Petőfi Népe, 2008. február (63. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-07 / 32. szám

KECSKEMET PETŐFI NEPE - 2008. FEBRUAR 7., CSÜTÖRTÖK Szó szerint is belátják a bajt, mégpedig az iroda ablakából- Tilosban parkoló autók veszé­lyeztetik a közlekedést Kecske­méten, a Budai utcai piacnál he­tek óta - jelezte szerkesztősé­günknek lapunk egyik olvasója.- A Kaszap utca-Budai utca ke­reszteződésének jobb oldalán ugyanis reggelenként hatalmas áruszállító furgonok parkolnak az egykor füves területen. Ezek miatt beláthatatlan a kereszte­ződés azok számára, akik a Kaszap utcáról kanyarodnak ki. Ez a reggeli csúcsforgalomban több száz autósnak és gyalogos­nak jelent veszélyhelyzetet. A pi­ac forgalma egyébként is kriti­kus: az autók össze-vissza par­kolnak, pénteken és szombaton hatalmas dugók alakulnak ki. Előfordul, hogy még az arra jár­őröző rendőrautó is elakad, per­cekig ácsorog a dugóban. Az is­kolakezdés idején, negyed 8, fél 8 körül, hétköznapokon is lépés­ben halad a forgalom. Mindenki ideges, hiszen sietne a dolgára. ■ Reggelente lépésben is alig halad a forgalom. Mindenki ideges, hiszen sietne a dolgára Ezt a helyzetet teszik még nehe­zebbé a tilosban parkoló autók. Azért is furcsa ezt nap mint nap látni, mert a közterület-felügye­lők irodái éppen erre a kereszte­ződésre néznek. Őket nem za­varja ez az elviselhetetlen hely­zet? Tudomásom szerint a város más részein bőkezűen osztogat­kol­nak. A«piacnál miért népi, lép neKiel a szabálytalankodókkal szemben? Olvasónk kérdését a legilleté­kesebbhez továbbítottuk: Csíkos Imréhez, a kecskeméti közterü­let-felügyelet frissen kinevezett vezetőjéhez, akinek irodája - mint azt kérdésünket hallva el­mondta - valóban az említett ke­reszteződésre néz. Elmondása szerint eddig nem érkezett hoz­zájuk bejelentés a témával kap­csolatban.- Figyelemmel kísérjük a ke­reszteződés forgalmát. Ha a kis­teherautók valóban tilosban par­kolnak, tehát nem a betonozott, parkolásra kijelölt részen, ha­nem zöldfelületen állnak meg, il­letve akadályozzák a közleke­dést, akkor intézkedünk majd - ígérte Csíkos Imre. ■ B. Zs. Évente ezer lakás esélyes panelprogram Bebizonyosodott, hogy sokat lehet megtakarítani A Szimferopol téri panelház tetejének víz- és hőszigetelése pár napja kezdődött meg. Jelentősen csökkennek majd itt a fűtésszámlák. A panelprogram idei pá­lyázatait csak pár napja ír ta ki a minisztérium, ezért a kecskeméti önkormány­zat várhatóan tavasszal tud dönteni a támogatan- jdó beruházásokról. Galambos Sándor A panelházak energiatakarékos felújítására, a távfűtött lakások fűtési rendszerének és az úgy­nevezett egycsatornás gyűjtőké­mények korszerűsítésére lehet idén állami támogatást nyerni. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján Kecskeméten elsősor­ban az épületek hőszigetelésére pályáztak a társasházi lakókö­zösségek.- Kecskeméten háromszáz­húsz, úgynevezett iparosított technológiával készült lakóépü­let van - lapozza az összesített kimutatást Főző Lászlóné, a Kik- For Kft. közgazdásza. - Ezek utólagos hőszigetelését és gépé­szeti rendszereiknek felújítását hét éve támogatja az önkor­mányzat A lakástulajdonosok­nak csak a bekerülési költségek egyharmadát kellett eddig saját erőként felmutatniuk, a fenn­maradó részt fele-fele arányban az állam és a város biztosította. Az önkormányzati tulajdonú bérlaká­sok esetében a vá­ros természetesen a tulajdonost terhelő költségeket is ma­gára vállalja. Eddig hetvenöt épület korszerűsítése történt meg. Huszonhárom tömbnél pe­dig idén kezdődhetnek el a munkák. A város 2011-ig szóló gazdasági programja továbbra Az elektromos alkatrészeket elektronikusra cserélik ki. tömbben 2001-2006 közötti korszerűsítések Ev Lakásszám Fetúiitás összköltsége (millió Ft) 2001-2002 626 110 2002-2003 599 90 2003-2004 541 125 2004-2005 884 122 2005-2006 916 245 FORRÁS KIK-FOR KFT. is támogatja az energiatakaré­kos felújításokat. Évente mint­egy ezer lakás korszerűsítésére lesz lehetőség. Ez országos ösz- szehasonlításban is elismerés­re méltó eredmény. Molnár Árpád hat épület kö­zös képviseletét lát­ja el, ebből két lakó- közösség vállalta a felújítással járó költségeket.- A Dobó körúti a személyfelvonó elektromos rendszerét korsze­rűsítjük - mondja. - A tervek szerint az egész kábelrendszert kicseréljük, a mozgó elektro­mos alkatrészeket pedig elekt­ronikus berendezésekkel he­lyettesítjük. Kimutatható ener­giamegtakarításra számítunk. A Szimferopol téri épület tető- szigetelése pedig pár napja kez­dődött el. Az itt lakóknak a fű­tésszámlája lényegesen csök­ken majd. Idén az önkormányzati támo­gatással megvalósuló beruházá­soknál a támogatás pályázati Várható energia- megtakarítások: Elvégzett munka Megtakarítás mértéke %-ban Homlokzat hőszigetelése 25-35 Tető hő- és vízszigetelése 5-15 Nyílászárók cseréje és hőszigetelés------------------y*" Gépészeti munkák J5-20 5-15 I'ORRÄS: KIK FOR KFT. rendszere megváltozott. A mi­nisztériumhoz ezentúl már az érintetteknek kell benyújtaniuk a pályázatokat. Főző Lászlóné elmondta:- Miután az önkormányzat döntött, hogy mekkora össze­get szán a korszerűsítésre, kiír­ja a támogatásra vonatkozó pá­lyázatot. Erre jelentkezhetnek a lakóközösségek. Kedvező döntés esetén viszont most a társasházak és a lakásszövet­kezetek képviselői kötelesek az önkormányzat dokumentumai­val kiegészített pályázati anya­got eljuttatni az Önkormányza­ti és Területfejlesztési Miniszté­riumba. Ötszázalékos béremelést kap a megyei kórház összes dolgozója Ötszázalékos béremelést kap a kecskeméti megyei kórház ösz- szes dolgozója. Erről a tegnapi intézményi tanácsülésen döntött a kórház vezetése az érdekkép­viseletekkel egyetértésben. Svébis Mihály főigazgató la­punknak elmondta: az emelés a bértábla felett van ugyan, de a dolgozók a mostani megfeszített tempóban megérdemlik a maga­sabb fizetést. A béremelés havi szinten 270 millió forint plusz- költséget jelent, ebből azonban mindössze 150 milliót áll a köz­ponti költségvetés. A fennmara­dó havi 120 milliót a kórház gaz- dálkodja majd ki. ■ T. V. Választani kell: maradjon az ovi, vagy jöhet a suli Óvodás maradjon - iskolás le­gyen? elnevezéssel rendez szak­mai délelőttöt szombaton reggel kilenc órától a Kecskeméti Ifjúsá­gi Otthon. A rendezvényre első­sorban a nagycsoportos gyereke­ket és szüleiket várják. Az érdek­lődők a délelőtt folyamán óvoda- pedagógusoktól, fejlesztő peda­gógusoktól, gyermekpszicholó­gustól és kineziológustól is taná­csot kaphatnak: iskolaérett-e a gyermekük, azaz érdemes-e idén beíratni iskolába, vagy inkább még egy évet maradjon óvodá­ban a csemete,, ■ M. A. Informatika és ömyezi GAMF környezetvédelem a GAMF versenyén Harmadik alkalommal rendez­ték meg a GAMF-on a honlapké- szítő-versenyt, melyen középis­kolás csapatok mérhették össze tudásukat. A feladat egy olyan, a környezetvédelemmel kapcsola­tos weblap elkészítése volt, ame­lyikkel egy közvetlen környeze­tüket érintő problémát elemez­nek, feltárják a megoldás lehető­ségeit. A versenyben az első három helyet a szombathelyi 2KB csapat, a békéscsabai GSZI Team és a szegedi Green Peach csapat szerezte meg. ■ B. Zs. Dinamikus ügyintézést ígérnek a frissen kinevezett vezetők okmányiroda Fél év alatt hatezernél is több kecskeméti egyéni vállalkozó igazolványát kell majd kicserélniük A vállalkozói igazolványok cse­réje és a népszavazással kapcso­latos névjegyzék körüli teendők a legnagyobb feladatai jelenleg a kecskeméti okmányirodának. Erről tartottak sajtótájé­koztatót tegnap a város­házán. Dr. Metzinger Éva jegyző bemutatta DR. FŐZŐ NÓRÁT, az ok- mányosztály új vezető­jét, és Balázs Erikát, a személyiokmány előállító csoport új vezetőjét. 1j Főző Nóra el­mondta: cél­juk egy dina- mikusabb, ügyfélbarát Mozgóurnát a jövőben csak írásban lehet kérni. okmányiroda létrehozása. Ezért külön telefonos információs köz­pontot hoztak létre. Gépjárművekkel és jogosítványokkal kapcsolatos ügyek­ben az 513-514 és az 513-515;a személyi okmányokkal, a vállalkozói igazolvánnyal, az ügyfélkapuval kapcsolat­ban pedig az 513-541 és az 513-565 telefonszámot le­het hívni. A népes­ség-nyilvántartó az 513-560 számon hívható. Elhangzott: a virtuláis ügyfél- szolgálat is elérhe­tő, mégpedig a www. magvarorszag.hu kormányzati portálon. Ez az idő­pontfoglalás legegy­szerűbb módja. Az ügyfelek szintén se­gítséget, informáci­ót kaphatnak a www.kecskemet.hu és a www.nvilvantarto.hu internetes oldalon, valamint az okmanv@kecskemet.hu e-mail címen. Főző Nóra a továbbiakban el­mondta: a szakmakódjegyzék január 1-jétől módosult, így most már csak az uniós nor­máknak megfelelő szakmakó­dokkal ellátott vállalkozói iga­zolványt adnak ki. A régi iga­zolványokat július 1-jéig kell le­cserélni. Ehhez az egyéni vál­lalkozóknak be kell adniuk a változásbejegyzési kérelmet. Ha kizárólag csak ez az oka a cserének, akkor illetéket fizet­niük nem kell. Mint kiderült: Kecskeméten összesen 6250 igazolványt kell kicserélni. Épp ezért szerencsés lenne, ha az egyéni vállalkozók mi­előbb egyeztetnének idő­pontot, hogy elkerülhető le gyen a torlódást. A továbbiakban ba lázs erika számolt be a népszavazással kap­csolatban a legfonto­sabb változásokról. Ezek egyike, hogy mozgóurnát a jövőben csak írás­ban lehet kérni. A másik, hogy a „lakcím nélküliek” és az igazo­lással szavazók kizárólag a 43-as szavazókörben - a Református Újkollégiumban - adhat­ják le voksaikat. A szavazásra jogo­sultak névjegyzékét február 20-ától 27- éig teszik közzé a városháza első eme­letén, a 48-as szo­bában. A névjegy­zékből va­ló kiha­gyás vagy felvétel miatt ez idő alatt lehet kifogást benyújta­ni a helyi választási irodához. Ez­zel kapcsolatos információkat az 512-260 telefonszámon lehet kér­ni. A népszavazással kapcsolat­ban további tájékoztatás az 513- 529 telefonszámon Szabóné Pata­ki Gyöngyinél, és az 512-256 te­lefonszámon dr. Orbánné Veres Ildikótól kérhető. Bővebben: www.baon.hu ■ T. V. ÖSSZES ÜGY: 200 000 Ebből:- Kiadott vezetőt engedély: 12382- Kiadott személyi igazolvány, útlevél 18175- Kiadott lakcímkártya 25683 FORRÁS: POLGÁRMESTERI HIVATAL

Next

/
Thumbnails
Contents