Petőfi Népe, 2008. január (63. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-16 / 13. szám
Papoknak és apácáknak beöltözve, hangos zenével akarják megzavarni baloldali diákcsoportok a pápa csütörtöki látogatását a La Sapienza római egyetemen. A tanulók mellett hatvan professzor is ellenzi, hogy meghívták a katolikus egyházfőt. Szerintük az oktatási intézménynek világinak kell maradnia. ,v. HÍRSÁV Bush: újabb 3200 katona indul Afganisztánba BUSH ELNÖK JÓVÁHAGYTA, hogy 3200 amerikai tengerészgyalogossal növeljék az afganisztáni NATOcsapatok létszámát. Az újabb egységeket az ország déli térségbe vezénylik - közölte a Pentagon. A védelmi miniszter szerint a csapaterősítésre a tálibok várható támadássorozata miatt van szükség. A helyi parancsnokok eredetileg hétezer katonát kértek a biztonsági helyzet romlása miatt. Bush szerint a helyzet fokozódik Készülnek az újabb vasutassztrájkra ismét lesz sztrájk a vasúton - jelentette be a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, miután eredménytelenül zárultak a bértárgyalások. Hogy mikor nem járnak majd a vonatok, azt egyelőre nem mondják meg. Legutóbb december közepén sztrájkoltak. Antaliról nevezik el az EP új szárnyát a rendszerváltás utáni első magyar miniszterelnökről, Antall Józsefről nevezik el az Európai Parlament (EP) egyik új brüsszeli épületszárnyát. Az EP vezetősége tegnap Strasbourgban végleges döntést hozott arról, hogy az új épületrész két névadójának egyike konzervatív, a másik baloldali legyen. így esett a választás Antall Józsefre és Willy Brandt egykori német szociáldemokrata kancellárra. Csendélet kampány előtt egészségbiztosítás A szocialisták több ponton módosítanak Egy-Másért: államtitokra hivatkozva hallgat FöldeshSzabó Orbán Viktor és Szijjártó Péter együtt érkeztek meg Siófokra. A Fidesz pártelnöke márciusig a háttérben marad. Jövő szerdáig van lehetősége a szocialista képviselőknek módosítások benyújtására az egészségügyi törvényhez. A Fidesz tegnaptól elnökségi ülésen készül a szavazásra és a referendumra. Tibay Gábor Megkezdték a felkészülést a nagy pártok az idei politikai szezonra: a szocialisták informális frakcióülésen vitatták meg tegnap az egészségbiztosítási reformtörvénnyel kapcsolatos kérdéseket - a Sólyom László által visszadobott jogszabályról első tavaszi ülésnapján, február 11-én szavaz a Ház -, míg a Fidesz megkezdte háromnapos elnökségi ülését Siófokon, amelynek a fentiek mellett a fő témája a népszavazási kampányra való felkészülés lesz. A szocialista frakció ülése után Kökény Mihály elmondta: jövő szerdáig van lehetősége a frakció tagjainak módosító indítványok benyújtására az egészségbiztosítási törvényhez. Ezek közül a képviselőcsoport február 4-i évadnyitó ülésén választja ki, hogy melyiket támogatja. A szocialista egészségpolitikus szerint az MSZP komolyan veszi Sólyom László észrevételeit, ezért a módosításokkal a működés garanciáit és a társadalmi kontrollt erősítenék. Kökény Mihály kitért arra is, hogy a frakcióülésen szóba került: megfelelő szakmai csapatnak kell létrejönnie a jogszabály végrehajtásához. A politikus hozzátette: ez akár kormánybiztos is lehet, de szerinte nincs olyan igény, hogy pártok jelöljék. A Fidesz elnöksége előtt szóba kerül az a népszavazási kezdeményezés is, amely az egészség- biztosítás üzleti alapokra helyezését, a több-biztosítós modell elutasítását szorgalmazza. Szijjártó Péter pártszóvivő minderről közölte: nem kizárt, hogy a Fidesz beszáll az aláírásgyűjtésbe, amelyhez már számos érdekképviselet, tegnap éppen a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége csatlakozott. A legnagyobb ellenzéki párt a fentiek mellett a következő két napban a népszavazási előkészületekre helyezi a hangsúlyt. Siófokra utazik Tarlós István, a referendum politikai irányítója, aki a kampány arca márciusig marad. Orbán Viktor pártelnök várhatóan csak ezt követően száll be a munkába. Közben az Alkotmánybíróság sajtófőnöke, Sereg András tegnap este közölte: a testület azon van, hogy minél előbb, lehetőleg február elején döntsön a Fidesz népszavazási kezdeményezését elrendelő országgyűlési határozathoz érkezett kifogásokról. Népszavazási költségek: MSZP 50-100 millió, SZDSZ 50-100 millió, MDF-es nem és fideszes titok „AZT SZERETNÉNK, ha az emberek elmennének szavazni, és a nemet ikszelnék be” - ismertette pártja népszavazással kapcsolatos álláspontját Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke. Ugyan a méretes szabad demokrata „NEM” már látható az utcai plakátokon, de a végleges kampányköltséget még nem hozták nyilvánosságra. Azt viszont már tudni lehet, hogy 50 és 100 millióforint közötti összeget szánnak erre a célra. AZ MSZP koalíciós partneréhez hasonlóan szintén 50 és 100 millió forintos kampányköltségAz első plakátok már az utcán vannak a szabad demokratáktól ben gondolkodik - közölte Nyakó István pártszóvivő. Hozzátette: a pénzről elszámolnak az Állami Számvevőszéknek. „kártékony, fölösleges, gyalázatos” - Csapody Miklós, az MDF országgyűlési képviselője ezekkel a szavakkal illette a népszavazási kampányt. Úgy véli, a problémákat a parlamentben kell megoldani. A FIDESZ-KDNP egyelőre nem nyilatkozott a költségekről: a legnagyobb ellenzéki párt az épp zajló elnökségi ülésén dönt a referendummal kapcsolatos főbb irányvonalakról. Állam- és szolgálati titkokra hivatkozva több kérdésnél hallgatott az Együtt Egymásért, Egymásért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Földesi-Szabó László tegnapi bizottsági meghallgatásán. Az alapítvány működésének nemzet- biztonsági kockázatait vizsgáló testület így többek között nem kapott választ arra, miért találkozott Szilvásy György titokminisz- terrel, miért kaptak támogatást a Nemzetbiztonsági Hivataltól (NBH) és miért nyitott az alapítvány külföldön irodákat. Földesi-Szabó kijelentette: alapítványuk 2004-ben több, az NBH kötelékébe tartozó munkatárs közreműködésével egyrészt karitatív célokra jött létre; nem nyilatkozott azonban arról, mi volt az alapítás további oka. A ci- vü szervezet alapítói között Nagy Lajos, az NBH volt igazgatója, a jelenlegi kurátorok között pedig Galambos Lajos, az NBH volt főigazgatója szerepel, de az alapítványi testület munkájában Gyarmati György és Simon Ibolya, a nemzetbiztonság jelenlegi munkatársai is részt vesznek. Az Egy-Másért Alapítvány után 2006 vége óta nyomoznak: azzal gyanúsítják a szervezetet, hogy összesen 1,3 milüárd forintnyi vámot és áfát nem fizetett meg. Földesi-Szabó a meghallgatáson tagadta a gyanúsítást, azt mondta: „Hazafiságunkon keresztül mindent törvényesen tettünk meg a karitatív céljaik érdekében.” Az alapítványra korábban többen mint a Nemzetbiztonsági Hivatal fedőszervezetére utaltak: ezt az érintettek valamennyien cáfolták. ■ Z. M. Zsaroló APEH-osok rendőrkézen Besenyei Péter bravúros Ja hazat.ér mutatványa a levegőben a késeid kisfiú Vadai szerint nem lesz új Gripen-bizottság Közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés megalapozott gyanújával vettek őrizetbe APEH-dol- gozókat Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyében. Sajtóértesülések szerint két revizor több vállalkozójának is felajánlotta a térségben, hogy ha fizetnek nekik, „megússzák az adóellenőrzést”. A rendőrséget végül az egyik megzsarolt vállalkozó értesítette. Az ellenőrökre akkor csaptak le a rendőrök, amikor a pénzt vették át a vállalkozótól. Az APEH azonnal elbocsátotta őket - értesült a köztelevízió híradója. Az eljárásról a rendőrség egyelőre nem árult el részleteket: az ügyben a rendőrség és az APEH ma tart közös tájékoztatót. ■ Z. M. Izgalmas tesztnek voltak szemtanúi tegnap a tököli reptérre kilátogató érdeklődők. Besenyei Péter műrepülő-vllágbajnokot a Red Bull Air Race kérte fel, hogy tegye próbára az új légikapuit. Ennek érdekében többtucatnyi kaput kaszabolt szét repülés közben. Ma délben az ártándi határátkelőnél átadják a román hatóságoknak azt a kiskorú gyereket, aki megkéselt egy 15 éves fiút a múlt héten Budapesten, a Blaha Lujza téren. Albert Robu, a román konzulátus sajtóattaséja elmondta, hogy a Hargita megyei gyermek- védelmi hatóság képviselője veszi át a gyereket. A kisfiú még egy budapesti gyermekotthonban van. Radoszáv Miklós, a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatóhelyettese korábban elmondta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségét kérték ahhoz, hogy a gyermeket az átadás helyére, a határra kísérjék. ■ Sz. B. Nem lesz új Gripen-bizottság a sajtó elmúlt napi értesüléseivel ellentétben. Ezt Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár mondta tegnap, cáfolva azt az információt, amely szerint a vadászgépek beszerzésének jogi környezetét vizsgáló bizottság tagjait az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, Szilvásy György polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter, illetve a Nemzetbiztonsági Iroda jelölt volna ki. A Népszabadság értesülései szerint az új bizottság hivatalosan még nem kezdte meg a munkáját, egy jelentéstervezet azonban máris elkészült. A testületet, akárcsak a korábbi Gripen- bizottságot, Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár vezette volna a lap szerint. A honvédelmi államtitkár tegnap azt mondta: a nemzetbiztonsági kabinet legutolsó ülésén felkérte őt arra, hogy vezessen egy munkabizottságot, ahová három további tagot delegálnak. Vadai Ágnes hozzátette: megvizsgálták a 2001-es és 2003-as szerződéskötések időpontjában hatályban lévő jogszabályokat és beszerzési szabályokat, amelyek alapján egy tematikát készítettek. Ezt a dokumentumot a kabinet következő ülésén szeretnék beterjeszteni. ■ Boda Veronika ■ Az új dokumentum a kabinet elé kerül. Földesi-Szabó több kérdésre nem válaszolt A Jé