Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-29 / 302. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2007. DECEMBER 29., SZOMBAT HÍRE KA-TÓ L Z-í Gj Bácsalmás KONCERT Vasárnap 18 órai kezdettel karácsonyi hangversenyt rendeznek a ró­mai katolikus templomban. Köz­reműködik Kosóczki Tamás or­gona-, és Solymosi Péter trombi­taművész. (J. J.) Bátya KÁVÉ&CIGI Nagy - 892 ezer forintos - értékkel távozott egy tolvaj. A község egyik boltjá­ba jutott be az épület hátsó abla­kán, majd 172 karton cigarettá­val és némi kávéval távozott. A rongálással további 50 ezer forin­tos kárt okozott. (K. T.) Csomapuszta DUÓ Betörtek az üzletbe és a mellette lévő italbolt­ba. Ezt jelezték a kalocsai rend­őröknek. A járőr a helyszínen megzavarta, majd a közelben el­fogta az elkövetőket. Rongálásuk­kal 30 ezer forintos kárt okoztak, ám az összepakolt szajrét nem tudták elvinni. így 260 ezer forint értékű árut - cigaretta, mosópor, élelmiszer, ital - mentettek meg. A betörő páros - csengődi, illetve tabdi lakos - előzetes letartózta­tásba került. (K. T.) Hercegszántó ulti Az év utolsó ultiversenyét ma délelőtt 10 órá­tól rendezik a helyi ultiklubban. A Top 15 elnevezésű meghívásos vetélkedőn Dél-Bács-Kiskun me­gye legjobbjai vehetnek részt. Ők voltak idén a bácsalmási, a bácsbokodi, a kunbajai és a her­cegszántói bajnokság legeredmé­nyesebb ultisai. (T- G.) Kecskemét KIRÁMOLTÁK Isme­retlen tettesek csütörtökre virra­dóra törtek be a Belső-Szegedi ut­cában lévő kocsmába. Televíziót, italokat, egy konvektort és más használati tárgyakat loptak el 800 ezer forint értékben. (M. Gy.) Körestetétien ajándék Kétezer forint készpénzzel ajándékozta meg a nyugdíjasokat az önkor­mányzat. Több mint kétszáz idős ember karácsonyát tették boldo­gabbá. Pásztor Imre polgármes­ter elmondta: a pénzt a község éves költségvetéséből gazdálkod- ták ki. A borítékokat a képviselő- testület tagjai és a polgármeser személyesen vitte el az érintet­tekhez. (G. S.) Vaskút BÁTYUS Az önkormányzat idén is megszervezi a bátyus jel­legű szilveszteri bált. Hétfőn 19 órakor kezdődik a rendezvényte­remben. Sereg József és zeneka­ra muzsikál. A bál teljes bevétele a jövő évi falunap megrendezé­sét szolgálja. (T. G.) Túra a hóban Évbúcsúztató quadkirándulást szervezett tegnap a Yamaha-Dakó a kecskemét-orgoványi behavazott tanyavilágban partnerei, üzletfelei és a quadozás szerelmesei számára. A túra a Rigó vendéglőből indult, ahol disznótoros reggelivel melegítettek be a hideg időben. Ezután a résztvevők Jakabszállás érintésével elindultak Bugacra, ahol pihenésképpen megnézték a szürkemarha-gulyát. Innen a bócsai lőtéren keresztül Orgovány felé vették az irányt, összesen mintegy száz kilométert megtéve a quadmotorokkal. ► KÉPGALÉRIA: WWW.BAON.HU Árkok nélkül nagy a rizikó kerekegyháza Az önkormányzat régiós pénzeket próbál szerezni Az esővíz vagy a hóié időnként elönti Kerekegy­házát. Árkolni kellene sürgősen, mert akár ka­tasztrófa közeli állapotok­nak nézhet elébe a város. Miklay Jenő A kerekieket utóbb a 2006-os év telének végén ijesztette meg nagyon az olvadás. A helyiek és még két város tűzoltói szi­vattyúztak a portákról napokon át. Az önkormányzatnál akkor azt mondták: ilyen bajok nem fordulhatnak elő, s elsőként a Köztársaság, az Ady Endre és a Bajcsy-Zsilinszky utcában ala­kították ki a csapadékvizet gyűjtő nyílt árokrendszert. Macerás építkezés volt, mert­hogy nem mindenki látta portá­ját veszélyben. A városi képvi­selők és a hivatal munkatársai győzték meg nagy nehezen az embereket: összefüggő árkolás nélkül igen nagy rizikó várni náluk a tavaszt. Amikor aztán leszakadt az első felhő, minden­ki belátta, hogy árkok híján tényleg vízben úszkálna a kör­nyék. Igaz, ezt inkább csak a Köztársaság utcában nyugtáz­ták, ott ugyanis vé­gig kiásták az árko­kat. Nem úgy Bajcsy-Zsilinszky és az Ady utcában, ahol viszont csak részben építették meg a vízelvezető rendszert. Ez volt a A pályázat benyújtásáig a belvíztől leginkább veszélyez­tetett városrészeken saját for­rásból is építkezik az önkor­mányzat. Ilyen terület a Köl­csey utca körüli lapos, a Köl­csey utca sportpálya mögötti része, az Ady Endre utca, a baj! Az ottaniak saját szakálluk­ra módosították a félig kész köz­művesítést: több helyen vissza­temették az árkokat, feltöltötték a padkákat. Az árkokat fogyasz­tották a szennyvíz- csatornázás kivite­lezői is, munkájuk során városszerte többet eltüntettek. A városháza visz- szaásatná velük, csakhogy nem tudja bizonyítani, hogy valóban voltak ott árkok. Amúgy a csatornaépítés nem Kun utca eleje és a Wesselé­nyi utcai kereszteződése, a Klapka utca középső szaka­sza és az Ősz utca. E helyszí­neken az árkoláshoz szüksé­ges kétmillió forintot a 2008. évi költségvetésből biztosítja az önkormányzat. lehetett rossz befektetés, rá­adásként összesen mintegy ti­zenegy kilométer helyi közutat sikerült leaszfaltoztatni az épít­kezés végeztével. Ám most éppen az új utak miatt sürget nagyon az árkolás, mert félő, hogy a bitument pár télen tönk­re teszi a jég. Nagyjából összesen tíz kilo­méter árok kell, és huszonkét kilométeren muszáj kialakítani a padkát úgy, hogy az úttestről eltűnjék a csapadékvíz. Ennek pontos költségét még senki nem ismeri, de az a biz­tos, hogy nem tudja megfizetni az önkormányzat. Ezért a vá­rosi képviselő-testület idei utolsó tanácskozásán arról is döntött, hogy megpályázzák a Dél-alföldi Régióban hirdetett DAOP- 2007-nek nevezett álla­mi forrást. Ha ebből meríthetnek majd a kerekiek, azzal hosszú távra megoldhatják városukban a csapadékvíz-elvezetés gondját. ■ Az árakásáshoz várhatóan még a tél vége előtt hozzálátnak. Nem bízzák a véletlenre, áldoznak rá pénzt Az éjjeli látogató a bejárati ajtóval hanyatt lökte a házigazdát Jánoshalma A kiskunhalasi rendőrkapitányság indított el­járást rablás gyanúja miatt egy jánoshalmi férfi feljelentése alapján. A sértett lakásának be­járati ajtaján kedden este 10 óra előtt kopogtattak be. Ami­kor kinyitotta az ajtót, az isme­retlen az ajtót benyomva ha­nyatt lökte a házigazdát. A tá­madó a lakásban kutatni kez­dett, tovább dulakodott a sértet­tel, majd a lakást elhagyta, el­vinni azonban nem tudott sem­mit. A gyors rendőri intézkedés során megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 42 éves jánoshalmi férfi gyanúsítható, akit elfogása után gyanúsítottként hallgat­tak ki. ■ M. Gy. Huszonöt ember május végéig munkához jutott Bácsalmás Január közepén hu­szonkét fizikai dolgozó, két bri­gádvezető és egy programirá­nyító kezdheti meg munkáját annak a kilencmillió forintos tá­mogatásnak köszönhetően, amit pályázat útján nyert a kis­város - jelentette be Zalántai Endre polgármester a csütörtö­ki képviselő-testületi ülésen. Parkok gondozását, csatornák tisztítását és önkormányzati lé­tesítmények karbantartását végzik majd, előreláthatólag május végéig. ■ J. J. Túl sok fémpénz volt náluk, ezért gyanúsak lettek Kiskunfélegyháza A Pázmány utcában lévő büfébe törtek be ismeretlenek. A kapitányság ügyeletére érkezett a bejelentés, majd kiderült, hogy a büfében lévő nyerőautomatát feszítették fel. A rendőrök ellenőrizték a környező utcákat és igazoltat­tak egy 30, valamint egy 28 éves férfit, akiknél 25 ezer fo­rint értékben fémpénzt találtak. Mindkét gyanúsítottat őrizetbe vették. ■ M. Gy. Valkó Eszter eljátszotta a nagy halált, végül mégis nyert kecskémét Kezdetben Leo, Hajas és Balázs nyert felváltva, míg néha beleszólt a játékba a Nagy Ő is Debreczeni Zitát jól megverte Kecskeméten Noszály Sándor, a Nagy Ő. Csak némi vigasz, hogy a „verés" a Texas Hold’em póker­játékban történt a kaszinóban. Itt kiderült, hogy Balázsnak ugyan pókerarca van, ám ez sem segített rajta: csak negyedik lett. Debreczeni Zita, Valkó Eszter, Sebestyén Balázs, Hajas László, Leo és Noszály Sándor ült le Kecskeméten egy asztalhoz ki­eséses rendszerben Texas Hold’- emezni az RTL Klub szilveszter előtt adásba kerülő jótékonysági műsorában. A sztárok nem szá­mítottak újoncnak a kártyaasz­tal mellett. Balázs és Noszály Sándor rendszeresen játszik, Debreczeni Zita és Valkó Eszti helyezettek is voltak, Leo pedig gyerekkora óta űzi az ötlapos pó­kert. Egyedül Hajas László szá­mított kezdőnek: életében má­sodszor pókerezett. Igaz, az első játékát megnyerte. Valkó Eszti amúgy alaposan „bevitte a cső­be” kártyapartnereit. Jó ideig úgy tett, mintha nem lenne sze­rencséje, eljátszotta a „nagy ha­lált”.- Az a baj, hogy én még soha nem nyertem - panaszkodott a játék első harmadának vége felé Jótékony célra fordítják a nyereményeket a szponzorok által felaján­lott nyereményalapból Valkó Eszter 600 ezer forintot jutta­tott a Piros Orr Bohóc Dokto­rok Alapítványnak. Noszály 500 ezrét a fogyatékos sporto­lóknak, Hajas 400 ezer forint­ját a Szívbeteg Csecsemőkért Alapítvány, Balázs 300 ezres nyereménye pedig Kecskemé­ten maradt: a Városi Szociális Közalapítvány kapta. Leo a Magyar Hospice Alapítvány­nak 200 ezer forintot, Zita pe­dig a Budapesti Állatkertnek 100 ezret juttatott. Eszti, mire a többiek - akkor még - őszintén sajnálták. Kezdetben Leo, Hajas és Ba­lázs nyert felváltva, míg néha be­leszólt a játékba a Nagy Ő. Majd éppen neki köszönhetően bukott ki elsőként Zita. - Én végig azt hittem, hogy nyerni fogok. Telje­sen kiborultam, hogy megvert a Sanyi - panaszolta. Egyikük sem hitte volna, hogy végül Esz­ti áll fel győztesként az asztaltól, aki a nagy halál ellenére „vérre menő” játékként élte meg a pó­kert, és mindvégig stresszelte, hogy a kecskeméti osztó szerin­te „sikamikálta” a kártyákat, amikor rutinosan kevert az asz­talon. Ettől azután futkosott a hi­deg Eszti hátán. ■ Noszlopy A sztárok hatalmas csatát vívtak a kártyaasztalnál KÉPGALÉRIA: BAON.HU

Next

/
Thumbnails
Contents