Petőfi Népe, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-22 / 272. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2007. NOVEMBER 22., CSÜTÖRTÖK Hercegszántó BOR Emlékeze­tes évjárat lesz az idei - mond­ják a borászok. Bár ez csak pár év múlva derül ki, az újbor sokat ígér. A kertbarátklub tagjai tizen­öt vörös- és tizennégy fehérbort zsűriztek. Huszonhét gazda ne­vezett a hagyományos borver­senyre. Márton Bora díjat kapott a helybéli Polgár János zalagyön- gyebora, és Komáromi Gyula ba­jai termelő küvéje - tájékoztatta lapunkat Solymosi Tivadar klub- és zsűrielnök. (K. L.) Hetényegyháza szülők iskolája Felső tagozatos gyerekeket vár­nak a Szülők iskolája következő foglalkozására a hetényegyházi könyvtárba. A rendhagyó progra­mot meghívott vendégként Damásdiné Kovács Klára pszi­chológus vezeti. A holnap 15.30- kor kezdődő kötetlen beszélge­tés témája többek közt a ka­maszkor problémái, a szülővé válás felelőssége és a testvérek közti kapcsolat lesz. (G. S.) Homorúd CSEMETÉK A telepü­lésen az évtizedes hagyományt követve ebben az esztendőben is fát ültetnek a falu, illetve az onnan elszármazottak újszülött gyermekeinek köszöntésére. A szépen gyarapodó parkban ‘ szombaton tíz új csemetét ül­tetnek el. Ennyivel bővült ugyanis a Mohács-szigeti tele­püléshez köthető kicsinyek szá­ma idén. (G. Zs.) Kalocsa JELEN A légvédelmi ez­red 45, a helyőrségi zenekar 50, az Alföldi Kiképzőközpont kalo­csai szervezete 10 éve alakult meg. Erre emlékezve rendeznek bajtársi találkozót pénteken. A Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre által szer­vezett program során 10 órától a Foktői úti laktanyában gyüle­keznek, majd a légvédelmi em­lékparkban emléktáblát avat­nak. Délután a Miskei úti lakta­nyában állománygyűlést és hangversenyt rendeznek, este pedig az egykori szervezetek tag­jai családi esten idézhetik fel a múlt eseményeit. (K. T.) Kecskemét KÓRUS Kodály Zol­tán és a kórusmuzsika címmel lesz koncert ma délután 17 óra­kor a kecskeméti Bolyai János Gimnázium aulájában. Fellép az Aurin Leánykar, a Katona-gimná­zium kórusa, a zeneiskola szólis­tái és a Bolyai-gimnázium kóru­sa. A rendezők minden érdeklő­dőt szeretettel várnak, a belépés díjtalan. (G. Zi.) Fegyver lett az élelmiszer gabonások Tengernyi gond a tengeri körül, ám akad megoldás ttyti ii4>t Jelentősen megemelkedett a termény ára a nemzetközi piacokon. Ennek nagy vesztesei a hazai állattartók. Bács-Kiskun kukorica­földjein a súlyos aszály ellenére nyolc-tíz tonnás átlagtermést takarítottak be a gazdák. Király László Ezen az őszön is véleménycse­rére gyűltek össze országszerte a gabonatermesztők. Termel­jünk több kukoricát címmel Baján, a Duna Hotelben az idei termést elemezték a megye szakemberei, a Szekszárdi Nö­vény Zrt. szervezésében. Antal Gábor László, a Bácskai és Dunamelléki Mezőgazdasági Szövetség titkára szerint az idei katasztrofális terméski­esés, mely Európát, így hazán­kat is sújtja, árrobbanást ered­ményezett.- Négy hónap leforgása alatt a kukorica ára a tőzsdén 130-ról 207 euróra szökött. Ennek nagy vesztese a hazai állattartás. Fegyver lett az élelmiszerből, ahogyan azt a közgazdászok megjósolták. Ráadásul 2,5 mil­lió tonna tengerit igényel majd a ránk szabott bioetanolüzem- anyag-előállítási program is. Mindez reformot, újragon­dolást és -tervezést igényel a mezőgaz­daságban - mondta a titkát. Vancsura József, a Gabona- termesztők Országos Szövetsé­ge elnöke derűlátóbb volt.- MÉG 1988-BAN jelent meg nálunk az a kártevő, melynek lárvája a kukorica gyökérze­tét támadja. Vegyszeres véde­kezéssel nem lehet leküzdeni. Hazánkban a kártétel 2004- ben érte el a csúcsot, azóta lassan visszaszorul. Megfelelő vetésváltással még a fertőzött területen is képes a kukorica regenerálódni. Különösen, ha júniusban kellő mennyiségű tápanyagot, öntözővizet, illet­ve csapadékot kap - mond­- Nem volt igaz, amikor két éve túltermeléssel vádoltak bennünket. Világ- viszonylatban ín­ség van. Kell a ma­gyar gabona és ku­korica, az ÉU költ­ségvetése 30 milli­árdnyi többlettel rendelkezik a feleslegek inter­venciós felvásárlására. Ne­künk továbbra is az a dolgunk, ta Hataláné Zsellér Ibolya, Csongrád megyei szaktanács- adó. Még egy tanulsága van a kukoricatermesztők tanácsko­zásának. Hosszú távon az jár jól, aki a bármilyen szélsősé­ges időjárási körülmények kö­zött megteremni képes vető­magból vásárol. Csúcs termés­hozamú, tizennégy tonnás be­takarítással kecsegtető hibri­deket csak az vessen, aki ké­pes öntözni, és hajlandó so­kat kockáztatni. ■ Fedezni tudjuk a hazai állattar­tás és energia­előállítási szük­ségleteket. Közellenség az amerikai kukoricabogár hogy földrajzi adottságaink­nak megfelelően termeljünk! A többi gazdaságpolitikai kér­dés, ami megoldható. Jómagam J a GMO (génpiszkált) kukorícá- | tói sem félek, hiszen az unió háromfélét már engedélyezett. Ha továbbra is kétmillió hektá­ron termesztünk kukoricát, fe­dezni tudjuk a hazai állattartás és energia-előállítási szükség­leteket. Sőt exportra is jut a ke­vésbé aszályos években. Idén szélsőséges körülmények kö­zött is megtermeltük saját fo­gyasztásra a négymillió tonnát. Képesek vagyunk ennek a két­szeresére is. Érthetetlen, hogy a szakem­bereknek évről évre figyelmez­tetniük kell a termelőket az amerikai kukoricabogár elleni védekezésre. Sokan még min­dig monokultúrában termesz- j ük a kukoricát, pedig tudják jól, j hogy a vetésváltással jelentő­sen csökkenthető a talaj kárte­vőkkel való fertőzöttsége. Keve­sen öntözik a kukoricaföldeket, ami szintén a bogárnak kedvez - hangoztatta az elnök. Letiltott fizetés, lefoglalt autók: jól működik a hátralékkezelés INKASSZÓ Az APEH Dél alföldi Regionális Igazgatóság hátra­lékkezeléssel és végrehajtással foglalkozó munkatársai idén eddig 14 milliárd forintot szed­tek be végrehajtással. Az elekt­ronikus inkasszó bizonyult a leghatékonyabb, leggyorsabb megtérülést eredményező vég­rehajtásnak. ■ Eddig 14 milliárd forint hátralékot szedtek be végrehajtással. Ugyanis március óta a pénz­intézeteknél - a korábbi 15 nap helyett - 35 napig áll sor­ba az inkasszó, vagyis részbe­ni teljesülés esetén a bankok ennyi ideig zárolják a számlá­kat. A pénzintézetek felé közel 21 ezer esetben adott ki az adó­hatóság azonnali beszedési megbízást. A végrehajtási be­vétel valamivel több mint 42 százaléka térült meg ilyen mó­don, 6 milliárd forint feletti ér­tékben. Az egyéb beszedett ös­szegek teszik ki a bevétel fenn­maradó részét: jövedelemletil­tást kellett «alkalmazni 1704 adózónál, a végrehajtók 870 ügyben foglaltak le gépjármű­vet és ingóságot, ingatlan-vég­rehajtásra pedig 874 esetben került sor. Idén jelentősen megemelke­dett a hátralékos adózók tartozá­sa. Jelenleg több mint 42 milli­árd forint hátralék rendezésével foglalkozik az APEH. ■ M. J. Polgárőrséget szerveznek a fosztogatók ellen móricgát Tolvajbanda járt a hétvégén Móricgáton. Értesü­léseink szerint a tolvajok sorra járták a házakat, és minden mozdítható tárgyat elvittek: láncfűrészektől kezdve a kü­lönböző szerszámokon át a plazmatévéig bezárólag. Az okozott kár több százezer fo­rintot tesz ki. A tulajdonosokat felbőszítette az eset, a móricgá- tiak elhatározták: a lehető leg­rövidebb időn belül megalakít­ják a helyi polgárőr-egyesüle­tet. így próbálják elvenni a tol­vajok kedvét. ■ Sz. A. HIRDETÉS UJ RENAULT LAGUNA. MEGHALADJA AZ ELVÁRÁSOKAT. is «íW*P8Me&Jl*í Új Renault Laguna, 3 év vagy 150 000 km garanciával. Ismerje meg On is.az Új Lagúnát márkakereskedésünkben: HORMONT AUTÓ Kft 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. Tel.: 76/503-700 Hárman is vezetnék a kórházat pályázat A szakbizottság tagjai már állást foglaltak A kiskunfélegyházi önkor­mányzat egészségügyi, szociá­lis és családvédelmi bizottsága a héten tárgyalta a Városi Kórház-Rendelőintézet, Gyógy­fürdő és Rehabilitá­ciós Központ fő­igazgatói állására beküldött pályáza­tokat. A kiírásra a jelenlegi intézményvezető, dr. Nyúzó Bálint mellett még két helybéli orvos jelentkezett: dr. Kovács József és dr. Móczár Emőke. A bizottság mindhárom jelentkező elképzeléseinek is­meretében szavazott. Kovács József 1 tartózkodás mellett 6 igen és 1 nem szava­zatot kapott. A pályázó elmond­■ A városatyák a legközelebbi ülé­sükön döntenek. ta: teljes körűvé tenné a betegel­látást, gazdaságossá a kórházat, amit - angolszász mintára - nyitottá szervezne át, a gyógyí­tásban pedig a jelenleginél jó­val nagyobb szere­pet szánna a házi­orvosoknak. Móczár Emőke 3 igen, 2 nem szava­zatot kapott, hárman tartózkod­tak. A doktornő legfontosabb céljának a városi kórház és a rendelőintézet megmaradását tartja. Úgy véli: a rendelkezésre álló szakembergárda megfelelő felkészültségű. Nyúzó Bálint jelenlegi főigaz­gató újbóli kinevezésére 1 tar­tózkodás és 1 nem szavazat mellett 7-en igennel voksoltak. Az intézményvezető elmondta: az elmúlt öt esztendőben ő vitte végig azokat a folyamatokat, melyek nagyon komoly átala­kulást eredményeztek. Szerinte a félegyházi egészségügyi köz­pont jövőbeni sorsát elsősorban az határozza meg, milyen irány­ba mozdul el, müyen irányba kíván haladni. Ehhez kell alkal­mazkodnia a helyi intézmény­nek is. Ezért a félegyházi kór­ház számára az a legfontosabb, hogy a jelenlegi struktúra meg­őrzése mellett ezután is megfe­lelően el tudja látni feladatait. A végső döntést a képviselő- testület hozza meg következő ülésén. ■ G. Z. - Sz. A.

Next

/
Thumbnails
Contents