Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-17 / 293. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. DECEMBER 17., HÉTFŐ KEGYELET / APRÓHIRDETÉS EMLÉKEZÉS „Nem haltál meg, csak pihenni tértél. Szívünkben szeretet, hiszen értünk éltél." KRÁLIK GYÖRGYNÉ halálának 3. évfordulójára. Szerető férje, gyermekei, unokái, dédunokái. KÖSZÖNET| Tói lenn vir.íj f.ijil. ere? //Köszönetet mondunk **—»mindazoknak, akik ^MAJOR TIBORNÉ npa Erzsébet ütésén részt vettek, sírjára «ót helyezlek, almunkban velünk tek. A gyászoló család. | -----------------------------------> ?: gyászhír „Nmcs már holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendben, szívetekben élek!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH KÁLMÁN nyugállományú rendőr alezredes kecskeméti lakos, életének 78. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása december 21 -én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. TEMETKEZÉS Ügyfél- szolgálati irodák: Kecskemét, Békefasor 71/A - (Köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/401 319 Ügyelet 0-24 óráig 30/65-56-321 GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Nepe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819, Kápolna u. 2. Tel.: 76/505-311, Fax: 505-310, Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál), Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17/b. T.: 76/413-861 T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463- 274 Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. S-7. 77/S23-8S2 LAJOSMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTM1KLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, Miklay Jenő, 20/942-1025. SOLTVADKERT, Hősük tere 2. Átrium Üzletház, 78/482-763. A szavunkat adjuk! - Petőfi Népe Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal 911 ellenáramú takarmánykeverő, csigákINGATLAN www.panoramaingatlan.hu 70/947-9194. •909500* EGER mellett szép cs.ház ea. 30/695-3066.------------------------------------------ *913113* JÁNOSHALMÁN ötszobás, összkomfortos családi ház eladó. 30/98-17-559.------------------------------------------*909547* KE CSKEMÉT, Klauzál téren I. em.-i, 1+2 félszobás lakás eladó: 11,2 M Ft, 20/491-2889------------------------------------------*913053* KE CSKEMÉT, ladánybenei úton 3000 m!-es építési telek eladó: 3,7 M Ft, 20/491-2889.-----------------------*913053* KE CSKEMÉT, Petőfiváros Vízmű u.-ban tóval szemben 153 m!-es alápincézett kertes családi ház eladó. Ár: 34 M Ft, 06-30/296-4411.--------------:---------------------------*912974* KM ÉT, Széchenyiváros ''papagájházban" 70 m2-es lakás eladó: 14,5 M Ft, 20/522-4984.------------------------------1----------*913053* a 900 nT-es összközműves telek Kadafalván eladó. Érd.: 70/289-81-54.-----------------------------------------*911024* AL BÉRLETET KÍNÁL ALBÉRLET kiadó. 06-20/569-27-22.--------------------------------- *913001* KI ADÓ Kecskeméten 2 szobás és 1 szobás kertes lakás. 76/495-674, 30/9859-077.-------------------------------*------------------------------------------------*912805* LA JOSMIZSE' Kmét felőli részén a főutcán 2 szintes családi ház kiadó. 70/9455-940.--------------------------------------------------------------------------—*913126* JÁ RMŰ HYUNDAI Getz 1.1-es Comfort, 2 légzsák, szervokormány, ABS, központi zár, klíma stb., autóbeszámítással, hitelre is eladó. 70/450- 1304. Karácsonyi akció a Brill Kft-nél! VW modellek akár 20% kedvezménnyel a készlet erejéig! Brill Kft. Kecskemét, Halasi út 32. vwertekesites@bri 1 lkft .hu 76/503-020 a MERCEDES Sprinter 308D, hosszú magas, ANTSZ engedéllyel, jó állapotban eladó. 70/459-6718.----------------------------------------------------------.---------------------*913071* OP EL Corsa C’Mon Essentia 1.2,80 LE, benzines, 5 ajtós bemutató autó 0 km-rel, klímával, CD rádióval, elektromos ablakemelővel, központi zárral, metál fénnyel eladó. Akár 0%-kal elvihető, 120 hónapra. 70/377-7367.-------------------------------------------------------------------------------*911555* SUZUKI használt jó áron Kecelen! I: 30/3700-808. —-----------------------------------------------------*-------------------*905215* UT ÁNFUTÓT olcsón. 06-20/953-0663.--------------------------------------------------------------------------------*909676* 15 5 X 80 X 13"-os felni 90%-os téli gumival eladó. Érd.: 06-30/638-0005.----------------------,---------------------------------------------------------*913000* a 4 éves Suzuki Swift 1 M Ft-ért eladó, részlet megoldható. 20/590-4729. GÉPEK 81 db DT 75 lánctalpas, E 304 vonóvedres kotró és 1 db rigoleke eladók. 30/5267-425.-------------■----------------------------*912921* i ka i, előtartallyal eladó. 30/310-9062.-----------------------------------:-------*913173* ÁL LÁST KÍNÁL A KOCH'S Torma Kft. kiskunfélegyházi munkahelyre fizikai munkást keres tormamosó részlegébe. Érd.: 76/559-400-as számon 8:00 - 16:00 óráig. *912850* A Perfect Fond Kft. (Kecskemét) megbízható munkatársakat keres hosszú távra a következő munkakörökbe: 1. ASSZISZTENS: A pályázóval szembeni elvárások: érettségi, angol és orosz nyelv társalgási szintű ismerete, gazdasági-matematikai érzék, jó kommunikációs képesség írásban és szóban egyaránt, önálló munkavégzés képessége, tanulékonyság, csapatszellem, munkabírás. 2. KERESKEDELMI ÉS LOGISZIKAI MENEDZSER: A pályázóval szembeni elvárások: felsőfokú szakirányú végzettség, hasonló területen szerzett legalább 4-5 éves gyakorlat, angol nyelv tárgyalási szintű ismerete, jártasság üzleti szóbeli és írásbeli kommunikációban, további nyelv társalgási szintű Ismerete előny, jó kommunikációs képesség, kreativitás, jó problémamegoldó képesség, csapat- szellem, munkabírás. A pályázatokat a következő e-mail címre várjuk, 2007. december 20-ig: monika.albert-balazs@bionet.hu 0 *913079* AGRIK0N Solt Zrt. gyakorlattal rendelkező hegesztő-lakatos és forgácsolókat keres, 3-3 főt. Jelentkezni a 78/486-016 telefonszámon lehet.------------------------------------ *912683* AUTÓSZÁLLÍTÓ szerelvényre gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt keresünk Kecskemét és környékéről. Érd.: 20/962-9579.------------------,--------;--------------*912839* DO LGOZZON interneten otthonról függetlenül. www.dolgozzonotthon.hu------------------------------ *911531* DU NAÚJVÁROSI telephelyre vagyonőröket felveszünk. Tel.: 20/563+31-00-------------------—*--------------: *911145* EB ÉD házhoz szállító cég felvesz Kecskemétre szállító munkatársakat, saját gépkocsival. Küldje önéletrajzát faxon: 06-1/278-6758, vagy e-mailen: iroda@gastroyal.hu--------------*912941* Él elmiszer- és vegyi raktár felvesz férfi munkatársakat, áruösszekészítő munkakörbe. Alapbér+jutalék. Kecskeméti lakhely. Önéletrajzát a Kaffka M. u. 1. címen, a portán kérjük leadni, 2007.12.19.-ig..913m. FEMES területen tapasztalatot szerzett lakatosokat és C0 hegesztőket keresünk 3 műszakos munkarendbe kecskeméti megbízónk számára. Érd.: H-CS: 8.00-16.00, P: 8.00-15.30, Man At Work Kft., 6000 Kecskemét Szövetség tér 4. 76/493-633. — --------------------- ------------ *913076* GÉ PJÁRMŰVEZETŐT keresek 7,5 t-ás tgk-ra nemzetközi munkára kecskeméti telephellyel, TIR szükséges. 30/295-8431.-l-------------:-----------------------------------------------------;----------*912796* HO LLANDIAI húsipari szak- és segédmunka, csomagolás, akár azonnali kezdéssel. 30/253-2009, 00-31/619-32-94-31. ............... *912634* KA MIONSOFŐRÖKET keresek gyakorlattal 241 Volvóra, nem uniós munka. 30/9-531-816.-----------------------7-------------------------------------------------------*912591* KE CSKEMÉTI irodaházba vagyonőröket keresünk! Tel.: 20/563-3100-------------------------------------------------------------------------------*912859* KECSKEMÉTI székhelyű zöldség-gyümölcs nagykereskedelmi cég munkatársakat keres az alábbi területekre: főkönyvelő, azonnali kezdéssel. Elvárás: mérlegképes könyvelői képesítés, legalább 3 év szakmai tapasztalat, német nyelvtudás. Mezőgazdasági termelés- irányító: elvárás: zöldség-gyümölcs ágazatban szerzett többéves szakmai gyakorlat, német nyelvtudás. Speditőr és nemzetközi fuvarszervező: elvárás: hasonló területen szerzett többéves szakmai gyakorlat, kiterjedt hazai és nemzetközi kapcsolatok, német nyelvtudás. Jelentkezni lehet: 76/507-700, 76/507-673.---------------------;-------------------------------------------— *911295* KE CSKEMÉTRE és környékére keresünk: - technikai mérnököt, - mérlegképes könyvelőt (regisztrált), - könyvelőt (angol nyelvtudással), - villanyszerelőt. Adatbázisunkba bármilyen munkakörre ingyenesen regisztrálhat! Work Force Kft. Kecskemét, Hornyik J. krt. 4.1. em., 76/327-659.--------------------------------------------------------------------------------*913063* KERESKEDELMI cég biztos megélhetést adó területi képviselői állást kínál. Ügyfelet nem kell keresni, szakmai önéletrajzot várunk. sakraf@vipmail.hu--------------------------------------------------------------------------------*912895* KM ÉTI kereskedelmi nagyáruházba kocsirendezőt felvennénk., 30/553-6320, 30/207- 4271.--------------------------------------------------------------------------------*913083* KECSKEMÉTI motoros boltba keresünk el- adó/üzletvezetőt. Feltételek: középfokú végzettség, min. felhasználói szintű számítógépes ismeret. Műszaki-kereskedelmi végzettség előny. Jelentkezés: ggalad@gmail.bu--------------------------------------------------------------------- —*912772* KOZMETIKUST keresünk. 20/4393-199. —-----------------------------------*911287* KÜ LSŐ homlokzati szigetelésben jártas fiatal szakembereket keresünk hosszú távra, egyéni kiemelt bérezéssel. 20/802-5050.--------- *912744* LA DÁNYBENEI pékségünkbe betanított vagy szakképzett pékeket 40 éves korig keresünk! T.: 30/249-24-33.91n69. LŐRINCZ Gumiabroncs Kft. keres főállás betöltésére autószerelő munkatársat, fizetés megegyezés szerint. 30/9421-236.----------,------------------------------*913132* MA RKETING ügyintéző munkatársat keres kecskeméti cég felsőfokú végzettséggel, középfokú angol nyelvismerettel. Fényképes önéletrajzát e-mailben a rontgen@t-online.hu címre várjuk. ....................... -■ ■ •911733* Mé rlegképes könyvelőt keresünk kecskeméti stabil anyagi helyzetű kft-hez (nem könyvelőiroda). Ha ön precíz, megbízható és gyakorlattal rendelkezik, akkor küldje fényképes önéletrajzát "Korrekt" jeligére a kiadóba: 6001 Kecskemét, Pf.: 76. címre..9tio2i* NEMZETKÖZI fuvarozó cég tapasztalt, tárgyalóképes, német és angol nyelvtudással fuvar- szervező, üzletkötő munkatársakat keres Kmét és környékéről. "Siker" jeligére Kmét, Szabadság tér 6.----------- ----------------------------------------------------------------- *905307* OR SZÁGOS hálózattal rendelkező vagyonvédelmi kft. kecskeméti telephelyre vagyonőri igazolvánnyal és fegyvervizsgával rendelkező munkatársakat keres értékszállítói munkakör betöltésére. Érd.: 06-20/579-76-77. ——-----------------------------------------------------------------*910965* OTP G arancia Biztosító kecskeméti fiókjába felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatársakat keres, nyugdíj program és befektetési program értékesítésére. Feltételek: 30 év feletti életkor, értékesítési tapasztalat, B. kát. jog. Interjúra jelentkezés: Kálmán György fiókvezető, 30/558-38-40..9126í9. V0LÁT BCB Kft. keres jó megjelenésű, jól kommunikáló gépkocsival rendelkező profi üzletkötőket. Érd.: Boldizsár Rezső ügyvezetőnél a 20/52-92-515 számon.-------------------------------------------------------------------—■ -*912584* SÜ RGŐSEN keresünk kizárólag regisztrált MÉRLEGKÉPES könyvelőt, minimum 5 éves szakmai tapasztalattal. Luxor könyvelői program használata és angol nyelvtudás előnyt jelent. Bevallás készítése, főkönyvi kivonat teljes körű ismerete, exporfimport könyvelése szükséges. Fizetés megegyezés szerint. Fényképes önéletrajzot a genco@sofrak.com címre kérjük.-------*913168* SZ ŐLŐ és gyümölcstermesztésben jártas kertészt keresek Kecskemét környékére."Szőlő és alma" jeligére Kmét, Szabadság tér 6. ■ —* *911269* Táborfalvi telephelyű fémipari cég felvételre keres művezetői munkakörbe szakembert, elvárások min. középfokú szakirányú végzettség, agilitás, vezetői készség. Előny technikusi végzettség vagy diploma, angol vagy német nyelvtudás, számítógépes ismeretek. Érd.: 30/9250-722..913()77. TEHERAUTÓ-SZERELÉSBEN jártas autószerelő munkatársat keresünk. Tel.: 06-20/551-13- 07--------------------:.......................... • *912513* VA GYONŐRÖKET felveszünk nagykőrösi, ill. kecskeméti munkára. Tel.: 06-70/250-87-03------------------------------- - *913019* VÍ Z-, gáz-, központifűtés-szerelőket, ív-, és lánghegesztőket azonnali kezdéssel felveszünk. Tel: 76/320-481, 30/249-4329------------—---------------------------*911116* ÁL LÁST KERES FÉRFI ápoló 30 éves szakmai gyakorlattal házi betegápolást vállal. Minden megoldás érdekel. 06-20/482-3540.-----------------------------■------------------------------------------------*912551* a MEGBÍZHATÓ technikus anyagbeszerző vagy raktárosi állást keres. 70/2434-295. — *913184* 31 ÉVES férfi műszaki szakközépiskolával, kereskedelmi boltvezetői és középfokú számítástechnikai végzettséggel, ha kell saját 1,61- ás kis tgk.-val munkát keres. 20/4343-676.--------------*912645* AD ÁSVÉTEL AKÁCFA hulladék ea. 20/9886-348, 1 E Ft/q. •913085* AKCIÓ akác tűzifa 8000 Et-tól: 30/534-8033-----------*913141* SALGÓ jellegű polcrendszerek gyártói áron kis- és nagy tételben. Érdeklődni: 30/455- 6432.------------------------------------- ------------------------------ *909234* Sz őnyegvásár nagy árengedménnyel! Szőnyegek, padlószőnyegek, futók. Reklámáron: gyapjúszőnyegek a készlet erejéig. Szőnyegáruház, Kecskemét, Dózsa Gy. út 20. T./F: 76/485-167 T.: 76/504-195 NY: 9-18-ig, Szó: 9-12-ig.,997u6. VÁGOTT vagy vágni való 35 cm felett hajat veszek jó áron. 20/497-9197.------------------------------------------*902297* a VESZEK villanymotort és generátort. 50 Ft/kg. 20/526-5293.--------*913029* ÁL LAT a FEKETE-vörös rajzos tacskó kiskutyák eladók, dec. 21-től elvihetőek. 30/629-7431.------------------------*913177* HÍ ZÓK, kb. 220 kg-osak eladók. 77/457-011.-------------------------------------i-------------------------*912900* B H ÍZÓK, 250 Ft/kg áron eladók. 30/358- 0330.---------------------------------------------------------------*912526* a PULI kölykök eladók. 70/94-0069-6.------------- *913148* 8 VÁLASZTÁSI bikaborjak és lovaskocsi eladók. 30/217-2395.-------------------------------------------------------------*913042* 40 0 és 500 kg bikák eladók. Érdeklődni: 20/9-415-540.------------------------------ .9(2638* BÚ TOR ELADÓ újszerű állapotban kolóniái íróasztal Kecskeméten. 30/357-0355.--------------------------------•---------*912968* HA NGSZER ELADÓ weltklang alt SZAXOFON öblös érces hangzású. 70.000 Ft Érdeklődni: 20/510-44- 67.-------------------------------------;---*912610* RÉ GI, használaton kívüli pásztor TÁROGATÓT KERESEK. Érdeklődni: 20/510-44-67.-------------------------------------*912610* OKTATÁS A B0LVÁRY Security Kft. személy és vagyonőr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. NYTSZ 06022702. Érdeklődni: 30/925- 8127-----------------------------------,------*893363* LA TINTANÁRT keres joghallgató. 70/9455-940---------------------------------------------------------------*913126* GYÓGYMASSZŐR OKJ-s képzés indul január 25-én Kecskeméten. Gyakorlattal, jegyzettel, részletfizetéssel 190.000 Ft. Kapos Kft. 30/377-7797, www.alfakapos.hu _________________________«000003« INGATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő OKJ-s képzés indul január 25-én Kecskeméten. Részlet- fizetéssel 76.000 Ft. 70/209-0541, www.alfakapos.hu —------- -------- *909094* KE RESKEDŐ, kereskedő-boltvezető, ruházati eladó, élelmiszer és vegyiáru eladó OKJ-s képzések indulnak január 25-én Kecskeméten. Részletfizetéssel 79.000 Ft-tól. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! Kapos Kft. 30/367-9217, www.alfakapos.hu . ,---------------------------*912628* KÉZ-LÁBÁPOLŐ, műkörömépítő OKJ-s képés indul Kecskeméten január 25-én. Jegyzettel, eszközökkel, 4 részletben 149.000 Ft. Kapos Kft. 30/288-2092, www.alfakapos.hu------------N-------------------------------------------------*909101* DU CI hölgy Kméten ismerkedne. 20/387- 0460. —2-------------j-------------------------*913108* DÚ SKEBLŰ 32 éves Kecskeméten ismerkedne. 06-30/433-5910.------------------------------------------------------------------------------- *911594* ELFOGLALT magányos hölggyel ismerkedne 176/78/28 férfi. 06-30/6311-611.--------------------------------------------------------------------------------*912623* ÉVI Kecskeméten ismerkedne. 20/233-0780.--------------------------- *913108* RA TAL, csinos, babaarcú aktmodell (21) ismerkedne. 70/554-5677.------------------------------------------*909784* KE CSKEMÉTEN fiatal, dúskeblű Roxi ismerkedne. 06-70/270-6261.---------------------------------------------------------------*913130* KE CSKEMÉTEN vékony, hosszú, fekete hajú lány ismerkedne. 06-70/396-7608.-----*913130* KI MONDOTTAN szép arcú, mindenre nyitott 18-as ismerkedne Kecskeméten. 06-20/467- 7741---- - ....................— ■ *911307* KM ÉTI 22 éves 159 cm magas, 42 kg szőke, életvidám lány társat keres. 70/397-2203.----------------------------------------------------------------------------*889189* KO MOLY társkereső iroda! 30/259-4334.-------------------------------•----------------------------------------------*911288* NE KARÁCSONYRA, egy életre találjon társat! 30/467-5921, www.kettenszebb.hu---------------------- *911526* 22 ÉVES Amanda keresi társát. 70/244-9533.----------------*-------------------------*912698* 22 ÉVES vörös csini csajszi társat keres. 20/320-2307. —---------------------->-----------------*913146* 25 ÉVES kedves, mosolygós, dúskeblű Sziszi Kecskeméten ismerkedne. 06-20/427-9726.------------------------------------------*913147* SZ OLGÁLTATÁS B FRISSÍTŐ, lazító masszázs. 30/3165-360.-------------------------------------------------------------------------------*909064r jr w Jtr jkt jr jsr jkf jv jkt jtr f t koltoztessenvelem.hu J h--------------------------------------------9 ■f költöztetés lomtalanítás mmm $2 tm 31« u 91 n 4 4 4 $1 4 4 4 J koltoztessvelem.hu * érzB'jrMrjrwígr&rvscjrjmr ESKÜVŐK, keresztelők, születésnapok, baráti, családi rendezvények fotózását vállalom! Hívjon: 70/3141-896! öltöztető 9ss zz i= ~ VÁLLALKOZÁS TÁRSKERESÉS ABSZOLÚT bájos, dúskeblü, szép, csinos, 35 éves nő Kméten ismerkedne. 30/945-8057.-----------------------------------------*913105* AB SZOLÚT kedves türelmes dúskeblű hölgy ismerkedne. 30/563-0328. •912814* ADRIENN társat keres Kméten. 70/603-2070.------------------V--------------------*912970* CS INOS, karcsú lány társat keres. 06-20/481- 6161.-...........*913101* BE LSŐ burkolást és kisebb kőműves munkát vállalunk. 30/329-8659.------------------------------------------*913093* VEGYES a Cserépkályha és kandalló: 20/465-9265.----- - *836656* ME ZŐGAZDASÁG CIROK, kisbálás szalma eladó. 20/9415-540.---------------------------*912638* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.995 Ft: negyedévre: 5.985 Ft; félévre: 11.970 Ft; egy évre: 23.940 FI Hirdetési vezető: Ökrös Csaba. Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 ________ Tá jékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rp^'énypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írrbari, .alefonon. SMS-ben. interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft.. Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft.. Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását. illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem váliaL A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.