Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-15 / 292. szám
2007. DECEMBER 15., SZOMBAT ADVENT 7 várakozás „Advent idején a napi áhítat volt nálunk a szokás. Apám tartotta, felolvasva egy-egy részletet az evangéliumból.” A LEGJOBB DOLGOK VÁRATLANOK Advent azt jelenti: megérkezés. A négygyertyás koszorú a szeretet érkezésére, kiáradására való várakozás jelképe. Adventi emlékeiről Szabó Magda mesélt. Rá is emlékezünk. „Ne küzdj túl erősen. A legjobb dolgok váratlanul történnek” - írja a kolumbiai író, Gabriel García Márquez. így esett azon az első karácsonyon, amikor megszületett a Megváltó. A keresztény hagyomány szerint ismeretlenül, kicsiny faluban, elhagyatott pajtában, egyszerű emberektől és házijószágoktól körülvéve. És talán így történik ma is, a szeretet ünnepén, azok számára, akik hisznek abban, amiről Pál apostol ír: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha.” Holnap meggyullad az adventi Holnap gyújtjuk meg az adventi koszorúkon a harmadik gyertyát. A négygyertyás koszorú a szeretet érkezésére, kiáradására való várakozást jelképezi. Adventi koszorú: varázskor és örökkévalóság a varázskor gondolata az ősi időkből származik. Az emberek koszorút fontak szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból Vörös meg aranyszínű szalagokkal díszítették. A zöld a termés színe volt, a piros az életé, az arany a fényé. A koszorút, a kört az örökkévalóság jelképének tekintették. Varázserőt is tulajdonítottak neki. Úgy tartották, minden gonosz szellem elől el lehet vele zárni a házat A hag};o- mányt 1838-ban újította fel Johann Heinrich protestáns lelkész. Ő alapította Hamburgban az első gyermekotthont, ahol a ház egyik termébe fából hatalmas csillárt készített. A csillárkoszorúba minden istentiszteleten egy-egy újabb gyertyát tűzött. Egészen karácsonyig. Később, 1860-ban, Berlin-Tegelben helyettesítették először a fakarikát fonott fenyőkoszorúval. A huszonegy gyertya helyett négyet tűztek rá, a négy adventi vasárnap jelképeként. Rados Virág Jeles nap: december huszonegyediké, Tamás sok adventi jeles napon túlhaladt a naptár - eg}' még hátravan. Tamás napjához, mint sok társához, férjjósló praktikák kapcsolódnak. Hiszen mi lehet fontosabb, mint a párválasztás? Egy életre dönteni valaki mellett, akivel jó- ban-rosszban mindent megoszt az ember? Érthető tehát, ha a lányok tudni akarták, ki lesz a jövendőbelijük. De Tamás-nap arról is nevezetes, hogy ilyenkor ölik a disznót. A családalapításhoz bőség kell, vág}' leg alábbis egy kicsi a földi javakból, etetni az éhes szájakat. Márpedig akinek levágandó disznaja volt, nem szűkölködött. Az ekkor leölt disznónak tamásháj a neve. Kelések gyógyítására alkalmas. medvesauán úgy tartották, hogy az ezen a napon vágott disznó sózott vérét el kell tenni, mert alkalmas a köszvény orvoslására. A Mura-vidéken pedig úgy hitték: aki ezen a napon disznót öl, annak minden évben le kell vágnia valamit Mert különben Tamás öl, elpusztítja valamelyik állatát. nak, mindegyiknek egyet. Azok meg csak törték a fejüket, mi lehet ez az egész. így hát rend volt. Egyszer a szüleim társaságban találkoztak. Apám hazakísérte anyámat, és amikor elbúcsúztak, kérte, látogassa meg ismét a munkahelyén. Anyám megijedt: valami baj van az állásával? Elment hát a kultúrtanácsnoki hivatalba, és kérdezte apámat: ha a fiúiskolából el kell mennie, tud-e neki új állást ajánlani. Apám erre azt felelte: »igen. Legyen a feleségem!« Anyám megkérdezte, nem baj-e, hogy volt már egyszer férjnél. Mire apám: »Nem kérném meg, ha nem lennék tisztában a múltja legapróbb részleteivel.« Aztán az sem baj-e, hogy van már gyereke? - kérdezte anyám. Az sem volt akadály. évek vége felé történt. Karácsonytájt tartották meg az esküvőt. Pár hónap múlva anyám már velem volt terhes. Advent idején a napi áhítat volt nálunk a szokás. Apám tartotta, felolvasva egy-egy részletet az evangéliumból. Erre a házi isten- tiszteletre vacsora előtt került sor. Apám adott rá, hogy a református vallásban nevelkedjek, már csak azért is, mert Debrecen köztudottan kálvinista város volt. Hát így nőttem fel én, a képzett tanítónő és a református püspök fiának lányaként. Amikor konfirmáltam, a következő sorokat kaptam a Bibliából örök emlékül: »Nem azé, aki fut, nem is azé, aki akarja, hanem a könyörülő Istené.« Ő és csakis Ő dönti el, üdvözölünk-e vagy sem." Fortélyok bolhával, söprűvel, fonallal, szösszel koszorúkon a harmadik gyertya. Az utolsó előtti a karácsonyt megelőző négy vasárnap kicsiny lángjaiból. Két évvel ezelőtt Szabó Magda író beszélt e lap hasábjain arról, mit jelent számára advent. Rá is emlékezünk, amikor felidézzük, hogyan mesélte lelkesen: a négy hétről neki a szülei szerelme jut az eszébe. „Nálunk kicsi koromtól fogva mindenki készült a karácsonyra - emlékezett. - Anyám katolikus, apám református emberként. Amikor megesküdtek, anyám re- verzálist adott apámnak, hogy a születendő gyermekek református nevelést kapnak. így lettem én református. Anyámnak azonban volt egy első házassága, amelyből elvált, és amelyből született egy fia, az én féltestvérem. Nálam tíz évvel idősebb. De ennek később lesz jelentősége. Anyám okleveles tanítónőként végzett. Egyedül maradva állásra volt szüksége. Azt a tanácsot kapta, keresse fel apámat, aki Debrecen kultúrtanácsnokaként dolgozott. Hozzá tartozott a színház, a zene, a nyomdák, az iskolák - szóval minden, ami kultúra. És megjelent nála az én anyám. Elbűvölte a szépségével, kedvességével, elragadó bájával. Meg is ígérte neki, hogy szerez számára állást. Beszélt az apátplébánossal, így anyám elhelyezkedhetett egy katolikus elemi fiúiskolában. Százhatvanhárom gyerek tanult egy osztályban. Én is tanítottam, de nekem még a negyven is rengetegnek tűnt. Anyám azonban feltalálta magát. Az az ötlete támadt, hogy kis kártyákon betűket oszt ki a tanulókaz advents időszakban sem állt meg a tevékeny élet, bár egy kicsit csöndesebben folyt. A lányok, asszonyok legfontosabb társas munkája a fonóban zajlott. Ősztől farsang végéig jártak ide együtt dolgozni. A fonó az udvarlás, párválasztás helyszíne is volt. A lányok a fonóban tűkön ültek, hogy végre megérkezzenek a legények. Mindenféle fortéllyal igyekeztek odacsalogatni őket. Ha sokallták a kimaradásukat, az egyik lány felkapott egy söprűt, és minden társa előtt elsöpörve megkérdezte, kit söpörjön oda. A kérdezett a szeretőjét nevezte meg. Akkor a söprűs lány toppantott egyet, hogy a fiú ott teremjen. Aztán a szemetet és a söprűt a feje fölött az ajtó felé hajította. Ha a szerszám a nyelével fordul kifelé, hitték, a legények eljönnek. De merről érkeznek? Ehhez a szemetet kivitték az útra, ráállva ßttyentettek, és ahonnan legelő szőr hallottak kutyaugatást, onnan jöttek a fiúk A fonóban szabad volt a lányoknak mindenki szeme láttára a legények ölébe ülni A csók sem volt tilos, pedig kint az utcán még egymás mellett sem mehettek el úgy, hog}' meg ne szólják őket. A levert orsót egyenesen csókkal kellett visz- szaváltani. Ha ez elmaradt, a legények bosszút álltak Volt, ahol a fonalat lemotollálták, és a szöszt vizes vályúba dobták Közös játék volt a „Fordulj, bolha!” Egy legény leült a székre, és a többiekkel ezt a párbeszédet folytatta: Fordulj, bóha! - Nem fordulok! - Meddig? - Míg a Zsuzsi meg nem csókol!” És Zsuzsinak, akár tetszett neki a legény, akár nem, meg kellett őt csókolnia.
