Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-13 / 290. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. DECEMBER 13., CSÜTÖRTÖK Nem ugrál már az egykori kosárlabdázó mi van vele? Bébi, az egykori magyar válogatott nem tartja már a kapcsolatot kedvenc sportjával AKIK ELTŰNTEK A REFLEKTORFÉNYBŐL 13 A hatodik ikszen túl is ugyanolyan lelkesedéssel kergeti a labdát, mint fiatalon, de most lábbal adja vissza. A régi barátokat és a régi zenéket szereti Farkas Istvánt a lábte­niszpályán találtuk meg december első napjaiban. Pedig elmúlt 61 éves. Több mint 400 bajnoki mérkőzésen kosárlabdá­zott egykor kecskeméti színekben, de még soha­sem járt a felújított sport- csarnokban. Bálái F. István- Mielőtt arról beszélnénk, hogy mi foglalkoztatja mosta­nában, meg kell kérdeznem: miért szólította valaha Bébi­nek, olykor pedig Babának a fél város?- Mivel a kecskeméti átlag­hoz képest elég magasra nőt­tem, első osztályfőnököm, Balanyi Mihály nevezett el Óriásbébinek a Katona József Gimnáziumban, amikor elkezd­tem Lajosmizséről bejárni. Eb­ből maradt a Bébi, s ezt változ­tatta át Babára dr. Sikari- Kovács András, a Kecskeméti Petőfi, majd a KSC kosárcsapa­tának főszurkolója. Aztán ki így hívott, ki úgy.- Kosárlabdázóként a címeres mezig jutott. Hogyan indult a pályafutása?- Adamik Ferenc testnevelő tanár és kosárlabdaedző egy- | szerűen rámparancsolt. így § muszáj volt edzésre járnom, de 5 gyorsan meg is szerettem. Pe- ; dig hiába kézilabdáztam az ál­talános iskolában Lajosmizsén, a kecskeméti kosaras fiúk kö­zött sokáig meglehetősen idege­nül mozogtam, nagy volt a le­maradásom.- Aztán vagy másfél évtizedig folyamatosan szórta a ponto­kat az NB I-ben.- Előbb kétéves kitérőt töltöt­tem Budapesten, ahol az érettsé­gi után egészségügyi főiskolára jártam, mert orvos szerettem volna lenni. Abban az idő­ben még nagy volt a fegyelem a felsőfo­kú tanintézetekben is, engem pedig ki­csaptak a kollégiumból egy olyan vétség miatt, amelyikkel ma ártatlannak számítanék. Utólag nagy szerencsének tar­tom, hogy így visszakerülhet­tem Kecskemétre, ismét intenzí­ven bekapcsolódva a kosárlab­dasportba. Itthon a Kertészeti Főiskolát végeztem el.- Hogyan emlékszik arra a csapatra?- Szinte mindenki saját neve­lésű játékos, kecskeméti vagy - mint én - környék­beli fiú volt, s na­gyon jó baráti társa­ságot alkottunk. Eb­be a körbe a törzs­szurkolók is bele­tartoztak. Eljártunk a lányok és a röplabdázók mér­kőzésébe is. Folyamatosan az NB I-ben játszottunk, itthon óri­ási csatákat vívtunk a legjob­bakkal és az örök „ellenséggel", a bajaiakkal. Már a mi időnkben is gyakran volt szűk a sportcsar­nok. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy rám épült a csapat, rendszeresen dobtam húsz pont fölött, pedig akkor még nem adtak triplát.- Mindvégig itthon maradt. Miért?- Nem voltam őstehetség, na­gyon sok múlott a formámban azon, hogy mennyit edzek. Ab­ban az időben azonban mé^ ta­nulás vagy munka mellett ját­szott az egész csapat. Én pedig megszerettem a munkahelye­met, a földhivatalt, ahol szak­mailag elismertek. Állítom, hogy nem a sportolói mivoltom, hanem a valódi teljesítményem miatt. A munkahelyi elfoglalt­sággal nem fért össze a váloga- tottkeret-tagság sem, így aztán csak tizenkét alkalommal öltöt­tem fel a címeres mezt. Fényko­romban el akart vinni a Hon­véd, az akkori legjobb magyar csapat, s több körülmény is köz­rejátszott a maradásomban. A leglényegesebb az volt, hogy szerettem a várost, terveim vol­tak itt, és a szurkolók is szeret­tek engem.- Akik ismerik, higgadt em­bernek tartják, szinte soha­sem látták indulatosnak.- Tudatosan igyekeztem meg­fontolt lenni, s később munkahe­lyi vezetőként is arra töreked­1946-ban született Lajosmizsén. 1964-ben érettségizett Kecske­méten a Katona József Gimná­ziumban. 1969-ben végzett a Kertészeti Főiskolán, majd a földhivatal­ban helyezkedett el. 1980-tól a kecskeméti földhi­vatal vezetője. 1983-ban abbahagyta a kosár­labdát, tíz évig szakosztályve­zető. tem, hogy indulatosan soha ne mondjak véleményt. Az értel­metlenségek, persze, feldühíte­nek, s ami nem tetszik, sohasem csinálom lelkesen, de igyek­szem megváltoztatni az ügyek menetét. Teszek azért, hogy vé­gül sikerüljenek a dolgok.- Ha bánata van, kivel beszéli meg?- Nem vagyok kitárulkozó, igyekszem magam megoldani a problémákat. Mindig a magam sikerének tekintettem, amit el­értem: akár sportról, akár mun­kahelyi előmenetelről volt szó. Megdolgoztam érte. Tudatosan külön tartottam a munkahelyi, az egyesületbeli és a családi ügyeket, nem vittem át a gondo­kat egyik helyről a másikra. A munkahelyen, persze, mindig meghallgatom a kol­légákat, mielőtt dön­tök, hiszen tudok jól együttműködni csa­patban is. Sohasem okozott azonban problémát, hogy a döntés felelősségét magamnak kell felvállalnom, ez elől soha­sem futamodtam meg. Önálló vagyok tehát, de azt is hozzá kell tennem, hogy sokáig nem kellett igazán görcsölnöm az el­ismerésért, s nem adott nagy pofont az élet.- Mi lehetett volna nagy pofon?- Már a megyei földhivatal vezetője voltam, amikor egy po­litikai döntéssel leváltottak 1999-ben. Megértettem volna, ha ejtőernyős vagyok, de min­dig a földhivatalban dolgoztam, s bár párttag is voltam a régi rendszerben, sohasem politizál­tam, csak a szakmával és a sporttal' foglalkoztam. Több év­tizedes közszolgálat után a 1996-tól 1999-ig ö megyei föld­hivatal vezetője, 2003-tól a Nemzeti Földalapke­zelő Szervezet megyei vezetője. család: két gyermeke van, s született két unokája is. hobbi: a halászlét és a pörköl­teket maga főzi. Carlos Santana, a Beatles, a Stones és a Led Zeppelin zenéjét sze­reti. Lábteniszezik, szívesen tölti az időt rejh'ényfejtéssel. Munka Érdemrend bronz foko­zatával a zsebemben a magán- szektorban kellett átmenetileg megélnem.- Végül a Nemzeti Földalap-ke­zelő Szervezet megyei vezetője lett. Itt is változások lesznek...- Végezzük a munkát, nagy­részt a „földet életjáradékért” program köt le bennünket. Ja­nuártól betagozódik a hivatal a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-be. Még nem tudom, hogy mi lesz velem, de már edzett vagyok. Legfeljebb nyugdíjba megyek...- Milyen a kapcsolata most a városi sportélettel? Járt-e már az új sportcsarnokban?- Nyolcvanháromban hagy­tam abba a játékot, utána tíz évig szakosztályvezető voltam, s mindvégig az NB I- ben maradtunk. Azonban teljesen eredménycentri­kus lett a játék, megszűnt a baráti közösség, ami már nem az én világom. Az eredmé­nyekhez külföldről kell játéko­sokat hozni, akik mellett azon­ban a saját nevelésű fiatalok háttérben maradnak és nem tudnak fejlődni. Csak az léphet pályára, aki azonnal eredmé­nyes. Tudomásul veszem, de nem tetszik. Miután megváltam a szakosztályvezetéstől, nem tartom a kapcsolatot a sportág­gal. Nem jártam az új sportcsar­nokban, lezártnak tekintem az életemnek ezt a szakaszát. Vi­szont a sporttól, míg élek, nem szakadok el: régi csapattársaim­mal és néhány barátommal rendszeresen lábteniszezünk. A mi korunkban már a sérülésve­széllyel is számolni kell, ezért nem ugrálhatunk annyit. ■ A régi csapat­ban szinte min­denki saját ne­velésű játékos volt. ■ Teljesen ered­ménycentrikus lett a játék, megszűnt a kö­zösség. OKTATÁS DAJKAKÉPZÉS januártól. Kasza Szakképző (Nyt: 01-0064-04). 06-1/276-5918.------------------------------------------------------.------------------909337* SZ OLGÁLTATÁS ÁCSMUNKA, kúpcserép kikenés, terasz előte­tő, nyári kiülő, pergola készítése, anyagbeszer­zéssel, helyszínre szállítva, igény szerint. 30/376-3168; 76/424-263. __________________________________________■ 905802' ff** RberNet Némethné Andrea Fibcrnct üzletkötő szerződéskötés, módosítás, kábel TV, internet, telefon Tel.: 06-70/323-93-24 E-mail: ondi0614@citromoil.hu BÚTORKÉSZiTÉST, ajtó, ablak javítást, zárak cseréjét vállalom. 20/371-3783.-------------------------------------’---------------------------------*912706* 8 FRISSÍTŐ, lazító masszázs. Érdeklődni: 30/3165-360.------------------------------------------------------------------------•909064* FU VAROZÁS és költöztetés elérhető áron! Gyors, megbízható munkavégzés! 20/540- 0516, 20/374-6663, 20/417-8879.------------------------------------------------------------,------------•912717* NÉ GYKEZES frissítő masszázs. Érdeklődni: 30/975-9100.-----------------------------------------------------------------------*909640* TÁ RSKERESÉS ABSZOLÚT bájos, dúskeblü, szép, csinos, 35 éves nő Kméten ismerkedne. 30/945-8057.---------------—.-----------------------------------------------------•911473* ABSZOLÚT kedves türelmes dúskeblü hölgy is­merkedne. 30/563-0328.-------------------------------,—■—•--------------------------*912814* AD RIENN társat keres Kméten. 70/603-2070.----------------------- *911457* DÓ RA Kecskeméten ismerkedne. 30/6838- 176.-------------------------------------------------------------------------*911489* DU CI hölgy Kméten ismerkedne. 20/387-0460. —--------------------------------------------------------------------*912620* DÚ SKEBLŰ 32 éves Kecskeméten ismerkedne. 06-30/433-5910.-------------------------------------------------------------------------*911594* ÉVI Kecskeméten ismerkedne. 20/233-0780.-------------------<-----------------------------------------'--------*909957* FI ATAL, csinos, babaarcú aktmodell (21) is­merkedne. 70/554-5677.------------------------------------------------------------------------*909784* KE CSKEMÉTEN csini cica ismerkedne. 06- 70/396-7608.-----------------*---------------------------------------------------*912806* KE CSKEMÉTEN csinos Nóri 38-as ismerkedne. 06-30/395-2268.- *911729* KECSKEMÉTEN csinos szöszi ismerkedne. 06- 20/939-7816.------------------------------------------------------------------------*911456* KE CSKEMÉTEN fiatal Roxi ismerkedne. 06- 70/270-6261.-------------------------- *912806* KE CSKEMÉTEN MIRA ismerkedne. 30/658-7434.---------------------------- *903607* KI MONDOTTAN szép arcú, mindenre nyitott 18- as ismerkedne Kecskeméten. 06-20/467-7741-------------------------7----------------------------------------------*911307* SZ ISZI Kméten ismerkedne. 20/427-9726.-------------------------------------------------------------------------*911492* 22 ÉVES, vörös, csini csajszi társat keres. 20/320-23-07.------------------------------------------------1------------------------*911174* 65 ÉVES nyugdíjas hölgy társat keres 70-82 évesig. Érd.: 18 óra után 76/488-969.---------------- *912096* VÁ LLALKOZÁS INGATLANFORGALMAZÁSSAL foglatoó cég in­gatlanokkal, eszközökkel eladó. Érdeklődni: 06-20/9383-222.------------------------------------------------------------------------*912854* RENDEZVÉNY A Piarista Iskola ^0ß5T szeretettel meghívja az érdeklődő nagycsoportos mSJ' óvodásokat és szülőket KARÁCSONYI ÜNNEPSÉGÉRE, , amelyben tanulói mesejátékokat, népi betlehemest és hangszeres zeneszámokat mutatnak be dec. 16-án, vasárnap 17 órakor a Piarista Iskola dísztermében: - Kecskemét, Piaristák tere 5. % GARÁZS PARKOLÓHÁZBAN 2 db teremgarázs Kecske­méten eladó. 30/9422-115.--------------------------- - - *912664* ME ZŐGAZDASÁG 8 AKÁCCSEMETE 6-15 Ft áron! 30/259-22-89.-----------*------------------------------------------------------------*912563* AM MÓNIUM-NITRÁT, kálisó 10/24-es és 3x15- ös és egyébb műtrágyák! T.: 76/704-171, 30/82-20-151-----------*911466* 8 BIANKA, Cserszegi, Csillám, Generosa gyö­keres szőlővesszők,származási igazolással, 2008. őszi telepítéshez eladók.30/240-9655------------------------------------------------------------------------*912827* CI ROK, kisbálás szalma eladó. 20/9415-540.---------------*--------------------------------------------------------*912638* a FEJES káposzta eladó. 20/568-9330.-------------------------------------------------------------------------*912735* 8 VÖRÖS-, lilahagyma, burgonya eladó. 30/254-09-69.------------------------------------------------------ *912719* ZSÁKOS búza 70 q eladó 6000 Ft/q. Érd.: 06- 70/453-6759.---------------------------------------------------- *912738* _________RUHÁZAT_________ KI VÁLÓ minőségű használt import ruhavásár (50-500 Ft-os darabáron) december 13. és 14-én egész nap Kecskeméten a buszpályaud­var mögött a régi MÁV Kultúrház helyén.-------------------------------------------------------|----------------*912869* HI RDETMÉNY A DÉMÁSZ Prímavill Hálózatszerelő Ipari Kft. értesíti a lakosságot, hogy: Szalkszentmárton Gátőrtelep villamosítása céljából épített transzformátor állomást és a hozzá csatlakozó kisfeszültségű fölkábel vezetéket a DÉMÁSZ Zrt. a kivitelezés ütemének megfelelően 2007. december 13. napján feszültség alá helyezi! A fenti időponttól a létesítmény érintése, megkö­zelítése: Tilos és Életveszélyes!-------------------------------------------------------------------------*912817* Privatizálja az ügyeletet a kistérség KfSKUNM/usA Az Emergency Service Kereskedelmi és Egész­ségügyi Szolgáltató Kft. pályá­zott a kistérségi központi orvosi ügyelet ellátására. A cég az ajánlat szerint bruttó 33,6 mil­lió forintért szolgáltatna eszten­dőnként. A költségek kétharma­dát az Országos Egészségbizto­sítási Pénztár, a fennmaradó egyharmadot a kistérség telepü­lései állnák saját költségveté­sükből. Ha az ajánlatot a térségi települések elfogadják, akkor a kft. február 1-jétől veszi át az ügyeletet. Szánkon és Jászszent- lászón pedig megszűnik az or­vosi ügyelet eddigi gyakorlata feltéve, hogy a döntés a fenti for­mában születik meg. ■ M. J.

Next

/
Thumbnails
Contents