Petőfi Népe, 2008. február (63. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-11 / 35. szám

9 2008. FEBRUÁR 11., HÉTFŐ INTERJÚ Pályám összegzése a Munkácsy-kiállítás laczkó János Szépségről, harmóniáról, eleganciáról, s hogy miért más az erdélyi víz íze Pályám összegzése ez a kiállítás - vallja Laczkó János. A Munkácsy-tárlat február 15. és április 20. között látható a kecskeméti Cifrapalotában. Laczkó János óvatosan lépked a Cifrapalota pad­lóját ellepő fúrógépek, szerszámok között. Meg­kezdődött a visszaszám­lálás: négy nap múlva nyílik a Munkácsy-kiállí- tás. Az igazgató mégsem tűnik idegesnek. Rákász Judit- Munkácsyval kel és fek­szik?- És vele is alszom... Kilenc­ven százalékban elkészültünk: valamennyi műalkotás és relik­via megérkezett a Cifrapalotá­ba, összeállítottuk a programok hosszú listáját, és az első Mun- kácsy-szelet is elkészült.- Miért fontos Munkácsy?- Egy anekdota szerint gróf Andrássy Gyula külügyminisz­ter egy fogadáson sokáig beszél- | getett Munkácsyval. Egyik is- | merőse odalépett hozzá, és cso­dálkozva kérdezte: „Miért szán ilyen sokat drága Idejéből egy piktorra?” Mire Andrássy visz- szakérdezett: „Ön talán tudja, hogy Rembrandt idején ki volt a külügyminiszter?” Kiveszőben van az az embertípus, aki ala­csony sorból indulva, saját ere­jéből világhírűvé küzdötte fel magát. Munkácsy Mihály ilyen ember volt.- Igazgatóként, saját pályáján milyen helyet fog­lal el a Munkácsy- tárlat?- Úgy érzem, mintha pályám ösz- szegzése lenne. Éle­tem tudatos részét műtárgyak között töltöttem. Olyan ki­váló műtárgyak kö­zött, amelyekből szépség, har­mónia és elegancia árad. S én mindig hagytam, hogy ezek a műalkotások hassanak rám. Most, amikor 60 évesen pályám végéhez közeledek, a Mun- kácsy-festményekből esszenci­álisán kapom ezt a szépséget. Ilyen kiállítás egyszer adatik meg egy múzeumigazgató éle­tében. Boldog vagyok, hogy az enyémben megadatott.- Ez az életszemlélet lehet a titka annak a derűs nyuga­lomnak, ami még most is jel­lemzi önt?- Nehéz kihozni a sodromból. A szobámban van egy Szent László-szobor. Rossz állapotban került hozzám, igyekeztem szé­pen restaurálni. A lábát magam farag­tam. Fáradt pillana­taimban leülök vele szemben, és néz­zük egymást. Erő árad belőle és har­mónia, én pedig ha­gyom, hogy átjár­jon. Persze a napi kötelességeket el kell végezni. Ezt tanultam szüleimtől. De ami ezen túl van, azt védelmezni ér­demes. Hiszem, hogy legbelül mindenki romlatlan. Azonban erre a romlatlan belsőre sok rossz dolog rárakódik, ha az em­ber hagyja, hogy az események sodorják. A harmóniához tuda­tosság is kell.- Restaurátorként sok mun­kája ismert. Melyik volt a leg­emlékezetesebb?- A kecskeméti Piarista temp­lom oltárainak restaurálása. Ezt tekintem életem főművének. 1976 óta folyamatosan restaurá­lom a templom oltárait, 1997- ben fejeztem be az utolsót. El­mondhatatlanul sokat tanultam azoktól a 18. századi mesterek­től, akik hajdan készítették eze­ket az oltárokat. Lenyűgözött szakmai tudásuk és tisztessé­gük. Amely arra vezette őket,- MAGYARORSZÁGON generáci­óknak tanították az iskolá­ban azt, hogy Munkácsy a munkásmozgalom nagy fes­tője volt. A tananyagba kizá­rólag drámai hagulatú, erős társadalomkritikát hordozó festményei kerülhettek be, és legfeljebb megemlítették, hogy voltak vallásos témájú alkotásai is - mondta hogy nyolc méter magasan, ahol már senki sem látja, ugyan­olyan aprólékos gondossággal fessék meg az oltárt, mint más­fél méter magasan. Bizalmi rendszer alakult ki az oltár és köztem, amelynek alapja ez a szakmai tisztesség és igényes­ség volt, és ami kizárta a tévedés lehetőségét.- Úgy tartják, önnél keresve sem lehet jobb útitársat talál­ni erdélyi utazáshoz. Mi vonz­za Erdélybe? Laczkó János. - Viszont szó sem esett kiváló tájképeiről, portréiról és kitűnő szalon­festményeiről. A február ló­én nyíló kiállítás bemutatja a gazdag életművet. Azt reméljük, hogy ezzel is közelebb jutunk ahhoz, hogy méltó helyére kerüljön a magyar kultúrában Munkácsy festészete.- Erdély különös világ. Mint­ha múltunk tükre lenne: bele­nézve a magyarság sorsát lát­hatjuk. Ha Erdélyben járok, úgy érzem, hazaérkeztem. Kedvenc helyem, ahova minden évben el­megyek, a Csíkkozmásról Kéz- divásárhelyre vezető út a Kászoni-medencén keresztül. Van ott egy forrás. Szerényen csörgedező kis forrás. Nem tu­dom megmagyarázni, miért, de úgy érzem, hogy az én forrá­som. Mindig iszom belőle - most is a számban érzem az ízét. Csend van, béke, talán még az ég is más.- Igaz a hír, miszerint regge­lenként a Petőfi Népével in­dul a napja?- így van. Először mindig azt keresem, mit írnak a múzeum­ról. A receptet soha nem ha­gyom ki - lelkes gasztronómus vagyok. Ha megtalálom egy-egy étterem menüsorát, még a kol­légáimnak is felolvasom.- Elméleti az érdeklődés, vagy főz is? Névjegy- A kecskeméti Piarista Gimná­zium meghatározó indítás volt- vallja Laczkó János. A ’60-as évek elején Magyarországon két iskolában engedték meg, hogy piarista atyák tanítsanak. Igyekeztek hát a legeslegjobb ta­nárokat összegyűjteni, s a bőség zavarával küzdöttek. A jó felké­szültség ellenére piarista diák­ként jóval nehezebb volt beke­rülni a felsőoktatásba az érett­ségi után. Laczkó János végül a budapesti Képzőművészeti Főis­kolán tanulhatott tovább, ahol restaurátorként végzett. 38 éve dolgozik múzeumban, ebből 34 éve Kecskeméten. ’93 óta a megyei múzeumok igaz­gatóhelyettese, 2005 óta az igazgatója. Felesége főiskolai docens a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Karán, a zenei szakcsoportban dolgozik. Fia Zeneakadémiát végzett, kar­nagy, lánya a Pécsi Tudomány- egyetem végzős hallgatója an- golnyelv-tanár szakon.- Csak szekundálok a felesé­gemnek.- Felesége a tanítóképzőn ta­nít zenét, fia Zeneakadémiát végzett. A zene szeretete az egész családra jellemző?- Fontos a zene: megnyugtat, rend van benne. Lányom is éne­kel kórusban, de őt elvitte a zenei pályától a nyelvek szeretete. A minap a főiskola előtt az autó­ban ülve vártam feleségemet. Verdi Nabuccójának nyitányát hallgattam. Egyszer csak el­ment mellettem egy kocsi, dü­börgő tam-tam zenével. Leteker­tem az ablakot, és jól felerősítet­tem a hangerőt. Az emberek kap­kodták a fejüket, hogy honnan jönhet ez a csodálatos muzsika. Nem kell mást tenni, mint hagy­ni, hogy hasson ránk. Nem mondhatok mást Munkácsyval kapcsolatban sem: ezekben a ké­pekben hihetetlenül sok szelle­mi, lelki energia van. Érdemes rászánni egy kevés időt, hogy el­tűnődjünk előttük, s ha így te­szünk, egészen biztosan gazda­gabbá válunk általuk. ■ Kiveszőben van az az embertí­pus, aki ala­csony sorból in­dul, s a magú erejéből lesz vi­lághírű. Munká­csy ilyen volt. Méltó helyére kerülhet a Munkácsy-életmü A két család (1880) A kis cukortolvaj

Next

/
Thumbnails
Contents