Petőfi Népe, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-17 / 268. szám
11 PETŐFI NÉPE - 2007. NOVEMBER 17, SZOMBAT SZOLGÁLTATÁS Reformok liberális szemmel kerekasztal Nálunk a munkaképes lakosság alig fele dolgozik A beszélgetést Márton Zoltán vezette, mellette Szécsi Gábor egyetemi tanár, Szent-lványi István EP-képviselő és Csillag István volt miniszter. Az egész európai térségnek alkalmazkodnia kell a változó világ új kihívásaihoz. Az unióban és Magyarországon párhuzamosan egymást erősítve folynak reformok. Dióhéjban erről volt szó azon a kerekasztal-beszélgeté- sen, melyet tegnap rendezett az Európai Parlament Liberális Frakciója (ALDE) Kecskeméten, a megyei könyvtárban. A távol-keleti kihívások reformok bevezetésre ösztökélik az Európai Uniót. Ezért ki kell alakítania az egységes integrált piacot, melynek része az energia-, a közlekedési, a pénzügyi szolgáltatások liberalizálása is. A közösségnek át kell hogy az unió 2000-ben Lisszabonban olyan oktatási reformok bevezetéséről döntött, melyek egy évtizeden belül a világ legversenyképesebb térségévé tennék a közösség tagállamait. A változások távolról sem fejeződtek be, tennivaló még bőven akad csakúgy, mint Magyarországon. Nálunk csökkenteni kell azok számát, akik a képzések lezárása előtt kilépnek az iskolarendszerből, növelni kell a középfokú végzettségűek számát. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a természettudományos oktatásra, a műszaki közép- és felsőoktatási képzésre. ▲ gondolnia a foglalkoztatási politikáját - csakúgy, mint Magyarországnak -, az USA-ban ugyanis a dolgozni képes lakosság aránya 70, míg az unióban 63, nálunk pedig mindössze 53 százalékos. A rész- munkaidős foglalkoztatást ezért kell kiterjeszteni. Egyebek mellett erről is szólt Szent- lványi István (SZDSZ) EP-kép- viselő. Az őt követő Csillag István korábbi gazdasági miniszter azt emelte ki, hogy azért van szükség gyökeres szemléletváltással együtt járó változásokra, mert itthon a közterheket a lakosság alig harmada viseli. Tb-járulékot - elmondása szerint - 3,2 millióan fizetnek, miközben 10 millió személy várja el, hogy meggyógyítsák. Szécsi Gábor egyetemi tanár hozzászólásában arról beszélt, Alliance of Liberals and Democrats for Europe Alliance des Démocrates et des Libéraux pour l'Europe NAPKELTE 6.51 - NYUGTA 16.06 HOLDKELTE 12.42 - NYUGTA 22.43 HORTENZIA, GERGŐ napja hortenzia. Egy római nemzetségnév nőiesített formája, a kert szóból származik. Védőszentje: Szent Hortenzia. Gergő. A Gergely magyar változata. Jelentése: ébren őrködő. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Dénes, Szent Hilda, Szent Viktória emlékezete, Hortenzia, Gergő napja. A református naptárban Hortenzia napja. Az evangélikus naptárban Hortenzia, Gergő napja. A zsidó naptárban Kiszlév hónap 7. napja, napi igék. Katolikus: Bölcs 18,14-16; 19,6-9; Zs 104,2-3.36-43; Lk 18,1-8. Református: 2Kir 20. lKor 14,1- 19. Evangélikus: Mk 13,30-37. Jak 4,13-5,6. HOLNAP NAPKELTE 6.52 - NYUGTA 16.05 HOLDKELTE 13.02 - NYUGTA 23.59 JENŐ napja jenő. Jenő volt a hatodik honfoglaló magyar törzs neve. Védőszentje: Szent Eugénius. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Évközi 33. vasárnap. Római bazilikák búcsúja. Szent Jenő emlékezete. A református naptárban Jenő napja. Az evangélikus naptárban Szentháromság ünnepe után utolsó előtti (Reménység) Vasárnap. Jenő napja. A zsidó naptárban Kiszlév hónap 8. napja, napi igék. Katolikus: Mai 3,19-20a; Zs 97; 2 Tessz 3,7-12; Lk 21,5-19. Református: 2Kir 21. lKor 14,20-40. Evangélikus: Mt 25,31-46. Róm 8,18-23(24-25). Zsolt 79. KARCINÓMA BUDA FERENC VERSE CERUZÁT HEGYEZ FESZÍT ASZTÁCIUM FOLYÓS KŐZET NEMI NŐ (ARGÓ) l ▼ KÍVÜL ► ▼ Y KIRÁLYI SZÉK ROMBOLÓ ► ▼ ÖBLÖS NEVETÉS ARCULAT VÖRHENY ► Y MELY IRÁNYBA? l ▼ MARIKA ► PESTI ALULJÁRÓ BERN KÖZEPE! ► NEON ÉS JÓD ► ▼ RÓMAI 250 MULATÓ HELY NEM IS AZT l Y KALCIUM JELE COLOS DARAB! RIZSFELFÚJT ► ▼ ESZIK. ANGOLUL ► BURGONYAFAJTA ► A rejtvény megfejtését legkésőbb kedden adják fel címünkre! 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., Petőfi Népe HIRDETÉS Közlemény a földgázfogyasztás 2008. évi szociális támogatási rendszeréről Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a 289/2007. (X.31.) Kormány Rendeletnek megfelelően a 2008-ra vonatkozó szociális gázár-támogatást 2007. év végén - a tavalyi évhez hasonlóan, függetlenül attól, hogy a szociális körülményeiben történt-e változás - ismételten meg kell igényelni. A Magyar Államkincstár mindazok részére, akik az idén támogatásban részesülnek, november 20-ig eljuttatja a 2008. évi igénylőlapot. Az igénylőlap hozzáférhető a Kincstár ügyfélszolgálati irodáiban, és az internetről is letölthető. (http://www.allamkincstar.gov.hu: http://www.szmm.eov.hu/'> A kérelmet a Kincstár lakóhely szerint illetékes szervéhez kell benyú jtani. Azok, akik december 31-éág benyújtják az igényüket január 1-jétől megkapjak a támogatást, Ha a kerekm• bem ujtasaia »nuar 1 -je után kerül sor. akkor a tamosai is a keretem benvuitas.u kővető hónaptól iaf.”11 ...... I ■ W 3 V f ™ 'Tr I r i* M I M M AgázAgyasztásZO^i. évlsz.oeiálistá«p)g^^j|j<iveddnii kategóriánként Jővedetoakategóriák (11 ho fogy net«*: egység)----mtírjS............................-......—....Gá zár-támogatás fajlagos összege (Ft/MJ)-------------“ífc#--------------------------1 Gá zár-támogatás fajlagos összege (Ft/m ) 20o kérelem bcnyújtiíxlsetén*- 54 2M> 1,180 40.12 54 201-678 [5 0,965 32,81 67 826-813 90 0,648 22,03 81 391-9* 55 0,426 14,48 *2007. évi nyugdíjminimum alapján: 27.130 Ft Amennyiben a támogatási rendszerrel kapcsolatban további kérdései vannak, kéijük, hogy keresse fel a Magyar Államkincstár lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes Regionális Igazgatóságát. Egáz-Dégáz Zrt. Katona József Színház 2007. november 17., szombat: Kamaraszínház: 19 órakor: LISELOTTE ÉS A MÁJUS. Üzemszínház: 19 órakor: SVEJK, A DERÉK. 2007. november 18., vasárnap: Nagyszínház: 15 órakor: A WIND- SORI VÍG NŐK. Üzemszínház: 19 órakor: FINITO. Ciróka Bábszínház 2007. november 18., vasárnap: 10.30 órakor: ARANYHAJÚ MELIZANTE. Nagyterem. Otthon mozi 2007. november 17., szombat: ló órakor: ÜTKÖZÉSEK. 19 és 21 órakor: KUBRICK MENET. Gong Rádió Hírek reggel 7-től óránként, Térségi krónika 13 órakor (hétfőtől péntekig), 18 órakor helyi hírösz- szefoglaló, 19 órakor helyi sportösszefoglaló (hétfőfői szombatig) Szombat: 6-10 Reggeli coctail, benne 7-től 8-ig Mozaik, 10-12 Szombati vendég, 12-14 Déli kívánságműsor, 14.00 Élénk Délután, 18-20 Interaktív kívánság- műsor, 20-24 Házibuli Vasárnap: 6-10 Reggeli coctail, 10- 12 Hadd főzzek ma magamnak!, 12-14 Déli kívánságműsor, 14-18 Élénk Délután - benne 17 órától Gong sztár, 18-20 Interaktív kívánságműsor, 20-22 Lélekemelő - Schirilla György műsora, 22-24 Párdinamit - Szeli Sára műsora Hiteiken-.« Fik 5S.3 Kftfe A TÉRSÉG HANGJA Kecskeméti TV 2007 november 17, szombat: 16:50 HTV: Ízelítő - főzőcske műsor, 17:00 HTV: Hétköznapi Mágiák - ezoterikus magazin, 17.30 Képújság, 18:10 Hírős Múzsa ism., 18:40 Lélektől lélekig ism., 19:00 A HÉT - válogatás a Hírős Hírekből, 19:30 Nótaest II., 20:30 HTV: Hírháló, 21:00 HTV: Házibuli Attilával és vendégeivel - zenés showműsor, 22:00 HTV: NEFELEJCS! Nótashow, 00:00-7:00 Képújság 2007. november 18., vasárnap: 15:00 HTV: Égető borzalom - amerikai filmdráma, 17:00 HTV: Virágzó Magyarország: Tatabánya, 17:30 Képújság, 18:00 Nótaest II. ism., 19:00 A HÉT - válogatás a Hírős Hírekből, 19:30 Nótaest III., 20:30 HTV: Hírháló, 20:55 HTV: Ízelítő - főzőcske magazin, 21:00 HTV: Tisztogatók - amerikai akciófilm, 23:00 HTV: Házibuli Attilával és vendégeivel - zenés showműsor, 24:00-7:00 Képújság liteíSiS^T l.iOOtó;* • . i\ / Éf Palace Mozi AGYŐ, NAGYŐ: 11.45, 14.00, 16.15, 18.30, 20.45. VIGYÁZZ, KÉSZ, SZÖRF: 12.30, 14.15,16.00. INVÁZIÓ: 17.45, 19.45, 21.45. MEGY A GŐZÖS: 13.30, 15.30, 1730, 19.30. KAPTÁR 3.: 18.00, 21.30. CSILLAGPOR: 12.45, 15.15. AZ ÜGYNÖKSÉG: 20.30. WAR: 16.45, 21.15. BOURNE ULTIMÁTUM: 12.15,14.30,19.00. A KALÓZ- KIRÁLY JÓKAI MÓR kisregénye nyomán, írta: CS. HORVÁTH TIBOR rajzolta: FAZEKAS ATTILA 31. "Mmhók vannak a éedúzet/n? Ostoba érzcigősség.'“ csattan FCl Kennedy. SZÓT SC TÖBBETERBÓl !MEG - KDTAM. TUr/V! HAGYTUK.'AmTg VÁGTOK A VEZÉR—? Nem VESZEM EEÍ AZ etém DOBOTT KESZ- T/ŰT, KENNEDY, DE JÓI JEGYEZD MEG AZT, AM/TMONDOK-' NE HIDD, HOGY KEMÉNYEBB SZÍVED VAN, MINT NEKEM, MERT SEMMI SEM VUAGÍT RAJTA KERESZTI/!. ÉN NEMCSAK AKKOR TUDOK BÁTOR TENNI, HA RUM TÁT KA GYÖK ITTAS, MINT TE, HANEM AKKOR /£, MIDŐN ARCOM MÉG KEDVESEM KÖNNYÉTOT NEDVES/