Petőfi Népe, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-24 / 248. szám
14 PETŐFI NÉPE - 2007. OKTÓBER 24., SZERDA HIRDETÉS Mazsola is jön a gyerekekhez 25,70, íoo Az Ifjúsági Otthon tripla jubileumot ünnepel A Kecskeméti Ifjúsági Otthon épülete, intézménye és mozija egyaránt jeles évfordulóhoz érkezett. Vörösné Csekei Rita, a KIO munkatársa tájékoztatott az ünnepi eseményekről. - A születésnapi rendezvények - mint ünnepi tortánk egy- egy szelete - az intézmény negyedszázados tevékenységének széles palettájából adnak ízelítőt, hasznos elfoglaltságot nyújtva kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A kiemelt programok során eddig vendégül láttuk például Altbäcker Vilmost, az ELTE Etológiái Tanszékének oktatóját, a Szülők Iskolája sorozat keretében pedig dr. Ranschburg Jenő pszichológus beszélt a toleranciáról. Holnap 15 órakor a Mesterségünk címere hely- történeti és ipartörténeti levelezős közösségi játéknak lesz ünnepélyes megnyitója. A játékot 3-4. és 5- ó. osztályosok részére szerveztük. A közel húsz csapatnak holnap adjuk át az első forduló kérdéseit. Szombaton pedig egész napos játékra várjuk a gyerekeket Zsebszínházzal, Mazsolával, .a .Futrinka, utcával, Rubik-kocka kirakóversennyel, diavetítésekkel és társasjátékokkal. A programsor zárórendezvénye december 7-én lesz. Az intézménynek otthont adó szecessziós műemléképület, az egykori Iparos Otthon építését ugyanis száz évvel ezelőtt, ezen a napon fejezték be a város iparos társadalmának jóvoltából. A részletes programokról a www.kio.hu oldalon olvashatnak, további információt pedig a 76/481-686-os telefonszámon kérhetnek. ▲ ■ 70 éves az Otthon mozi, ÍOO éves a KIO épülete, 25 éves az Ifjúsági Otthon A Kecskeméti Ifjúsági Otthon a Kossuth téren található. On dönt: Hová, mikor, mennyiért utazik dertour utak Az iroda specialitása a személyre szabott utaztatás Dubai örök élményt nyújt azoknak, akik úticélul választják. Újdonság a kecskeméti idegen- forgalmi piacon! A TŰI hírős városi irodája megkezdte a DERTOUR utak értékesítését is. Mit ajánl a német utazás- szervező? - többek között erről beszélgettünk Piszó László irodavezetővel.- Miben nyújt mást az iroda?- Európa egyik legnagyobb utazási irodája a TŰI és a Neckermann mellett. Az iroda specialitása a személyre szabott utaztatás. A magyar piacon is egyre többen igénylik, hogy maguk állíthassák össze utazásukat, nekik kedvez az a végtelen rugalmasság, amit a DERTOUR nyújt.- Konkrétan mit jelent ez?- Mint egy építőkockát magunk rakjuk össze az utazás elemeit. A repülőjegy, a szállás, a bérautó, a színházjegy, a lakóautó ... mind- mind egyéni igény szerint variálható, időpontban is, és szállás kategóriában is. Például New Yorkba utazik a vendég, ott felveszi a bérautót, 2 éjszakára megszáll egy egyszerű városi hotelben, tovább autózik Miamiba, ott eltölt 7 éjszakát, de már luxus kategóriában, itt leadja a kocsit, majd Miamiból hazarepül. A szabadságnak egyetlen feltétele a nyelvtudás illetve a bátorság, ez utóbbival is elég messzire eljutottak már honfitársaink.- Milyen jellegű utakat kínálnak?- A téli szezonra 33 féle katalógusból válogathatnak az utazók, a síeléstől, a hajóúton át, a szafari kalandokig. Természetesen a sok katalógusból több is tartalmaz hagyományos, turnusba szervezett egzotikus nyaralásokat, körutakat is.- A téli katalógusokat látva jelentős változások következtek be: csökkent a charterjáratok száma. Mi ennek az oka?- A magyar, és az osztrák piac is érzékenyen reagált a nyári szezon tapasztalataira. Sajnos jelentősen csökkent a társas szervezésű utakon résztvevők száma, így számos üdülőhelyre megszüntették a charterjáratokat. Ez magyarul azt jelenti, hogy például a Karibi-térségbe, vagy Thaiföldre, Kenyába, a Maldív szigetekre a menetrend- szerinti járatokat időben le kell foglalni, mert minél tovább halogatjuk, annál magasabb árakat adnak a légitársaságok. S talán még ennél is fontosabb változás, hogy nem lesznek „last minute” utak ezekre a területekre! A last minute leértékelés ugyanis az iroda saját üzemeltetésű gépén a maradék helyek alacsonyabb áron való eladását jelenti. Ha nincs saját gép, értelemszerűen nem az iroda szabja meg az árat, hanem a légitársaság. Tehát ezen a télen leértékelésre nem nagyon lehet apellálni, érdemesebb inkább előfoglalni. □ TŰI UTAZÁSI KÖZPONT EXTRA UTAZÁSKÖZVETÍTŐ IRODA Kecskemét Arany J. u. 3. Tel: 76/416-488, www.extrautazas.hu <S5> KIA MOTORS az Euro NCAP törésteszten r---------------------------------------------7--------------------------------------------— A Kiskunhalasi Városi Szilaj Citerazenekar Közhasznú Egyesület tagjai ezúton szeretnének köszönetét mondani f : . ; mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuknak 1%-át a zenekar részére felajánlották. A fent említett támogatás összege 200ó-ban 110.621 Ft volt, amit népzenei találkozók költségeinek fedezésére fordítottunk. Köszönjük, ha 2007-ben is zenekarunk részére ajánlja fel adójának 1%-át. Adószamunk: 183Ó3Ó56-1-03 ________ 9289-51 KIA cee'd: 5 csillag Az egyetlen autó, amely 5 csillagos Euro NCAP- törésteszttel és 7 év garanciával rendelkezik egyszerre! A KIA cee'd! Hiezl Autóház 6500 Baja, Kölcsey u. 73. Telefon: 06-79/422422, 06-79//420-000 Üzemanyag-fogyasztás vegyes használat esetén: 4,7 - 6,9 liter/100 km, C02 kibocsátás: 125-165 g/km A képen látható autó illusztráció. Speciális cee'd finanszírozási ajánlatok: 7 év garancia=7 év futamidő Havidíj már 39 500 Ft-tól, 3,95% THM-tőr EURO © NCAP www.euroncsp.com Köszönjük Támogatóinknak, hogy 2006.évben személyi jövedelemadójuk 1 %-át a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházáért Alapítvány részére ajánlották fel. (adószámunk: 118351198-1-03) a kapott 604 e Ft-ot eszköz beszerzéshez tartalékoljuk. Alapítványunk tevékenységéről a www.korhazalap.hu honlapon olvashatnak. SUZUKI KUBAT-VIIMCZ $ Suzuki SX4 GLX AC 5 ajtós Felszereltség: távirányítású központi zár, első elektromos ablakemelő, elektromosan állítható és fűthető külső tükrök, ABS, légkondicionáló, szervokormány, indításgátló aiMimelyett 3.120.000 Ft vagy roncsautó beszámítás 500.000 Ft értékben! Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 5,0-7,6 1/100 km ■ COrkibocsátás (kombinált): 122-182 g/km. Suzuki Kubat-Vincz Kecskemét, Talfája 8/a. (a TESCO-tól 300 m-re, Budapest felé) Tel.: 76/507-944 E-mail: kecskemet@su2ukikubatvincz.hu - www.suzukikubatvincz.hu Októberben mindennap gyereknap a Chevrolet-nál! W Próbálja ki családi autóinkat és Chevrolet plüssmacit kap aúÉKléltba! 2 999 000 Ft-M vagy több mint 1 000 000 Ft m*gtjk»ítiss»l Chevrolet Pólus 6200 Kiskörös. Dózsa György 71. • Tel.- 78/S13-932. 6300 Kalocsa, Bátyai u. 9. • Tel.: 78/561-355 • www.chevroletpoiiis.hu CO-fctaísitás. 171-210 ?/km, atlat-os fogyasztás, 7.1-8 81/100 km. A foto illusztráló. A feltüntetett árak ajánlott ín^yasztói árak A Chevrolet Southeast F.urope Kft.és az aknában részt vevő márkakereskedésünk fenntartja a jogot *i ajanlat módosítására és megszünteléséte. Az ajánlatok a .készlet ereiéi* Kiéivé 2007. uktúber 1- JVij érvényesek. A tájékuztatás nem teljes, konkrét ajánlatéit kérjük, forduljon Cheviote■forgalmazójához. A nyomd» bibékéit feieiősséset nem »áüakrnk. ^ Tájékoztatjuk Tisztelt Támogatóinkat, hogy 2006. évben személyi jövedelemadójukból ^ felajánlott 1 %-ot 256.169 Ft-ot a Kecskeméti Megyei Kórház Kardiológiai osztályán dolgozó ápolónők, orvosok továbbképzésére és a „Szívünk Napja” rendezvény lebonyolítására fordítottuk. Alapítvány a Szívbetegekért a Szívinfarktus Megelőzésére Kuratóriuma Kecskemét, Nyíri út 38. Adószámunk: 19042051-1-03.