Petőfi Népe, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-26 / 275. szám
20 2007. NOVEMBER 26., HÉTFŐ LXII. ÉVFOLYAM, 275. SZÁM MOZAIK Tomiszlav Szivics kecskeméti edzőt lygp Debrecen labdarúgócsapata csábítja. k , géMNiMMM = ., E D V I N MARTON latig egy Jhéttel az esküvő után már el is hagyta feleségét. A Best magazin szerint hegedűvirtuóz hat évig élt boldog párkapcsolatban kedvesével, mielőtt úgy döntöttek: törvényesítik az együttélést, azaz összeházasodnak. Ám az esküvő után alig egy héttel véget is ért lángoló szerelmük, ugyanis Edvin rajtakapta Orsit, amint az esküvői tanújával csókolózik. Pedig korábban szerelmük annyira erős volt, hogy még azt is kibírta, mikor Edvin két évig kint élt New Yorkban. A világhírű hegedűművész az idő alatt Magyarország és Amerika között ingázott, hogy legalább rövid időre, de lássa kedvesét. A nagy szerelemnek azonban a közelmúltban csúnya vége lett. Amikor ugyanis hat év után úgy határoztak, összeházasodnak, Edvin az egyik legjobb barátját kérte fel tanúnak. Ma már ő is tudja, rossz döntés volt, ugyanis egy héttel a kézfogó után rajtakapta, amint újdonsült arájával csókolózik a korábban jó barátnak vélt tanú. «MW H .....jftSKmfc t - | ..... Te ngertánc Helyi táncművészek is felléptek az ötödik művészeti fesztiválon, amit Báli szigetén, Sanur városában rendeztek a múlt héten. A több napon át tartó rendezvénnyel a turizmus fellendítése és a sziget népszerűsítése volt a szervezők célja az amúgy is sűrűn látogatott óceáni turistaparadicsomban. Egymillió dolláros képet lomtalanított mázli A napokban bocsátotta árverésre a Sotheby’s New York-i aukciósház azt a hányatott sorsú Tamayo-képet, amit először elloptak, majd szemétként kitettek az utcára. A mexikói festő, Rufino Tamayo Három alak című, 1970- ben készült képe 2003-ban egymillió dollárt ért. Ezt feltehetőleg nem tudta az, aki a festményt egy lomtalanításon kitette az utcára, de még Elizabeth Gibson sem, pedig ő mentette meg a képet az eltűnéstől azzal, hogy kivette két szemetes közül. Egy kis kutatómunka árán rátalált a kép tulajdonosaira, akiktől 1987-ben ellopták a festményt, illetve a Sotheby's-re, ahol August Uribe szakértő a lopás óta kerestette a művet. A becsületes megtaláló nem járt rosszul: 15 ezer dollárt kapott a tulajdonosoktól a festmény visszaszolgáltatásáért, illetve az árverés bevételéből is kap részesedést. ■ Sáli l! Szaloncukor lédig (6 kg/karton) 563 Ft/kg töl Szaloncukor 400 gr/csomag 275 Ft/csomagtól Szaloncukor díszdobozos (700 gr/db) 587 Ft/csomagtól izeink: rumos, marcipános, karamellás, cherry, kókuszos, zselés, gumicukor Kecskemét, Bethlen krt. 13. Nyitva tartás: hétfő-péntek: 7-16 óráig Tel.: 76/411-028, 30/639-73-39 , IDÉZHETŐ IDEZETEK „Vannak ellenségeid? Jó. Ez azt jelenti, hogy valamikor valamit felépítettél már az életedben.” (Winston Churchill) * * * „A kreativitás titka az, hogy ügyesen titkold el a forrásaidat.” (Albert Einstein) MÉG TÖBB IDÉZETET TALÁL A WWW.BAON.HU-N. Tűzpiros. Indulj rá! CwoNCM’úXi&.at* Ha most vásárol Opel Corsát készletről, ajándék téligumikra és számos további meglepetésre számíthat! Fogyasztás (kombinált): 4,6-6,91/100 km, C02-kibocsátás: 124-166 g/km. *5 csillagos minősítés a felnőtt utasvédelem terén, 6 légzsákkal felszerelt modellek esetén. A képen látható autó illusztráció. Az ajánlat 2007. október 22. és 2007. november 30. között érvényes. Az Ön Opei-partnere: Opel Tormási 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 100., Tel.: (76) 502-900 6000 Kecskemét, Jász utca 24., Tel.: (76) 500-240 info@tormasi.hu, www.tormasi.hu ZONGORAHANGOLÓ- Jó napot, asszonyom! A zongorahangoló vagyok.- És? Ki hívta magát?- A szomszédok! * * * FÜGGÖNY A skót feleség mondja a férjének:- Vennünk kellene egy függönyt az ablakra, mert a szomszéd mindig kukucskál, ha a lányunk vetkőzik.- Tudod mit? Inkább te vetkőzzél az ablak előtt, és akkor majd ő vesz függönyt az ablakára! HA NAGY LESZEL Tanító néni az iskolában:- Marika, mit fogsz csinálni, ha olyan nagy leszel, mint én?- Fogyókúrázni! * * * ARKHIMÉDÉSZ- Pistike, most Arkhimédész törvényéről foglak kérdezni - szólítja fel a kis Pistát a tanár. - Mi történik, ha beülsz egy vízzel teli kádba?- Megszólal a telefon. * * * SZELÍDÍTÉS Az amatőr horgászt megkérdik, fogott-e már életében valamit. így felel:- Még nem, de ennek a tónak az összes halát úgy megszelídítettem már, hogy mind a horgomról eszik. print NYOMDA Kecskemét, 2000 Végvár u. 71. uiiiAíiiimK NYILAS (XI.23-XII.21.). A szokottnál kicsit idegesebb lehet, mert csodabogár barátja szokatlan szívességet kér Öntől. Kihúzza őt a csávából. BAK (XII. 22-1.20.). Megfontolt, okos döntéseket hoz anyagi ügyekben. Munkája gyümölcse beérett, megkapja azokat a pénzeket, amikért már megdolgozott. VÍZÖNTŐ (I.21-II. 20.). Régóta ké- szítget egy nagyszabású tervet a háttérben, és most lehetősége nyílik rá, hogy belevágjon annak megvalósításába. Kedvese izgalmas hírekről számol be. HALAK (II. 21—III. 20.). Üzleti kapcsolatainak köszönhetően szép eredményeket ér el, komoly haszonra számíthat. Ötleteit tekintve maradjon a realitás talaján. KOS (lll.21-IV.20.). Rendkívül fontos döntéseket kell meghoznia a mai napon. Alaposan gondolja át a dolgokat, ügyeljen a részletekre, de merjen kockáztatni! BIKA (IV. 21—V. 20.). Jól érzi magát, csodálatosan telik napja mindaddig, amíg egy rossz üzleti hír hatására izgalomba jön. Egy különleges befektetési lehetőség megragadja a fantáziáját. IKREK (V. 21—VI. 21.). A társasági élet megpezsdül Ön körül. Sok új ismeretséget köthet, csak arra vigyázzon, hogy nagylelkűségét ki ne használják! RÁK (VI.22-VII.22.). Beruházást fontolgat vagy munkahelyet keres. Belső megérzései megóvhatják a túl nagy kockázattól. Most azon a ponton kell maradnia, ahol eddig volt. OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.). Valaki nagyon elszánta magát, hogy Önt végleges nyilatkozatra bírja. A Szaturnusz viszont az Ön jegyében lakozik, s növeli a bizonytalanságát és lassítja a döntést. SZŰZ (VIII.24-IX.23.). Otthoni változásokra számíthat, amelyek családját és mindennapi teendőit érintik. Ki kellene mozdulnia a napi rutinból! MÉRLEG (IX. 24—X. 23.). Váratlan fejlemények bonyolítják munkáját vagy befolyásolják egészségét. Túl engedékeny magával szemben. Ellenálló képessége sohasem volt túlzottan erős a kísértések iránt. SKORPIÓ (X.24-XI. 22.). Egyik ismerőse őszintén kedveli Ónt Megtörténhet az, amire nem számított, hogy a kölcsönös rokon- szenvből egyszeriben perzselő szerelmi kapcsolat lesz. BTTflE* ötös LOTTÓ Nyerőszámok: 4 • 21 • 26 • 71 • 83 Ezen a héten sem volt telitalálat, így a 48. játékhéten már 1 milliárd 434 millió forint a fődíj. A négyesekre 827 ezer 617, a hármasokra 12 ezer 364 forintot fizet a Szerencse- játék Zrt., míg a kettesek 938 forintot érnek. JOKER: 5 • 1 • 7 • 2 • 2 • 3 ÜJH hatos lottó Nyerőszámok: 10 • 17 • 22 • 26 • 28 • 30 A jövő héten „mindössze” 70 millió forintot ér a hat találat. Ugyanis a hétvégén egy szerencsés nyertes eltalálta a számokat, így 882 millió 2 ezer 799 forinttal lett gazdagabb! Az ötta- lálatos szelvények 286 ezer 812, a négyesek 5 ezer 356, a hármasok pedig 1 ezer 118 forintot érnek. INyiuvszaro^Kereskedelem Nyílászárók gyártása - forgalmazása, felméréstől - beépítésigJj Német 3 légkamrás protil u-1,4 W/mJ4HŐSZIGETELT üveggel, "Ni J Us; 60x60 Bukó ablak 14.»3VFt SS ”** »0x150 Nyíló-bukó ablak 293215^' 150x150 Nyíló-bukó ablak 42.7 VIHAROS SZÉL, ÉSZAKKELETEN HAVAZÁS i EMS KunszentrWklós 4 °C *** 3 °C Kecskemét ' 3 °C KisjgÉs * ® ®-■ Kiskunfelegytia.m Kalocsa __ ‘ 4 °C ,,. Kisküntfilas 2 °C Baja--«Bácsalmás 5°C Készíttette: zones 2*C 2 °C reggeli hőmérséklet + déli felhőzet Bacs-Kiskun megyében ma és holnap gyakran viharos nyugati, északnyugati szél fúj. Erősen lehűl az idő. Általában napos idő lesz, de átmeneti felhösebb időszakok is lesznek. A felettünk néha átvonuló felhőzetből futó hózáporok is előfordulhatnak. A jellemző hőmérséklet kora délutánra északon 5 fok köré emelkedik, kedd reggelre 0 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: szerdától jövő szombatig változóan felhős, hideg, számottevő csapadék nélküli időre van kilátás. Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a viharos, északnyugati széllökésekre a közutakon külön figyelmet kell fordítani. Különösen a szélre merőleges utakon és a dombos, vagy fasorok mellett vezető útszakaszokon okoz a szél jelentős balesetveszélyt! Északkeleten jelentős havazás is lehet! Az előrejelzés bizonytalansága:„KICSr. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobíle-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). Vízhőmérséklet Duna 5-6 =C Tisza 3-5 X Balaton 5 °C Velencei-tó re Fertő 4 °C Tisza-tó 4°C Tengerek Antalya 21 °C Bibione 14 °C Cote d’Azur 15 X