Petőfi Népe, 2008. február (63. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-18 / 41. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. FEBRUÁR 18., HÉTFŐ KEGYELET / APRÓHIRDETÉS MEGEMLÉKEZÉS „Nincs annyi könny, mely méltán elsirat, És sebünkre írt ad és vigaszt." lluhász Gyula) É id. SZÓRÁD ISTVÁNNÉ Jenei Erzsébet fülöpházi lakos halálának 7. évfordulóján. Soha el nem múló szeretettel gondolunk rád. Nyugodjál békében! Szerető férje, gyermekei és unokái. GYASZHIR „Szerettem volna még élni, betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, apánk, testvérem, nagypapánk, sógorunk, KUKUCSKA LÁSZLÓ gázszerelő' 2008. február 11-én, 68 éves korában hirtelen elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2008. február 20-án, 10.45 órakor evangélikus szertartás szerint a kecskeméti Köztemetőben helyeztetjük örök nyugalomra. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szerettünk, BOROS LÁSZLÓ ny. őrnagy temetésén megjelentek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. GYASZHIR ági;' „Ne félj, csak higgy!" Mély fájdalommal J tudatjuk, hogy A MÉHÉSZ ISTVÁNNÉ Bartkó Judit _ I ____ „Jutka néni" ( vo lt Kossuth téri Csemege dolgozója, Isten nevében megnyugodva, 2008. február 13-án, 82. életévében elhunyt. Drága halottunktól 2008. február 20-án, 14 órakor a kecskeméti Köztemetőben veszünk végső búcsút. A gyászoló család. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/7737-303.---------------------------- "922862' KA LOCSÁN a Szent István 10/A alatt házrész eladó. 06-20/5926-922.----------------------------------------------926678­KE CELEN gázfűtéses családi ház nagy telekkel sürgősen eladó. 20/431-5955.---------------------------------------------*926787* KE CSKEMÉT, Műkertben 61 rtf-es 2 szobás la­kás 25 m2-es garázzsal eladó. 20/259-5237. ;---- -926659­NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.- -926618­VÁLYOGHÁZ központi fűtéssel Kecskeméttől 24 km-re, Lakitelek-Kapásfalun, fenyveserdő alatt eladó. Mellette építési telek is eladó, szé­pen gondozott parkkal. Együttes ár: 8,7 M Ft. Érd.: 20/9326-852.--------í-------------------------- — *66000* JÁRM Ű PÓLUS AUTÓHÁZ 0 Kalocsa, Bátyai u. 9. Tel.: 78/562-949 Kiskőrös, Dózsa u. 71. Tel.: 78/413-932 www. pólusa « tohaz.hu HASZNÁLTAUTÓ AJÁNLATUNK KALOCSAH-ELEPHELYÜNKÖN: BasüvseKatoAíitosJUfi. 2004. UStíOOit Daewoo Kalos Sedan 1.4 B 2003 1 090 000 Ft Fial Bravó 3 ajtó« 1.6 B 2001. 990 000 Ft Opel Astra ű 5 átlós 12 B 2001. 1 200 000 Ft Opel Astra G Sedan 12 8 ___ 2001. 1390 000 Ft Op el Corsa C Comfort 1.2 B 2001. 1290 000 Ft Opel Skmum 2.2 0......... 1001.2 990 000 FI Op el Vedre C Comfort 2.0 0...2004. 3 390 000 Ft Op el Vedre Sedan .1,8.0___2001....3 890 000 Ft Su zuki Swift GLS10 B.........1997,.....570 000 Ft KI SKÖRÖS! TELEPHELYÜNKÖN: Chevrolet Aveo Seoan 1 2 B...2006. 1990 000 Ft Ch *vrsJsLSpads.OM_.........2006.....1 350.09011 Oa ewooKaJcs 5 ajtós 1.2.6....200.4,...1 390 000 Ft Pa eMooMatkSOJB...........2003,......950000 ft Fi at Punto 3 ajtós 1.2 B 2003. 1 190 000 Ft Ford Escort Sejtés 1.3 B+G 1995. 450 000 Ft Ford Fiesta 5 ajtós 1.4 B.. 2004. 1 850 000 Ft Fo rd Galaxy CLX 2.0 B 1997. 1050 000 Fi Opel Astra F1.6 B ..... _ 1999. ..950 000 Ft Op e! Astra F 5 ajtóts 1,4 B.....2000,.......980 000 FI Op el Vectra Sedan 2,2 0____2001__2 590 000 Ft Eg yedi hitelkonstrukciók, teljeskörű és gyors ügyintézés! Autóinkat megtalálja az Interneten is: www.hasznaltauto.hu/nyitraicsoport L60-AS országúti IFA, 1989-es évjáratú eladó. Borbeszámítás lehetséges! Érd.: 06- 20/3349-187. VW Polo 1,4 klímával, központi zárral, elektromos ablakokkal, tükrökkel, ABS-sel, négy légzsákkal, CD-s rádióval 2.799.000 Ft-tól Brill Kft. Kecskemét, Halasi út 32. 76/503-020 SUZUKI Sedan '98. extrás: 70/334-9815.-926998­1996-0S OPEL ASTRA eladó: 30/322-9617.--------------------------------------------- -66000­a VW Transporter '97-es évj. 4x4, fehér, kitű­nő állapotban eladó: 1,3 M Ft 30/9653-621--------------------------------------------*926933* BÉ RLEMÉNY BÁCSALMÁS központjában 160-700 m!-es he­lyiség kiadó (Ruhaüzemben), 30/382-1020.--------------------------------------------*926884* KE CSKEMÉT belvárosában kiadó 34 m! üzlet és 145 m!-es helyiség. 06-30/255-5220.---- - *926460* KE CSKEMÉT, Széchenyivárosban (a Széchenyi sé­tányon lévő Posta mellett) 180 nY-es felújított üz­let-iroda helyiség bérbe adó. Tel.: 30/9-552-523--------1------------------------------------*926755­AL BÉRLETET KÍNÁL a KECSKEMÉTEN, a Budaihegynél, 1 szobás kertes ház kiadó. Ár: 28 E Ft/hó+1 hó kaució. 70/322-6675.-------9243451 GÉP EK CLAAS Variant körbálázó jó állapotú '97-es évj. 3 M Ft eladó. 20/956-8110.-----;----------------------------------------926779­a FÜGGESZTETT szárzúzó 1.5 m, újszerű álla­potban és KCR 2000 markoló, traktor vonta­tásra átalakítva, jó állapotban eladó. 30/528- 4473.-------------------------- --- — -927060­ÁL LÁST KÍNÁL KÖRNYEZETVÉDELMI cég min. 2 éves szakmai gyakorlattal rendelkező területi képviselőt (üz­letkötőt) keres. Feltételek: kecskeméti vagy közvetlen környéki lakóhely, jogosítvány. Szak­irányú végzettség előny. Fényképes önéletraj­zát a Design Kft. Kecskemét, Ipar u, 6., vagy az info@designkft.hu címre várjuk.------------------------- -926587­A FÜRGE Diák Iskolaszövetkezet diákokat ke­res hosszú távú irodai adminisztratív és egyéb betanított munkáira. Évhalasztó - évismétlő diákok jelentkezését is várjuk! Jelentkezés: Kecskemét, Hoffmann J. u. 13. Telefon: 76/320-761, 70/370-1002, 70/370-1010----------------------------------------------926811­8 A KECSKEMÉTI Karcher márkaképviselet és szerviz keres szervizes munkatársat német nyelvtudással; valamint értékesítési tapaszta­lattal rendelkező üzletkötőt. Jelentkezni sze­mélyesen önéletrajzzal: Kecskemét, Szolnoki út 1. Tel.: 76/508-613---------------------------------------------*926560­A KOCH'S Torma Kft. gyakorlattal rendelkező könyvelőt kérés azonnali munkakezdéssel. Fényképes szakmai önéletrajzokat a job@hu.kochs.cc címre várunk.----------------------------------------------926873­A PONT-PLÁN Építőipari Kft útépítési, közműépí­tési munkáihoz keres munkatársakat az alábbi munkakörökre: 1. Építésvezető vagy művezető dunaújvárosi központba, de változó munkaterü­letekre. 2. Építésvezető az idén induló kunszentmiklósi egység önálló vezetésére. 3. Építési, vállalkozási előkészítő. Fizetési lehető­ség 160-400 ezer Ft/hó, szakmai felkészültség­től függően. Jelentkezés szakmai önéletrajz meg­küldésével és nettó fizetési igény megjelölésével a grabarics.sandor@pont-plan.hu e-mail címre. A Városföldi Agrárgazdaság Zrt. felvételt hirdet sertésgondozó munkakörbe. Elsősorban 20-50 év közötti városföldi, kunszállá­si, fiilöpjakabi és kiskunfélegy­házi lakosok jelentkezését vár­juk. Érdeklődni Bódi Tibornál a 20/569-2717-es telefonszámon lehet. 926985. DESIGN Kft. targoncavezetői engedéllyel, gya­korlattal rendelkező munkavállalót keres két műszakos munkarendben. Érd.: 30/228- 9374.----------------------------------------------925099­AKAR extra jövedelmet keresni? Pozitív gondolkodású? Értékesítést! múlttal és gépko­csival rendelkezik? Akkor legyen a csapatunk­ban! Nagy múltú kecskeméti ingatlan és pénz­ügyi profillal rendelkező cég kínál Önnek biztos megélhetést főállásban. Érd.: 20/3444-333.---------;------------------------------------927013­A Brill Kft. SERT ÉRTÉKESÍTŐ munkatársat keres. Feltételek: felsőfokó végzettség jó kommunikációs készség gépjármű kereskedelemben szerzett értékesítési tapasztalat Jelentkezni lehet a pjuhasz@brlllkft.hu e-mail címen. AKASZTÓI Horgászpark és Halascsárda felszol­gálót keres teljes idős és hétvégi munkára is. T.: 06-20/9433-564----------------------------------------------926820­AL KALMI munkavállalói könyvvel rendelkező autóbusz-gépkocsivetőt keresünk felvételre. Érdeklődni: 06-20/32-67-102. I 0 <3000 fg # Szerviz Auö< Hoaaw|an«w*k A Brill Kft. szakmai gyakorlattal rendelkező, megbízható AUTÓSZERELŐ munkatársat keres. Jelentkezni személyesen Jauch Györgynél lehet. Brill Kft. Kecskemét, Halasi u. 32. Időpont egyeztetés: 76/503-046 ALZHEIMER kóros édesanyánk mellé keresünk nyugdíjas, egyedülálló asszonyt, aki ottlakás fejében odafigyelne rá. 30/688-9707.- -927036­ÁRURAKODÓI munkakörbe keresünk B, C ka­tegóriával rendelkező fiatal, leinformálható, kecskeméti lakosú férfi munkaerőt. Targonca- vezetői vizsga előny. Jelentkezni: 10-15 óráig 30/9589-023. Az OTP Pénzügyi Csoport Kecs­kemétre és Kiskunfélegyházára euró alapú befektetési terméké­nek értékesítésére munkatársa­kat keres. Interjúra jelentkezés: Kálmán György fiókvezetőnél: 30/558-3840.-926825. AZ UNION Biztosító Kecskeméti Területi Igaz­gatósága munkatársat keres Mentor képviselői és Területi képviselői munkakörbe. Ha Ön biz­tosítási szakterületen szerzett tapasztalattal rendelkezik, 500 ezer Ft-tól akár 1,6 millió Ft kezdő támogatásban is részesülhet. Szakmai múlttal nem rendelkező jelöltek esetén 6 havi átképzési támogatás biztosítható. Jelentkezé­seket fényképes önéletrajzzal várjuk a követke­ző e-mail címre: hedatt@unionbiztosito.hu, il­letve telefonon Héder Attila területi értékesíté­si igazgatónál. 06-70/375-2173.----------------------------------------------924932­AZ ONNALI munkakezdéssel kiskunmajsai áruház­ba biztonsági őröket alkalmazunk. Jelentkezni a hirdetés megjelenésének napján 08.00-17.00-ig a 06-30/6689-810 telefonszámon lehet---------------------------------------------*926303* Bács-Békés-Csongrád régió egyik legnagyobb autókereskedelmi cégcsoportja dinamikusan fejlő­dő, folyamatosan bővülő kecske­méti csapata pénzügyi-számvite­li asszisztensek jelentkezését várja. Fényképes pályázati anya­gát az alábbi címre küldje: kara.zsuzsanna@hovany.dealern et.hU. 927066­GYASZHIR „Olyan szomorú, mikor rüres lesz szívünk, s el kell temetni, akit igazán szerettünk." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy —IVÁN ISTVÁNNÉ I Selymes Piroska életének 88. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2008. február 20-án, 13 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Gyászolják: lánya, húga, rokonok, barátok. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik SUTUS-JUHÁSZ IMRÉNÉ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. _________A gyászoló család. GY ÁSZHÍR "Bíztunk az életben, bíztunk a gyógyulásban, de ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél, s minket szerettél. Nem haltál meg, csak pihenni tértél." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szerető' férjem, édesapánk, papikánk, apósom és rokonunk, ÁRKI LAJOS GÉZA súlyos betegségben, 2008. február 8-án, 66 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2008. február 21-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, I akik drága halottunk, BOLLA SÁNDORNÉ született SZÉNÁSI BORBÁLÁT I utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, | virágot helyeztek, J fájdalmunkban E velünk éreztek. A gyászoló család. TEMETKEZÉS Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét, Béke fasor 71/A (Köztemető főbejáratán belül) Tel:7Ó/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 30/65-56-321 Bács-Békés-Csongrád régió egyik legnagyobb autókereskedelmi cégcsoportja dinamikusan fejlő­dő, folyamatosan bővülő kecske­méti csapata autószerelők, autóápolók, szerelők, szerviz asszisztensek jelentkezését várja. Fényképes pályázati anyagát az alábbi címre küldje: kara.zsuzsanna@hovany.dealern ethu. 927066­CSOMAGOLÁSI munkára munkavállalót kere­sünk (min. isk. végz.: 8 ált.). Érd.: 76/412- 255,30/9-686-056. —;------------------------------------------926555­DIÁKMUNKA! Azonnali kezdéssel keresünk csoki csomgalásra hétfőtől vasárnapig 3 mű­szakos munkarendbe diákokat! Vasárnap ki­emelt bérezés! Érdeklődni: Meló-Diák, 6000 Kecskemét, Szövetség tér 4. Tel.: 76/412- 255, 30/9-686-056-926555­ÉLELMISZER- ÉS VEGYI RAKTÁR FELVESZ FÉRFI MUNKATÁRSA­KAT TÚRA-ÖSSZEKÉSZÍTŐ (FIZI­KÁLIS JELLEGŰ) MUNKAKÖRÖK­BE. KECSKEMÉTI LAKHELY. ÖN­ÉLETRAJZÁT A KAFFKA M. U. 1. CÍMEN, A PORTÁN KÉRJÜK LEAD­NI, 2008.02.20-IG.----------------------------------------■----926937­ÉP ÍTŐIPARI műszaki-előkészítői munkakörbe munkatársat keresünk, másodállásba is! I: 30/231-72-77----------------------------------------------925291­ÉR ETTSÉGIVEL, számítógépkezelői ismeretek­kel rendelkező diszpécsert felveszünk egész napos elfoglaltsággal kecskeméti Don Pepe Étterembe. Fényképes önéletrajzokat az aláb­bi e-mail címre várjuk: kecskemetplauv@donpepe.hu-----------------------------------------------924298­FELVÉTELRE kersünk a Hungary Aliment Kft. baromfihús-darabok) üzemébe külkereskedel­mi munkakörbe németül vagy angolul beszé­lő, valamint adminisztrációs feladatok végzé­sére könyvelésben jártas hölgy munkatársa­kat. Jelentkezni lehet: 6055 Felsőlajos, Fő út 8. szám alatt.­------------------------------------926951­GO MÉP Kft. lajosmizsei és Örkényi telephelyeire keresünk építőipari eladókat! T.: 30/9-555­4^3.925,8! • GUMIKÖPENY és kerék kereskedelemben jár­tas, gyakorlattal rendelkező szakembert kere­sünk kecskeméti munkahelyre. Tel.: 30/927- 1760, e-mail: balassa.sandor@marso.hu----------------------------------------------926804­GY AKORLOTT C0 hegesztőket keresek kecske­méti munkahelyre. 20/385-7657.----------------- -925000­HASZONGÉPJÁRMŰ-JAVÍTÁSBAN jártas autó­szerelőt keresünk felvételre versenyképes fize­téssel. Érdeklődni: 06-20/93-69-747.----------------------------------------------926398­HI DEGBURKOLÓ szakmunkásokat keresünk vi­déki, nehéz fizikai munkára, kiemelt bérezés­sel, folyamatos munkavégzésre. Érd.: 8-17 óráig, a 76/508-593 telefonszámon.---------------------------------------------*926491* IN TERNETES munka www.downliner.hu/H- 17522-----------------------------------■----------924287­JÓ KOMMUNIKÁCIÓS képességgel rendelkező, lendületes, aktív munkatársat keresek értéke­sítésre. Változatos tevékenység, magas kere­seti lehetőség. 06-70/321-7334.---- ---- -926753­S Juhászt és juhász házaspárt keresünk! 06- 30/981-97-61.---------------------------------------------926861­KE CSKEMÉT és vonzáskörzetében heti 15 órás elfoglaltsággal akár 100 E Ft jövedelem, szak­mai tréningek folyamatosan. Ha szeretne jó csapatban dolgozni, hívjon! Érdeklődni: 06- 20/214-6891.---------------------------------------------926753­KE CSKEMÉTEN a piaccsarnokban nyíló üzlet­be eladót felveszek. 06-20/323-9275.-----926732­KE CSKEMÉTI autómosóba keresünk fiatal nő­ket és férfiakat. Kecskemét, Belső-Szegedi út. 18. 30/9389-127. —------- -925030­KE CSKEMÉTI autószerelőt keresek, B, C kate­góriás jogosítvánnyal. 20/9624-579.----------------------------------------------926759­KE CSKEMÉTI cég gyakorlattal rendelkező könyvelőt keres általános könyvelési feladatokra. A pályázatokat a következő címre várjuk 2008. 03.15-ig: palyazat200801@freemail.hu-------- -926773­KE CSKEMÉTI cég gyakorlattal rendelkező munkatársat keres ügyvezetői asszisztens munkakörbe. Elvárások: min. középfokú vég­zettség, az angol nyelv társalgási szintű isme­rete írásban és szóban egyaránt, az orosz nyelv ugyanilyen ismerete előnyt jelent, preci­zitás, igényesség jó szervező-, kommunikáci­ós és fogalmazói készség gépírás, munkabí­rás, csapatszellem. A pályázatokat a követke­ző címre várjuk 2008.03.15-ig: palyazat200801@freemail.hu---------------------------------------------926773­KE CSKEMÉTI cég informatikai tanácsadót ke­res. Elvárások: felsőfokú informatikai végzett­ség informatikai (üzemeltetési) tapasztalat, B kategóriás jogosítvány. Jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal "Információbizton­ság" jeligére a kiadóba kérjük.---------------------------------------■------926934­KE CSKEMÉTI cég titkársági ügyintézőt keres. Elvásárok: középszintű informatikai felhasz­nálói Ismeret, jó kommunikációkészség tit­kársági tapasztalat, B kategóriás jogosítvány. Jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal "Tit­kárság” jeligére a kiadóba kérjük.---------------------------------------------.926934. KE CSKEMÉTI telephelyre 25-40 év közötti munkatársakat keresünk értéktárosi és érték- szállítói munkakör betöltésére. Felvételi köve­telmények: középfokú végzettség, vagyonőri igazolvány, fegyvervizsga bizonyítvány, érvé­nyes orvosi és pszichológiai alkalmasság B és C kategóriás jogosítvány. Jelentkezni: 20/474- 0534, 08-17 óra között.----- -926334­KE RESKEDELMI cég biztos megélhetést adó területi képviselői állást kínál. Ügyfelet nem kell keresni, szakmai önéletrajzot várunk. sakraf@vipmail.hu--------------------------------- *926891* KERESKEDELMI végzettséggel, számítógépes ismerettel rendelkező gyakorlott női munka­társat keresünk. Fényképes önéletrajzokat Könyvkukac" jeligére Kmét, Szabadság tér 6. alá kérjük.-----------------4---------------------------*926546­KF T. keres azonnali kezdéssel C0 hegesztőket, horizontosokat, CNC programozókat, - gépkezelőket, magasemelésű targoncásokat, jő kommunikációs képességű üzletkötőket. Tel.: 56/342-033, 70/598-1175----------------------------------------------926425* KŐ MŰVEST vagy betanított kőművest, illetve segédmunkást keresünk Kecskemét és von­záskörzetéből, Tel.: 20/22-22-902 •926815­KÖNNYŰ tanyai munkára (Soltra) állatgondo­zót felveszek. 30/853-7143.-------------------------------:-------------926328­KÖ RNYEZETVÉDELMI ügyintézőt keresünk ad­minisztratív munkakörbe, főiskolai végzettség­gel. Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal az info@designkft.hu, vagy a Kecskemét, Ipar u. 6. címen.------ -926587­LA DÁNYBENEI pékségünkbe betanított vagy szakképzett péket 40 éves korig felveszünk! T.: 30/249-24-33------- -920591­LE BISA-FASHION Kft. Ágasegyházán varrónőt keres igényes, professzionális munkára. Érd.: 30/44-66-402.------------------------------------------------------926928* LE HETÖSÉG az elkövetkezendő évek egyik leg­versenyképesebb üzletágában. Kihívásokat kedvelő, kiváló kommunikációs készséggel rendelkező felsőfokú végzettségű munkatár­sakat keresünk sikerorientált csapatunkba. Professzionális háttér, ingyenes képzés, uniós jövedelem. 20/9282-360,20/9744-582.----------------------------------------------924641­ME ZŐGAZDASÁGI cég német nyelvtudással könyvelőt keres. Előny: mezőgazdaságban szerzett tapasztalat. Fényképes önéletrajzát Baja, Árpád tér 6. (Petőfi Népe) alá várjuk.----------------------------------------------926374­MŰ ANYAG-FELDOLGOZÁSBAN jártas gépbeál­lító technológust keresünk 3 műszakos mun­kakörbe. Jakabszállás Truplast Kft. Érd.: 30/299-0546 (07-16-ig).----------------------------------------------926287­NÉ METORSZÁGBA keresünk hentes szakmun­kásokat azonnali kezdéssel vágó és csontozó szalagra. Tel.: 06-1/450-1298----------------------------------------------926986­NÉ METORSZÁGBA vágóba és sertéscsontozás- ra szakmunkásokat keresünk. 20/330-9214.---------------------------------------------*926788­NE MZETKÖZI gépkocsivezetőket keresek, nagy autóra. 20/9669-582.----------------------------------------------926394­OR SZÁGOS érdekeltségű cég hirdetési felüle­tek értékesítéséhez területi képviselőt keres. Elvárások: értékesítési tapasztalat, számlaké­pesség. Amit kínálunk: leszervezett tárgyalá­sok, költségtérítés, teljesítményarányos magas jövedelem (400-500.000 Ft). oneletrajz@imageprint.hu, 30/633-6664. OTP Garancia Biztosító Zrt. kecs­keméti fiókja ügyfélszolgálati munkatársat keres. Interjúra je­lentkezés Kálmán György fiókve­zetőnél 30/558-3840..926825. ŐSZI BARACKFA metszéséhez értő dolgozókat alkalmaznék! Érdeklődni lehet: 06-30/391- 6821.----------------------------------------------926681­PI ACVEZETŐ kereskedelmi cég értékesítésre magas kereseti lehetőséggel munkatársat ke­res. Érdeklődni: 06-20/335-8010.---------------------------------—----------*926753* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu • Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.995 Ft: negyedévre: 5.985 Ft; félévre: 11.970 R: egy évre: 23.940 FI Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másoásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog lenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents