Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-18 / 294. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2007. DECEMBER 18., KEDD Báty^/Dunapataj bicikliéit Elkészült az EuroVelo kerékpárút tervdokumentációja a dunapataji gátőrháztól Bátyáig. A jogerős építési engedélyt várhatóan december végéig adja ki a szakhatóság. Az építkezésben érdekelt települések ezután pályázhatnak a kivitelezésre uniós forrásból. A beruházás összesen mintegy 500 millió forintba kerül majd. (M. J.) Helvécia JÁTSZÓNAP Pénteken délelőtt 9 órától délután 5 óráig játszónapot tart a Helvécia Kultúrájáért Közhasznú Alapítvány a helyi művelődési házban. A rendezvényre a szeretet jegyében várnak minden, szociálisan hátrányos helyzetű kisgyermeket és felnőttet. A részvétel ingyenes. (B. F. I.) Kecskemét szenior a nyugdörendszer változásairól lesz szó ma délután öt órától az ETdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban. A Szenior Foglalkoztatási Klub vendégeként dr. Gál László, a Dél-alföldi Nyugdíj- biztosítási Igazgatóság igényelbírálási osztályvezetője tart tájékoztatást az aktuális kérdésekről. A részvétel ingyenes. (G. S.) Mélykút foci Hétvégén focibajnokságot rendeznek a nagyközségi sportcsarnokban. A mérkőzések szombaton 16 órakor, vasárnap pedig 9 órakor kezdődnek. Nevezni péntekig lehet Velez Attila sportszervezőnél a 30/219-30-29-es telefonszámon. (J. J.) Siikösd RENDSZÁM Eljárás indult egy huszonnyolc éves férfi ellen, aki egy másik gépkocsi rendszámát szerelte autójára. Egyedi azonosító jel meghamisításával gyanúsítják. A bűncselekmény akár három év szabadságvesztéssel is büntethető. (G. Zs.) Tiszakécske mindenki December 22-én 15 órakor a művelődési központ emeleti nagytermében rendezik meg a Mindenki karácsonyát. Közreműködik az Alapfokú Művészeti Iskola kamarazenekara, a Móricz Zsigmond Oktatási Intézmény felső tagozatának irodalmi színpada, az Erkel fasori és a Béke úti óvodások, valamint a Kécske Néptáncegyüttes és a Kék Nefelejcs Citerazenekar tagjai. A műsor után karácsonyi kézművesfoglalkozást tartanak a gyerekeknek. (Sz. T.) A roma gyerekek fele esélytelen felmérés Genetikai betegségekre is fény derült a kiskunhalasi összeírásakor A Kiskunhalasi Cigány Kisebbségi Önkormányzat megbízásából átfogó felmérés készült a halasi cigányságról. Az egyes részleteiben titkosan kezelt anyag egyik megállapítása szerint az újszülött gyerekek felének - egzisztenciális és egészségügyi okok miatt - esélye sincs a sikeres és egészséges életre. Hegyes Attila A klskunmajsai roma gyerekeknek a ház körüli kényelem a kiszolgált autóülés. Ők sincsenek jobb helyzetben halasi társaiknál. A magyar roma lakosság életkörülményei, és ebből következően esélyei a boldogulásra mesz- sze elmaradnak a magyar átlagtól. Az okokra részletesen is rávilágít az a nemrégiben Halason készült felmérés, melynek értékelése a napokban kezdődött meg. A cigány kisebbségi ön- kormányzat megbízásából készült összeírás súlyos megállapításokat tartalmaz. Például azt, hogy a helyi roma közösség egészségügyi állapota lesújtó. Ennek részben genetikai okai vannak, ami főként örökletes szem- és tüdőbetegségekben nyüvánul meg. A rossz életkörülmények pedig tovább súlyosbítják a helyzetet. A higiénia hiánya, valamint a vitamindús ételeket, zöldségféléket és gyümölcsöket mellőző táplálkozás szintén tovább rontja már egészen fiatalon a romák egészségi állapotát.- Száz gyermekből ötvennek egzisztenciális és egészségügyi okokra visszavezethetően esélye sincs a sikeres és egészséges életre. A fiatalok húsz százalékának adottak ezek a feltételek, további harminc százalékra tehető az a réteg, melynek csak egyik feltétel adott induláskor KISKUNHALASON az egyetlen hivatalos, a helyi cigányság életét érintő vizsgálatot 1992-ben végezték. Az eredmény lesújtó volt: a kisebbség legtöbb csoportjának, tagjának életszínvonala akkor 30 éves lemaradást mutatott a többségi társadalomhoz képest. A kutatást végző családsegítő szolgálat mondta lapunknak Rostás László, a cigány kisebbségi önkormányzat elnöke. Rostás szerint a jelenlegi helyzetből akkor van kiút, ha még több képzett roma szakember kerül országos szinnégy szempontot vizsgált: a halasi romák létszámát, a háztartások felszereltségét, végzettségüket és foglalkoztatottságukat, valamint a hírközlési-szórakoztatási eszközök elterjedtségét. Az akkor 1500- 1700 fősnek számolt cigányság körében egy-két mosógép és porszívó, néhány zsebrádió ten is a cigány-ügybe. Hosszú távon a foglalkoztatás és a képzés jelenthet kilábalást. Már indultak kedvező folyamatok a városban. Jelenleg 8 főiskolás, 30 középiskolás és közel 70 szakés tévé jelentette a technikai felszereltséget Ez a ’60-as évek átlagos magyar polgárának életszínvonala. Igaz, az akkori foglalkoztatási viszonyoknak megfelelően kevesebb volt a „hivatalos” munkanélküli Ez idő tájt egyetlen, felsőfokú iskolába járó roma hallgató sem volt a városban. munkásvégzettséggel rendelkező roma él Halason. Aggasztó azonban, hogy a több mint háromezres helyi roma kisebbség 15 százaléka analfabéta. Hasonló felmérés készül egyébként az egész megyére kiterjedően a romák helyzetéről. Erről beszéltek a napokban Kiskunhalason a cigányügy felelősei. A megyei roma önkormányzat rövid és hosszú távú foglalkoztatási programokat dolgozott ki: 2010- ig munkanélkülieknek, valamint kisebbségi képviselőknek biztosítanának képzési lehetőségeket és munkát - nyilatkozta lapunknak Agócs János elnök. Nagyrészt a munkaügyi központok támogatásával induló kezdeményezésekhez, pályázatokhoz azonban szükség van saját forrásra. Elsősorban ezekre teremti meg a forrást jövőre a megyei közgyűlés. Bagó Zoltán kisebbségi ügyekért felelős megyei közgyűlési alelnök azt ígéri, hogy nemcsak szavakban, de tettekben is megnyilvánul majd a segítség. A jövő évi költségvetésben előreláthatólag 10 milliós külön tételként szerepel majd a romaügy támogatása. ► VÉLEMÉNY A 3. OLDALON. Tizenöt éve csak néhány mosógép és egy-két porszívó volt a luxus ■ A kiskunhalasi romák száma az elmúlt tizenöt évben megduplázódott, jelenleg tizenöt százalékuk analfabéta. Akció a Szil-Coop ígg] össze» üzletében fájjj] december ÍH-Uíl-24-hi^M/ Narancs 219,-Ft/kg Mandarin 199,-Ft/kg Csirkecomb, negyed 449,-Ft/kg Csirkemáj, fagyasztott, 1 kg 329,-Ft/kg Sertéscomb 919,-Ft/kg Sertéslapocka 899,-Ft/kg Délhús roppanós virsli 1199,-Ft/kg AH virsli 399,-Ft/kg Hekk fiié, 1 kg 639,-Ft/kg Tejföl, 175 gr, 20% 85,-Ft/db Reál habspray, 250 ml 199,-Ft/db Gesztenyemassza, 250 gr 144,-Ft/db Reál rizs, 1 kg 179,-Ft/db Darabolt ananász konzerv, 850 gr 179,-Ft/db Red Bull energiaital, 250 ml 259,-F t/d b Welsenburg sör, 0,5 I dobozos 99,-Ft/db Sangria Hauser boralapú ital, 1,5 I 439,-Ft/db Castellino vermouth, 1 I 499,-Ft/db Akció a készlet erejéig érvényes! Találkozzunk mindennap! Bácskai bunyevác anyák dicsérete népszokás A dió az egészséget, az alma pedig a család összetartását jelképezi Szerte a Bácskában megkezdődött a katolikus bunyevácság legragyogóbb ünnepe. Advent harmadik vasárnapján tartják az anyaság napját (Materice), mely a délszláv lakosság körében egyedülálló hagyomány. Bunyevác gyermekek, menyek és vők ezekkel a szavakkal köszöntik a nőket: „Áldott szép reggelt, gazda asszony, üdvös anyaságodért hálálkodom, jó szívvel...” Az anyák és nagymamák ilyenkor az egészségre jósoló dióval, a család összetartására utaló, gyógyhatású piros almával, pogácsába rejtett vagy almába tűzött szerencsepénzzel jutalmazzák a köszöntőket. Minthogy általában az aratás idején kérték ki a menyasz- szonyt, és vitték a lakodalom után a vőlegény házához, abban az évben Materica volt az első alkalom arra, hogy a vő átléphesse anyósa házának küszöbét. Szigorú rendben, kellő alázattal a vő kezet csókolt, majd megköszönte a szülői gondoskodást. Ma is úgy gondolják az erősen patriarchális családfők, hogy fél év házasság után bizonyosodik be: a frigy időtálló-e. A szép hagyományt egyre több, bunyevácok lakta bácskai településen elevenítik fel, színpadon is. Az apaság ünnepét, szerényebb körülmények között, szigorúan magázódva, egy héttel később tartják. ■ K. L. Felvételünk szombaton a bunyevác Aranyág jubileumi ünnepségén készült: Markó Éva bácsbokodi hagyományőrző kínálja az őt köszöntő bajai néptáncost, Sibalin Andreát