Petőfi Népe, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-14 / 265. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. NOVEMBER 14., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY A törvényesen kitermelt erdőkön sokkal kisebb a haszon annál, mint amikor feketén vágják ki a fákat. Fanyűvők és bukóemberek kiskunhalas Nincstelenek nevére vették meg a területeket Megadóztatják az otthonokat - ki dönti majd el, mennyit érnek? Magyarország A parlament hétfőn döntött arról, hogy 2009-től a helyi építmény- és telekadózásban az úgyneve­zett számítottérték-alapú adóz­tatás váltja fel a jelenlegi alap­terület- vagy korrigált forgal­mi érték alapú adózást. Az adó maximális mértéke lakóingat­lan esetén 0,5, egyéb épít­mény és telek esetén 1,5 szá­zalék lesz. Az önkormányzatok azon­ban úgy is dönthetnek, hogy nem kívánják az ingatlanokat megadóztatni. Azonban látva azt, hogy az elmúlt évek során egyre kevesebb állami támoga­tást kapnak a települések, nem kétséges, hogy az eladósodott elöljáróságok többsége rákény­szerül az adó bevezetésére. Ha erre kényszerülnek, akkor az adó mértékét az önkormányzat a törvényi felső maximumig ál­lapíthatja meg, és magánsze­mélyeknek mentességet, ked­vezményt is adhat. ■ Nem kétséges, hogy az eladósodott elöljárósá­gok többsége rákénysze­rül az adó bevezetésére. A jelenlegi jogi szabályozás is lehetővé teszi az értékalapú adózást, ezt azonban - a tör­vényjavaslathoz készült háttér- I anyag szerint - összesen csak négy település alkalmazza az országban. Ennek egyik oka az, hogy nincs megfelelő értékelési módszertan az ingatlanok tö­meges, vitathatatlan, egyszerű, olcsó és áttekinthető adóztatási célú értékének meghatározásá­ra. A többiek általában a négy nagyobb ingatlanadó-típus va­lamelyikét - esetleg mindet - területi alapon alkalmazza. Ezek: az építményadó, a telek­adó, a kommunális adók, és az ingatlanokat terhelő idegenfor­galmi adó is ide sorolható. ► NÉZŐPONT Precedensnek számító ügyben értek el jelentős eredményt a halasi rend­őrök. Amennyiben a vád­hatóság és a bíróság is megalapozottnak találja a nyomozók munkáját, Ma­gyarországon először von­hatnak felelősségre ille­gális fakitermelőket. Sebestyén István A tavaly ősszel indult, az ügyészségnek napokban át­adott ügyben 63 gyanúsított szerepel. Korábban, ahogyan az ország más részein, Kiskunha­lason sem tudtak eredménye­sen fellépni az erdészek, illetve a rendőrök a százmilliós üzle­tekben utazó illegális fakiter­melőkkel szemben. A hatóság által jól ismert személyek enge­dély nélkül termeltek ki több száz hektár, vágáséreüen erdőt, ráadásul erdőfenntartási járulé­kot éppúgy nem fizetettek a művelet után, mint ahogy adót, illetéket, tb-járulékot, és az erdő­ket sem telepítették új­ra. Az eredészeti szol­gálat hiába szabott ki rájuk többmilliós bírságot, a te­rületeket nincstelen „bukóem­berek” nevére megvásárló „vál­lalkozók” nevettek a markukba. A sorozatos sikertelenségek után merült fel a halasi rend­őrökben, hogy környezetkárosí­tás gyanújával indítsanak nyo­mozást az elkövetők ellen. Az ötlet - úgy tűnik - meghozta az áttörést: egy 2005 szeptemberé­ben hatályba lépett törvény alapján két, fakitermeléssel fog­lalkozó családot „fogtak meg” a rendőrök. Az egyik gyanúsítotti kör - M. József és fia (szintén M. József), illetve társaik - elle­ni nyomozás a napokban zá­rult le, aktájuk az ügyészségre került. Mint a nyomozást ve­zető Nagy János elmondta: a két férfi embereikkel együtt 137 hektár erdőt irtott ki a megyé­ben, és ezzel - a szakértői vizs­gálat szerint - 191 millió forint nem eszmei kárt okozott. Kér­désünkre a százados elmondta, hogy az elkövetők hektáronkét átlag egymilliós haszonnal szá­molhattak (megjegyezte ugyan­akkor, hogy csak a törvény ha­tályba lépése óta történt esete­ket vizsgálhatták). A nyomozás kezdete, pontosabban az előze­tes letartóztatások óta egyéb­ként az illegális fakitermelés gyakorlatilag megszűnt a tér­ségben. M. Józsefék ügyében a 63 gyanúsított környezetkárosítás, illetve közokirat- és magán- okirathamistás miatt felelhet majd a bíróság előtt. A városi ügyészség tájékozta­tása szerint a vádemelésre egy hónap múlva kerülhet sor, je­lenleg a „gigantikus menny­iségű” iratanyag feldolgozása zajlik. A másik gyanúsítotti kör - Sz. Ferenc és társai - elleni nyomozást várhatóan január­ban fejezik be a rendőrök. ■ A falopás és az illegális fa- kitermelés nein ugyanazt jelenti. Érseki Újbor Megáldotta az újbort dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. A kecskeméti Porta Egyesület dísztermében köszönte meg az ég és a föld csodás adományát, a tőkék közt dolgozó emberek fáradozását és szorgalmát. Bemutatta a villányi Vylyan Pincészet szőlőbirtokain ter­mett, Az Érsek Bora néven palackozott nedűt. A borszentelésen részt vett Bárkányi Ernő, a Barátok templomának igazgatója is. Háznak ment a billencs: fal dőlt, tető szakadt Kiskunfélegyháza Egyelőre tisz­tázatlan körülmények között át­tért az út bal oldalára és egy la­kóépületnek ütközött egy bille­nőkocsi tegnap délután Bankfa­luban. A sarkán találta el az Al­pári út 80. számú épületet. A ház vályogfala kidőlt, mennyezete és tetőszerkezete leszakadt. Az épületrészben nem volt senki, a sofőr is csak könnyebben sérült - mondta el Majer Tamás a fél­egyházi tűzoltóságtól. ■ Sz. A. KÉPGALÉRIA: WWW.BAON.HU HIRDETÉS fT-TŐL* KIRÁLY AUTO KFT. 6000 Kecskemét, Bajnok u. 13. Tel.: 76/508-805 KIRÁLY AUTO KFT. 6400 Kiskunhalas, Szabadkai út 35. Tel.: 77/527-015 CITROÉNB EL SEM TUDJA KÉPZELNI. Mi MINDENT TEHET ÖNÉRT A GTROÉN A SZAKÍRÓK KIMONDTÁK, AMIT A SZAKEMBEREK MINDIG IS TUDTAK. CITROÉN JUMPY AZ ÉV KI SÁR U SZÁLLÍTÓJA 2008 CITROÉN JUMPY RAKTÉR: 5-7 M3 CITROÉN JUMPER RAKTÉR: 8-17 M3 A SZAKEMBEREK TOVÁBBI JELÖLTJEI: CITROÉN BERLINGO RAKTÉR: 3 M5 I CITROÉN i A kedvezmények az akcióban részt vevő Márkakereskedésekben érvényesek 2007. f>ovembe< hétéi a készlet ételéig, Ce legkésőbb 2007. 1 .......... ' november 30-ig bezárólag: a természetes személyek áílai leadott ö§yiáimegre«í!e?é.sekm voísatkozőars. Az akciós ajánlatok más kedvezményekkel ne m vonhatók ősszel A képen 'átható autók illusztrációk, leien hirdetés nem minősül ajánlatnak; a változtatás jogát, fenntartjuk. A kedvezmény mértéke az aktuális árlista Isálbői értendő. Az árak a kedvezményi tartalmazzák. “ßruttö árak: Jumpy: A 078 800 ft-tót, jumper: 4 540 S0£> R-tóí, Beding©: 2 541 óÖö'PHól. **Áz ár sz 1.6 Hői 75 LE-mcitorizádójú modellre vonatkozik, kizárólag magyarországi készletről történő rendelés esetén. AOTROÉN, ó-l 000 000-800 000 mAsnetiö 3 450 000 FT-TÖL* MÁR NETTÓ 2 118 000rr-TÓL” BARTA ZSOLT Célkeresztben a családi fészkek hétfőn elfogadta az érték­alapú ingatlanadóztatást a parlament. 2009-től elvileg minden önkormányzat ki­vetheti az ingatlanadót. De miről is van szó? nincs elég pénz az állam­kasszában, ezért az önkor­mányzatokon fog spórolni a központi büdzsé. A települé­sek évről évre nehezebb helyzetbe kerülnek anyagi­lag, részben a központi tá­mogatások csökkenése mi­att, ezért most az Ország- gyűlés felvillantotta az in­gatlanvagyon megadóztatási lehetőségét. Ugyanúgy, mint az iparűzési adóval történt korábban. Antikor a parla­ment elfogadta, nem min­denhol vezették be. Később a pénzhiánnyal küszködő te­lepülések rákényszerültek. Most is így járhatunk. Ám ezúttal arról a vagyonról van szó, melyet egy-egy csa­lád hosszú évek, sőt évtize­dek alatt gyűjtött össze kép­letesen szólva. A legtöbb família leadózott (szja, áfa stb.) pénzből vásárolta meg annak idején a lakását vagy azt az építőanyagot, melyből kalákában vagy mestert megbízva építették a családi fészkeket. HA KÖZBEN ELFOGYOTT a pénz, akkor sokan banki kölcsönöket is felvettek. Eze­ket a hiteleket aztán szintén az adóztatott bérekből ka­matostól fizették vissza éve­ken keresztül. A bankokat nem sajnálom, de tény, hogy az általunk kifizetett kama­tok növelték az ő nyeresége­iket, melyek után a pénzin­tézetek is szépen fizettek a közkasszának. Ha 2009-ben a helyi önkormányzatok ki­vetik az ingatlanadót, akkor azt újból csak a leadózott fi­zetéseinkből, béreinkből kell majd fizetnünk. ilyen többszörös adóztatást a török sem talált ki 150 év alatt, habár mestere volt a sarcolásnak. Esküvői kiállítás bemutatóval KISKUNFÉLEGYHÁZA Esküvői ki­állítást rendeznek november 17-18-án 10-től 18 óráig az ipar­testület székházában. Szomba­ton 15 órától a Zsúr zenekar fel­lépése után menyasszonyiruha- bemutató lesz. ■ H. R. H n REK • Zsigó Róbert (Fidesz), Baja és térsége országgyűlési képvise­lője fogadóórát tart november 15-én, csütörtökön 11-től 12 órá­ig Sükösdön, a polgármesteri hivatalban. • Csütörtökön délután fél 7-kor lakossági fórum lesz a bajai Szent László ÁMK dísztermé­ben. A rendezvény vendége Tar­lós István, a fővárosi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának ve­zetője.

Next

/
Thumbnails
Contents