Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-17 / 293. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. DECEMBER 17., HÉTFŐ SZOLGÁLTATÁS NAPKELTE 7.26-NYUGTA 15.54 HOLDKELTE 11.41-NYUGTA LÁZÁR, OLIMPIA napja lázár. Héber eredetű név, görög és latin közvetítéssel érkezett hozzánk, jelentése: Isten a segítőm. Védőszentje: Lázár, akinek házában Jézus gyakran megpihent, és akit halottaiból feltámasztott. Ketten is viselték ezt a nevet a Szentírásban. Az egyik, akit később szentté avattak, arról volt nevezetes, hogy mint negyednapos halottat, Jézus feltámasztotta. A katolikus egyház ezen a napon ünnepli őt. A másik, a szegény Lázár egy példabeszédben szerepel, ő lett a bél- poklosok védőszentje. Mészáros Lázár Kossuth Lajos kormányának hadügyminisztere volt, aki a szabadságharc leverése után elkísérte őt előbb Angliába, majd Amerikába, hogy támogatást szerezzenek a magyar ügynek, olimpia. Görög eredetű, jelentése: égi, mennyei. Olümposz volt a görög mondavilág szerint az istenek lakóhelye, ahol égi békében és nyugalomban élték a földiekéhez nagyon hasonló életüket. Az ókori Olümpia területén tartották Zeusz tiszteletére az első versenyjátékokat is, időszámításunk előtt 776-ban. egyéb névnapok: Adél, Belizár. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Lázár, Szent Olimpia emlékezete, Belizár napja. A református naptárban Lázár napja. Az evangélikus naptárban Lázár, Olimpia napja. A zsidó naptárban Tévét hónap 8. napja. napi igék. Katolikus: Tér 49,2.8-10; Zs 71; Mt 1,1-17. Református: Zsid 11,23-31. 2Móz 22. Evangélikus: Lk 1,26-38. Ézs 45,18-25. Megszaiagosodtak ai istótosol! A kalocsai Szent István Gimnázium végzős diákjainak pénteken este volt a szalagavató ünnepségük a városi sportcsarnokban. A három 12. osztály tanulóinak az osztályfőnökök - Milánkovics Tímea, Bedő Lénárd és Szeleczky Attiláné - tűzték fel a kék szalagot. A végzősök a zenés irodalmi műsor után természetesen táncoltak is. A hagyományoknak megfelelően nemcsak bemutatták a megtanult táncokat, de felkérték tanáraikat és szüleiket is. KÉPGALÉRIA: WWW.BAON.HU A korizást bárki elkezdheti életmód Használjuk ki a tél kínálta lehetőségeket, s ha tehetjük, vegyük fel a koricipőt! A korcsolyázásban többek között az a jó, hogy korra, nemre és testsúlyra való tekintet nélkül bárki elkezdheti. A legjobb persze gyerekkorban megszerezni az alapokat, hiszen ekkor még bátrabbak vagyunk és nem félünk az esésektől. Az első mozdulatokat meg lehet tanulni barátok, ismerősök segítségével, de akár önállóan is. Mielőtt korcsolyát húzunk, a szárazfóldön végezzünk néhány sarok- és térdemelést, illetve guggolást, hogy a lábizmok kicsit bemelegedjenek! Korizásnál ez első mozdulatokat mindig a palánknál, a pálya szélén tegyük meg! Kezdetben apró, majd egyre nagyobb lépésekkel haladjunk előre, közben mindvégig tartsuk egyenesen a felsőtestet! A térdet kissé rogyasszuk be, és próbáljunk minél lazábban mozogni! Korcsolyázáshoz mindenképpen ajánlott a réteges, meleg öltözködés, a sapka, a sál és a kesztyű. Utóbbinak az eséseknél lesz igazán jelentősége, ugyanis számos kézsérüléstől megvéd. A tanulással sajnos együtt járnak az esések és az általuk okozott kék-zöld foltok. FONAL HÄNDEL OPERAJA ANGOL TAGADÁS VÜK APJA kálnoky LÁSZLÓ VERSE KÖZSÉG VÁCNÁL JUHAR IZGALMAS 1 ▼ ANNA, BECÉZVE MELL ► ▼ ▼ DEHOGY ► TELJES HARCI RIADÓ VONAGLIK l ▼ LAGS KEZDETEI ÉRTÉK JELZŐJE ► PÁCBAN VAN! RÁDOB ÜT, VÁG ► ▼ FRANCIA NŐI NÉV 1 ▼ HÁZA SODtK KÁROSAN HAT ► f OÖLYF •SÉG PÁRJA ► V LOCSOLÓCSŐ ► ¥ HÁTSÓ RÉSZ KÉN ÉS HIDROGÉN L KARÉJT VÁGÓ V ► EGYIPTOMI ISTEN ► BÚJTAT ► ■ A rejtvény megfejtését legkésőbb kedden adják fel címünkre! 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., Petőfi Népe TAKÁCS VALENTINA ROVATA SEGÍTÜNK! Romlott húsról, vakolásról Számtalan alkalommal vásárolt az egyik boltban romlott húst egyik olvasónk. A baj az, hogy ő egy kistelepülésen él, ahol másik boltba nem mehet, ki van szolgáltatva. Kérdései: hol tehet panaszt, illetve hogyan kaphatná vissza a pénzét? Olvasónk a neki okozott kár megtérítését legfeljebb bírósági úton követelheü. Bejelentést azonban több helyre is tehet. Egyrészt érdemes felkeresnie a fogyasztóvédelmi felügyelőséget, és náluk közérdekű bejelentést tenni. Ha a fogyasztóvédők problémákat találnak, akkor a bírság igencsak elgondolkodtatja majd a hentest. Emellett bejelentést tehet a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál is, akik szintén bírságolhatnak. ★ ★ ★ Gépészeti munka után kellene egy mintegy fél négyzetméteres felületet bevakoltatnia egy másik olvasónknak. Csakhogy ehhez nem talál mestert, senki sem vállalja. Sajnos, ez mindennapos probléma, hiszen a mestereknek többe kerül felvonulniuk a helyszínre, mint amennyit ilyen esetben a teljes munka ér. Emiatt sokszor van konfliktusuk, ezért inkább nemet mondanak. Az egyetlen megoldás az, ha olvasónk biztosítja a mestert: vita nélkül kifizeti a kért összeget, és egyezzenek meg előre. LEVELÉT VÁRJUK: PETŐFI NÉPE - „SEGÍTÜNK” 6001 KECSKEMÉT, PF. 76 EMAIL: SZABOV@AXELS.HU december 18.: Kiskunfélegyháza, 9-től 12-ig: szakmaközi műv. ház. december 19.: Nyárlőrinc 9-12 óra: műv. ház. december 19.: Rém, 13-15 óra: teleház. DECEMBER 20,: Lajosmizse 8.30-13 óra, Központi Orvosi Rendelő. december 21.: Kunszentmiklós 9-13 óra, ÁMK. A KALÓZ- KIRÁLY JÓKAI MÓR kisregénye nyomán, írta: CS. HORVÁTH TIBOR rajzolta: FAZEKAS ATTILA <1KALÓWRÁLV MSM AKAR HINNI A SICMÉRÍK. lOWSBURG K/KÖrÖJtßfN CSUP/ÍN NÉHÁNY KAlMARHAjdÜ halászba'rra vcszrzGfi. 56.