Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-22 / 298. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. DECEMBER 22., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Abban bíznak, hogy biztonsagot ad majd a sziget és a sebességjelző lármás hóbort hóban is zúg(olód)ás A szán, a szántás meg a szánt szándék Lakiteleken bocsa Két forgalomlassító szi­get kialakítására és egy sebes­ségjelző radar üzembe állításá­ra nyert 11,7 millió forintot a gazdasági tárcától az önkor­mányzat. A falun átvezető 54-es főúton óriási a forgalom: naponta átla­gosan 8600 jármű halad át. En­nek „köszönhetően” rendszere­sek a kerékpáros- és gyalogos­balesetek Is. Gál László polgár- mester arra számít, hogy a for­galomlassítás és az akasztóihoz hasonló radar (ami az autósok­nak jelzi sebességüket) hozzájá­rul majd ahhoz, hogy biztonsá­gosabb legyen a közlekedés Bócsán. A kivitelezés egyéb­ként a tervek szerint május-jú­niusban lesz, a munkálatokhoz az önkormányzat kétmillió fo­rint önrészt áll. ■ S. I. Abonyi József vehette át idén a díszpolgári címet baja Abonyi József nyugalma­zott tüdőgyógyász főorvos lett idén a díszpolgár, a Baja Váro­sért kitüntető címet pedig Kiss Tibor Endre főorvos érdemelte ki. A képviselő-testület ünnepi ülésén adta át Révfy Zoltán pol­gármester az idei elismeréseket. A Baja Jövőjéért Közalapítvány Kuratóriuma döntése szerint a város sportösztöndíjasa Koch Renáta, Kelemen Áron és ifjabb Faldum Gábor. A további díjazottak: • közszolgálat: Katanich Fe­renc tanár, népművelő; • oktatás: Gáli Vilmosné taní­tónő és a III. Béla Gimnázium tantestülete; • kultúra: Nemes István festő­művész, tanár; • egészségügy: Kempl Fri- gyesné nyugalmazott asszisz­tens és Wilde Rudolf nyugdíjas orvos; • sport: Rónai Sándor nyugdí­jas edző; • fejlesztés: Harsányi Zsolt, az Axiál Kft. ügyvezető igazgatója; • szociális munka: Gonda Péterné tanárnő; • közbiztonság: városi rend­őrkapitányság; • kisebbségek: Vácity János nyugdíjas orvos. ■ G. Zs. ízlések és pofonok, de a második közlekedési eszköz tagadhatatlanul környezetbarátabb, és nem is megyünk vele mások agyára. Na persze, nem olyan kúl. Eddig volt a quad meg a krossz- motor, most már - ha ez nem lett volna elég - a motoros szán is fej- és lelki törést okoz a békésebb, nyugodtabb természetű lakitele­kieknek. Mióta az idei télen le­esett az első hó, ezek is dúlják a környéket. Korábban több bejelentés is ér- [ kezett már a községi önkormány­zathoz, hogy hatalmas károkat okoznak Lakitelek külterületén a quadok és a krosszmotorok. Rámennek a vetésre, a szántás­ra, megzavarják a vadat, de hogy pontosan kik, azt egyelőre csak egy zárt kör tudja. Nemrég a kép­viselő-testületi ülésen ennek kapcsán még az is felvetődött: meg kell vizsgálni annak lehető­ségét, hogy fel lehet-e állítani egy önkormányzati rendőrséget. (Er­ről korábban már hírt adtunk.) A rendőrségnek, sajnos, nin­csenek olyan járművei, melyek­kel el lehetne fogni a randalírozó­kat. Mivel ezeken a járgányokon nincs rendszám, és a bukósisak eltakarja a rajtuk ülők arcát, nem lehet őket azonosítani. Nemrég a Motorostanyán megtartott krossz- és quadversenyen Lász­ló Csaba rendőr százados arra kérte a megjelenteket, hogy tart­sák be járműveikkel a közlekedé­si szabályokat és más rendelke­zéseket. Több motoros is amon­dó: nem a versenyzők azok, akik tiltott helyen száguldoznak. Most aztán, hogy beköszöntött a tél, újabb trend ütötte fel a fe­jét: a motoros szán. Mióta van hó, ezzel (is) száguldoznak a község­ben: a Kiskunsági Nemzeti Park területén és mezőgazdasági in­gatlanokon. Kovács Béla, a tisza- kécskei rendőrség parancsnoka azt mondta: emiatt fokozottab­ban figyelik a települést, és meg­próbálják igazoltatni a randalíro­zókat. ■ Szentirmay Tamás ► NÉZŐPONT Több fényt! - szól a városházi jelszó közvilágítás Évekig eltart majd az újabb fejlesztési hullám Kecskeméten Három évre előre megter­vezték, miként fejlődjön Kecskemét közvilágítása. Takács Valentina Az ütemezést egy felmérés előz- [ te meg, aminek eredménye csü­törtökön került a képviselő-tes­tület napirendjére. Ebből kide­rül, hogy Kecskeméten számos probléma van a közvilágítással, ami nehezen megoldható. Az egyik , hogy sok keskeny utcá­ban gyakorlatilag középen van­nak a kisfeszültségű oszlopok. Ilyen például a Vértes, a Széna, a Székelyfonó utca. Sok helyen több lámpára volna szükség, emellett a régebbieket gyakran eltakarják a fák. így úgynevezett sötét foltok alakultak ki egyebek között a Nagykőrösi utcán, az Iri­nyi út egy részén, a Stádium ut­ca környékén. Ezen csak a fák erőteljesebb nyesésével és több Temesvár után Kecskemét volt a második város Magyar- országon, ahol elkezdődött a villamosítás azzal a céllal, hogy a közterületek legyenek megvilágítva. így 1897. febru­ár 21-étől ezer izzólámpa adott közvilágítást A mai ér­lámpával lehet segíteni. Ezenkí­vül megoldásra vár még a külte­rületi lakott ingatlanokhoz veze­tő utak megvilágítása. A felmérést követően elkészült a koncepció a fejlesztés ütemé­ről. Számtalan szempontra kell telemben vett korszerűsítés 1993-ban kezdődött, amikora higanygőzös fényforrásokat nátrium- és kompakt fénycsö­ves lámpatestekre cserélték le. A városban jelenleg 95 ezer lámpa van, az érintett útvonal 383 kilométer hosszú. odafigyelni a településrendezési tervtől kezdve az épületek törté­nelmi múltjáig és funkciójáig. Először a forgalmasabb gyűjtő- utak mentén bővítik a hálózatot és a lámpaszámot. A második ütemben (2008-2009) a többi közt parkok, játszóterek mellett cserélik le a lámpatesteket, illet­ve kandelábereket szerelnek fel. 2009-10-ben fejlesztenek a Bú­zakalász utcán és térségében, a Kiskőrösi út és a Szent László kör­út környékén, valamint a 441-es útnak a Metro és az iskola közöt­ti szakaszán. Emellett kiépítik a közvilágítást a Sutusfalutól He- tényegyházáig, bővítenék a La- dánybenei úton, sűrítik a lámpá­kat a hetényi Kossuth úton. Dicső kandelábermúltja van a hírős városnak Nem tenyésztett, de tájidegen nem mondom, hogy örömte­li pillanat volt, amikor né­hány méterre tőlem elzúgott egy nagyon beöltözött moto­ros - rendületlenül hányva maga mögé a vizes homo­kot. Éppen fenekeztem a Du­nán, süllőre lestem, élvezve a vízparti zátony csendjét. Jó sokan drukkoltak a techni­ka megszállottjának, én meg elvonultam - a helyszínről és a nehezen értelmezhető ostobaságtól jó messze. És én még jó helyzetben va­gyok, mert a Baja melletti gemenci erdő állami tulaj­donban van. Vigyázzák va­dászok, erdészek, továbbá a nemzeti park őrszolgálato­sai. így, ha motorzaj veri fel a hideg téli csendet, nem feltétlen esik pánikba a vad. Jelenthet az fakivágást is, ami ilyentájt elérhető közel­ségbe hozza a csúcson pom­pázó, ízes hajtásokat. Az ete­tőhöz viszont ló húzza a megrakott kocsit vagy szánt, zörgése mágnesként vonzza a disznót és a szarvast. kevéssé járják őrök a ma­gánerdőket. Ezt használja ki sok fatolvaj, a területeket tarra vágó bűnbanda és a technikai fejlődést nem kel­lő szellemmel, de annál na­gyobb lelkesedéssel élvező vadmotorosbanda. Pedig a quadok és a motoros szánok kiválóan hasznosíthatók az erdőgazdaságban, bár áruk igencsak borsos. Mit lehet tenni a turizmust, vadásza­tot, vadat s egyáltalán, az er­dőt zavaró, zaklató tájidegenekkel? Korábban szóba került, hogy rendszá­mot kapnak ezen járművek az azonosíthatóság érdeké­ben. De minek, ha nincs olyan eszköz az ellenőrzésre hivatottak parkolójában, amelyikkel eredményesen üldözhetnék a tilosban ber- regőket? feszülten fülel a vad a ha­vas erdő mélyén. Megbújik vagy elmenekül a zajos bűz elől. Más megoldás egyelőre nem kínálkozik. KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓ 3gj. A Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. (6521 Vaskút, Kossuth Lajos u. 90.) értesíti a lakosságot, hogy 2007. december 25-én (kedden) Baja, Bácsalmás, Bácsborsód, Felsőszentiván, Katymár, Kunbaja, Madaras, Mátételke, Tataháza területén 2007. december 26-án (szerdán) Baja, Bácsszentgyörgy, Bátmonostor, Csátalja, Dávod, Dunafalva, Gara, «»H*» Hercegszántó, Homorúd, Nagybaracska, Szeremle, Vaskút területén a közszolgáltatás folytonosságának fenntartása érdekében a hulladékszállítás a megszokott rendben fog történni az adott településeken. Kérjük a hulladéktároló edényeket reggel 7 óráig az ingatlan előtti közterületre kihelyezni szíveskedjenek! Ügyfélszolgálati irodánkban állunk a lakosság rendelkezésére! Ügyfélszolgálati irodánk: 6500 Baja, Szabadság u. 22. (hétfő-péntek: 9.00-17.00-ig) Tel.: 79/524-821; 572-050, Fax: 79/572-052 E-mail: fbhkft@fbhkft.hu» www.fbhkft.hu A Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft Kellemes Karácsonyi Ünnepeket ^ ^ és Eredményekben Gazdag Új Esztendőt kíván minden kedves ügyfelének!

Next

/
Thumbnails
Contents