Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-15 / 292. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. DECEMBER 15., SZOMBAT 3 Levélben kérik a képviselőket: ne szavazzanak a privatizációra! Végéhez ért a hurcolkodás helyváltás A szakrendelések egy része már be is rendezkedett MEGYEI KORKÉP • VELEMENY A pszichiátria kivételével a kiskunfélegyházi rendelő- intézet valamennyi szak- rendelése jövő héten már a városi kórházban fogadja a betegeket. Szász András Kedden a rendelőintézetben maradt utolsó bútorokat, hűtő­ket is teherautóra rakták és át­vitték új helyükre, a városi kór­házba. Ezzel lezárult az intézet hónapokkal korábban elkezdő­dött költözködése. Dr. Nyúzó Bálint főigazgató lapunknak elmondta: a közel­múltban befejezett rekonstruk­cióval párhuzamosan végzett bővítéssel a kórház alapterülete háromezer négyzetméterrel gyarapodott. Ez adta az ötletet, hogy a költségek csökkentése, valamint a hatékonyabb szakel­látás céljával, a korszerűtlenné vált rendelőintézetet összevon­ják a kórházzal, szakrendelőit áthelyezzék a Fadrusz János ut­cai komplexum régi és új épüle­teibe. A költözködést egyedül a pszichiátria úszta meg, az a régi helyén, a Korond utcai intézettel szomszédos épületben maradt. A többi rendelő a régi kórház- épület alsó, illetve első szintjén, valamint az új szárny földszinti helyiségeiben kapott helyet. Véget ért a rendelőintézet átköltöztetése. Az utolsó bútorok is a helyükre kerültek a városi kórházban. A költözködés költségeit ab­ból a 18 millió forintból fedez­ték, amit kifejezetten erre a cél­ra nyert pályázati úton az intéz­mény - hangsúlyozta a főigaz­gató. Hozzátette: a megfelelő előkészítés eredményeként a rendelés - egy-két napos zavar­tól eltekintve - folyamatos volt. A legtöbb rendelő többsége ma már zökkenőmentesen műkö­dik új helyén. Váratlan áramszünet a belvárosban KECSKEMÉT Volt ugyan értesítés, csak nem mindenki látta a tájékoztatót KECSKEMÉT Tegnap a megyehá­zán gyűltek össze Bács-Kiskun fideszes országyűlési képvise­lői, hogy levelet intézzenek az MSZP-s honatyákhoz, név sze­rint Alföldi Alberthez, Balogh Lászlóhoz, Garai István Leven­téhez és Márfai Péterhez. Arra kérik őket, hogy december 17- én ne szavazzák meg az egész­ségbiztosításról szóló törvény- tervezetet. Szerintük ugyanis egy szűk kör kívánja rátenni a kezét a magyar egészségbiztosí­tási kassza milliárdjaira. (A le­vél szövegét a 14. oldalon közöl­jük.) ■ Szeretnék, ha a négy képviselő közül egyik se állna rossz ügy mellé. A házigazda, Bányai Gábor országgyűlési képviselő, aki egyben a megyei közgyűlés el­nöke, arra hívta fel a figyelmet, hogy „Magyarország egyik leg­fontosabb és utolsó nagy va­gyonelemét verik dobra”. Az új törvény következtében kétfelé szakad az ellátás, és működés- képtelenné válik a rendszer. Horváth Zsolt és Zombor Gábor - mint az egészségügyi kérdé­sekben jártas szakpolitikusok - részletesen elemezték a több­biztosítós rendszer szerintük várható következményeit. Hang­súlyozva, hogy „ilyen, vagy eh­hez hasonló rendszer sehol a vi­lágon nem üzemelt még hosz- szú távon eredményesen”. Nyit- ray András nemzetellenes bűn­tettnek nevezte az egészségbiz­tosítás ilyen átalakítását, ezért személyesen is számolniuk kell a következményekkel azoknak, akik megszavazzák. Elmarasz­taló véleményt fejtett ki a terve­zetről Bagi Béla, Kerényi János és Zsigó Róbert is. Arra a kérdésre, hogy szerin­tük a négy megyei MSZP-s kép­viselő milyen arányban hallgat majd a szavukra, Horváth Zsolt leszögezte: szeretnék, ha a négy közül egyik se állna rossz ügy mellé. Emellett arra muta­tott rá, hogy a korábbi egészség- biztosítási hiány szerinte egy­részt demográfiai eredetű. Más­részt annak a következménye, hogy kevés a befizető, mert ala­csony a foglalkoztatottság. A megoldás tehát a gazdasági nö­vekedésben van, nem a jelenle­gi privatizációban. ■ Kora délutánig volt áramszünet tegnap Kecskemét belvárosá­nak egyes részein. A szolgáltató előre tervezett, csakhogy erről nem minden érintett tudott.- Itt állok félig borotvában, fé­lig habosán, de nincs meleg víz, ugyanis nincs áram! - kiabált egy kecskeméti olvasónk teg­nap reggel. Aztán rögtön leszö­gezte: nem ránk haragszik, ha­nem a Démászra. A következő, és a rá következő hívások sem voltak sokkal nyugodtabbak. Volt, akinél az ebédfőzést kellett felfüggeszteni, egy hölgy pedig vizes hajjal indult munkába. Mint kiderült: hívták a Démászt, ahol tájékoztatták őket, hogy ez tervezett áramszü­net, amely délután 14 óráig tart majd, az érintetteket pedig pla­kátokon, szórólapokon értesítet­ték. - Csakhogy mi nem kap­tunk semmit! - panaszolták la­punknak. A szolgáltatót mi is megkeres­tük. Arra voltunk kíváncsiak, hogy miként tájékoztatták az érintett utcák lakóit, és ellen­őrizték-e, hogy a szórólapok va­lóban célba is értek. A Démász Zrt. sajtóosztályá­tól megtudtuk: ügyfeleiket a vil- lamosenergia-törvény (VET) elő­írásai szerint tájékoztatják a ter­vezett áramszünetekről. Ez alapesetben a Magyar Postán keresztül történik, mégpedig tíz nappal a munkálatok előtt. Ezenkívül A/3-as méretű plaká­tokat is kihelyeznek. Ebben az esetben azonban postai értesí­tőkre már nem volt elég idő, ugyanis a postát 17 nappal ko­rábban kell tájékoztatniuk. Ezért a Démász Partner Kft. ér­tesítette az ügyfeleket. A szol­gáltató leírása szerint december 3-án és 4-én minden postaládá­ba bedobtak egy A5-ös méretű szórólapot. Az értesítés azért tartott két napig, mert másnap vissza kellett menni azokhoz az üzleti ügyfelekhez, akik 3-án délután már zárva voltak. Akit lehetett, azt az áramszünet ideje alatt egy másik transzformátor­körzetből látták el. ■ Takács Valentina ■ MIHÁLYKA GYULA Dupla büntetés HA EGY SZAKSZERVEZET pénte­ken végleg eldönti, hogy a következő hét szerdájára sztrájkot szervez, azzal nin­csen semmi baj. De akkor nekem sztrájkoljanak! Saj­nos a jövő hétfői munkabe­szüntetés - az elmúlt tizen­hét évet figyelembe véve - már a sokadik, amikor az utolsó pillanatokban sem tudjuk pontosan, hogy mire számíthatunk. Például leg­utóbb is hiába biztosították a vasúttársaságnál az elégsé­ges szolgáltatást, üresen in­dultak ki az állomásokról a szerelvények, mert a hu­szonnegyedik óráig ment a teszetosza. Földi halandó nem tudta, hogy mikor és hova indul vonat. Pedig in­dult. kedves szakszervezetek, le­gyetek határozottabbak! Idő­ben hozzátok meg a döntést, mondjuk, legkésőbb 72 órá­val a munkabeszüntetés előtt, aztán tájékoztassátok a népet, hogy a munkába igyekvőknek, a munkálta­tóknak legyen idejük felké­szülniük! Ne büntessétek azokat, akik ugyanúgy szen­vedő alanyai azoknak a dol­goknak, ami ellen ti is de­monstráltok! Egy büntetés bőven elég. Még sok is. Szávay Ágnesé a Junior Príma közönségdíja Budapest Szávay Ágnes teni­szező nyerte az MKB Bank kö­zönségdíját a Junior Prima sport kategóriájában. A 19 éves soltvadkerti sportoló teg­nap este, a pénzintézet kará­csonyi koncertjén vehette át a 7000 euróval járó elismerést. Szávay a jutalom egy részét nehéz anyagi körülmények kö­zött működő iskolájának aján­lotta fel. A 14 jelöltre 7491 sza­vazat érkezett, közülük 2114- en voksoltak Ágira. ■ A következő utcák egy-egy részén voltak gondok: Kőhíd utca, Kiskert utca, Mária körút, Széchenyi körút, Hosszú utca, Kölcsey utca, Báthory utca, Mária utca, Munkácsy utca, Losonczi utca, Zimay utca, Hoffman utca, Nyíl utca. A kecskeméti városháza dísztermében fogadta a település legjelentősebb vállalkozásainak képviselőit Zombor Gábor. A város polgármestere örömmel számolt be arról, hogy a virilisek révén a dél-alföldi régióban vezető szerepet tölt be Kecskemét. Mint elhangzott: a város vezetése a helyi iparűzési adó csökkentésével is segíteni, ösztönözni kívánja a vállalkozásokat, illetve a befektetőket. A polgármesteri köszöntőt követően ál­lófogadással zárult a tegnap délelőtti összejövetel. HIRDETÉS Megérkezett az új Grande Punto a különlegesen nyomatékos és gyors 1.4-es T-Jet turbó benzinmotorral. A 120 LE-s teljesítmény mellett a nyomaték 206 Nm, a végsebesség közel 200 km/óra, a gyorsulás 0-ról 100 km/h-s sebességre 8,9 másodperc, a fogyasztás pedig vegyes használatban csupán 6,6-6,7 liter. Turbózza fel Ön is az életét! GRANDE PUNTO MÁR 2.200.000 PT-TÓL* www.fiat.hu ‘ Az 1.2, 8V, 65 LE-s modell akciós ára. Az akció 2007. október 1-jétől a készlet erejéig érvényes. Jansik Autóház Kft. 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. km, Tel.: 76/498-555, Fax: 76/498-554 e-mail: gbehan@jansik.hu, wwww.jansik.hu

Next

/
Thumbnails
Contents