Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-10 / 287. szám
9 2007. DECEMBER 10.. HÉTFŐ INTERJÚ Szávay Agnes: egyre közelebb a csúcs tenisz Príma volt a fiatal teniszezőnő idei éve, csaknem 200 helyet lépett előre a világranglistán Múlt héten első alkalommal adták át az ifjú tehetségeknek járó Junior Prima-díjakat. A kitüntetettek között van Szávay Ágnes is. Az alig 19 éves teniszező kirobbanó formát mutatva egy év alatt a világranglista 210. helyéről a 19. helyére ugrott. Sebestyén István- Akik közelről ismernek, azt mondják, a legnagyobb eredményed az, hogy ugyanolyan szerény maradtál, mint amilyen kislányként voltál. Te hogyan éled meg a sikert? Van áld rád szól, ha esetleg „elszaladna a ló”?- Amikor kezdtem sikeres lenni, de még távolról sem voltam annyira eredményes, mint most, közeli hozzátartozóimnak mindig mondogattam, hogy csapjanak agyon, ha nagyképű leszek és elszállok. Vagy ha nem is csapnak agyon, legalább figyelmeztessenek. Eddig még nem jött ilyen visszajelzés. Valóban próbálok arra figyelni, hogy kedves legyek az emberekkel, ugyanúgy figyeljek másokra mint ahogy azelőtt. Hogy még félreértésből se mondhassa senki, „hú, de bunkó lett!”. Mert, ugye, ilyenkor könnyen kiforgatják az ember szavait, viselkedését. Egyébként jólesik, hogy az emberek megismernek, megállítanak - és nem csak itthon. Japánban például a szállodában keresett fel apukájával egy leukémiás kislány," aki valami emléket szeretett volna kapni. A cipőmért és az ütőmért cserébe egy macit kaptam tőle. A földi létben ez lehetett a kislány utolsó öröme: néhány hét múlva kaptuk a hírt, hogy - sajnos - a szervezete nem bírta tovább a kórral szembeni küzdelmet. Életem legcsodálatosabb és legmegrázóbb élménye volt. A közelmúltban Soltvadkerten megrendezett „közönségtalálkozó” után a Frittmann testvérek borászatában látták vendégül a város híres szülöttét.- Idén nagyot ugrottál előre a világranglistán, köszönhetően a palermói és pekingi győzelmednek, illetve a US Openen elért eredményednek. Mi áll a kiugrás hátterében?- Érdekes, hogy a US Open után is azt kérdezte az összes újságíró, hogy mi a titkom, mit csinálok másképpen, mint addig, van-e új edzésformám. Közben pedig semmi ilyesmiről nincs szó: ugyanúgy edzek mint korábban, ugyanott alszom, ugyanazt eszem, minden ugyanaz. Egyszerűen csak ösz- szeállt végre a játékom, meglett az eredménye annak, hogy hatéves korom óta gürizek. Úgy vagyok vele, hogy előbb-utóbb mindig jönnek az eredmények, ha hiszünk valamiben, és keményen küzdünk érte. Nagyon vártam már ezeket az eredményeket. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, de valahogy számítottam rá. Tavaly az immunbetegségem miatt nem tudtam igazán teljesíteni. De azt mondom, az az időszak is hasznos volt, mert azóta egészen máshogy látom a világot: élvezem, hogy nem fáj semmim, van energiám, és hogy ez milyen jó, mennyire nagy érték. Az is kiderült eközben, hogy ki az igazi barát, aki tényleg mellettem áll, és ki az, aki nem. Az év elejére aztán kipihentem magam, fizikálisán is felkészültem a versenyekre.- Azt mondják: nagy erényed, hogy fejben is erős vagy. Miből táplálkozik ez az erőd?- Nem tudom. Valaki akkor lehet erős, ha a körülményei tisztázottak: mögöttem szerencsére egy nagyon jó csapat áll. Ugyanakkor Pekingben például- bár ezt szinte senki sem tudja- teljesen fel volt borulva az életem, mégis a legjobbat tudtam kihozni magamból. Ez egy adottság, amit lehet fejleszteni, de csak bizonyos mértékben.- Amikor Pekingben a világ- ranglista harmadik helyén álló Jankovicsnak meccslabdája volt veled szemben, és te 5-1- ről fordítottál, mégis mire gondoltál, mi járt a fejedben?- Nem gondoltam arra, hogy elveszíthetem a mérkőzést, de arra sem, hogy nyerni fogok - egyszerűen csak szerezni akartam még egy pontot, aztán még egyet. A fordulópont szerintem 5-3-nál, illetve 5-4-nél volt: akkor Jelena két nagyszerű gémet hozott, én viszont még egy lapáttal rátettem és szuperül játszottam. De az ember még ilyen helyzetben sem lehet biztos abban, hogy nyerni fog, hiszen egy döntő szettben is bármi megeshet, mégiscsak a világ a harmadik legjobbjával teniszezik, ő is tud játszani, össze tudja kapni magát. Végül aztán meglett a győzelem.- Ki a példaképed?- A férfiaknál Federer. Fejben ő a világ legerősebb játékosa. A nőknél Henin.- Mindketten a világ legjobbjai. Mit gondolsz, mikor fogod tudni legyőzni Henint?- Ha majd összekerülök vele. Nagyon várom már, szeretnék ellene játszani.- Ha jól tudom, a célod a 16 közé kerülés. Jövőre összejöhet?- A 16 közé kerülés a kiemelések miatt is fontos lenne, de „Rengeteget fogunk még hallani róla" ági nemcsak a Junior Príma-díjat nyerte el - kilencedmagával együtt -, hanem a kitüntetés közönségdíjasa is ő lett a sport kategóriában. A díjért 14 sportoló „szállt harcba”, akik összesen 7491 érvényes internetes szavazatot gyűjtöttek össze. Ági a vok- sok több mint 25 százalékát begyűjtve bizonyult a legjobbnak. Nemcsak a közönség, hanem a szakma is elismerően szól az ifjú tehetségről A Pekingben legyőzött Jelena Jankovics (aki jelenleg a világranglista harmadik helyét foglalja el) a mérkőzés után így nyilatkozott Szávay Ágiról: „Hihetetlen ütemben fejlődik, elképesztő sebességgel halad felfelé a világranglistán. Még nagyon fiatal, és hatalmas a lehetőség benne. Rengeteget fogunk még hallani róla!” hogy ez mikor jön össze, arra az idő fog választ adni. Megteszem, amit kell: edzek, lelkiismeretesen készülök, próbálom minden helyzetből a maximumot kihozni. Aztán meglátjuk.- Mi lesz a közeljövő programja?- A lábsérülésem után nemrégiben kezdtem el a kondi mellett a teniszedzéseket is, úgyhogy egyre sűrűbb a programom. Aznap, amikor ez az írás megjelenik, kétszettes bemutatómérkőzést játszom Budapesten Ivanoviccsal; ő most a világ- ranglista 4. helyezettje. Karácsonykor rövid családi ünneplés után utazom Ausztráliába, ahol két előverseny után következik az Ausztrál Open. Úgyhogy a születésnapomat és a szilvesztert is szállodában fogom ünnepelni. Gondoskodunk az Ön jövőjéről! Kecskeméttől 40 percre az MO-ás közelében található partnercégünk I számára azonnali kezdéssel keresünk RAKTÁROS és ! TARGONCÁS I munkakörbe hosszú távú munka- I végzésre munkatársakat. Jó kereseti ; lehetőséggel, útiköltség téritéssel. Elvárás: I - targoncavezetői engedély és/vagy gyakorlat, i - raktározásban szerzett szakmai tapasztalat. Jelentkezés: Manpower Kft., i Kecskemét, Nagykőrösi u. 30. í Tél.: 06.-30/419-7844, ill. 06-76-504-145 I www.manpower.hu I What do you do? Manpower' Válassza a Santander Consumer Finance Zrt.-t, mint pénzügyi segítőtársat! v" Gyors hitelbírálat mellett egyszerűen igényelhető. ✓ Vállalkozók és nyugdíjasok is igénybe vehetik. s/ Bankszámlára érkező munkabérről munkáltatói igazolás ne.nl szükséges. Santander Consumer Finance Zrt., a Santander Bankcsoport Tagja Kecskemét, Kápolna u. 2. T.: 76/507-892,76/507-893 www.santander.hQ A tájékoztató nem minősül nyilvános ajánlatiételaek. A részieteket a mindenkor aktuális Hirdetmény tartalmazza. Santander CONSUMER FINANCf KISKUNHALASON Nagy Sz. István u. 1. Tel: 77/422-590. Tel/fax:77/427-700 E-mail: halasthermal@emitelnet.hu www.halasthermal.hu Várjuk felüdülni vágyó kedves vendégeinket csipke gyógyvízzel, kellemes környezettel. Téli bejáró üzemel! Nyitva tartás hétfőtől vasárnapig 7.00-19.30 óráig. Péntek-szombat 22.30-ig éjszakai fürdőzés! Várjuk a Petőfi Népe olvasóit is! .Strand és Termálfürdő SCAMPING HIRDETÉS Jansik Autóház Kft. 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. km, Tel.: 76/498-555, Fax: 76/498-554 e-mail: gbehan@jansik.hu, wwww.jansik.hu A KfPEN LÁTHATÓ AUTÓ EXTRA FELSZERELTSÉGET TARTALMAZ FOGYASZTÁS: 6.2-8.7L/100 KM VECYES FOGYASZTÁS. KÁÍOSANYAGKIBOCSÁTÁS (CO,|í 165-208 G/KM