Petőfi Népe, 2008. február (63. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-07 / 32. szám
12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NEPE - 2008. FEBRUAR 7., CSÜTÖRTÖK GYASZHIft Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett kisfiúnk, KISS PATRIK életének 16. évében, türelemmel viselt betegség után 2008. január 31-én átadta lelkét a Teremtőnek. Temetése római katolikus szertartás szerint 2008 február 11-én, 13.00 (kakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Szentmise a temetési követően 16.00 órakor a Piarista templomban. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYÁSZHÍR EMLEKEZES GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, f akik ismerték és szerették, hogy az imádott férj, J édesapa, nagypapa, após, DEÁK ERNŐ kecskeméti lakos, 2008. január 28-án, 54 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2008. február 11-én, 10 óra 45 perckor római katolikus szertartás szerint a kecskeméti Köztemetőben helyeztetjük örök nyugalomra. A gyászoló család. „Szívedben nent volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Mély fájdalommal tudatom, hogy drága fiam, JJ il~ rrni íP HORVATH GABOR az ÉPSZISZ, korábban a Bács-Kiskun megyei Rendőrfőkapitányság és a Bács-Kiskun megyei Munkaügyi Központ dolgozója, súlyos betegség után, .56 éves korában, 2008. január 30-án hirtelen elhunyt. Búcsúztatása 2008, február 12-én (kedden), 14 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Kérem, hogy a búcsúztatáson csak egy szál virággal emlékezzenek. Gyászoló édesanyja. „Ki tudja, hány fényév ahol megpihenhetsz, a végtelenben lengő biborszónyegen. Integetsz, hívsz, hogy újra lássalak, jaj, ne siess, ne szállj, hogy megtaláljalak!" Tengernyi fájdalommal emlékezünk KULI ISTVÁNRA a kedves, türelmes férjre, apára, nagypapára, barátra, halálának 1. évfordulóján. A gyászoló család és tisztelői. GYÁSZHÍR GYASZHIR KÖSZÖNET „ Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen, drága lelked nyugodjon békében." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BUDAI LÁSZLÓNÉ KÁLMÁN TERÉZ 74 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése 2008. február 11-én (hétfőn), 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. .. Tegnap még fára másztunk madárfészek után. ma ősz hajszálat leltünk, s nem is vesszük észre, holnap mái nélkülünk kél fel a nap." Wass Albert Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapánk, testvérünk, apósom, rokonunk, NEMES LAJOS (B.Bank volt dolgozója) kiskőrösi lakos, 68. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése február 9-én, 11 órakor lesz a kiskőrösi evangélikus temetőben. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik KOSA ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. TEMETKEZÉS Ügyfél- szolgálati — 'VárosgazdaságiKflíS 1 TOdftk: Kecskemét, Béke fasor 71/A (köztemető főbejáratán bellii) Tel.: 76/498 329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481 319 Ügyelet 0-24 óráig 30/65 56-321 GYASZHIR "Megpihenni tértél fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban. De az emlékeddel szivünkben maradtál, számunkra Te soha meg nem haltál." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. BÚS LAJÖSNÉ Gárdony Ilona orgoványi lakos, 79. életévében, január 30-án, hosszú, súlyos betegségben elhunyt, temetése február 9-én (szombaton), 14.00 órakor lesz az orgoványi református temetőben. Részvétnyilvánftás mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. ÍSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. 6. (A Szabadság térés a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481 220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506 819, Kápolna u. 2. Tel.: Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: cskernét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál), Református temető, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463- kfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHAIAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852 1-002. TISZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTM1KLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 5-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, Miklay Jenő, 20/942-1025. SOLTVADKERT, Hősök tere 2. Átrium Üzletház, 78/482-763. Petőfi Népe Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/7737-303. — —------------------------------------ -922862* AK ÁCOS erdő eladó Orgoványon. 30/648- 1819.------------- —-924501DR ÓTKERÍTÉS VÉDD A MAGADÉT hegesztett kerítéshálóval! Tetra Garden 1.5 m mages: csak 7500 Ft/50 m (150 Ft/m) Tetra Home 1.5 m magas: csak 6900 Ft/25 m (276 Ft/m) Az órak az Áfát tartalmazzák. Gyártás és forgalmazás: Horoz Kft. Kecskemét, Szolnokihegy 1S1/A (44-es út)s Tel : 76/450-210 I BALLÓSZÖGBEN 60 m! 2 szobás családi ház 1000 m2 telken eladó: 8,9 M Ft, 20/491- 2889.------------------------------------------- ------- *924471* a Császártöltésen 300 m2 családi ház sürgősen eladó. 20/432-7175. — ------------------------------------------------------921090DU NAVECSE körzetében lakást és cs. házat keresk. Gelencsér Julianna, 30/640-1180.----------------------------------------------------------------924200HETÉNYEGYHÁZÁN 2000 m2 zártkert 20 m2 házzal eladó. 76/472-249.-------------------------------------------------------924358KE CSKÉMÉI, belvárosban, Dobó krt.-on erké- lyes, 2,5 szobás lakás eladó. 30/9532-920.---------------------922438KE CSKEMÉT, Rákóczi u.-i, III. em.-i, 2 szobás lakás garázs bérlettel, gk, beállóval eladó: 11,6 M Ft T.: 30/479-58-96-------------------------------------- -924497KE CSKEMÉT, Széchenyivárosban 1+2 fél szobás lakás eladó. Ár: 8,9 M Ft, 20/528-1260.------924471KE CSKEMÉT, Széchenyivárosban 2 szobás felújítandó lakás eladó: 7,2 M Ft, 20/528-1260----------------___----.-----------------------------------*924471* KE CSKEMÉT, Újerdő utcán 40 m2 kisház 300 m2 telken eladó. Ár: 5,2 M Ft, 20/491-2889. *924471* KISKŐRÖS-TABDIN 1 szoba összkomfortos szép családi ház eladó. 30/359-6208.----------924482KE CSKEMÉT, Zöldfa u.-ban 10 éves 2 szoba+nappalis családi ház eladó. 30/4078- 990.---------------------------------:--------r-------------------924401KE CSKEMÉTHEZ 8 km-re beköltözhető új épület + 50 m!-es műhellyel, 1 hold szőlő gyümölcsfákkal bekerítve eladó, villany, víz van. 76/499-315.----------------------------------------------------------------924421KECSKEMÉT, Belsőnyírben 5700 m2-es részben közművesített, építési engedéllyel rendelkező telek eladó: 6,2 M Ft, 30/9438-976.-924361KECSKEMÉT, belvárosi 107 m2-es, egyedi elrendezésű, amerikai konyhás, I. em.-i lakás eladó: 23,2 M Ft, 30/938-22-00.-------------------------------------------------------------.-924361KE CSKEMÉT, Bocskai sétányon 30 m2-es üzlet- helyiség eladó: 10 M Ft+áfa. Érdeklődni: 30/938-22-00.-----------------------------------------------------:---------924361KE CSKEMÉT, Kristály téren I. em.-i, 3 szobás, étkezős, felújított lakás eladó: 11,9 M Ft, 70/7765-858.---------------------------------------------------------------924396KM ÉT, Széchenyivárosban III. em.-i, 2,5 szobás, átlagos állapotú lakás liftes házban eladó. Ár: 9,3 M Ft Érd.: 20/254-4050.----------------------------------------í------------------- -923021KE CSKEMÉT, Vacsiközben 3 szoba + nappalis, szinteltolásos családi ház sürgősen eladó. Ár: 24 M Ft Érd.: 20/254-4050.-------923021NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.--------------- -922749TI SZAALPÁR0N 40 m2 tégla építésű, galériás nyaraló medencével eladó. Érdeklődni: 20/966-0166---------------------------------------------------------------924425______BÉRLEMÉNY______ KA LOCSÁN orvosi rendelőt keresek magánorvosi rendelés céljából, lehetőleg kórházhoz közel. Érdeklődni: 20/567-7850.-922974KECSKEMÉT frekventált részén ajándékboltnak 15-25 m!-es üzletet bérelnék márciustól. 30/993-8890.-924432KEREKEGYHÁZÁN színvonalas étterem hosszú távra kiadó. 30/68-00-497.-----------_--------------------------------------------923242a KOCSMÁT, ill. presszót bérelnék Kiskőrös és környékén. 30/9039-360.------------------------------------------------------------*924441* AL BÉRLETET KÍNÁL a KMÉT, Petőfi S. (fűrészfogas) I. em.-i, 2 szobás, bútorozott lakás igényesnek kiadó, 40 E Ft+ rezsi+kaució. 06-30/54-77-334.------------------------------------------------------------923239KECSKEMÉT Lánchíd u. 2 szobás, összkomfortos, hőfokszabályzós, klímás, redőnyös, bútorozott lakás kiadó: 40 E Ft. Érdeklődni: 20/9289- 349.-------------------------------------------------------------- *66000* KM ÉT, széchenyivárosi 2 szobás berendezett lakás kiadó, számlával is. 70/388-0712.------------------------\--------------------------------•-----924155KM ÉTI 1,5 sz.gázos lakás kiadó.70/326-0050 — -923064MŰKERTVÁROSBAN 1+2 félszobás lakás hosszú távra kiadó. Ár: 40 E Ft/hó. 30/858-75-75.---------;------------------------------------------------------922565JÁ RMŰ AUTÓBÉRLÉS! 30/2181-483.------924433FA MARÓ fűkasza 165-ös eladó vagy birkára cserélhető. 30/910-1061.--------------------------------------------------------------*924513* a I VEC0 3512 zárt felépítésű eladó vagy cserélhető. 30/278-52-43.-------------------------------------------------------------924491KÉ SZPÉNZÉRT magas áron bontásra vásárolok rossz állapotú kocsit. 20/229-2958.----------------------------------------------------------------922622LAKÓKOCSIK kedvező áron. 06-20/9-563-419. ...................-924375L60AS országúti IFA, 1989-es évjáratú eladó. Érd.: 06-20/3349-187.-------------------------922365MI NDENFÉLE gépjármüvet adásvételi szerződéssel vásárolok. 20/289-2049.-924329B MTP 5 t-ás pótkocsi eladó. 20/3246-238.------------------- -----------------------,— -----:----------924512OPE LAstra G '99-es eladó. T.: 20/4452-186---------------- -924393OP EL Astra 1.4, '99-es, 4 ajtós, szervizkönyves eladó. 20/398-5021.------------------------------------------------------,---------924444B SKODA Felicia 7 év, extrákal: 70/334- 9815,--------------------------<-------------------------------------924313SU ZUKI Sedan '98-as 54 E km, újszerűén, Maruti '93-as, megkímélt: 30/9257-514.- - -924379VW GOLF III 1.9 TD jó állapotban eladó. I: 20/419-2254-----------------------92316240 5-ÖS Peugeot 1998-as 1.9-es TDI eladó, lár: 280 E Ft. Tel.: 20/3839-045------924551GÉ PEK AKCIÓK! www.japankistraktor.hu (Mitsubishi) Kiskunhalas. 30/3703-877.-924447B BH-01 betonacél hajlító és hidraulikus betonacél vágógép eladó. 30/9453-615. *923218LENGYEL burgonyarázó eladó. 20/389-1746.------ --------- -924308a KISFÜLKÉS MTZ 80 és mütrágyaszóró eladó. 70/626-8950. ‘924427* KÖRBÁLÁZÓ Welger zsinegkötésü: 30/457- 5055----------------.--------------------------—------í-----------917222a TEREPES lassújármű eladó. 20/998-2020.------------------------------------------924459aT4K kistrakror eladó. 20/2156-922.---------------------------------:--------------------------—*9242562 PÓT fixes, MTZ vonófej, orrsúly GRT, MTZ 50, 6,5t felnik, 80-as fülke: 20/475-3942---------*924476* »3 .2 V tárcsa és RK-2 fűkasza eladók. 30/577-7445.---------------*924407* ÁLLÁST KÍNÁL A LAJ0SMIZSEI Shell töltőállomásra, lehetőleg szakképzettséggel rendelkező töltőállomáskezelőt keresünk. 06-20/9425-811.-924294AUSZTRIAI munkalehetőségek szakmunkásoknak, segédmunkásoknak! 06-20/597-1719, www.inter-best.hu--------;-------------------------------------------------------922955BU DAPESTI munkavégzésre keresünk kőműves szakmunkásokat, illetve brigádokat. Érdeklődni: Lakóép Kft. Kecskemét, Vasút u. 2-4. Tel.: 76/486-618, 06-70/368-52-13-----------------------------------------,--------------—-924468ÉL ELMISZERIPARI nagyker hűtőtéri, áruösszekészítői munkakörre munkavállalókat keres. Érd.: hétfőtől péntekig, 8.00-16-ig: 30/746-56-62. ;--------:-------------,-------------------------------------*923271* FI ATAL, gyakorlattal rendelkező, kreatív virágkötőt felveszek Kmétre. 30/219-2289.-924428FŐÁLLÁS, másodállás, kereset kiegészítés. Határozott, céltudatos, szorgalmas munkatársak jelentkezését várom. 20/251-2922.------------------------- ---------------------------- *924467* m M m M ™2§| j§ arts A BOSAL-Oris Hungary Kft. munkatársakat keres 2, ill. 3 műszakos munkarendben CNC gépkezelő munkakörre. Elvárások: forgácsolási és CNC ismeretek Előny: CNC gépkezelői gyakorlat Amit nyújtunk: versenyképes bér, biztos és tiszta munkahely Jelentkezni lehet: e-mailben (gy.illes@bosal-autoflex.hu), levélben (6000 Kecskemét- Kadafalva, Heliport) vagy telefonon: 06-70/931 -8930 jelentkezési határidő: jj 2008. február 8. GÉPJÁRMŰVEZETŐT keresünk nemzetközi viszonylatra. Feltétel: érvényes C + E kategória, TIR, gyarkorlat. Érd.: 77/492-035, 30/9-381- 407. GÉPKEZELŐT felveszünk forgó-kotróra, csak gyakorlattal. 06-20/9-418-406.-924246INGATLANIRODA értékbecslőket keres értékesítéshez, átképzéssel is! 06-1/210-4673. Multinacionális cég munkatársat keres könyvelő munkakörbe. Munkavégzés helye: Nagykőrös Jelentkezni lehet: 1 53/550 235 Szabónc Kakas I Ildikó főkönyvelőnél. Feltétel: : éves szakmai gyakorlat IZSÁKI telephelyünkre adminisztratív munkakörbe fiatal izsáki hölgyet keresünk. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Feltétel: jogosítvány, számítógépes ism. Fényképes önéletrajzot "Szorgalmas" jeligével a 6001 Kecskemét, PL: 755 címre várunk. *924514* KECSKEMÉTI munkahelyre kereskünk fiatal kollegát, aki épület-gépészeti mérnök vagy technikusi szakképesítéssel rendelkezik. AUTO CAD ismerete szükséges. Érd.: 76/506-533 vagy iparinvest@gmail.com--------- -923377KE CSKEMÉTRE cipészt keresünk. Érd.: 20/567-7850.-----*922972* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: fládiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.995 FI: negyedévre: 5.985 Ft; félévre: 11.970 Ft: egy évre: 23.940 FL Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősségét nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.