Petőfi Népe, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-08 / 260. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. NOVEMBER 8., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Lehetséges, hogy szabadon engedik a gyilkossággal vádolt férfit? ► Folytatás az 1. oldalról. Ráadásul a lány pólóján csak az áldozat vére volt, a vádlott DNS-ét viszont nem lelték. A fiú farmernadrágján sem találtak olyan szennyeződést, ami az áldozattól származott volna. Ilyen előzmények után az ügyésznő a tegnapi perbeszédében már azt mondta: nem kizárt, hogy lehettek D. S.-nek segítői, ám ő végzett a lánnyal. A fiatalember ügyvédje ezzel szemben állítja: csak az erőszak hatására született beismerő vallomás szól védence ellen. A vádlott az utolsó szó jogán pedig megismételte, hogy félrevezette a rendőröket, akadályozta a munkájukat, de soha nem ártott volna a barátnőjének ítéletet holnap fél tízkor hirdet a kétségkívül ellentmondásos ügyben Fodor Endre. A maffiaügyben jeleskedő bíró nehéz döntés előtt áll. Ha ugyanis elfogadja a beismerő vallomásokat, akkor vélhetően elítéli D. S.-t, ha viszont úgy látja, hogy kevés, illetve nincs tárgyi bizonyíték, akkor felmentő ítéletet kell hoznia. A döntést a Petőfi Népe szombati számában közöljük. Azt remélik: így több sanszuk van a norvég alapnál Kalocsa Együtt pályázik a város és az érsekség. Az úgynevezett norvég alapból szeretnének pénzt nyerni az Érsekkert és a főszékesegyház felújítási terveinek valóra váltásához. Összefésülték az érseki hivatal és az ön- kormányzat elképzeléseit, így 2,8 millió eurós projektet nyújtanak be. Ennek tizenöt százalékát vállalnák önerőként a felek. Nem hivatalos forrásokból származó információk szerint mintegy tízszeres a túljelentkezés az alapnál. A kalocsai képviselő-testület júniusban döntött a pályázat benyújtásáról, és a főszékesegyházi rekonstrukció első ütemének bevonásától azt remélik, hogy javul a városi tervek esélye. Ezekben egyébként jelentős tétel a szabadtéri színház kialakítása, valamint a főszékesegyház főhomlokzatának stabilizálása, felújítása és fűtésének korszerűsítése. ■ K. T. Hull az elsárgult levél... gereblyére! Ingyen zsákot kapnak idén a bajaiak a városházán November van, az avarégetés hónapja, ám azoknak a családoknak, melyek gázzal vagy távhővel fűtenek, s nem szívesen tüzelnek a (lebetonozott) udvarban, meggyűlik a bajuk a házuk elé sűrűn hulló levelekkel. Amennyiben a kukáját rakja tele valaki a levetett lombbal, elveszi a helyet az egyéb hulladéktól. Lehet emblémás zsákot venni a kommunális szolgáltatótól, ám az a jellemző, hogy emiatt nem szívesen verik magukat plusz költségbe az emberek. Saját zacskóba meg hiába szedik össze a faleveleket, azt nem szállítják el a kukások. Idén Baján új megoldást kínál az önkormányzat. Derekas László lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a házak előtti közterületre hullott falevelek összegyűjtéséhez ingyen adnak zsákot minden jelentkezőnek.- Az emblémás, átlátszó zsákokat a polgármesteri hivatalban lehet átvenni, a városüzemeltetési osztályon. Miután megszedték lombhulladékkal, a hagyományos kuka mellé tehetik ki az emberek. A Felső- Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. az ürítési napokon ezeket is elszállítja. Ugyanakkor fontos, hogy más típusú hulladék ne kerüljön ezekbe a zsákokba - nyilatkozta az osztályvezető. ■ Géczy Szép a szemnek, balzsam a léleknek az avarban sétálni-gázolni, ám a hétköznapokban macera is van vele. Azt már tudjuk, kik a legesélyesebbek területi príma-díj Mától ismét várják a papír- és elektronikus szavazatokat Nyilvánosságra hozták tegnap a Bács-Kiskun megyei, területi Prima-díjak tíz legesélyesebb jelöltjének nevét. A tíz kategória legjobbjai: magyar irodalom: Buda Ferenc MAGYAR SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZET: Sirkó László MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZET: Bah- get Iskander MAGYAR TUDOMÁNY: dr. BozÓky Géza MAGYAR OKTATÁS ÉS KÖZNEVELÉS: Magyar Lajosné MAGYAR ÉPÍTÉSZET ÉS ÉPÍTŐMŰVÉSZET: Vass-Eysen Ervin MAGYAR NÉPMŰVÉSZET ÉS KÖZMŰVELŐDÉS: Mónus Ferencné MAGYAR ZENEMŰVÉSZET: PetŐné Kővári Andrea magyar sport: Szávay Ágnes junior príma: Kiskunfélegyházi Mazsorett Együttes A kecskeméti Géniusz Étteremben megrendezett sajtótájékoztatón Vérségi János, a megyei díjat létrehozó Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei elnöke elmondta: a tíz jelölt közül kerül majd ki a három fődíjas és a közönségdíjnyertes. Mától november 25-ig várják a szavazatokat. Voksolni lehet az újságokból kivágott szavazólapon, amit egyrészt el lehet küldeni postán a VOSZ-iroda címére (6000 Kecskemét, Csányi J. krt. 12.11/201.) De a szavazólap személyesen is leadható az irodaház bejáratánál lévő gyűjtőládában vagy kitölthető - névvel, címmel - a megyei könyvtárban. Ezen kívül voksolni lehet a www.kecskemetilapok.hu és a www.kecskemet.hu honlapon vagy szintén névvel és címmel ellátott elektronikus levélben, amit a voszbkm@gmail.com-ra kell küldeni. A díjazottak személyét csak a november 29-én megrendezendő gálán hozzák nyilvánosságra az Erdei Ferenc Kulturáüs és Konferenciaközpontban, ahova az összes jelöltet meghívták. A három fődíjas egy-egymillió forintot kap a megye vállalkozóinak felajánlásábóLA legjobbak jövőre automatikusan bekerülnek az országos Prima Pri- missima jelöltjei közé. Mint kiderült, a területi Prima-díj már eddig is nagy érdeklődést váltott ki. Az elmúlt két hónapban csaknem 46 ezer szavazat érkezett a harminc jelöltre. A szervezők egyébként további felajánlásokat is szívesen vennének a Bács-Kiskun megyei VOSZ számlájára: 1 1600006-00000000- 22306452. ■ T. V. 3 i : • • Üres vonat ne járjon! állok A sorompónál, s nézem, hogyan kúszik el az utasok nélküli vonat. Többnyire ez a kép villan fel bennem, amikor a vasutas- sztrájk kerül szóba. Pedig rendszerint együtt tudok érezni a sztrájkolókkal, ha a bérükért vagy a jobb munkakörülményekért állnak le. Az üresen kongó vonat forgalmistája viszont feleslegesen emelgeti a tányért, s a kalauza sem dolgozik meg a fizetéséért. NEM TÁMOGATOM, hogy közpénzből tartsuk fenn a járatukat. Mint ahogyan nem támogatom azt sem, hogy a vasutasok határozzanak a közlekedési koncepcióról. Ez a politikusok dolga, majd számot adnak a választóiknak a döntésükről. Ha a településeket igazán hátrányosan érinti a szárnyvonalak megszüntetése, a polgárok majd tüntetnek a maguk érdekeiért. Hagyjuk meg nekik, hogy kiharcolják a szárnyvonal megmentését, ha tényleg szükségük van rá! AZT SEM HELYESLEM, hogy közlekedési államtitkár tárgyal a szakszervezetekkel. Van a MÁV-nak jól fizetett elnöke, vállalja magára ő az ütközést! Legalább szólaljon meg, vagy - ha nem ért egyet a szárnyvonalak felesleges voltával - kérje a felmentését! Tegyen már egyszer végre mindenki úgy, mintha értené, hogy mi az ő dolga! • Zsigó Róbert (Fidesz), Baja és térsége országgyűlési képviselője fogadóórát tart ma 14- től 15 óráig Baján, a választó- kerületi irodában (Vörösmarty utca 14.). • Karsai Péter (MDF), országgyűlési képviselő holnap 15 órától fogadóórát tart a párt jánoshalmi irodájában (Dózsa György utca 77.) MEGÚJULTUNK! Meg többes egyébö. w^aonHu A DUMA-TISZA KÖZE HIRDETÉS Megérkezett az új Grande Punto a különlegesen nyomatékos és gyors 1.4-es T-Jet turbó benzinmotorral. A 120 LE-s teljesítmény mellett a nyomaték 206 Nm, a végsebesség közel 200 km/óra, a gyorsulás 0-ról 100 km/h-s sebességre 8,9 másodperc, a fogyasztás pedig vegyes használatban csupán 6,6-6,7 liter. Turbózza fel Ön is az életét! GRANDE PUNTO MÁR 2.200.000 FT-TÓL V(,ST www.fiat.hu * Az 1.2, 8V, 65 LE-s modell akciós ára. Az akció 2007. október 1-jétől a készlet erejéig érvényes. Jansik Autóház Kft. 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. km, Tel.: 76/498-555, Fax: 76/498-554 e-mail: gbehan@jansik.hu, wwww.jansik.hu