Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-31 / 303. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2007. DECEMBER 317 HÉTFŐ HÍREK A-TÓL Z-IG Dunaszekcso TÚRAÚT Zömmel a Duna-Dráva Nemzeti Park területén, Bétáig vezetne az a hat kilométer hosszú túraútvonal, amit a tervek szerint jövőre építenének ki. A pontos nyomvonalat a nemzeti park igazgatóságával együttműködve jelölik ki. Útbaigazító jelölésekkel is ellátnák az ösvényt, továbbá térképet is megjelentetnének. (G. Zs.) Hercegszántó emléklap a vállalkozói és Gazdálkodói Népfőiskola tagjai ünnepi ülésen tekintettek vissza az elmúlt 15 év rendezvényeire. Az alapítók emléklapot kapnak. Januártól lehetővé teszik a környező települések érdeklődőinek is a belépést tagsági viszonnyal. (T. G.) Kecskemét DÖMDÖDÖM Kamarazenei jótékonysági koncert lesz pénteken 17 órakor a Kodály-is- kola koncerttermében, a Dömdödöm alapítvány javára. Közreműködik Sabba Miriam szoprán, Mosquera Sebastian fuvolán, Richter Erik gordonkán és Richter Ingrid zongorán. A hatszáz forintos belépőket a Juhar utcai iskolában vagy a helyszínen lehet megváltani. (T. V.) Kecskemét átverte Egy olasz férfit vert át ismeretlen a napokban. A megyeszékhely rendőrei keresik azt a csalót aki pénzváltás ürügyén csalt ki és lopott el ezerötszáz eurót az olasztól, így 410 ezer forint kárt okozott. (P. H.) Kiskunfélegyháza tolvaj Egy kft. telephelyén járt ismeretlen tolvaj a napokban. Az épületből három gázpalack, szerszámgépek és szeszes ital tűnt el. A szák Irtásból sem csinált gondot a tolvaj, hiszen az udvarról eltűnt egy Volkswagen Jetta is. Az összes kár 1,1 millió forint. (P. H.) Solt koncert Három év óta a kiskőrösi és a helyi fúvószenekarral köszönti az új évet a város. A társulatok ünnepi koncertje január 5-én, szombaton délután 5 órakor kezdődik a Vécsey Károly művelődési házban. J. Strauss, Bach és más klasszikusok művei szerepelnek a repertoárjukban. Az esten fellép a tabdi színjátszó csoport is. (M. J.) Softvadkert tehén A kiskőrösi rendőrkapitányság nyomozói keresik azt az ismeretlen tolvajt, aki a napokban Soltvadkerten egy tanya istállójából lopott el egy tehenet. Az állat értéke 600 ezer forint. (P. H.) Kitüntetett kapitányság díj Schengenre is alaposan felkészültek a bajai rendőrségen Nincs hivatalos hír arról, mi lesz a félegyházi buszállomás sorsa A városon áthaladó 51-es főút forgalma jelentős, így a balesetmegelőzést új lámpás csomópontok kiépítésével oldották meg Baján.- A közbiztonság javítása érdekében a közterületi bűncselekmények és jogsértések visz- szaszorítására törekedtünk. Ennek egyik legszínvonalasabb technikai eszköze az önkormányzat által kiépített, és a kapitányság által üzemeltetett térfigyelő rendszer. A projekt megvalósítása szoros együttműködést követelt meg mindkét féltől. Erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy a térfigyelő rendszert a kistérségi területeken is bevezethessük. Településvédelmi program néven pályázott a kistérségi társulás egy speciális, kamerákkal működő rendszer kiépítésére. Szakmai Idén az önkormányzat a rendőrkapitányságnak adományozta a város köz- biztonságáért díjat. A kapitány úgy véli: idén is mindent megtettek azért, hogy a lakosság személyes és vagyonbiztonságát megóvják, a közlekedési és közbiztonsági helyzetet javítsák. Géczy Zsolt A lakossági észrevételekre, bejelentésekre a lehető leggyorsabban reagálnak, a problémákat igyekeznek kezelni és megoldani. Az önkormányzati üléseken rendszeresen részt vesz a kapitányság vezetője, az ott felmerülő, rendőrséget is érintő feladatok megoldásában aktív szerepet vállalva - áll a kapitány beszámolójában. - így kívántuk megvalósítani egyik legfontosabb célunkat: az állampolgár-orientált szemlélet és a szolgáltató jelleg megerősítését - nyilatkozta lapunknak András István rendőrkapitány. segítséget nyújtottunk, mivel így a települések közbiztonságának javítása is elérhető lenne. További technikai fejlesztésként kamerákat telepítettünk a rendőrautókba. Ezen berendezésekkel elsősorban a szabály- sértéseket lehet egyszerűbben bizonyítani. De közvetetten a közlekedési morál javulása is érzékelhető. A térfigyelő rendszer által lefedett területen azonnal észrevehető az elkövetett jogsértés, és perceken belül rendőr érkezik a helyszínre.- A rendőrök folyamatosan készültek a várható problémák megoldására. Havonta oktatások zajlanak a jogszabályi változásokról és az esetlegesen felmerülő váratlan helyzetek megoldásaira. így a schengeni felkészülés kapcsán tartott ellenőrzésekkor a bajai kapitányságon nem tapasztaltak hiányosságot, a felkészülést átlag felettinek értékelték. Az ünnepi testületi ülésen Baja „személy- és vagyonbiztonsága, a közlekedés- és közbiztonság helyzetének javítása területén végzett kiemelkedő tevékenysége, valamint az önkormányzattal való együttműködés elismeréseként adományozta a városvezetés a kapitányságnak a Baja Város Közbiztonságáért kitüntető díjat” - tájékoztatta lapunkat a bajai rendőrkapitány. Speciális feladat a drogos bűnözés megelőzése baján is gond a kábítószer- fpgyasztás, -terjesztés. Ezt- a lakásbetörésekkel egyetemben - prioritásként kezelve jelentős eredményeket ért el a rendőrség. Megelőzésként a város szinte összes általános iskolájában úgynevezett DADA-oktatást tartanak a drogokról, azok káros hatásairól A jelderítés érdekében speciális nyomozócsoport alakult, melynek fő feladata a fenti két területen tevékenykedő bűnözői csoportok és személyek feltérképezése és semlegesítése. ► Folytatás az 1. oldalról. Ezzel egyidejűleg munkavégzésük helye is áttevődik Kecskemétre, a Noszlopy Gáspár park 1. szám alatti helyközi buszpályaudvarra. A szerződésmódosítást egyetlen érintett sem írta alá. Mint indoklásukban kifejtették: az áthelyezésükre irányuló próbálkozás egyértelműen bizonyítja, hogy a társaság január elsejétől nemcsak a félegyházi buszpályaudvart, de az ottani műszaki telepet is meg kívánja szüntetni. Az sem világos számukra, miért volt szükség szerződés- módosításra, ha igaz a vállalat- vezetés állítása, és valóban „nem változik semmi”. Ha viszont mégis megszűnik a félegyházi buszpályaudvar, akkor nem értik, miért költöttek alig két éve 40-50 millió forintot a felújítására. Rácz Zoltán lapunknak elmondta: december 28-áig egyetlen hivatalos megkeresésre vagy - a munkáltatók és a munkavállalók közötti - egyeztetésre sem került sor. ■ Alig két évvel ezelőtt költöttek el több mint 40 millió forintot a felújításra. A január elsejétől tervezett változásról Kunság Volán Rt. a Szentesi úti műszaki telepet sem tájékoztatta. Megkeresésünkre Nádasdi József, a szerelők vezetője elmondta: nincs tudomása a telephely felszámolásáról. Egyébként is - tette hozzá - nekik márciusig érvényes szerződésük van a társasággal. A tervezett lépésről a kiskunfélegyházi önkormányzat sem tud. Legalábbis az ügy kapcsán az idei legutolsó testületi ülésen napirend előtt felszólaló Kapus Krisztián ezt a választ kapta. A városatya telefonon felhívta Csőke Csabát, a kiskunfélegyházi buszpályaudvar vezetőjét, aki nem cáfolta ugyan a félegyházi állomás megszűnést, ám mint mondta: a változásból sem az utasok, sem a buszsofőrök nem érzékelnek majd semmit. Pénteken lapunk is megpróbálta elérni a vállalat termelési igazgatóját, de telefonja ki volt kapcsolva. Valószínűleg ő is részt vett a Kunság Volán Rt. Budapestre összehívott közgyűlésén. Javítanák a gyerekek esélyeit, felmérték a helyzetet Kalocsa és térsége Az iskolások között a sajátos nevelési igényű gyerekek aránya duplája az átlagnak A polgármester közszereplő, többet kell tűrnie ► Folytatás az 1. oldalról. Az első fokon eljáró szegedi bíróság leszögezte, hogy a rágalmazás nem azon alapszik, miszerint a feljelentő úgy érzi, hogy a becsületét csorbították, hanem azon, hogy ez objektíve megtörtént-e. Amikor a polgármester a nyilvánosság elé lépett, számolnia kellett azzal, hogy bíráló és elmarasztaló kritikával is illetik. A cikkben foglaltak pedig ugyan valóban a polgármester tevékenységét minősítő, rosszalló tartalmú állítások, de nem minősülnek gyalázkodó jellegűnek, és nem támadták a feljelentő emberi méltóságát. Tehát nem történt rágalmazás, és ezt helybenhagyta a Csongrád Megyei Bíróság is. Intézményfejlesztési pályázatokat nyújt be, ezért Oktatási Esélyegyenlőségi terv készítésére kötelezték a várost. Ennek első lépéseként a szaktárca által kirendelt külső szakértő készítette el a városra és a kistérségre vonatkozó helyzetelemzést. Mivel óvoda- és iskolafenntartásra több környékbeli önkormányzat társult, ezért a falvak adatai is a városi képviselők elé kerültek. A társulás Iskolájában minden nyolcadik, az óvodában minden ötödik gyerek halmozottan hátrányos helyzetű, azaz rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül, és szülei legfeljebb az általános iskolát végezték el. Mindkét korosztály esetében rendkívül nagy a szórás a tag- intézmények között. Az iskolá- • sok között a sajátos nevelési igényű - testi, érzékszervi vagy pszichés fejlődési zavarai miatt fejlesztésre szoruló - gyerekek aránya kétszerese az országos átlagnak, 14 százalékos. A községek nehezen tudják a jövőben gazdaságosan ellátni oktatási feladataikat, egyre kevesebb a gyerek, magas a pedagógusok száma. Kalocsának nem sok teendője lesz a március végéig megalkotandó esélyegyenlőségi programban, hiszen a város intézményeire nem jellemző a kirekesztés. Ezek a főbb megállapításai a közelmúltban elfogadott elemzésnek. A felmérés kapcsán jegyezte meg Török Endre (MDF), hogy szomorú képet fest a szakértői anyag. Van ugyanis olyan település, ahol hetvenből mindössze négy gyerek él normálnak mondható körülmények között. A többi hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű.- Valamennyi iskola fejleszti a hátrányos helyzetű gyerekeket, ráadásul jó körülmények között. Remélhető, hogy ennek köszönhetően javul az arány - fogalmazott Kondéné Török Mária (SZDSZ), a város oktatási bizottságának elnöke. Hozzátette: a programra azért van szükség, mert Kalocsa azon települések közé tartozik, ahol 40 százalék fölötti a hátrányos helyzetű tanulók aránya. Egyes intézményeknél ez az 50 százalékot is meghaladja. Persze a statisztika ezúttal is torzíthat, hiszen a gyereklétszám csökkenésével párhuzamosan változó szabályozásban a hátrányosságot jelentő besorolás előnyt jelentett a finanszírozásnál. A sajátos nevelési igényű gyerek ugyanis szorzóval számítódott. Ez ideig-óráig az intézmények túlélését jelenthette, hiszen a törvény szabályozta az osztályok indításához szükséges, úgynevezett számított létszámot. A szorzóval számítottak révén megtörténhetett, például, hogy a padokban tíz gyerek foglalt helyet, de tizenötnek számíthatták őket. ■ K. T. Társultak A községi önkormányzatok a létszámcsökkenés miatt 2004 óta folyamatosan arra kényszerülnek, hogy társulási formában tegyenek eleget kötelezettségüknek. Ebben a sorozatban 2007 újabb változást hozott: hat kistelepülés - Dunaszent- benedek, Homokmégy, Szakmár, Öregcsertő, Újtelek és Úszód - és a város társult az általános iskola, illetve az óvoda és bölcsőde fenntartására.