Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-13 / 290. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2007. DECEMBER 13., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Kiskunhalas tarifák Többet ken fizetni januártól az ivóvíz- és szennyvízszolgáltatásért. A háztartásoknak 222 forintba kerül a víz köbmétere, a csatornadíj pedig 205 forint lesz köbméterenként. A közületek ezekért a szolgáltatásokért 274, illetve 297 forintot fizetnek majd. A kötelező kéményseprői közszolgáltatás díja évi 1362 forintra emelkedik kéményenként. (M. J.) Kiskunmajsa EURÓPA Luca napján tartja magyarországi nyitórendezvényét a Szent Erzsébet Euró- pa-folyamatról - amely egy valóban fenntartható Európát célzó nyitott békefolyamat - a Magyar Ököszociális Fórum. A kígyós-gár- gyáni egykori tanyasi iskolában ma 18 órakor kezdődő rendezvényen szó esik a „rendszerváltó szegénységről’', valamint arról is, hogy miként lehet megállítani a természeti-társadalmi környezet- romlást. (T. K.) Kunszentmiklós gyökerek Ma délután 6 órakor folytatódik a Szülőföldemen című beszélgetéssorozat a művelődési központ könyvtárában. Most Balogh Mihály, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum nyugalmazott főigazgatója beszéli el szent- miklósi gyökereit, életét, munkáját. A belépés díjtalan. (M. J.) Nagykőrös KÖZGYŰLÉS Egyebek közt ma határoz a városi képviselő-testület a jövő évi szennyvíz- és csatornadíjakról, valamint az ön- kormányzati intézményekben fizetendő új étkezési térítési díjakról. Szintén most tárgyal a testület a városi közszolgáltató leendő vezérigazgatójának személyéről isi A döntéshozatal délelőtt 9 órakor kezdődik a művelődési központban. (M. J.) • Dr. Garai István Levente országgyűlési képviselő (MSZP) ma reggel fél 8-tól Kömpöcön, fél 9-től Csólyospáloson, 10 órától pedig Kiskunmajsán, a polgármesteri hivatalban tart képviselői fogadóórát. • Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakciójának és a szövetség népszavazási kampányának vezetője pénteken délután 2 órakor Kiskunfélegyházára látogat. Megtekinti a városi kórházat, a Constantinum épülő tornacsarnokát. Érzéketlenek az érzékelők? Kiskunfélegyháza Tíz másodperc alatt három jármű juthat át Új okmányiroda nyílik a közlekedésfelügyelet helyi kirendeltségén Tíz másodperc alatt legfeljebb három autó jut át a zöldön, a többi vagy pirosba fut, vagy megvárja az újabb eresztést. Az M5-ÖS autópálya, valamint a Kiskunmajsa irányából érkező járműfolyamot első körben a Majsai úti három vasúti sorompó „fogja meg” Félegyháza nyugati határában. Alig egy kilométerrel odébb aztán a közúti jelzőlámpa teszi újfent próbára a járművezetők türelmét. Szász András Kiskunfélegyházán négy csomópont forgalmát irányítja jelzőlámpa. A központi két szemaforral nincs semmi gond. A forgalomnak megfelelően váltanak, elegendő időt hagyva az átkelésre járműnek, gyalogosnak. Nem úgy az 5-ös főút-Ha- lasi út kereszteződésében. Minden hajnalban, pontosan 5 óra 15 perckor a lámpák működtetését átveszi a számítógép. A forgalomirányító berendezés gyakorlatilag az úttestbe épített detektoros érzékelőktől kapott jelek alapján kellene üzemeljen, ám a lámpa nincs tekintettel se járműre, se emberre. Fásult közönnyel váltogatja színeit - ha indokolt, ha nem. Az M5-ÖS autópálya átadása óta észak-déliről kelet-nyugatira változott a Kiskunfélegyházán áthaladó tranzitforgalom fő iránya. Az 5- ös számú főút-Halasi út kereszteződésében felállított jelzőlámpák mégis az észak-déli irányba haladókat favorizálják. Saját méréseink szerint: míg az M5-ÖS autópályáról Csongrád, Szentes irányába vagy éppen a sztrádára igyekvő járművek mindössze tíz másodpercet kapnak az áthaladásra, addig az 5-ös főúton közlekedő, jóval A járművek nem gurulnak el az úgynevezett felállást csíkig. « > gyérebb forgalom résztvevőinek ötször ennyi idő áll a rendelkezésükre. Más útkereszteződésekben a gyalogosok goml)- nyomásra kapnak zöldet, az említett kereszteződésben ez is automatikusan történik függetlenül attól, hogy van-e gyalogos vagy nincs. Két hónapja megírtuk: a közlekedési lámpákat az Állami Közútkezelő Kht. megyei forgalomtechnikai és hálózatkezelési osztálya működteti és felügyeli. Újabb megkeresésünkre Iványi István, a kht. igazgatója ismét elmondta lapunknak, hogy az említett kereszteződés forgalmát az ország legkorszerűbb lámpái irányítják. Azt viszont ő is elisRosszul van programozva az automatika? A panaszosok többsége a probléma gyökerét a lámpákat működtető automatika rossz programozásában látja. Mivel a helyzet hónapok óta változatlan, sokan újabban inkább elkerülik az 5-ös főút-Halasi úti kereszteződést, amit kedden déltájban rendőrök is jó ideig figyeltek. merte, hogy bár a számítógép több programra képes, általában csak egyet alkalmaznak. Ez viszont meglehetősen rugalmatlan. Jókora késéssel, negyedóránként korrigálja az áteresztési idők hosszát. Többnyire akkor, amikor már egy újabb szituáció miatt, egy arra j szabott megoldást igényelne a forgalom. Márpedig a Majsai úti fénysorompók hármasánál minden órában jelentős jármű- j torlódás alakul ki. Iványi István szerint a probléma abból ered, hogy a járművek nem guruinak el az úgynevezett felállási csíkig. Emiatt a detektoros érzékelő „nem látja őket”, következésképp: nem is vált. Ilyen helyzetekkel ugyanis a legkorszerűbb forgalom- j irányító rendszer sem tud mit j kezdeni - állítja a szakember. { Saját helyszíni tapasztalataink, melyeket videófelvétel is megerősít: a jelzőlámpáknak teljesen mindegy, ki meddig I gurul. Tíz másodpercnyi időt j adnak a kelet-nyugati, ötvenet az észak-déli forgalomnak. Ha van jármű, ha nincs; ha van gyalogos, ha nincs. baja Elsősorban az autótulajdonosoknak jelent majd nagy segítséget, ha megnyílik az új okmányiroda. Az Ipartelepi úton, a közlekedési hatóság bajai kirendeltségén lenne a kihelyezett iroda. - Nem kellene feleslegesen ingázniuk a főtér és az Ipartelepi út között azoknak, akiknek cserélniük kell a forgalmi engedélyt. Az új iratot helyben megcsinálnák a hatóság telephelyén nyíló, kihelyezett okmányirodában. Ráadásul így csökkenne a zsúfoltság a belvárosi irodában - indokolta a tervezetet Révfy Zoltán polgármester. ■ Csökkenhet a zsúfoltság a belvárosi irodában is. Egyetértett a javaslattal a képviselő-testület, elfogadva a szán- déknyüatkozatot. Egyébként a tárgyi feltételek megvannak a polgármesteri hivatalban, ahonnan egy dolgozó kerülne át az új irodába. A szükséges egyeztetéseket követően Sas Gábor jegyző készít tájékoztatót a kivitelezés és a folyamatos működtetés várható költségeiről február végéig a városatyáknak. Megszavazták a képviselők a Bajai Digitális Téka létrehozását is. A könyvtárban nyílik meg kétmillió forintos beruházással. Szerepe a kulturális értékmegőrzés lesz, ebbe pedig pénzt kell fektetni - mondta a város polgármestere. ■ G. Zs. Ünnepi műsorral jubilál a bunyevác kulturális egyesület baja Harmincöt éve alakult meg a Bunjevacka zlatna grana (Bunyevác aranyág) Kulturális Egyesület. Az egykori Csitanica néptánc- és népzenei csoportja az évforduló alkalmából szombaton 18 órától ünnepi műsort ad a Magyarországi Németek ÁMK aulájában. Fellép az Orasje, a Cabar és a Bácska zenekar a tamburásokkal, a bajai Gemenc, a csikériai Rokoko, a zombori Ravangrad táncegyüttes, valamint az Alsóvárosi és a Szentistváni ÁMK hagyomány- őrző diákcsoportja. ■ K. L. HIRDETÉS O 3 Új Renault Laguna, 3 év vagy 150 000 km garanciával ^■9 Ismerje meg Ön is az ÚJ Lagúnát márkakereskedésünkben: FORMONT AUTÓ Kft. 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. Tel.: 76/503-700 RENAULT Pénz állt a (kór) házakhoz egészségügy A hatékonyabb gazdálkodást ösztönzik Az egészségügyi tárca országosan 5 milliárd forint kiegészítő díjazást biztosít az egészségügyi intézményeknek. Az összegből a hatékonyabb gazdálkodásukért ténylegesen tevők, illetve a súlyponti intézmények kaptak. Ezzel próbálják ösztönözni a kórházakat, rendelőintézeteket a jobb gazdálkodásra, és támogatják a jó minőségű kórházakat. Bács- , Kiskunban a legtöbb pénzt a várakozásoknak megfelelően a kecskeméti megyei kórház kapta, közel 105 millió forintot. Táblázatainkban a a kiegészítő díjazásban részesülő megyei intézményeket és az összegeket ismertetjük. ■ M. Gy. Kiegészítő díjazás fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatóknak (E Ft) Baja, VKh. Ri. 28276,3 Kecskemét, BKM Önkorm. Kórháza 104 918,7 Kalocsa, VKh. Ri. 18 048,0 Kiskunfélegyh. Vkh. Ri. Gyf. Re. Kp. 7 925,2 Kiskunhalas,Semmelweis Kh. Kht. 35 645,7