Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-24 / 299. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2007. DECEMBER 24., HÉTFŐ Szeretné a város ingyen megkapni á tíz éve béréit partszakaszt Kisiskolák nagy ünnepe oktatás Kapják meg azokat a lehetőségeket, amiket megérdemelnek! Tíz méter magas fenyőt nyertek pályázaton a televíziótól Kalocsa Ingyen tulajdonba venné a Vajas-csatorna partján fekvő, feltöltéssel használhatóvá tett, 1746 négyzetméteres területet a város. Az állami tulajdonban és a vízügy kezelésében lévő telket az önkormányzat csaknem tíz éve bérli, hogy a 51-es fő- útról is látható vízparti rész gon- dozaüanságával ne rontsa a képet. Mivel a csatorna mentén egyes szakaszok az utóbbi néhány év során látványosan megszépültek, ezért ezt a részt is szeretnék hasznosítani. Ennek érdekében nyújtja be igényét az államhoz a kalocsai önkormányzat. ■ K. T. A művelődési házba tagozódott a városi könyvtár tiszakécske A képviselő-testü- let jogutódlással megszüntette a városi könyvtárt. A közművelődési feladatokat a városban mind ez idáig az Arany János Művelődési Központ, melyhez az Ókécskei Közösségi Ház tartozott, valamint a városi könyvtár látta el. A költségvetési rendeletben a testület elsődleges célként, többek között, az intézmények költségtakarékos gazdálkodását határozta meg. A könyvtár vezetőjének, Kristóf Mártának, a nyugállományba vonulása alkalmából, valamint a szakmai munka koncentrálása érdekében merült fel az, hogy az intézrftéüye- ket össze kellene vonni. A csütörtöki testületi ülésen a képviselők elfogadták az előterjesztést. Az integráció következtében a könyvtár szakmai önállósága megmarad, a munkáltatói jogokat Tóth Erika, a művelődési központ igazgatója látja el. Az új intézmény neve: Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár lett. Az egyesítéssel kapcsolatban a város kikérte az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Tanácsadó és Szolgáltató Intézet véleményét is. A minisztérium könyvtári főosztálya nem értett egyet vele. Ettől függetlenül a képviselők dönthettek úgy, hogy összevonják a két intézményt. ■ Sz. T. Az est fénypontját Miszter Jupiter (Molnár Gergely), a világhírű bűvész bemutatója jelentette. Hat település diákjainak, tanárainak, intézményvezetőinek és polgármestereinek részvételével Kiskunfélegyházán rendezték meg a Kisiskolák karácsonyát. Szász 'András A városháza dísztermében megtartott ünnepség résztvevőit a házigazda Kapus Krisztián, a félegyházi önkormányzat művelődési, oktatási és vallásügyi bizottságának elnöke köszöntötte. A moderátori teendőket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnö- ke látta el. A rendezvényen jelen volt Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke, Pálinkó Gyuláné, a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesületének vezetője, valamint Láng Hajnalka az Apáczai Kiadót képviseletében. Lezsák Sándor az Élőlánc mozgalom céljainak ismertetése kapcsán elmondta: a kezdeményezés voltaképpen egy kapcsolatrendszer. Olyasmi, mint az ország közel kétezer kisiskolája, mely szintén láncot, szeretetlán- cot alkot. Az Országgyűlés alel- nöke kijelentette: jó lenne, ha a kisiskolákat nemcsak a helybéliek, hanem azok az emberek is szeretnék, akik a költségvetési döntéseket hozzák. Méghozzá oly módon szeretnék - hangsúlyozta -, hogy a kisiskolák, az ott tanító pedagógusok, diákok és szülők BÁNYAI GÁBOR Budapestről érkezett a félegyházi rendezvényre, ahol - mint mondta - nem sokat tudnak a kistelepülésekről. Nem tudják, például, hogy ott Is élnek emberek, akiknek éppúgy megmnnak az örömei, mint a fővárosiaknak, de meg vannak a bánatai is. A budapestiek azzal sincsenek tisztában, hogy a kistelepüléseken is szükség van óvodákra, iskolákra ahhoz, hogy a későbbi is megkapják azokat a lehetőségeket, amiket megérdemelnek. Mert a vidéki kisközösségekben igenis van erő, van érték. Ezek megőrzése és fenntartása viszont határozott összefogást igényel. A beszédek közt a város környéki iskolák diákjai pásztor- játékot adtak elő, énekeltek, furulyáztak. Az ünnepség fénypontját Miszter Jupiter (Molnár évtizedekben is legyenek Arany Jánosok, Móra Feren- cekJ Mert a vidéki Magyarországon is kell jó, értékes embereket nevelni. De ez csak akkor lehetséges, ha lesz óvoda, lesz iskola - hangsúlyozta a megyei közgyűlés elnöke. Végezetül a politikus annak a reményének adott hangot, hogy összefogással nemcsak a megye, de az ország valamennyi kisiskolája megmenthető. Gergely) bűvészbemutatója jelentette. A kétórás program végén Lezsák Sándor szólt arról a több mint kétszáz levélről, amit Bányai Gáborral közösen fogalmaztak meg, s küldtek szét, s melyben a kisiskolák anyagi támogatására kérték fel a megye vállalkozóit. A politikus elmondta: leveleikre folyamatosan érkeznek a válaszok és felajánlások. Noha a befolyó összeg valószínűleg nem pótolhatja a kormányzattól eddig kapott lehetőségeket, ám mindenképp javít a kisiskolák helyzetén. Végezetül bejelentette: február 9-én a Parlamentben tartják az ország kisiskoláinak nagy napját. Ott ismertetik azt a pályázatot, amit a kistelepülések oktatási intézményeinek támogatására írtak ki, s melynek eredményhirdetésére májusban kerül sor. A rendezvény végén minden gyerek választhatott egyet azok közül az ajándékcsomagok közül, amiket az Apáczai Kiadó felhívására az ország különböző tájain élő gyerekek állítottak össze és küldtek be. ■ A későbbi évtizedekben is legyenek Arany Jánosok, Móra Ferencek! A kistelepüléseken is kellenek óvodák, iskolák hercegszántó Varga Ferencné, j akinek gyermekei a helyi Horvát Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvodába járnak, levelet írt az egyik kereskedelmi tévének. Ugyanis a csatorna felajánlotta, hogy idén két iskolának fenyőfát ad. Pályázata eredményes volt: csütörtökön délután megérkezett a közel tíz méteres fenyő. Az árok kiásásában és a fa beemelésében több gép is segédkezett. A falu lakóinak jelentős része is végigszurkolta az attrakciót. A fenyőfa a község központi parkjába került, feldíszítéshez többzsáknyi díszt hoztak. A faállítás nagy attrakció volt. Tizenöt éve kelnek útra betlehemezni kiskunhalas Vladár Károly és barátai immár tizenöt éve minden karácsony előestéjén útra kelnek és betlehemi élőképet adnak elő az ismerős családok otthonában. Fehér angyalruhába öltözött lányok egy kis nádfo- natos kunyhót hoznak magukkal, amiben Jézus születésének jelenete látható. Az angyalokat pásztorsubába és népi kaca- gányba öltözött háromkirályok kísérik, akik tréfás jelenetek sorával és dudaszó kíséretében mesélik el Jézus születésének történetét. A fizikusvégzettségű Vladár | Károly a népi betlehemezők több száz éves hagyományait eleveníti fel, amikor az otthonok meghitt közegében, a tágra nyílt szemű, csodára vágyó gyerekek előtt kelti életre a karácsonyi ünnepkör jeleneteit. «Szűcs Károly Hercegszántó A településen - mint több bácskai községben - a karácsonyi ünnepek előtt betlehemező gyermekekkel találkoztunk. Hercegszántón a magyar Iskola betlehemezől Valkal János hitoktatóval, a horvát iskolások Vélin Marin ny. tanárral keresték fel a családokat. Felvételünkön a magyar Iskolások csoportja látható. Felszelték az óriástortát lakiteuek A Macskarisztokraták aratta a legnagyobb sikert A lakiteleki falukarácsonyon kicsinek bizonyult a művelődési ház nagyterme. Éppen ezért akik nem jutottak be, az előtérben televízión kísérhették figyelemmel a színpadon zajló eseményeket. A műsorban óvodások és iskolások is bemutatkoztak. A legnagyobb sikert a színjátszósok aratták a Macskarisztokraták című zenés darabbal, amit Vargáné Darabos Márta rendezett és tanított be. Sokan már alig várták, hogy felvágják a közel két méter hosszú, hatvan centiméter széles tortát, ami most egy téli tájat ábrázolt. Nagy Péter kétféle ízben készítette el: fehér csokisban és erdei gyümölcsösben. ■ A legnagyobb érdeklődés mindig a hatalmas torta felszeletelését kíséri.