Petőfi Népe, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-07 / 57. szám

16 KT E PETŐFI NÉPE - 2008. MÁRCIUS 7., PÉNTEK- BOCS KSC Győzelemmel kémek elnézést TOMISZLAV szivics, a KTE vezető­edzője:-Jó já­tékkal és lyőzelem- riel szeret­nénk elnézést kérni szurko­lóinktól a Csongrád megyei fiaskó miatt. Komolyan kell vennünk a Bocs elleni talál­kozót, erős csapatot látunk vendégül. Úgy kell játsza­nunk, mint a Honvéd és az Újpest elleni felkészülési ta­lálkozókon. Játékosaim tud­ják, hogy hibáztak, de szom­baton javítani szeretnének. Bízom a csapatban, és tu­dom, hogy nem felejtettek el futballozni. A bocsi mester a KTE-t dicséri A bőcsiek az ősszel a Fra­dival döntet­lent játszot­tak, a Szol­noktól ki­kaptak, a KTE-t pedig 3-0-ra elver­ték. Az eredmények tükrében érdekes, amit Tóth László, a borsodiak vezetőedzője mon­dott: - Lehet, hogy nevetséges­nek tűnik, de a három találko­zót nézve a Kecskemét nyújtot­ta ellenünk a legjobb teljesít­ményt. A mérkőzés nagy részé­ben uralták a játékot, ezt sem a Fradi, sem a Szolnok nem tud­ta megtenni. A KTE nagyon jól játszott, a helyzetkihasználása volt gyatra, míg mi éltünk az előttünk adódó lehetőségekkel. Támadó futballt játszunk, min­denki ellen győzni szeretnénk, de szombaton elégedett lennék a döntetlennel is. A KTE Makó elleni veresége semmi különö­set nem jelent számunkra, a kecskemétiek tavaly sem kezd­ték jól a bajnokságot, mégis az első helyen teleltek. Megyünk Mezőkövesdre! A KTE március 16-án Mező­kövesdre látogat A mérk& zésről a mostanihoz hason­ló beharangozót a Petőfi Né­pe március 14-ei számában olvashatnak. „Ha magamba roskad- nék, abból nem tud­nék építkezni és segí­teni a csapatnak” - vé­li Tóth Zoltán, a Kecs­keméti TE kapusa, aki Makón nagyot hibá­zott: potyázott. Borbély Károly- Vissza tudja idézni, hogy mi történt Makón a 48. percben?- A kapu előtti területet felszórták tőzeggel, nem pattant fel róla a labda, ha­nem a kezem alatt becsú­szott. Könnyen védhető, gyenge lövés volt, gyor­sabbnak kellett volna len­nem. A potyám a legrosz- szabb időben jött. Ahelyett, hogy egyenlítettünk volna, 2-0-ra vezetett ellenfelünk- mondta Tóth Zoltán.- Megviselte lelkileg?- Egy kapus azt a beka­pott gólt is rosszul éli meg, amelyikről nem tehet, hát még azt, amelyiknél nagyot hibázik!- Túltette már magát a történteken?- Tanultam a hibámból, és a következő feladatra koncentrálok. Ha magam­ba roskadnék, abból nem tudnék építkezni és segíte­ni a csapatnak.- Volt, aki az ön nyakába varrta a vereséget?- Dehogy. Mindenki tud­ja, hogy egy esetleges baki benne van a játékban, a Bajnokok Ligájában is hi­báznak néha a kapusok. Egy 3-0-s vereséget egyéb­ként sem lehet egy embe­ren számon kérni. Nagyon szerettünk volna nyerni Makón, de a csapat összes­ségében nem azt mutatta, mint az elmúlt félévben.- Mit mutatnak majd a Bocs ellen?- Bebizonyítjuk, hogy többre vagyunk képesek. Az első perctől kezdve esélyt sem szabad adnunk a Bőcsnek. Meg kell mutat­nunk, hogy nem véletlenül voltunk őszi elsők. KEDVENCEK Mezszám: 1 Klubcsapat: KTE Poszt: kapus Válogatott: magyar Magasság/súly: 185 cin/81 kg Labdarúgó: Iker Casillas Nevelő egyesülete: Szentes FC Zene: Republic, Roxette, Demjén Rózsi Eddigi klubjai: Szentes FC, KFC, Vasas, Film: Túl a csúcson, Transformers, Vissza a Orosháza jövőbe 1., II., III. Sikerei: NB II., 3. hely Étel: rántott sajt Pályafutásának legemlékezetesebb meccse: Ital: narancslé, sör Újpest-Vasas Autó: Opel Vectra GTS Terve, álma: válogatottság Ország, város: Magyarország, Hobbi: PlayStation Kecskemét Tribün Úgy esett, hogy a KTE-nek épp a nőnapon kell megvívnia a Bőccsel. A kecskeméti lilák győzelme remek ajándék lenne az értük szorító hölgy szurko­lóknak, köztük Zsembery Beat- rixnak, aki 1997 óta lelkes hí­ve a KTE-nek.- Nekem is fáj a makói fias­kó, nagyon hittem egy jó rajt­ban. A vereség egyben figyel­meztetés a csapatnak, hogy mindenki a mi skalpunkat sze­retné. Bízom abban, hogy a fi­úk szombaton kiköszörülik a csorbát. Hajrá, KTE! Tomiszlav Szivics vezető­edző talán el sem kezdi az edzést addig, amíg Dányi Ist­ván (becenevén Potter) és Kiss József (Józsika) nincs ott a pá­lya szélén. Eshet eső, fújhat szél, röpködhetnek a mínu­szok, a két törzsszurkolót sem­mi nem riasztja vissza, hogy fi­gyelemmel kísérje a csapat mindennapi gyakorlását.- Közepes hangulatban folyt az edzés. Ki kel használnunk a helyzeteinket, és akkor nem lesz gond! - adta a helyzetje­lentést, természetesen, a Szék­tói stadionból a szerdai trénin­get követően Potter. Társa a hétvégi találkozó eredményét is megtippelte: - 2-1-re nyerünk! Az edzése­ken látott kemény munkának meglesz a gyümölcse - mond­ta optimistán Józsika, aki a mestertől már azt is megtudta: elképzelhető, hogy a Bocs ellen a szép játék elmarad, de ennek meglesz a pozitív eredménye. Elszállt a makói vereség utá­ni rossz hangulat Kiss András­ból, aki ismét bizakodó: - A fi­úknak össze kell kapniuk ma­gukat, és akkor nem lesz baj. A csapat küzdjön, harcoljon a Bocs ellen! Ha nyernek, akkor jobban rajtolnak, mint ősszel, amikor egy döntetlennel és egy vereséggel kezdtek. Jönnek a németek! március 12-én 16 órakor a ma­gyar U19-es labdarúgó-váloga­tott barátságos mérkőzést vív Németország együttesével a Széktói stadionban. Sisa Tibor szövetségi edző keretében ott van a Kecskeméti TE Budapest Honvédtől kölcsönkapott játé­kosa, Debreceni András is. A mérkőzésre egységesen 500fo­rint a belépő, a diákigazolvány­nyal rendelkezők ingyen tekint­hetik meg a találkozót. / ✓ / / / | / * ✓ / </ Jk J ✓ ✓ Baktalórántháza MM 2-1 1-1 2-1 V. 31. V.10. 0-0 1-3 IV. 05. IV. 19. 3-1 III. 22. 2-1 V.01. 3-1 III. 08. BKV Előre V. 25. MM 0-3 V.ll. IV. 30. 2-1 III. 23. 1-2 1-4 3-1 1-1 IV. 20. IV. 06. 1-2 1-2 Bocs IV. 13. V. 31. MM 1-2 3-3 III. 30. IV. 27. 3-0 0-0 a-® V. 18. 1-2 5-2 III. 16. V. 04. 4-1 Ceglédi VSE V. 17. 0-2 IV. 05. MM 0-1 0-2 V. 31. IV. 19. 3-0 3-2 III. 22. 0-4 IV. 30. 1-1 1-7 0-1 Ferencváros 2-0 2-0 IV. 19. V. 24. MM 1-0 III. 08. V.01. 1-1 3-0 IV. 05. 1-2 V.10. 2-0 III. 22. 2-2 Jászberény 1-0 1-0 1-1 V. 03. V. 17. MM 1-1 1-0 III. 22. IV. 05. 2-2 III. 08. 0-0 IV. 19. 1-0 V. 31. Kazincbarcika ®=® III. 15. 1-0 1-3 2-2 V. 24. MM 0-1 IV. 19. IV. 30. 2-1 IV. 05. 2-0 V.10. 2-3 III. 22. IV. 26. 2-1 \Ma m 5-0 4-0 IV. 12. V. 03. 1-1 3-2 V. 31. 1-0 5-1 III. 29. V. 17. 0-01 Makói FC 4-1 V. 18. V. 25. III. 30. IV. 13. 3-0 1-2 §-© mm 2-2 4-2 V. 04. III. 16. 4-1 0-1 IV. 27. Mezőkövesd 1-2 III. 09. 0-0 IV. 13. IV. 27. 0-1 0-2 III. 16. V. 31. ■Ml 1-2 V. 18. III. 30. 0-2 0-0 V. 04. Orosháza FC III. 29. V. 03. 1-1 2-0 3-3 III. 15. IV. 12. 1-2 V.10. V. 24. MM 0-2 2-0 ®=a IV. 26. 2-2 Szolnoki MÁV 2-1 IV. 26. V.10. III. 15. III. 29. 2-1 1-0 V. 24. 0-0 2-1 IV. 30. mm §-© 1-0 3-0 IV. 12. Tököl KSK V. 03. 0-3 III. 22. 0-1 0-4 IV. 26. V. 17. IV. 05. 1-1 1-0 III. 08. 2-0 Mi 1-1 V. 31. 1-1 TuzsérSE 0-0 1-2 0-2 IV. 26. V. 03. 1-0 1-3 0-3 III. 08. III. 22. 1-2 V. 31. IV. 12. mm 1-1 V. 17. Vác-Újbuda III. 15. IV. 12. 2-1 III. 08. 0-2 a-a III. 29. 1-1 IV. 30. V.10. 2-1 IV. 19. 6-1 V. 24. ■mm 2-1 Vecsés 1-1 III. 29. IV. 30. ®-a III. 15. í-i 3-3 V.10. 1-1 1-0 IV. 19. 2-1 V. 24. 3-1 IV. 05. mm t, — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — 4

Next

/
Thumbnails
Contents