Petőfi Népe, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-09 / 261. szám
SZERKESZTETTE: BARTA ZSOLT TELEFONSZÁM: 06-76/518-286 E-MAIL: zsolt.barta@petofinepe.hu PÉNZ&SIKER&VÁLLALKOZÁS PETŐFI NÉPE - 2007. NOVEMBER 9., PÉNTEK HÍRSÁV AzAxiálajó munkahelyek egyike felmérés A Hewitt cég immár hetedik álkalommal végezte el a Legjobb Munkahely Felmérést hazánkban, idén a Világgazdaság partnerségével. A felmérésben közel 140 vállalat 30924 munkavállalóját és 531 felsővezetőjét kérdezték, mennyire elégedettek munkakörül- ményeikkel-A Nagyvállalatok kategóriájában a bajai Axiál Javító és Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. lett az ötödik. (B.Zs.) A gabonások az idén kaszálnak árak Rossz hír a hazai állatenyésztőknek, hogy az európai gabonaárak továbbra is magasan állnak. Bár a két héttel korábbihoz képest Hamburgban kétezer forinttal csökkent az érték, de még mindig 61430 forint egy tonna áru. Bécsben 59903, míg Barcelonában a múlt héten 58144 forintért árulták a terményt. A Budapesti Értéktőzsdén pedig 58 ezer forint forint körül alakul az ár. (B. Zs.) A képzésre fordítanak nagyobb figyelmet átadás Ma új tanműhelyt avatnak a KÉSZ Kft. ipari parkjában. A cég évek óta eredményesen működteti szakmunkástanuló programját. Az oktatást mától új, modern eszközökkel felszerelt helyszínen folytatják. (barta) Külföldön lehet szerencsét próbálni állások Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján uniós országokban ellátandó munkaajánlatok találhatók. Például Münchenbe szakképzett mezőgazdászt keresnek, 1500 eurót ajánl a munkaadó. A németországi Wilnsdorfba egy piacvezető zár- és biztonságtechnikai berendezéseket gyáró cég konstruktőrt, műszaki rajzolót, mérnököt és technikust keres, 1750 eurós fizetésért. A részletek, a http://inter- net.afsz.hu/ honlapon olvashatók. (barta) Váltás lesz a Piramisnál andrássyÁkos A körbetartozás gordiuszi csomóját át lehet vágni Újabb pályázatokat jelentetett meg y a regionális tanács a Dél-Alföldön Az állam nemcsak gerjeszti a körbetartozást az országban, de nem is tesz azért semmit sem, hogy a probléma megoldódjék. Ez a Piramis Kft. ügyvezető igazgatójának a véleménye, aki hónapokon belül átadja utódjának a cége vezetését. Barta Zsolt- Húsz éve dolgozik a magán- szektorban. Ez alatt minden úgy alakult, ahogy tervezte?- Nagyjából igen. Bár az elmúlt öt évben elképesz tőén romlott a pénzügyi fegyelem Magyarországon. Az energiám nagy része nem arra megy, hogy a céget fejlesszem, hanem azzal foglalkozom, hogy olyan építtetőt találjak, aki ki is fizeti a munkánkat. Közelkép: 1943-ban Kecskeméten született. 1962-1967 között a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója, okleveles építészmérnök. 1974-1977 BME Gazdasági Mérnök oklevelet szerzett. 1986-ban Építéskivitelezésből doktorált. 1967-től a Bács-Ép, majd a Dutép mérnöke, művezetőtől termelési igazgatóig végigjárta a ranglétrát 1987- ben megalapítja a Piramis Építőipari Kisszövetkezetet, mely 1990- ben átalakult Kft- vé. A cégcsoport tagjai Piramis Kft, Central Kft, Bástya Kft, Kváder Kft 40 éve nős, két lánya és hat unokája van. Ha így megy tovább, akkor a kis- és középvállalkozások tönkre mennek idehaza. - mondja az Igazgató.- Kétszázmilliárdos körbetartozásból száz az építőiparban keletkezett. Mit lehetne tenni?- Állandóan résen kell lenni, volt már olyan megrendelőnk, akivel fél évig harcoltunk, hogy a beruházás negyedét, mely kilenc számjegyű összeg volt, kifizesse.- Hogy lehetne ezt a problémát megszüntetni?- A kormánynak hoznia kell egy jogszabályt. Az építési munkákért nyolc napon belül a megrendelőnek fizetnie kell. A megkötendő szerződésbe be kell építeni egy mellékletet, miszerint az ügyfél bankgaranciával rendelkezik, azaz képes fizetni a munkáért. Ha ezek után mégsem teszi, akkor bíróságra megy az ügy. Egyébként a körbetartozásokért az állam részben a felelős, mert gyakorta késik az általa megrendelt munkák kifizetésével.- Mi várható jövőre?- Jövőre az építőiparban be akarják vezetni a fordított áfát.- Ez jó vagy rossz?- Ha ez megtörténik, akkor a beszerzéskor fizetett áfát nem tudom a termék továbbadásakor kapott számla áfa tartalmával ütköztetni. Azaz az egyiket a másikból levonni. Befizetem a forgalmi adót, majd visszaigényelem, s hónapok múltán megkapom. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a cégek 3 hónapig finanszírozzák az államot. Ez a cégek forgótőkéjét csökkenti, amíg vissza nem kapják a befizetett áfát. Ez a módszer a középvállalkozásokat ellehetetleníti.- MUyen a lakáspiaci helyzet a térségben?- Úgy látom, hogy a lakásépítési bumm után a keresleti és a kínálaü piac helyreáll Kecskeméten. Úgy látom, hogy évente 50-100 új lakást építenek a beruházók. Ennyit lehet eladni. a piramis kft. referencia munkái a teljesség igénye nélkül. KECSKEMÉT: A Kocsis Pál Szak- középiskola bővítése tornateremmel A Korona Patika generál kivitelezése. A Menta Patika kivitelezése. Termostar Hőszolgáltató Központ új ügyfélszolgálati és üzemviteli épületének- Mekkora az építőiparban a fekete szektor?- Szerintem a családi házak építésénél óriási. Ott a pénzek nagy része zsebből zsebbe megy, ellenőrzés sem igen történik.- Önöket szokták ellenőrizni?- Hát hogyne. Az elmúlt húsz évben egyeüen feketemunkást sem találtak, így azon az építkezésen sem, mely lakásainak a műszaki átadása szerdán történt meg.- Mik a tervei?- A következő években négy 16-24 lakásos társasházat építünk, a Centrál lakóparkban, s dolgozunk a működési területünkön, ami Budapesttől Szegedig a Duna-Tisza köze, építése. A megyei kórház, a rendelőintézet és diagnosztikai épület összekötő folyosójának beépítési munkái. kisizsáK: Kápolna építése, szeged: CORA hipermarket teljes építőmesteri munkái, soltvadkert: PERLA Bevásárló- és Szórakoztató Központ kivitelezési munkái. mivel Kecskeméten a szegediek, halasiak, félegyháziak építenek.- Ön nyugdíjas, mi az ami hajtja nap mint nap?- Hatvanöt éves vagyok. Rég abba kellett volna hagynom a munkát, de szeretem azt, amit csinálok. Az egészségem is jó. Másrészt felelős vagyok azért a 60-70 emberért és az alvállalkozóimért, akik 100-120 családot tartanak el. De nevelem már évek óta az utódomat, rövidesen átadom a stafétát.- Ön ismert közéleti személy. Ma miért nem politizál?- A szocializmusban két ciklust, a rendszerváltás után is - penitenciaként - ugyanannyit tevékenykedtem a város testületében. Mint az MDF egyik városi alapítója politizáltam, aztán kikerültem a pártból.- Miért?- Úgy gondoltam, hogy a város érdekei mindig fontosabbak, mint egy politikai erő érdekei. Ez sokaknak nem tetszett. Ma már nem kívánkozom visz- sza a politikába. Bőven elég az a munka, amit a cégcsoport ad. Ott hagyták a kezük nyomát kiírások Tegnap több pályázat kiírásáról tartott sajtótájékoztatót Szegeden a Dél-Alföldi Regionális Tanács elnöke, dr. Balogh László. Az életminőség javítása ösz- szefoglaló címszó alatt, az ön- kormányzatok pályázhatnak a belterületi csapadék- és belvíz elvezetésére. De jut pénz a regionális jelentőségű vízvédelmi intézkedések támogatására és a 2000 főnél kisebb települések szennyvíz-elvezetésére is. Ösz- szesen 4,6 milliárd forintot lehet igényelni. ■ Megújulhatnak a járóbeteg-központok a kistérségben. A turizmusban fantáziát látók is pályázhatnak mintegy 4,6 milliárd forintra. Az egészségügyben érdekeltek alap- és járóbeteg-ellátás fejlesztésére hárommilliárdot igényelhetnek majd. Részletek a www.nfu.hu vagy a www.darfu.hu honlapokon olvashatók. ■ A cukorrépa után talán gabonára váltanak RÉPA Sokéves áüagban 50-55 tonna átlagtermést hoz a cukorrépa a dél-pest megyei földeken. Idén hektáronként csak 30 tonna a hozam. Annyi vigasztaló van a betakarításban, hogy a cukortartalom jó, 16-17 százalék. A környékbeli gazdáktól szinte kizárólag a szolnoki cukorgyár vásárolja fel a termést, és egységesen 29 euró 7 centen számolja a vételárat. A termelők ennél többet szeretnének, tárgyalnak róla a feldolgozóval, de még nem tudja senki, hogy egyáltalán lesz-e piaca jövőre a répájuknak. Az unió ugyanis jelentősen csökkenteni akarja a cukorrépa kvótát, s ha ez bekövetkezik, a termesztőknek váltaniuk kell. A kistérségben répa helyett valószínűleg gabonafélékre térnek át, mert egyelőre úgy néz ki, a lisztes, olajos szemeseknek tartósan magasabb lesz az ára. ■ M. J. Bács-Kiskun megye piaci árai (Ft/kg) KECSKEMÉT BAJA KISKUNMAJSA KISKUNFÉLEGYHÁZA Bab (száraz) 500-550 500-700 400-450 ________ 600 Di óbél 1200-1500 1000-1200________1800__________1400 Go mba 450-690 420-640 500-550 400-480 Gyökér___________250-480 150-300__________400 350-400 Fo khagyma 800-1100 600-900 500-650 1000-1400 Hagyma (vörös) 140-170 . 130-150 120-140___________150 Karalá bé/db 70-100________80-120_______80-100_________40-60 Ka rfiol _ 240-310 200-280 200-300 250-300 Káposzta (fejes) 130-180 120-160___________80____________150 Ke lkáposzta 180-240 160-180 150 170 Krumpli___________100-145 100-140_______90-100________100-150 Mák ________900-1000______800-1000 950 1200 Pa radicsom 350-400 300-350__________420_______250-300 Pa prika (tv) 220-270 230-400__________350 150-250 Saláta/fej__________80-110________80-100___________80________70-120 Sá rgarépa_________120-150 120-160 120-130________160-180 Tojás/db____________22-28_________23-28___________29__________24-28 Ub orka 200-300 200-300 350 ; 270-280 Zeller/db__________90-135________70-120_______80-140________50-150 Al ma 120-280 200-250 80-180 150-300 Körte____________370-420 150-350__________400_______300-400 FO RRÁS: PN-INFÓ Felmérik az agrárszektort összeírás A statisztikai hivatal munkatársai kopogtatnak A napokban a statisztikai hivatal munkatársai felmérik, milyen is a hazai mezőgazdaság szerkezete. A kérdező szakemberek hétfőn indulnak, s kopognak be 1220 település szinte minden lakásába. Az összeírás célja, hogy idehaza nyomon lehessen követni azt, hogy az előző (2005. évi) gazdaságszerkezeti összeírás óta a honi agrárszektorban milyen változások is történtek. Ennek felmérése, és az adatok feldolgozása után lehet ugyanis csak hiteles képet adni a hazai gazdaságirányítás, az Európai Unió és a gazdálkodók részére. Az EU valamennyi tagországa számára kötelező összeírást a 2467/96. sz. tanácsi rendelet írja elő. Az adatfelvétel végrehajtásának irányítását az ország egész területére kiterjedő illetékességgel a Központi Statisztikai Hivatal Szegedi Igazgatósága látja el. Az összeírás reprezentatív adatfelvétel keretében történik, azaz a hazai községek és városok csak egy részét látogatják végig. Az eredményekből tudnak majd következtetni arra, müyen tendenciák is érvényesülnek a honi mezőgazdaságban. A KSH munkatársai igazolvánnyal ellátott számlálóbiztosok. A gazdálkodást folytatók körében kitöltendő kérdőívben rákérdeznek a mezőgazdasági munkavégzésre, a mezőgazdasági földhasználatra, termésmenynyi- ségekre, az agrotechnikára, az állatállományra, az állati termék termelésre és az egyéb tevékenységekre. A szolgáltatott adatok a statisztikai törvény rendelkezése szerint kizárólag státísztikai célra használhatók, és csak összesített formában kerülnek közlésre. A KSH kéri, hogy a lakosság fogadja bizalommal nemzetgazdasági szempontból kiemelten fontos feladatot ellátó összeírókat. ■ ■ A 06-80/200-224 ingyenesen hívható zöldszámon kaphat segítséget. A 2007/44-es közlöny szerint a megyében felszámolás alá került cégek listája: NENA-KER Ügynöki és Kér. Bt., Tompa, Szabadföld 28/A. AZIEL Szóig, és Kér. Bt., Kiskőrös, Határ u. 38. KUBIMPEX Kér., Feld., Gy. és Szol- g. Kft., Kecskemét, Liszt F. u. 29. BALOTAMIX Kér. Gyártó és Szóig. Kft., Balotaszállás, Központi major I. kerület. CSILLAGVILÁG Műszaki Fejlesztő és Szóig. Kft., Kecskemét, Magyar u. 20. Végelszámolás: PREZÓ Kér. Bt., Kalocsa, Paksi köz L II. 11. VE-ZSI Kér. és Szóig. Bt., Kecske- mét-Hetényegyháza, Belsőnyír 322. BOGNÁROS ÉS TÁRSA Textilipari, Kér. és Szóig. Kft., Kiskunhalas, Gólya u. 6.