Petőfi Népe, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-12 / 263. szám
2007. NOVEMBER 12., HÉTFŐ 7 GAZDASÁG Be kell jelenteni az adóhatóságnak a harmincmilliós építkezéseket Ingatag ingatlanadóztatás határozathozatal Eldől, hogy marad-e a területalapú építményadó A harmincmillió forintnál drágább építkezéseket januártól csak úgy lehet elkezdeni, ha azokat előzetesen bejelentik az APEH-nak és az építési hatóságnak is - egyebek mellett ezt mondja ki az építőipari kivitelezésről szóló új kormányrendelet, amely a Magyar Közlönyben jelent meg. A bejelentésben közölni kell a szerződésben foglalt kivitelezési értéket, valamint az építés helyének címét, illetve a helyrajzi számát. Ugyanez vonatkozik a közbeszerzés hatálya alá eső építkezésekre is. Nem kell értesíteni az adóhatóságot, ha az építkezés értéke nem lépi át a harmincmilliós határt, és az építésügyi hatóságnak is csak a kivitelezés megkezdését követő öt napon belül kell bejelenteni. Jövőre már nem kell kivitelezési tervet készíteni a legfeljebb háromszintes (pince, földszint, tetőtér) és a kétszázötven négyzetméteresnél nem nagyobb épületekhez. Ezeket az engedélyezési tervből is meg lehet építeni, néhány kiegészítő részlettervvel. ■ Az építési felügyelők még az építőmunkásokat is ellenőrizhetik. A kormányrendelet emellett azt is felsorolja, hogy mit kell pontosan tartalmaznia az építési szerződésnek. Idetartozik az építési-szerelési munka pontos megnevezése, az építési terület körülírása, a teljesítési határidők, a vállalkozói díj, valamint az, hogy igénybe vesz-e alvállalkozót a kivitelező. Az építési felügyelők egyebek mellett az építési technológiát és az építőmunkásokat is ellenőrizhetik - olvasható az építésfelügyeleti tevékenységről szóló kormányrendeletben, amely szintén most jelent meg a Magyar Közlönyben. A rendelet kimondja, hogy helyszíni ellenőrzést csak két építésfelügyelő egyidejűleg végezhet. Ennek során megvizsgálják, hogy a kivitelezés megkezdését bejelentette-e az építtető. Emellett a revizorok ellenőrizhetik az anyagok, a technológiák, valamint a szakmai követelmények betartását, továbbá azt is, hogy az építésben részt vevők megfelelő képzett- ségűek-e. ■ Tóth M. Adó négyzetméter- vagy értékalapon? A szocialista frakció azt szeretné, ha a helyhatóságok szabadon dönthetnének az adókivetés módjáról. Ma eldől, rábólint-e az Országgyűlés, hogy 2009-től csak értékalapon adóztathassák meg az önkormányzatok az ingatlanokat. Az MSZP és a Fidesz nem ért ezzel egyet, az SZDSZ viszont megingathatatlan. Dutka Noémi Az utolsó pillanatig küzdenek a szocialisták, hogy elérjék, ne kelljen az önkormányzatoknak 2009- től kötelezően az ingatlanok értéke alapján kiszabniuk az építmény- és telekadót. A jövő évi adótörvényekről szóló javaslat mai parlamenti végszavazása előtt az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottsága újra benyújtott egy indítványt, amelyben azt kéri: az önkormányzatok a későbbiekben is dönthessenek arról, hogy az ingatlanokat az értékük Vagy a területük alapján adóztatják-e. Az adótörvénycsomaghoz beterjesztett módosító indítványokról múlt hétfőn szavazott a parlament. Akkor az MSZP és a Fidesz is csökönyösen ragaszkodott a saját javaslatához, és mindkét párt „hazaszavazott”. így fordulhatott elő, hogy egyik indítvány sem kapta meg a többséget. „A sajtóhírek a kormány cimborájaként tüntették fel a Fideszt, holott annyi történt, hogy a párt a saját módosító indítványát támogatta, a szocialistákét viszont nem” - magyarázta érdeklődésünkre Tállai András, a párt adópolitikusa. A Fidesz is benyújtott egy javaslatot, amelyben a kormány által támogatott jogszabálymódosítás teljes eltörlését kérte, tehát mindent hagyott volna úgy, ahogy jelenleg van. Az MSZP viszont amellett, hogy visszaemel- tSTvolna a területalapú adóztatás lehetőségét, érintetlenül hagyta az értékalapú adóztatáshoz szükséges mellékletet, amivel a Fidesz nem értett egyet. Az önkormányzati bizottság múlt szerdai ülésén azonban már összefogtak a szocialista és az ellenzéki képviselők, és a szabad demokraták, illetve,a kormány ellenében elfogadták az új javaslatot. A törvénycsomag zárószavazása előtt elvileg csak olyan javaslatról lehet voksolni, amely a jogszabályok közötti ellentmondást (koherenciazavart) küszöböli ki. A szóban forgó indítványt a bizottság azzal indokolja, hogy az egységes javaslatban szereplő szabályozás ellentétes a helyi önkormányzatokról szóló törvénnyel. Súlyosan korlátozza ugyanis az önkormányzatok mozgásterét, hogy kizárólag értékalapon adóztathatnák meg az ingatlanokat. Az adótörvénycsomag mai végígy is, úgy is hatvanmilliárdos bevétel JELENLEG a 3200 önkormány- évben összesen 60 milliárd fo- zat közül csaknem 1000 vet rintot szednek be ebből az ki építmény-, illetve telekadót, adónemből a helyhatóságok - Csupán 300 van közöttük, ugyanennyi bevételt várna a amely nemcsak az üzemeket, kormányzat az értékalapú gyárakat, garázsokat, termi- adóból is. A legtöbb, összesen nálokat, hanem a lakossági 2203 önkormányzat kommu- ingatlanokat is megadóztatja nális adót vet ki a lakosságra. - tudtuk meg Szmetana Ez azonban szinte jelképes Györgytől, a települési Önkor- adóterhet jelent, hiszen öszmányzatok Országos Szövetsé- szességében csak 3,5 milliárd gének adószakértőjétől. Egy forint folyik be belőle. szavazása előtt az alkotmányügyi bizottságnak kell döntenie arról, hogy valóban indokolt-e koherenciazavarra hivatkozni, és így lehet-e szavazni az indítványról. Ha igen, akkor a törvénycsomag zárószavazása előtt dönt róla az Országgyűlés, és ha elfogadná, akkor automatikusan bekerül az egységes javaslatba a módosítás. Ekkor viszont az SZDSZ kerülne kellemetlen helyzetbe, hiszen ha képviselői elfogadják a teljes adótörvénycsomagot, akkor rábólintanak arra is, hogy marad a területalapú adóztatási lehetőség. A szabad demokraták az ön- kormányzati bizottság ülése után is azt nyilatkozták, hogy nem támogatják a négyzetméteralapon számított építményadó fenntartását. A koalíciós megállapodásban ugyanis mindkét kormánypárt elfogadta, hogy értékalapúvá alakítják át az ingatlanadóztatást. Kékesi Tibor, a korábbi szocialista módosító indítvány egyik előterjesztője kérdésünkre leszögezte: jó megoldás az ingatlanok számított értéke szerinti adóztatás. Nem helyes azonban az ön- kormányzatokat rákényszeríteni arra, hogy csak ezt a módszert választhassák. Ezért támogatja a szocialista frakció, hogy a helyhatóságok szabadon dönthessenek az adókivetés módjáról. Nagy pénz van a dohányzásról való leszoktatásban üzlet A magyar lakosság harmada cigarettázik, ami kétmilliós célcsoportot jelent „Flolnaptól leszokom” - ritka az olyan dohányos, akinek ne hagyta volna el legalább egyszer hasonló mondat a száját. Ennek megfelelően napjainkra hatalmas üzletté vált a dohányzásról való leszoktatás. Elég arra gondolni, hogy az ENSZ Egészség- ügyi Világszervezetének (WHO) felmérése szerint a világ népességének harmada, mintegy kétmilliárd ember füstöl. Hatvan százalékuk pedig már megpróbált valahogy leszokni a káros szenvedélyről, ami 1,2 milliárd fős globális piacot jelent a leszoktatással foglalkozó cégek számára. Mivel a magyar lakosság 38 százaléka dohányzik, és a világátlaghoz hasonló arányban szeretnék letenni a cigit, itthon is kétmillió embernél nagyobb lehet a piaca a leszoktató vállalkozásoknak. Erre szeretne betörni a szektor legnagyobb vállalata, az ír magánbefektetők tulajdonában lévő I Quit Smoking (IQS) International Ltd. franchise cég. Még idén szeretnék beindítani üzleti tevékenységüket hazánkban is. A cég neve beszédes: magyarul annyit jelent, hogy abbahagytam a dohányzást. Az állításuk szerint 90 százalékos hatékonysággal (azaz leszokási aránnyal) büszkélkedő eljárás lényege, hogy a páciensek fülének meghatározott pontjait gyenge árammal stimulálják egy speciális géppel. Minden ügyfél számára Itthon kétmillió embernél is nagyobb piaca lehet a leszoktató cégeknek egyénre szabott kezelést állítanak össze. A franchise jogokat megvásárló, idén ősszel 14 millió forint jegyzett tőkével alapított IQS Hungary Kft. a tervek szerint decemberben kezdi meg a működését - mondta a Világgazdaságnak Tóth János cégtulajdonos-ügyvezető. A vállalkozás egész országra kiterjedő hálózatot szeretne kiépíteni franchise rendszerben, legalább 6-8 partnerrel. A csatlakozó cégeknek az egyszeri franchise- díj megfizetésén túl a kezeléshez használt számítógépeket és technológiát kell megvenniük, valamint szükséges egy minimum 40 négyzetméteres helyiség. ■ Világgazdaság-Europress A magyarok egyedül próbálnak lakást venni a magyarok többsége egyedül vagy ismerősök segítségével próbál lakást venni vagy eladni. Szakemberek becslése szerint a hazai lakóingatlan-forgalomnak csak mintegy a 25-30 százaléka bonyolódik le közvetítők segítségével, ők ugyanis három-hét százalékos díjért dolgoznak, ami egy húszmillió forintos ingatlanügylet esetén milliós tétel lehet. Gyéren adakoznak az osztrákok segítőkészségük és nagylelkűségük ellenére - legalábbis ennek hírében állnak - fölöttébb szerényen adakoznak jótékonysági célokra az osztrákok. A most közzétett adatok szerint a fejenkénti évi adomány 49 euró (12 500 forint) az alpesi országban, messze elmaradva a régi európai uniós tagállamok többségétől. Finnország: aggályos a német-orosz vezeték Finnország vasárnap fenntartásait hangoztatta az Oroszország és Németország között a Balti-tenger fenekén kiépíteni tervezett csővezetékkel kapcsolatban; Helsinki szerint környezet- védelmi kockázatokkal jár, ha az eredeti nyomvonalon építik meg a gázvezetéket. Ismét habzik a Rába, vizsgálatot rendeltek el Fodor vizsgálatot indított AZ ELMÚLT NAPOKBAN a nicki gátnál, vagyis az osztrák határtól csaknem száz kilométerre észleltek habképződést a folyón. A szakemberek szerint könnyen lehet, hogy ezúttal nem Ausztria a bűnös. Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter vizsgálatot rendelt el. A leg-korábban jövő hét elejére derülhet ki, hogy kik és mivel szennyezik a Rábát. Budapesten oktat az új lengyel pénzügyminiszter Donald tusk megbízott lengyel miniszterelnök a hét végén közölte, hogy a pénzügy- miniszteri posztra Jacek Rostowskit, a Nagy-Britan- n iában született és a London School of Economicson végzett, nem mellékesen a budapesti Central European University közgazdász professzorát jelöli. Pannon