Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-13 / 290. szám
6 2007. DECEMBER 13., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG Elkerülheti hazánkat a Kék Áramlat? lehetséges, hogy mégis Szerbián keresztül halad az Oroszországot Nyugat-Euró- pával összekötő, Kék Áramlat nevű gázvezeték. A szerb sajtó beszámolói szerint Alekszej Alekszejev orosz nagykövet ezt a változatot ismertette a belgrádi illetékesekkel. A december eleji magyar-orosz kormányközi konzultáció után Gyurcsány Ferenc azt közölte, hogy a Kék Áramlat érinti hazánkat. Munkaügyi felügyelők is „csillagszóróznak” SÚLYOS VESZÉLYEZTETÉS miatt összesen mintegy hétmillió forint munkavédelmi bírságot szabtak ki eddig a munkaügyi felügyelők a „Csillagszóró hadművelet” keretében. A legtöbb hiányosságot az építő- és a feldolgozóiparban találták. Megéri német nyelvet és informatikát tanulni negyvenezer informatikusra lenne szüksége Németországnak egy friss felmérés szerint, amely 600 informatikai és 800 egyéb profilú vállalat igényeit összesíti. Kiemelten keresettek a magasan képzett szoftverfejlesztők. AHÍrsávota támogatja. A BUX-inde* 2007. december 12-én 26000 25800, pont/ /óra 15.30, a Ne*r York-i tőzsde nyitása 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2007.12.12. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás {%} Millió Ft Pannonplastl478 + 2,64 618 Richter 40900 + 2,24 4422 Synergon 1825 + 1,96 374 OTP 9093 + 1,37 19262 Egis 20210 + 0,55 for44?ét VESZTESEK Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Orco 22135-3,00 46 Danubius 8910-1,44 33 TVK 7300-0,68 33 Econet 209-0,48 98 Genesis 2399-0,33 31 A BUX-index az elmúlt napokban 27400 27000 26755 24 600 _____________________ po ny/12.04 12.05 12.06 12.07 12.10 12.11 /MP FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. december 12-én. €/Ft $/Ft €/$ l f i 251,21 171,76 1,46-0,54 Ft +0,63 Ft-lcent Alkotmánypróbán az ingatlanadó kifogás Az állampolgári jogok biztosa szerint aggályos az elfogadott szabályozás Az értékalapú ingatlan- adóztatás szabályainak megsemmisítését kérte Szabó Máté, az állampolgári jogok biztosa. A döntésre előreláthatólag hónapokat kell várni. Tóth Marcella szempontból aggályosnak a négyzetméterár alapján meghatározott építményadó, mert a valós érték bizonyítására nincs lehetőségük az adózóknak” - érvelt kérdésünkre Szabó Máté. Az ombudsman szerint alkotmányos követelmény, hogy ha becslés, illetve vélelem alapján állapítják meg az adó alapját, akkor az érintettnek legyen érdemi lehetősége az ellenbizonyításra. A biztos azt is kifogásolja, hogy az új szabályozás túlságosan nagy mozgásteret hagy az ön- kormányzatoknak a törvényben meghatározott értékhatárok között (lásd tábláznám kát). Szabó Máté mindezek miatt indítványozta az Alkotmánybíróságnál, hogy semmisítse meg az értékalapú ingatlanadóztatásra vonatkozó szabályokat. A törvénymódosítás lényege, hogy az önkormányzatok 2009. január elsejétől csak a számított érték alapján adóztathatják meg az ingatlanokat. Az építmények és a telkek értékét a törvényben meghatározott határok között állapíthatják meg az önkormányzatok, figyelembe véve a helyi sajátosságokat. Az új adónem mértéke lakóingatlannál legfeljebb 0,5, egyéb ingatlannál pedig 1,5 százalék lehet. Több adózási kérdés az alkotmánybírák előtt Az Alkotmánybírósághoz (AB) fordul Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az értékalapú ingatlanadóztatás miatt. Az ombudsman állampolgári panasz alapján vizsgálta meg a helyi adókról szóló törvény 2009. január elsejétől hatályba lépő, építmény-, illetve telekadóról szóló módosításait. „Azért tűnik alkotmányossági idén már nem várható döntés a vállalkozások négyszázalékos különadójáról, s a minimum-járulékalapról sem - mondta el érdeklődésünkre Sereg András, az Alkotmány- bíróság sajtófőnöke. A tavaly nyáron elfogadott Gyurcsánycsomagban szereplő adónemekkel szembeni kifogások már több mint egy éve hevernek a bírák asztalán. Az elvárt adózásra, illetve a házipénztáradóra vonatkozó eredeti elképzelések korábban fennakadtak az AB hálóján. Értékhatárok családi házra (ezer forint/négyzetméter) Megye Megyei jogú város Város Község Baranya 125-350 80-200 50-200 Bács-Kiskun 150-250 80-220 40-200 Békés 110-200 35-200 25-110 Heves 125-300 60-250 25-230 Jász-Nagykun-Szolnok 100-220 60-160 30-150 Komárom-Esztergom 100-220 100-260 25-200 Nógrád 100-200 80-180 25-150 Somogy 115-200 80-350 30-350 Tolna 120-200 80-200 25-150 FORRÁS: A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNY MELLÉKLETE HIRDETÉS Szeletelt 1700 ml 194 Ft/liter Leveszöldség Burgonya Soós Premio tészták* boglyas cérna, metélt, csiga 8 tojásos 200 g 995 Ft/kg .......... Tc hibo Exclusive kávé Bomba! ajándék bögrével* energiaital* ► 2x250 g - 2398 Ft/kg ► 250 ml í§j,í Jägermeister* 0,7 liter 3856 Ft/liter Unicum, Unicum Next díszdobozban* > 0,5 liter 3998Ft/liter Asti pezsgő ► édes * 1,5 liter 1266 Ft/liter Tomi Kristály mosópor + Vük kártya ajándék* 2-féle 6 kg 433 Ft/kg jr CSjSÍSS? <6i.-T-T.‘ Karácsonyi asztali dísz* 11 cm-es cserépben kb. 30 cm magas 99 900, Notebook Fujitsu Siemens LI1705* intel Celeron - M520 merevlemez: 80GB S-ATA memória: 1 x 512 MB DDR-II 533 MHz optikai meghajtó: DVD-Supermulti kijelző: 15,4” 1280 X 800, WXGA grafikus megjelenítő: VIA S3 Unichrome TmPro akkumulátor: 3 cellás '■línlerfészek: 3 x USB Karácsonyi Kaktusz* 9 cm-es vf£if Power fürdőszobai tisztító + Inox Spray* 750 ml + 500 ml Érvényes: 2007. december 13-16. között, a készlet erejéig, minden Penny Market üzletben, az ország 164 pontján. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. 'A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak.Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! jnr- rt. .m T Le kell selejtezni a tavaly gyártott számlatömböket Januártól már csak az adóhatóság által kiadott sorszámmal ellátott számlatömböket lehet használni. Ez a gyakorlatban azt jelenü, hogy a vállalkozásoknak december 31-ével valamennyi 200ó-ban vagy azt megelőzően gyártott s már megkezdett számlatömbjüket le kell zárniuk. A fel nem használt számlákat és nyugtákat pedig jövő év január 31-éig le kell selejtezni, utólag is ellenőrizhető módon. A lezárás és selejtezés csak a ■ Dokumentálni kell, ha a vállalkozások leselejtezik a számlatömböket nyomdai úton előállított szigorú számadású számlákra, nyugtákra vonatkozik. A szigorú számadási kötelezettség azt jelenti, hogy a bizonylattömbökről fajtánként külön-külön nyilvántartást kell készíteni, amelyben fel kell tüntetni a nyomtatvány jelét és számjelét, a beszerzéséről szóló számla számát és annak teljesítési idejét, a tömbök sorszámát, valamint a használatbavétel és a kiselejtezés idejét. ' A változás elsősorban a kisebb forgalmú, kevesebb számlát kiállító cégeknek okozhat problémát. Az átállásra egy év felkészülési idejük volt a vállalkozásoknak. A számlatömbök gyártóinak, illetve forgalmazóinak már korábban alkalmazkodniuk kellett az új szabályokhoz. A gyártók ugyanis már az idei év elejétől csak az APEH által kb adott sorszámmal ellátott számlákat állíthatták elő, a forgalmazók pedig a tavalyról megmaradt készleteket ez év június végéig értékesíthették. „Amint kiderült a változás, mindenki az új sorszámozású nyomtatványokat, kézpénzfizetési számlákat, illetve nyugtatömböket kereste, hiába lehet ez év végéig használni a 2006-ban gyártott bizonylatokat” - mondta el érdeklődésünkre Kővári István. A Magyar Nyomtatványgyártók és Forgalmazók Országos Szövetségének ügyvezető alelnöke szerint nem valószínű, hogy a szigorítás miatt kevesebb lesz az adócsalás. Hiába valódi a nyomtatvány, ha fiktív az adattartalma - jegyezte meg. ■ Tóth M.