Petőfi Népe, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-20 / 270. szám
12 KE GY ELET/APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE ■ 2007. NOVEMBER 20., KEDD GYÁSZHÍR GYASZHÍR „Szívedben nem voí t más, csak jóság és szeretet:, munka és küzdelem volt egész e/eted " Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BORSOS ETELKA kecskeméti lakos, 53 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2007. november 23-án, 13 órakor lesz a kecskeméti e «pgg|Köztemetőben. A részvétnyilvánítás & mellőzését kérjük. Minden külön Bt '""BP értesítés helyett. _____________________A gyászoló család. „Elmentem, mert mennem kellett, de a szívetek mélyén örökké veletek leszek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. SZIKULAI LÓRÁNT nyugalmazott főtanácsos kecskeméti lakos, 73 éves korában csendesen elhunyt. Búcsúztatása november 23-án, 14 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYÁSZHÍR | „Nem azt sajnálom ami elmúlt, hanem azért gyújtok g)'ertyát, ami elmaradt." Fájó szívvel tudatom, hojfy édesanyám [TURCSÁNYI GÉZÁNÉ Végh Zsuzsanna volt orgoványi lakos, életének 56. évében, 2007. november 09-én elhunyt. Utolsó útjára november 22-én, 13 órakor kísérjük a kecskeméti I Köztemetőben. Gyászoló fia GYASZHÍR "A szeretet nem kíván vigaszt, a szeretet sohasem kér, csak ad, örökké él, mindig megmarad, akkor is, ha a szív meghasad." Mély fájdalomal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, testvérünk, FÖLDVÁRI FERENCNÉ Dubecz Franciska az egykori Bácsterv, kecskeméti reptér volt dolgozója, életének 64. évében szíve megszűnt dobogni. Utolsó útjára 2007. november 24-én, 11.30 órakor római katolikus szertartás szerint kísérjük a kecskeméti Köztemető'ben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. KÖSZÖNET „Elmentem, mert mennem kellett, de szívetek mélyén örökké veletek leszek." Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága, jó férjem, édesapám, MUCSI SÁNDOR nyg.törzszászlós temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak és sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönjük a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület segítségét és Deli József nyg. ezredes úr gyönyörű búcsúztatóját. Szerető felesége és leánya, Icuka. GYASZHÍR ■■ KÖSZÖNET Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, drága, jó édesanyám, KLEIN TIBORNÉ Berta Ilona Klára 2007. november 11-én, életének 50. évében örökre elaludt. Temetése 2007. november 23-án (pénteken), 12 órakor lesz a kecskeméti református temetőben. Minden külön értesítés helyett. Tisztelettel kérjük a részvétnyilvánftás mellőzését. A gyászoló család. GYÁSZHÍR ■ GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, SZALAI LÁSZLÓNÉ Veszelszki Rozália életének 83. évében szíve megszűnt dobogni. Utolsó útjára 2007. november 22-én, 14 órakor római katolikus szertartás szerint kísérjük a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. Köszönetét mondunk a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik RÉKÁSI FERENCNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló szerettei. GYASZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HIDEG ANDRÁS vőfély jászszentlászlói lakos, életének 56. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása 2007. november 23-án, 14.00 órakor lesz a jászszentlászlói temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett fiunk, testvérünk, BÜKI SZABOLCS hetényegyházi lakos 28 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése november 22-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvét nyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHÍR A gyászold család fájdalommal, de a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy kedves édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, id. ROZSNYÓI ZOLTÁNNÉ Mold Irén Ili néni l életének 100. évében, türelemmel viselt idős kora és a legutolsó idők betegsége után a betegek szentségével megerősítve 2007. november 15-én, Kecskeméten, családja körében csendesen elhunyt. Búcsiíztatő 2007. november 21-én (Szerda), délelőtt 11 órakor a kerekegyházi temetőben lesz. GYASZHÍR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABADSZÁLLÁSI- TÓBI PÁL kecskeméti lakos, 82 éves korában csendesen elhunyt. Temetése november 22-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. ___________A gyászoló család. GY ASZHIRDETESET. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchetvyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481 220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819 Petőfi Sándor u. 11. TeL/fax: 76/416-180. Hírősgazda Kft. Kecskémé, Béke fasor 71/A. Kecskéméi Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234- 1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskémé, Béke fasor (körforgalomnál) T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft, Batthyány u. 2/A 76/463-274. Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 2S. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852. LAJOSMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, BaksayS. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi n. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKÖRÖS, MiklayJcnő, 20/942-1025. SOLTVADKERT, Hősök tere 2. Átrium Üzletház, 78/482-763. Á XStMtftkiri tufyiiJ ' ; ; ; Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal JÁRMŰ AUTÓBÉRLÉS! 30/2181-483.--------------------------------------------------------------------*903854* Bontásra váró vagy karambolos autóját átvesszük. A forgalomból történő végleges kivonást teljes körű ügyintézéssel vállaljuk. Gépjármű átvétel: A TROMF Controll Kft. telephelyén a Roncs Autó Kft. Kiskunfélegyháza, Csólyosi út 25. Minden héten szerdán 9.00 órától. Telefon: 06-70/248-5035. *905308KIA PREGIO 2.7 D, 2000-es, 6 fős busz, banki hitelre ingyen elvihető. 20/3311-187------------------------------------------------------------------------*905468* Premium 2.899.000 Ft-t6l! ' EELSMMmÉG; ABS klíma két légzsák ködfényszóró központi zár elektromos ablakemelők Kedvező hitel lehetőségek, autőbeszámítás! Brill Kft. KECSKEMÉT Halasi út 32. TeL: 76/503-060 L60-AS IFA és Golf II dízel eladó. 06-30/481- 5720. _ PE UGEOT 206 2001. műszaki 2009.06. hóig újszerű állapotban tulajdonostól eladó. 30/385-3406. — -------------------------------------------------------------*900399* WW W.kinca-autoker-kft.fw.hu Kecel,Bontó S 6 db IFA felni eladó. 30/4952-398.-- *906002* _________GÉPEK_________ SS ILÓBLOKK kivágó, silómaró eladó. 30/9680-576. — -------------------------------------------------------------*905855* «V ONTATOTT mélyszántó Rigol eke eladó. 20/223-9635. —í---------------------------------------------,-------,------------*903722* « 6,2x2,4 m-es aluplató ponyvával, garázsnak is alkalmas eladó. 30/965-67-68. —— — — ------*906149* ÁL LÁST KÍNÁL A BKMÖ Kecskeméti Közoktatási, Szakszolgálati és Gyermekvédelmi Intézménye 1 fő autizmus specifikus képesítéssel rendelkező gyógypedagógust keres. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Fényképes szakmai önéletrajzokat a 6000 Kecskemét, Juhar u. 23. szám alatti címre kérjük ejjuttatnil LAPOCKA csontozásra keresünk férfi szakmunkásokat, németországi munkára, Lipcse melletti munkahelyre. Tel.: 06-1/450-líjgg A KECSKEMÉTI Tesco Áruházba keresünk friss nyugdíjas munkatársat jó megjelenéssel és kommunikációs készséggel. Munkakör: életmód tanácsadás. Jelentkezhet vállalkozó is! Bérezés: alap + jutalék. Jelentkezni lehet telefonon: Pannonfitt Kft. 1/402-0866.------------------------------------------------------------------------*905923* «KECSKEMÉT, Kristály téren II. em.-i., 2 szobás, erkélyes, részben bútorozott lakás kiadó. 38 E Ft/hó + rezsi, 30/352-9207.------------------------------------------------------------------------*906092* LADÁNYBENEI székhelyű irodába számítógépes ismerettel rendelkező munkatársat keresünk. Fényképes bemutatkozó leveleket az ugyvitel2@freemail.hu címre kérjük. *905988* basa! JREsnfáE A BOSAL-Storz Hungary Kft. munkatársakat keres 2 műszakos munkarendben raktáros munkakörre. Elvárások: érvényes daru és nehézgépkezelői jogosítvány, targoncavezetői engedély (dízel, elektromos- és robbanómotoros) Előny: raktárosként szerzett tapasztalat XPPS rendszer ismerete Jelentkezni lehet: e-mailben Tp.paiiditz@bosal-aiit0flex.hu). levélben (6000 Kecskemét, Kadafalva-Heliport) vagy jelentkezési lap leadásával a portán. Jelentkezési határidő: 2007. november 28. s,7683 AGRIK0N Fémipari Zrt (Kerekegyháza, Dózsa Gy.u. 1.) maróst AWI és CO hegesztőket keres felvételre, azonnali belépéssel. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet személyesen a fenti címen vagy a 06-30/439-6600 számon. A Brill Kft.-felsőfokú végzettséggel -jó kommunikációs készséggel -gépjármű kereskedelemben szerzett értékesítési tapasztalattal -Seat márka iránti elkötelezettséggel rendelkező ÉRTÉKESÍTŐ munkatársat keres. Jelentkezni lehet Juhász Péter szalonvezetönél a pjuhasz@brillkft.hu e-mail címen. AUSZTRIAI, németországi munkalehetőségek teljes lebonyolítással is! Segédmunkák is. Tel.: 06-30/919-0640, www.eujobinfo.hu-----------------------------------------------------------------------**902172* GYAKORLATTAL rendelkező esztergályost és CNC esztergályost azonnali belépéssel felveszünk. Dextron Kft. 6000 Kecskemét, Szent István város 15/A Telefonszám: 76/508-484.-------------------------:--------------------,-------------------------*906054* KE RESKEDELMI cég biztos megélhetést adó területi képviselői állást kínál. Ügyfelet nem kell keresni, szakmai önéletrajzot várunk. sakraf@vipmail.hu------------------------------------------------------------------------*903980* Ke cskeméti sörözőbe (Szil-Coop Áruház parkolója) gyakorlattal rendelkező PULTOST » keresünk felvételre. Érdeklődni: 06-30/9559-606 | ______________ 3 KÖZGAZDÁSZ, jogi vagy HR-es diplomával rendelkező pályázóknak jó üzleti lehetőség. 70/289-8154.------------------------------------------------------------------------*906098* LAJ0SMIZSEI munkahelyre, személy-, és vagyonőrök jelentkezését várjuk. Érd.: munkanapokon 8-16 óráig, Tel.: 30/262-1397------------------------------------------------------------------------*906146* LUX-ELEKTR0 KFT. felvételre keres TAMPO festő műhelyébe gyakorlattal rendelkező munkaerőt 2 műszakos munkarendben. Jelentkezés: személyesen Kecskemét, Mindszenti út. 4.------------------------------------------------------------------------*906147* MELLÉKÁLLÁSBAN 30-300.000 Ft-ig. Érd.: ma 17-18 óráig: 76/431-378. —-----------------------------------------------------------*906025* OR SZÁGOS hálózatú cég kecskeméti telephelyére C, E kát. gyakorlattal gépkocsivezetőt keres. Egyéb feltétel: nehézgépkezelői vizsga. Jel.: 06-20/459-99-22.---------------------------;-------------------------------------------*906094* TA RJA csontozásra keresünk férfi szakmunkásokat, németországi munkára, Lipcse melletti munkahelyre. Tel.: 06-1/450-1298------------------------------------------------------------------------*906085* TARJA kivágásra keresünk női, késes munkában gyakorlott munkaerőt németországi munkára. Tel.: 06-1/450-1298---------- — ------------------------------------------------—»906085* VE NDÉGLÁTÓ üzletbe gyakorlattal rendelkező pultoslányt felveszek. 70/366-9954.------------------------------------------------------------------------*905695* ADÁSVÉTEL AKÁC és hulladék tűzifa eladó. Teiefonszám: 20/452-9375--------------------------* 1--------------------------------------------*906022* «A KÁC és vegyes vágott tűzifa, házhoz szállítással, 2002, ill. 1200 Ft/q áron eladó. 20/9855-834.-----------------------------------------------------------------------*907031* «A KÁC tűzifa Szentkirályon eladó. 20/223- 9635.------------------------------------------------------------------------*903722* AKCIÓS akác tűzifa 8 E Ft-tól. 20/334-4280-------------------------------------------------------------:--------*900809* « BÉKÉSCSABAI barnamázas Jamina cserép, bontott eladó, kb. 1000 db. 30/2188-397.-----------------------------------------------------------------------*903281* BO NTOTT kályhacsempét vennék. 06-70/275- 9106.------------------------------------------------------------------------*906026* FEKETEFENYŐ karácsonyfa eladó. 30/9384030. FIGYELEM! Bontott faanyag nagy- és kisméretű tégla és cserép eladó. 20/530- 2210; 20/338-0677.------------------------------------------------------------------------*905722* KEMÉNY tűzifa eladó. 9 E Ft/m. Telefonszám: 30/215-1421 —--------------------------------------------------------------------*906012* TŰZIFA akció 9500 Ft/m-töl, akác és keméy tűzifa ingyen szállítással. 30/653-1138.------------------------------------------------------------------:-----*905948* ÁL LAT HÍZÓK eladók. 76/703-164,14 óra után.-----------------------------------------------------------------------*905861* «H ÍZÓK 120-250 kg eladók. Érdeklődni. 76/371-608.---------------------*----------------------------------------------—*906039* KI S- és nagysúlyú hízók eladók, egyben és hasítva, szállítás megoldható, 300 Ft/kg és 400 Ft/kg. Ágasegyháza 20/214-1308.------------------------------------------------------------------------*906896* MA NGALICA hízó 300 Ft/kg, mangalica szalonna 900 Ft/kg. 20/9494-306.------------------------------------------------------------------------*905585* » Mt tarka és fekete tarka, szopós bikaborjak eladók. 30/9680-576.-----------------------------------------------------------------------*905855* MT. VEMHES üszők eladók. 30/621-1735.-----------------------------------------------------------------------*905676* TY ÚKVÁSÁR Kerekegyházán! 06-30/512- 9400.------------------------------------------------------------------------*906145* 2 DB 5 hetes borjú eladó. 20/311-3144. —-------------------------------------------------------------------*906058* 2 ÉVES sodrott, betanított lusta kancacsikó eladó. Hízót beszámítok. 30/505-2251.------------------------------------------------------------------------*905826* « 5 db anyabirka bárányaival és 1 db kos eladó. 30/4952-398. _________________________________________*906002* 5 DB fiatal fekete bika eladó. 06-30/261- 5323.-----------------------------------------------------------------------; *906014* « 6 db nagyon szép, 10 hetes malac eladó. ■30/990-7973.-----------------------------------------------------------------------.*905979* 7 ÉVES fekete szelíd kanca, hátas, kocsis eladó. Pónit beszámítok. 30/505-2251.------------------------------------------------------------------------*905826* 9 ÉVES Nónius kanca csikóval eladó. 06- 30/481-5720.------------------------------------------------------------------------*903261* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.895 Ft: negyedévre: 5.685 Ft; félévre: 11.370 Ft: egy évre: 22.740 Ft Hirdetési vezető: Ökrös Csaba Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250______ Tájékoztatjuk olvas óinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.