Petőfi Népe, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-26 / 275. szám

8 HIESAV Hangposta MMS-ben először a Pannontól A pannon hazánkban elő­ször Hangposta MMS néven új szolgáltatást vezet be, mely a beérkezett üzenete­ket automatikusan a mobil- telefonra továbbítja MMS- ben. így a hangüzenetek a hangpostafiók (170-es szám) felhívása nélkül meghallgathatók. A szolgál­tatás havi díja bruttó 390 forint, megrendelhető az in­gyenesen hívható 1220-as számon. Kötelező biztosítás a vasúton is Jövő Év közepétől minden vasúti tevékenységet folyta­tó cégnek kötelező biztosí­tást kell kötnie, vagy bank- garanciával kell rendelkez­nie az általa okozott károk megfizetésére. Ez a Magyar Államvasutak esetében - ha általános vasúti baleset kö­vetkezik be - a számítások szerint 700-800 millió fo­rint összeghatárig szóló fe­lelősségbiztosítást jelent. Folyamatosan nő az álláskeresők száma AZ idén eddig minden hó­napban tízszázalékos többle­tet mutatott a regisztrált ál­láskeresők száma az egy év­vel azelőttihez képest. A Foglalkoztatási és Szociá­lis Hivatal szakemberei az­zal magyarázzák, hogy a ko­rábbiaknál többen jelentkez­nek a regisztrációba az inak­tívak közül, illetve a korábbi uniós programokban keve­sebb álláskereső vesz részt. Szállítanának gázt Európába a türkmének ha nemzetközi együttműkö­désben létre tud jönni egy olyan gázszállítási útvonal, amellyel át lehet venni a türkmén parton a gázt, Türkmenisztán kész gázt szállítani Európába - mond­ta Kóka János gazdasági mi­niszter azt követően, hogy találkozott Gurbanguli Berdimuhammedowal, Türkmenisztán elnökével szombaton Ashgabadban. Kóka a türkméneknél tárgyalt Kiválasztották a legjobb újborokat Tíz bor érdemelte ki az aranyérmet az Év Legjobb Újbora címre, amelyre egy híján kétszáz bort neveztek idén a pincészetek. A buda­pesti újborfesztiválon a leg­jobb fehér újbornak a Csor­dás-Fodor Borház Olaszriz- lingjét, a legjobb vörös­bornak a Molnár Kft. Kék­frankosát választotta a zsűri. GAZDASÁG 2007. NOVEMBER 26., HÉTFŐ Jön a fordított áfafizetés építőipar A kormány szerint az adócsalást mérsékli a módosítás Töredék áron lehet ingatlanhoz jutni az APEH induló árverésein A fővállalkozóktól az alvállalkozókig, az építés egész láncolatában kötelező lesz januártól, hogy az áfát nem az eladó, hanem a vevő fizeti be Január elsejétől bizonyos értékesítéseknél és szol­gáltatásoknál a fordított áfafizetést kell alkalmaz­niuk a cégeknek. Ennél a módszernél az adót nem az eladó, hanem a vevő fi­zeti be a költségvetésbe. Tóth Marcella Januártól kibővítik a fordított áfafizetés körét egyes ingatla­nokhoz kapcsolódó szolgáltatá­soknál és értékesítéseknél. Ed­dig csak a hulladékkereskede­lemben létezett ez a módszer, ta­valy januártól. A jövő év elejétől azonban már egyes esetekben az építőipari cégeknél is kötelező lesz a fordított áfázást alkalmaz­ni. Mégpedig az egész láncolat­ban, a fővállalkozótól az alvállal­kozóig, a nemrégiben elfogadott áfatörvényben felsorolt esetek­ben (lásd keretes írásunkat). A fordított áfafizetés alatt a je­lenlegi gyakorlat ellenkezőjét kell érteni. Normál esetben ugyanis az eladó áfás számlát ál­lít ki a vevőjének. Utóbbi pedig az áfás összeget fizeti meg. Az el­adó a beszedett áfát átutalja az adóhatóságnak. Előfordul azon­ban, hogy egyes eladók, á; falá­ban a fiktív adóalanyok, vissza­élnek ezzel, és nem fizetik be a befolyt áfát. A vevő a bizonylat birtokában visszaigényli a for­galmi adót, vagyis olyan össze­get kér és kap vissza a költség- vetésből, amit előzőleg senki sem fizetett meg. A fordított áfafizetési kötele­zettség kibővítésének éppen az a célja, hogy hatékonyabb legyen az áfacsalások elleni fellépés - mondták el kérdésünkre a Pénz­ügyminisztériumnál. A rend­szerrel a visszaélések száma csökken, mert az eladó nem tud eltűnni az áfával, hiszen nem is kapja azt meg. A gyakorlatban a fordított adózás ugyanis úgy mű­ködik, hogy az eladó olyan szám­lát állít ki, amelyen nem tünteti fel az áfát, így a vevő csak a vé­telárat fizeti meg. A nettó össze­get tartalmazó számlán fel kell tüntetni, hogy az áfa fizetésére a vevő kötelezett. A forgalmi adót a vevő magának számítja fel, és fizeti be a költségvetésbe. A későbbi jogviták elkerülése érdekében az ilyen szolgáltatá­sokról vagy termékértékesíté­sekről szóló szerződésekben nem árt kitérni arra is, hogy a feltüntetett ellenérték nettó ősz- szeg. A bírói értelmezés szerint ugyanis ha csak egy összeg sze­repel a dokumentumban, akkor az bruttó ellenérték - magyaráz­ta érdeklődésünkre Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Orszá­gos Egyesületének elnöke. Mindez a magánszemélyeket nem érinti, mivel ha az eladó ne­kik nyújt az érintett körbe tarto­zó szolgáltatást, akkor hagyomá­nyos áfás számlát kell kiállíta­nia. A magánszemélyek ugyan­is alapesetben nem minősülnek adóalanynak. így nem tudnák vevőként bevallani és befizetni a költségvetésbe az áfát. A magánszemélyeknek akkor kell áfát kell fizetniük januártól, ha eddig még használatba nem vett, vagy új, legfeljebb kétéves használatbavételi engedéllyel rendelkező ingatlant és az ah­hoz tartozó földterületet vagy építési telket sorozat jelleggel ér­tékesítenek. Érvényes ez a nya­ralóra és a garázsra is. Két nap­tári éven belül a negyedik, illet­ve a további értékesítések után kell áfát fizetni. Ha a magánszemélyeknél ez a feltétel teljesül, akkor a rá kö­vetkező három naptári éven be­lül minden további telek, félkész és két évnél nem régebben hasz­nálatba vett ingatlan értékesíté­se adóköteles. Fontos tudni, hogy az örökölt vagy a kisajátí­tott ingatlan értékesítését figye­lembe kell venni a sorozatszá­mításkor, de ezek után nem kell áfát fizetni. Az adót az APEH ál­lapítja meg kivetéssel. Közzétette az adóhivatal a követ­kező hetekben kalapács alá kerü­lő ingatlanok országos listáját, amelyen a lakóingaüantól a szán­tóföldig szinte minden megtalál­ható. Legelőször november 28-án lehet Békés megyében egy csanádapácai szántóra, illetve egy gédorosi két és félszobás csa­ládi házra licitálni. Több árverés lesz 29-én és 30-án is. A nem la­kás célú társasházi lakások kö­zött raktár- és pincehelyiségektől üzletekig és műhelyekig több tí­pusú ingatlan is megtalálható. Győr-Moson-Sopron megyé­ben szántók, szőlősök és termő­földek kerülnek kalapács alá, Sopron, Harka és Pereszteg kör­nyékén. Budapesten csak egy 54 négyzetméteres, elhanyagolt tár­sasházi lakás vár erre a sorsra. Somogybán két olyan nagyobb lakóingatlant is megvásárolhat­nak az érdeklődők, amelyet akár társasházzá is lehet alakítani. Mindkét építmény rossz állapot­ban van, és évek óta üresen áll. Az APEH a legfontosabb sza­bályokra is felhívja a figyelmet, így arra, hogy licitálni csakis sze­mélyesen vagy meghatalmazott útján lehet. Az adós semmilyen formában nem válhat aktív sze­replőjévé a liciteknek. Egyenként lehet licitálni Az licitálhat, aki a tízszázalé­kos előleget még az ajánlat meg­tétele előtt a végrehajtónál letétbe helyezte. Ajánlatot tenni csakis a licitár háromszori kikiáltása előtt lehet. A legjobb ajánlatot adó vevő­nek 15 nap alatt a teljes vételárat ki kell egyenlítenie, ellenkező esetben elveszíti a tízszázalékos előleget is. A végrehajtó indokolt esetben legfeljebb két hónapos halasztást adhat, de ennek fejé­ben a vevőnek késedelmi kama- i tot kell fizetnie. «D. N. Fordított áfafizetés alá eső szolgáltatások • építési-szerelési munkák után az ingatlanátadás, in­gatlanértékesítés • az ingatlanhoz közvetlenül kapcsolódó építési-szerelési, fenntartási, takarítási, tisztí­tási, karbantartási, javítási, átalakítási, bontási szolgál­tatások • az előzőekhez kapcsolódó munkaer&kölcsönzés és -kirendelés • az újnak nem minősülő in­gatlan értékesítése, feltéve, hogy az eladó az áfafizetést választotta • ha a felszámolás alatt álló adózó tárgyi eszközt vagy egyéb százezer forintot meg­haladó értékű terméket ad el. Újabb esély a fogyatékkal élőknek képzés Hiányszakmákat sajátíthatnak el a jelentkezők Magyarországon mintegy 650-700 ezer fogyatékos él, de közülük csak minden tizedik dolgozik a Központ Statisztikai Hivatal adatai szerint. Az ala­csony foglalkoztatási arány a munkáltatók kimondott vagy kimondatlan diszkriminációja mellett a fogyatékkal élőkre jellemző átlag alatti iskolai végzettségre vezethető vissza. Harminc százalékuknak ugyanis alapfokú képzettsége sincs. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium ezért komplex programot dolgozott ki, amely- lyel az ebből eredő munkaerő­piaci hátrányokat szeretné csökkenteni. A program célja, hogy a fogyatékossággal élő személyek támogatott képzés­ben vegyenek részt, s majd ezt követően munkát vállalhassa­nak - tudtuk meg a Szociális és Munkaügyi Minisztérium­ban. A programban elsősorban olyan képzéseket támogatnak, amelynek résztvevői hiány­szakmákat sajátítanak el. Speciális célszoftverek alkal­mazásával valamennyi fogyaté­kossággal élő (vakok és gyen- génlátók, siketek, mozgáskor­látozottak) számára könnyen elsajátítható a számítógép-ke­zelő, szoftverüzemeltető és -di­gitalizáló, illetve kiadványszer­kesztő szakma. Az értelmi fo­gyatékosok számára a hagyo­mányos kézművesszakmák széles körét kínálják. Legkeresettebbek a fajáték-, illetve a gyékény-, szalma- és csuhéjtárgy-készítő, a szőnyeg- szövő-, a kosárfonó- és a virág­kötőképzések. A mozgáskorlá­tozottak körében sláger az in­formatikai szakmák mellett az európai uniós pályázatíró tan­folyam. A Munkaerő-piaci Alap Kép­zési Alaprész központi kereté­ből egymilliárd forintot különí­tettek el erre a célra, amelyből mintegy 2500-3000 megválto­zott munkaképességű személy képzése támogatható. A fogya­tékkal élők az állandó lakóhe­lyük szerinti munkaügyi köz­pontban, illetve kirendeltség­ben is érdeklődhetnek a támo­gatott képzési programokról. A program megvalósulását az Or­szágos Foglalkoztatási Közalapít­vány támogatja. Jövőre kevesebb hosszú hétvégén lehet pihenni Az idei hattal szemben jövőre mindössze három olyan szom­bat lesz, amelyet munkával kell tölteni, cserébe két péntekért és egy szerdáért - deül ki a 2008. évi munkaszüneti napok mun­karendjéről szóló rendeletből, amelyet most tett közzé a Szoci­ális és Munkaügyi Minisztéri­um. A rendelet tartalmazza, hogy jövőre mely szombatokon kell dolgozni, és melyeken nem. A május elsejét és az október 23-át követő pénteket kell ledol­gozni. A szerda helyetti szom­bat pedig december 24-ét váltja majd ki. Jövőre a munkaszüne­ti napok közül március 15-e és november 1-je is szombatra esik. ■ Z. H.

Next

/
Thumbnails
Contents