. kér. 174. 1440 nöl. területtel, ipari áram, fúrott kút, gázcsonk. Közelben autópálya feljáró, busz­megálló. Érd.: 30/498-7877. ——----------------------------------------------------------------------*932495* TÁ ZLÁR0N faluban 2 szobás ház eladó, mellék- helyiségekkel,dupla telekkel. 30/9154-880 — -930329* 8TISZAUG0N csendes u.-ban eladó 80 m2, gázfűtéses, vályog építésű családi ház. Ár: 2.5 M Ft, 70/207-4922.-------------------- _-------------------------------------------930811* Üz lethelyiség eladó Kecskemét közvetlen belvárosában, 72 m!. Tel.: 06-70/702-0699.93257!. VIDÉKI birtok 18 ha kiváló földterület, 120 m2- es családi ház Bács megyében eladó. Ár: 20,5 M Ft, Érd.: 30/9-679-040.--------------------------------------------------------------------------------*930356* 160 m2 felújított üzlethelyiség eladó Kecske­méten a Szil-Coop emeletén. Ar: 40 M Ft+Áfa. 20/9-574-836.---------------------------------------------*928338* ______BÉRLEMÉNY KE CSKEMÉT belvárosában 2 szintes lakóház és/vagy üzlethelyiség kiadó. 30/498-8742.--------------------------------------------*932664* KE CSKEMÉT, Dobó krt.-on 103 m2-es üzlethe­lyiség kiadó. 76/483-272,30/525-3834.------------------.--------------------------*926472* KE CSKEMÉT, Izsáki úton 64 m2-es raktárhelyi­ség kiadó. Érd.: 30/23-99-641. —------------------------------------------*932802* KE CSKEMÉTEN, városközpontban 38 m2-es iroda kedvező áron kiadó. 30/296-6835.---------------------------------------------*926690* KM ÉTEN üzlet iroda kiadó. 30/352-8584.---------------------------------------------*932792* SZ IL-C00P Áruház emeletén 22 m2-es üzlet ki­adó. Érdeklődni: 06-20/9-804-793.---------------------------------------*932250* AL BÉRLETET KÍNÁL ALBÉRLET kiadó. Érd.: 06-20/569-2722. •930354* KECSKEMÉT, belvárosi 1,5 szobás albérlet parkolóval kiadó. 20/4648-508.--------------------------------------------*932787* KE CSKEMÉT, Rákóczi u.-i II. em.-i, 1 szobás bútorozott lakás kiadó. 06-30/627-6209.---------------------------------------------*932357* KE CSKEMÉTEN, Ceglédi úton 1 szobás házrész kiadó. 20/55-45-017.-----;---------------- *932652* KI ADÓ Kecskeméten bútorozott, gázfűtéses szoba, konyha, előszoba, spájz felosztású la­kás, dolgozó házaspárnak. 24 E Ft+rezsi+1 hó kaució. 06-30/851-0668.-------------------------------—------------932692* KM ÉT, 40 m2-es új lakás kiadó. 30/260-1271--------------------- *932857* »KECSKEMÉTEN, Vacsiközben 50 m2 lakás kiadó, 35 E Ft+rezsi+kaució. 70/285-56-06.-----------------------------------------*932716* a KM ÉTEN 1 szobás lakás kiadó. 20/3478- 406. —_-------- *932030* KM ÉTEN 1 szobás lakás kiadó. 76/495-650.------------ *932113* a 2 szobás lakás kiadó. 30/636-58-18.----------------------------------------------------------------------------------------------*932322* JÁRM Ű LADA NIVA benzines eladó: 420 E Ft, 06- 30/339-8793.----------------------------------------------66000* AUDI 80 1.9TDI '93.12. klíma, f.műszaki, v.horog hitel, csere: 20/4149-005.---------------------------------------------*932377* a DARUS (Hiab) MAN 13/230 típusú tgk. 3 oldalra billenő, Meiller felépítménnyel eladó. 30/965-6768.- ---------------------------------*930257* a E LADÓ MAN-14-264 tehergépkocsi friss műszakival, UAZ 150.261 tip. billencs, forga­lomból ideiglenesen kivonva. 06-20/9-146- 733.---------------------------------------------*932056* F. DUCATO 2,5 TD, '98-as, platós, megkímél- ten 1,4 M Ft hitelre is eladó. 20/3311-187---------------------- *932173* a I FA L60 eladó. 30/3352-833. Ár: 650 E Ft —------——----- ----------------*932461* KÉ SZPÉNZÉRT magas áron bontásra vásárolok rossz állapotú kocsikat. 20/229-2958.------------------*932769* a L ADA 2107 '94-es évj. megkímélt jó álla­potban, 5 hó műszakival eladó. 20/9859- 286.---------------------*932006* LA DÁT vennék max. 15 évig. Tó állapot, gáz, horog kell. 30/498-4054.---------------------------------*932226* B M ITSUBISHI L-200,2006-os évj. kitűnő ál­lapotban eladó. 30/9674-509.--------------------------------------------*932412* NI SSAN TERRANO terepjáró gépkocsi kifogástalan műszaki állapotban eladó. Ár: 1,5 M Ft NIBEX aprómag-vetőgép sok tar­tozékkal eladó. Ár: 400 E Ft Érd.: 06-30/9-851-017..932088. OPEL Astra kombi, '95.10. hó 1.4S, Suzuki Sedan '99-es 1.3 GLX eladók. 30/9257-514. OPEL Astra 1.4 '98. újszerű: 20/9181-929.--------------------------------------------*932347* OP ELT, Suzukit keresek kp-re. 70/334-8886.---------------------------------------------*930141* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu PIAGGI0 nagytestű robogó eladó, csere is ér­dekel. T.: 06-20/886-8682-------*932192* 8 SUBARU kombi hobbi célra eladó.30/282- 6364 ___________________________*930623* SUZUKI Ignis eladó. 30/740-1098.----*932282* a U AZ platós bontott alkatrészei eladók. 30/475-67-57.------------■--------------------------------*932655* 8 UTÁNFUTÓ 2 tengelyes, ponyvás, kitűnő ál­lapotban eladó. 30/9674-509.-------------- ----:------------------*932112* UT ÁNFUTÓT olcsón! 06-20/9530-663.---------------------------------------------*930692* VW GOLF 2001-es 1.4 B eladó. 30/740-1098.---------------------*932282* VW POLO '99-es, 1.4B eladó. 30/740-1098. ___________________________*932282* VWT4 Transporter 1.9 dízel 1992. magyaror­szági 9 szem. szgk. friss műszaki és nagyszer­viz, 6 literes fogyasztás, üzembiztos háztól el­adó: 1.196 E Ft, 30/9381-306. •932766* VW VENT0 1.9TDI '94.12. 90 LE 2 légzsák, f.műszaki. hitel, csere: 20/5272-477.-----------------------------------------*932376* 8 2107 Lada '95-ös évj. első tulaj, 64 E km- rel, újszerű állapotban eladó. 20/253-6504---------------------------------------------*932676* GÉ PEK CLAAS Variant 180 körbálázó '97-es évj. jó műszaki állapotban eladó. 20/956-8110.---------------------------------------------*932402* CSIPKÉS tárcsa 7 leveles, 5 t pótkocsi bille­nős, újszerű állapotban és kétfejes hattyúnya­kas eke, 62-11 Zetor hozzávaló eszközökkel eladó. T.: 20/3458-952 * 8 .............*932743* EL EKTROMOS raktári rakodógép, 3000 l-es vi­zes lajt, 3-4 fejes ágyekék eladók. I: 06­20/9767-486---------------------------------------------*932506* 8 F AGYLALT keverő- tároló- kínáló egyben, olasz, rozsadamentes eladó. 30/412-6095.----------------------*932697* FÁMÁRÓL fűkasza 165 eladó vagy elcserélhe­tő. 30/910-1065.-------------------;-------------------------*932791* 8 F ÜGGESZTETT tárcsát vennék. 30/2099- 711.---------------------------------------------*932060* 8 HARISNYAKÖTŐGÉP eladó. 20/355-3412.---------------------------------------------*930596* JA VÍTÁSRA szoruló ékszíjas fűkasza eladó. 30/544-5539.---------------------------------------------*932519* MT Z 82 5 év műszakival eladó. 20/378-0771.--------------------------------------------*932670* Kész ült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.995 FI; negyedévre: 5.985 Ft; félévre: 11.970 Ft; egy évre: 23.940 FL Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 K0MBINÁT0R, szervestrágyaszóró eladó. 30/316-0754. *931957* KOMPRESSZOR 220/380 VH-s eladó.20/337- 6997--------------------------------------------------------------------------------*932347* a MPM-10 talajmaró adapterekkel és moto­ros alternáló fűkasza eladó. 30/205-0831. *932631* MTZ 952 és MTZ 82 eladó. 20/206-7792.----------------------------------I--------i—*932333* MT Z-80,82 kisfülkés, Csepel szippantó, MTZ- 550 motor, KCR 4010 rakodó, KCR csipegető kanál eladó. 20/9582-449.- — -932167* RS-09-ES motor nélkül eladó. 30/2399-507.---------------------------------------------*932524* SZ ERVESTRÁGYASZÓRÓ, T-6-os eladó! I: 30/2-278-942 4--------------------------------------------*932768* a T G-10 trágyaszóró eladó. 70/3638-555.----------- *932644* a V ENTILÁTOROS permetező kistraktorhoz el­adó. 30/2-9595-03. —---------------*932209* XT 3-AS tárcsa, függesztett fogas rögtörős, 3- as eke, öt táblás magtakaró, állatszállító ko­csi, műtrágyaszóró, vili. morzsoló eladó. 06- 76/351-234.--------- *932633* ZE TOR 3011-es jó áll. eladó. 30/2702-332.-------------- *926572* 3 FEJES, hattyúnyakas eke, 4 db 7.50 R 16-os gumi lassújárműre, szállítószalaghoz való dob­motor eladó. 30/428-1888. •932362* 3,3-AS kombinátor eladó. 20/4564-753.---------------------------------------------*932094* 4 S OROS kukorica vetőgép monitorral, kéttár- csás gabona vetőgép, műtrágyaszóró, szárté­pő eladó. 30/361-5339.---------------------------------------------*926507* a 5 12-es kombájn eladó, állat csere érdekel. 30/4952-398.---*932711* 51 4-ES gabonakombájn eladó. 20/25-99- 605.----------------------------------'----------*932011* 8 5 748 elsőhíd eladó komplett, RK-210 haj­tásház újszerűén elcserélném 185-ösre. 70/51-97-105.- *932662* 7 LEVELES tárcsa eladó. 20/9582-449.---------------------------------------------*932695* ÁL LÁST KÍNÁL ABDAI halüzemünkbe felveszünk halpucolót, hentest, árurakodót Szállást biztosítunk. Je­lentkezés: 30/323-6230.---------------------------------------------*932354* Tá jékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents