Petőfi Népe, 2008. február (63. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-27 / 49. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2008. FEBRUÁR 27., SZERDA Másodfokra kerül az egykori garai polgármester lakasvitája Kiskőrösi diákok nyertek vetélkedő Kecskeméten mérték össze közlekedési tudásukat Kecskeméten vasárnaponként nem szanad avart égetni Első fokon döntetlenig jutott a garai önkormányzat és a település volt polgármesterének pere. A bajai bíróság úgy döntött: Té- nyi Antalnak ki kell költöznie szolgálati lakásából, ám a község által kért bérleti díjnak csupán a töredékét tartotta jogosnak. A volt községvezető, akinek 2006- ban nem szavaztak további bizalmat a garai választópolgárok, megfellebbezi az ítéletet. Tavaly szeptemberben mondta fel a község az 1995-ben kelt, határozatlan időre szóló lakás- bérleti szerződést, amiben szolgálati lakásként említik az ingatlant. Tényi Antal nem költözött ki, de fizette a márciustól havi 8250 forintos lakás-, illetve háromezer forintra növelt garázsbérleti díjat. Addig a lakásért 1980, a 2001-ben bérbe adott gépkocsitárolóért pedig 162 forintot fizetett. A garai ön- kormányzat keresetlevelében az ingatlanok kiürítését kérte, valamint a választás időpontjáig visszamenőlegesen 28 ezer forintos havi bérleti díjra tartott igényt. Utóbbit, azaz a piaci viszonyokhoz igazodó bérleti díj megfizettetését a bíróság elutasította. ■ Tavaly szeptemberben mondták fel az 1995ben kelt lakásbérleti szerződést.- Ebben az ügyben a lejáratásom a lényeg. Jelenleg is van három üres lakása az önkormányzatnak. Szeretnének száműzni, de nem akarok elmenni Garáról. Nem hiszem, hogy ezt érdemelném huszonöt évnyi munkám alapján. Nincs lakóingatlanom a faluban. 1986-ban költöztem ebbe a lakásba és határozatlan időre szól a szerződésem. Természetesen megfellebbezem az ítéletet. Mit csináljak, menjek az utcára? - tette fel a kérdést nyilatkozatában lapunknak Tényi Antal. Faa Béla polgármester szerint szó sincs arról, hogy a korábbi polgármester elűzése lenne itt a cél.- Rendőrt szeretnénk Garára, ehhez van szükség egy megfelelő, nem közös udvarral bíró lakásra. Két ilyen önkormányzati ingatlanunk van, az egyikben az orvosunk lakik, másikban pedig Tényi Antal - mondta el érdeklődésünkre a település vezetője. ■ K.T. A diákok kerékpáros közlekedésben való jártasságát ügyességi feladatokkal mérték fel. Tollal és kerékpárral a szabályos közlekedésért diákok versenyeztek. Noszlopy Nagy Miklós Kiskőrösi diákok nyerték a Közlekedésismereti Tanulmányi Verseny megyei döntőjét KecsA Sugovica partjának három helyszínén - a Türr-emlékmű- nél, a Kalapnál és a belvárosi strandon - fogna jelentős fejlesztésekbe a bajai önkormányzat. Baja vízi kapuja néven fut a program, bár egyelőre csak a pályázat benyújtásáról döntenek a képviselők. Jelen tervek szerint megújulna a vízügyi sportklub torkolatnál lévő épülete: a vízen érkező turisták és a vízi sportok kiszolgáló háttereként működő fogadóállomássá lenne. Kávézó, ajándékbolt, információs pont, vizesblokk kerülne ide, a Türr- emlékmű mellé. Az épülettől délre, a Súgóra letennének egy stékeméten. A Czollner téri általános iskolában rendezett versenyre mintegy húsz Bács-Kiskun megyei településről érkezett lóló versenyző: negyedik és nyolcadik osztályosok. A Bács-Kis- kun Megyei Pedagógusház és a Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által renget. Nem marad ki a kissé mostohán kezelt túloldali, nagy- pandúr-szigeti szakasz sem: a Kalaptól nyugatra eső partszakaszon, azaz a Duna felé felépülne egy bázis a vízi túrázók kiszolgálására (bolt, konyha, zuhanyzó, vizesblokk, strandfelTAVALY TAVASSZAL a PetŐfÍ-SZÍgeti oldalon 300, míg a strand felőli oldalon mintegy 900 méteres partszakaszon emelték ki az egyenetlen, eliszaposodott lerakódást. A rézsű dezett versenyen elméleti feladatként KRESZ-tesztet töltöttek ki a gyerekek, majd kerékpárral bizonyították akadálypályán az ügyességüket. Az országos döntőt március 18. és 20. között rendezik meg Tiszaújvárosban. Bács-Kiskun megyét ketten - a két megyei ügyelői iroda), valamint a parton rámpa és dokk. Tovább szépül a legnépszerűbb, a belvárosi strand is. Lebontják a hosszú évek óta rozsdásodó csúszdát - vásárlója a Tisza partjára szállítja a szerkezetet -, helyére pedig kiszolgálólétesítmény épül. Kaegyengetését megelőzően könnyűbúvárok és környezet- védők tisztították meg a vízpartot a bedobált üvegektől, éles kövektől, fém- és gumihulladéktól. győztes - képviselik majd: Romfa Ákos, a kiskőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola negyedik osztályosa (felkészítő tanára Kelemen Mihály), illetve Firkó Szilárd, aki a kiskőrösi Bem József Általános Iskolában nyolcadik osztályos (felkészítő tanára Bácsi Csaba). jak-kenu-, vízibicikli- és kerékpárkölcsönző, vendéglátóegység, vizesblokk kerül ide. A parton pedig itt is rámpa és stég lesz. A fenti eszközök mellett a fürdőzők rendelkezésére áll majd egy vízitaxi is. Pályázni március elsejéig a teljes beruházás 50 százalékára, de maximum 300 millió forintra lehet a Dél-alföldi Operatív Program keretében. A bajai képviselők elé kerülő anyagból az derül ki, hogy ez a program 180 milliót igényel. Azaz az önkormányzat 90 millió forintot biztosít e célra idei költségvetésében, ha rábó- lintanak a városatyák. ■ G. Zs. Mostanában sokan kérnek információt a kecskeméti önkormányzattól arra vonatkozóan, hogy milyen feltételekkel lehet avart égetni. Erről is szó esett a hivatalnak azon a sajtótájékoztatóján, amelyet a napokban tartottak a levegőtisztaságról, valamint a zaj- és rezgésvédelemről. Mint kiderült: a helyi rendelet szerint az avart és kerti hulladékot mindenütt komposztálni kell, ahol erre adott a lehetőség. Ha azonban égetésre van szükség, akkor ezt csak családi házas és zártkerti övezetben lehet megtenni, október 1-jétől április 30-áig - vasárnap és munkaszüneti napok kivételével - naponta 9 és 17 óra között, szélcsendes időben. Bizonyos helyeken azonban egyáltalán nem lehet avart égetni, például a közúttól és a vasúttól ötven méterre, valamint a város bizonyos részein - többek között a kiskörúton belül - és az összes közterületen. ■ Tilos avart égetni a vasút és a közút mellett. Ahol sem a komposztálásra, sem pedig az égetésre nincs lehetőség, onnan a Városgazdasági Kft. matricáival ellátott zsákokkal viszi el hulladékot. A sajtótájékoztatón megtudhattuk: ez az esztendő számos jogszabályban komoly változásokat hozott, többek között a zaj- és rezgésvédelem területén is. Svehlik Éva környezetvédelmi ügyintéző elmondta: január 1-jétől változtak az első- és másodfokú hatósági jogkörök. Kecskemét és a hozzá tartozó 17 település esetében az első fok a megyeszékhely jegyzőjének hatásköre. A másodfok Kecskemét esetében az Alsó-Ti- sza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, ám egyes településeken ez a jogkör a dél-dunántúli felügyelőséghez tartozik. A tájékoztató teljes anyaga a www.baon.hu-n. ■ T. V. Ahol Kecskemét jegyzője az elsőfokú hatóság A KECSKEMÉTI kistérség települései: Ágasegyháza, Ballószög, Felsőlajos, Fülöpháza, Helvécia, Jakabszállás, Kerekegyháza, Kunbaracs, Ladánybe- ne, Lajosmizse, Lakitelek, Nyárlőrinc, Orgovány, Szentkirály, Tiszakécske, Tiszaug és Városföld. Bérfuvar a Sugovicán: vízitaxik Bajára beruházás Száznyolcvanmilliót igényel a „Baja vízi kapuja” program Már tavaly is szépült a bajai strand Nem folyt ki olaj a Dunaföldvárnál zátonyra futott szerb hajó rakományából i2oo tonna Tegnap még nem derült fény arra, hogy mi okozta a motoros balesetét a Duna-híd közelében Megfeneklett egy gázolajat szállító hajó hétfőn délután Dunaföldvárnál. A mentesítőhajó tegnap estére volt hivatalos, hogy a rakomány egy részét átfejtse, és így a megkönnyebbült motoros folytathassa útját. A paksi vízi rendészet vezetője elmondta: hétfőn délután érkezett a jelzés, miszerint a szerb Ladjar II. motoros a földvári hídtól néhány száz méterre megfeneklett. Lengyel Norbert vízi rendészeti parancsnok elmondta: nem tért le a hajózóútról a motoros, és a vízállás sem olyan alacsony, hogy indokolta volna a balesetet, így egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet, melyben egyébként sem anyagi kár, sem személyi sérülés nem történt. Információink szerint a Fennakadás nélkül tegnap napközben nem okozott különösebb fennakadást a Dunán veszteglő hajó: 17 óráig úgy biztosították a hajóforgalmat, hogy az úgynevezett hegymeneti hídnyílá- son közlekedtek mindkét irányból a vízi járművek, a völgymeneti zárva volt. Ezután aztán már csak felfelé lehetett hajózni. Ladjaron lévő, több mint 1200 tonna gázolaj átfejtése rutinfeladat, ami a szakhatóságok engedélye és a vízi rendőrség felügyelete mellett zajlik, a folyóra veszélyt nem jelent. A baleset okait a rendőrség a közlekedésbiztonsági szervezet és a Nemzeti Közlekedési Hatóság bevonásával végzi. Feltételezik, hogy a mederviszonyok megváltoztak, ezért történhetett, hogy megfelelő vízállás mellett a kijelölt útvonalon haladó hajó fennakadt. A szakemberek arra keresik a választ, hogy mi okozta a mederviszonyok megváltozását. Általmennék én a Dunán Ladjaron. A megfeneklett olajszállító az előtérben.