Petőfi Népe, 2008. február (63. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-11 / 35. szám
Ferihegy-Sydney: öt röpke óra álomgép Négyszeres hangsebességgel repülő utasszállítót terveznek a britek A filmbarát utasok számára némi keserűséget jelenthet, hogy két filmnél több nem fog beleférni a repülési időbe. Hiába, a technikai fejlődés áldozatokat kíván. Egy brit cég elképzelései szerint megépíthető egy olyan repülőgép, amelyiknek még öt óra sem kell, hogy Európából Ausztráliába érjen utasaival. Ökrös Csaba Az A2 nevű gépet a Reaction Engines nevű cég mérnökei 300 személyesnek álmodják. Az A2 - mely még csak a koncepciós vázlatként létezik - elkészülte után 6400 kilométeres óránkénti sebességre lesz képes. A brit mérnökök azt mondják, hogy 25 éven belül megvalósíthatók a terveik. Az A2 utazósebessége két-, szerese lehet a legendás Con- corde-énak, azaz a hangsebesség négyszeresével suhanhat (illetve mennydöröghet) tova. A Reaction Engines nyilván véletlenül, de a kétszeres szorzó híve. Azt állítják, hogy az A2 kétszer nagyobb lesz, mint egy ^_______ ____________ HIRDETÉS Az AGIOSZ Oktatási K- Targoncavezető, Könnyűgépkezelő,- Nehézgépkezelő tanfolyamot indít a következő helyszíneken: ; - Kecskemét, Kisdobos u. 1/a, február 18. 18 óra- Kiskunfélegyháza, Szent János tér 3. (Szakmaközi Müv. Ház), február 27.18 óra- Nagykőrös, Kossuth L. u. 18. (volt MTESZ Székház), február 26. 18 óra Elérhetőségeink: tel/fax: 76/450-478,30/9422-111, jwebrwww.agiosz.hu e-mail: agiosz@hu.inter.net, Címünk: 6000 Kecskemét, Kisdobos u. 1/a (Bajnok u.) j Részletfizetési kedvezményt biztosítunk! Nyilvántartási számunk: 03-0045-04 Airbus 380-as. A dupla jumbo jet 143 méter hosszú géptestét folyékony hidrogént égető hajtóművek repíthetik majd. A Föld légkörében hiperszoni- kus sebességgel haladó, embert is szállító repülőszerkezet eddig még nem készült. (Az első, ember nélküli sikeres hiperszoni- kus repülési kísérletet 1949-ben hajtották végre, egy amerikaiak által átalakított, a németektől zsákmányolt V-2 rakéta főszereplésével.) Az A2 kétszer lesz hosszabb, mint egy A380-as Airbus utasszállító. tempó 19:91,' im Jövő héttől Gyermekfotó-verseny a Tempóban és a Baonon! A fényképeket (jó minőségű portrékat) február 15-éig várjuk címünkre: Kecskemét, Széchenyi krt. 29., vagy e-mailben: foto@baon.hu HUMORZSÁK MIÉRT? Pista bejelenti otthon, hogy elveszi feleségül Julcsát az alvégről. Azt mondja az apja:- Édes fiam, rajtad nevet az egész falu! Két hete udvarolsz annak a lyánynak, és máris úgy maradt!- Miért szégyellném, édesapám? Hisz nem tőlem maradt úgy! print 2000 NYOMDA Kecskemét, Végvár u.71. VÍZÖNTŐ (|. 21—II. 20.). Nem bír egy dologra koncentrálni, kissé szétszórt. Nehezen, de vég- hezviszi az elvállalt ügyeket. Fontos találkozókon vehet részt, ahol új kapcsolatokat szerezhet. HALAK (II. 21-111.20.). Új lehetőségek nyílnak meg Ön előtt, melyekről eddig nem is hallott. Kezében a döntés, hogy vállalja-e az új helyzetet. KOS (III. 21—IV. 20.). Szokaüan körülmények és zavaros helyzetek jellemzik ezt a hetet. Szerelmi élete váratlan fordulatot vehet, de ne hagyja, hogy magánéleti ügyeibe mások beavatkozzanak! BIKA (IV. 21—V. 20.). A váratlan kihívásokat vállalja bátran! Nézze mindig a dolgok jó oldalát, szemlélete legyen pozitív, örömet szerezve önmagának! IKREK (V. 21—VI. 21.). Új korszak kezdete lehet ez az Időszak. Viselkedjen higgadtan még akkor is, ha belül rendkívül izgatott! Valaki gyengéd érzelmeket táplál Ön iránt. RÁK (VI.22-VII.22.). Egy félreértés a társával szépen elsimul, mert belátják, hogy a közös érdekek mindennél fontosabbak. A megoldás mindenképpen áldozattal jár. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Leküzdhetetlen vágyat érez arra, hogy meglepje magát a technika legújabb vívmányának egyikével. Boldogan viszi haza az új berendezést (fényképezőgép, telefon stb.). SZŰZ (VIII.24-IX.23.). A Szűz jegyű hölgy mindig is ad magára, de most aztán különösen. Valóban ideje lesz már venni egy új ruhát a farsangi bálra. MÉRLEG (IX. 24-X. 23.). Semmi sem állíthatja meg Önt, ha eluralkodik a kalandvágy a lelkén. Sajnos nemcsak társkapcsolata, de pénztárcája is erősen megsínyli „vállalkozó” kedvét. SKORPIÓ PC 24—XI. 22.). Kerüli a zajos helyeket, nyugalomra vágyik. Előnyei és csapdái is vannak annak, ha a háttérben húzódik meg. A munkahelyi és az egészségi problémák között szoros összefüggés van. NYILAS (XI. 23—XII. 21.). Ma eldőlhet, hogy ügyei kedvező irányt vesznek, vagy elszámította magát. Bármilyen híreket kap, ne hagyja, hogy optimizmusát letörjék! BAK (XII. 22-1.20.). Amit korábban eltervezett, ma minden összejöhet. Teljesen be van táblázva, rengeteg elintéznivalója van, így igyekeznie kell! Jansik Autóház Kft. 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. km, Tel.: 76/498-555, Fax: 76/498-554, e-mail: gbehan@jansik.hu, www.jansik.hu ALFAGT 1,9JTDm 150LE: 1.100.000, - ENGEDMÉNY, Akciós Ar: 7.490.000,-Ft (Q2 + Riasztó, Rádióvezérlés kormányról, Metálfény, ...) ALFA ROME01471.9JTD: 670.000, - ENGEDMÉNY, Akciós Ar: 5.490.000,-Ft (Distinctive + Riasztó, Rádióvezérlés kormányról, Metálfény, ...) ALFA ROMEO 159 1,9JTDm 150LE: 1.500.000,-ENGEDMÉNY, Akciós Ar: 7.890.000,-Ft (Distinctive + Riasztó, Tolatóradar, MetAlfény, ...) Cty&Memeo - KÉSZLET AKCIÓ Élelmiszeripari nagykereskedés keres tapasztalattal és C kategóriás jogosítvánnyal rendelkező SOFŐRT. A fényképpel ellátott önéletrajzokat az info@fairker.hu e-mail címre BORFELVÁSÁRLÁS! Termelői FEHÉR és VÖRÖS bort vásárol a Grape-Vine Kft. Érdeklődni lehet a 77/483-291-es telefonszámon. Mintákat a Kiskunmajsa, Félegyházi út 4ó. szám alatt __________várjuk._______^ NA POS, SZÁRAZ IDŐSZAK 1 EAAS EWS Kunszentmiklós 7 °C 2 °C Kiskörös Kalocsa 8 °C 1 °C Kecskemét e-c-2 °C Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Készíttette: zones Baja Bácsalmás 8 °C-t °C hőmérséklet + déli felhőzet reggeli kedd szerda csütörtök Bács-Kiskun megyében ma is száraz, kellemes tavaszi, nagyobb valószínűséggel derűs idő lesz. (Tartós ködfelhőzet is előfordulhat.) Gyenge, időről-időre mérsékelt északkeleti szél fúj. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 7 fok köré emelkedik, kedden reggelre -1 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: hétvégéig reggel ködfelhős, napközben változóan napos-köd- felhős, - februárhoz képest - enyhe idő várható. A hétvégén viharos szél, jelentős lehűlés fenyeget! Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: az úgynevezett „jó idő'' is fokozza a közlekedési balesetveszélyt, ugyanis ilyenkor az optimálisnál felszabadultabbak vagyunk, több kockázatot vállalunk. Még mindig alacsonyan jár és erős a Nap vakító fényhatása. Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). Vízhőmérséklet Duna 3-6 X Tisza 2-4 °C Balaton 3 °C Velencei-tó 4 °C Fertő 4 °C Tisza-tó 2 °C Hójelentés Dachstein 100-490 cm Obertauern 160-250 cm La Thuile 160-180 cm 'tiOv