Petőfi Népe, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-16 / 242. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. OKTÓBER 16., KEDD HIRDETÉS 5 Legyen saját termálfürdője otthonában! R-NOVA invest kft. Már leköthetőek Cserkeszőlőn az új 53 lakásos apartmanház lakásai A társasházban lift is található, így a mozgáskorlátozottak számára is megfelelő otthon lehet. Cserkeszőlőn sorra nőnek ki a társas- és apartman­házak, melyek vonzóak lehetnek otthonként és befektetésként egyaránt. A kisváros lendületesen fejlő­dik, mára a térség egyik legcsá­bítóbb településévé nőtte ki ma­gát köszönhetően annak, hogy a helyi vezetőség a vállalkozók­kal közösen próbálja kiaknázni a termálvíz adta lehetőségeket. A község szívében, a nagy múltú, gyógyvizéről méltán hí­res gyógyfürdő köz­vetlen szomszédsá­gában, a bejárattal szemben, a piactér mellett épül egy új 53 lakásos, négy­szintes apartman­ház a budapesti székhelyű R- Nova Invest Kft. beruházásában és kivitelezésében. Az építke­zés egy évvel ezelőtt kezdődött meg, az új tulajdonosok várha­tóan a jövő év elején foglalhat­ják el új otthonukat - tájékozta­tott rabb Zoltán ügyvezető. Az R-Nova Invest Kft. már az ország különböző pontjain, va­lamint Németországban is letet­te névjegyét, számos társasház fémjelzi a cég munkatársainak hozzáértő szaktudását. A cser- keszőlői beruházás mellett több okból döntöttek: egyrészt baráti kapcsolatok fűzűt a település­hez, másrészt befektetés szem­pontjából is kiválónak tűnik a dinamikusan fejlődő község - a folyamatosan bővülő termál­komplexumának köszönhető­en. Az építkezés során kizárólag jó minőségű alap­anyagokat használ­tak fel. A falakat mészhomok téglából húzták fel, mely na­gyon jó hangszigete­lő és hőszigetelő ha­tással bír. A beépített nyílászá­rók 5 kamrásak, és hőszigetelt üveggel szereltek, valamint a lakások párologtatórészt is tar­talmaznak, így elkerülhető a penészedés akkor is, ha csak szezonálisan használják az in­gatlant. A négyszintes épületben 53 darab lakást alakítottak ki több­féle méretben: a vásárlók 36-76 négyzetméter alapterületű laká­sok közül választhatnak, ame­lyek zömében 1,5-3 szobásak. A kulcsrakész átadás magában foglalja a jó minőségű olasz bur­kolatokat, a laminált padlólapo­kat, a beépített szanitereket és a központi klímát is. A földszinti lakásokhoz kizárólagos kert­használat tartozik, míg az eme­leti lakások kényelmét az erké­lyek emelik. A belső parkolók száma azonban korlátozott. A lakások különlegessége, hogy a fűtésüket a községben elérhető 82 fokos termálvízzel oldották meg, így lényegesen kedvezőbb számlára számíthat­nak majd a tulajdonosok. Rá­A CSERKESZŐLŐI ÖNKORMÁNYZAT­NAK a fürdőfejlesztéssel kapcso­latban konkrét elképzelései vannak - tudtuk meg Szokolai Lajos polgármestertől Szeptem­berben adtak be egy pályázatot a Norvég Alaphoz egy fedett téli fürdő építésére - engedélyes adásul miután a víz átkeringett a rendszeren, visszavezetik a természetbe, így környezetvé­delmi szempontból is példaérté­kű a beruházás. Emellett akár a lakásunkba is varázsolhatjuk a „termálme­dencét”, hiszen a kád egyik csapján - a szomszédos termál­fürdőben lévővel azonos ­tervvel rendelkeznek -, értéke 920 millió Ft A végleges döntés 2008. első félévében várható. Emellett beadtak egy pályázatot egy 300 rrí-es új gyógymedence építésére. Már rendelkeznek a tervekkel, és ezzel együtt már hozzáfogtak a flirdő területének bevizsgált termálvizet' is meg­engedhetjük. A társasházi lakások értéke­sítése megkezdődött, mintegy 40 százalékuk már el is kelt - tájékoztatott a lakásokat kizá­rólagosan értékesítő kecske­méti Herczeg Car Bt. ügyveze­tője, herczeg istván. A laká­sok ára - elhelyezkedésüktől bővítéséhez. Változatlanul bőví­tik az egészségügyi szolgáltatá­saikat is. Sokat áldozott az ön- kormányzat az egészségügyi szolgáltatásokra, de megérte, mert 2007. szeptember elején megkapta az Országos Gyógy- fiirdő minősítést függően - 275000-295000 Ft/m2 között mozog. Előleg­ként a vételár 30%-át kell befizeni, majd a további finan­szírozás az ütemtervnek meg­felelően történik. A lakásvá­sárláshoz a szocpol igénybe vehető. Amennyiben igény van hitel felvételére, abban is teljes körű segítséget nyújt az iroda. Az MKB Bank egyedi el­bírálású hitelkonstrukciót nyújt kedvező feltételek mel­lett a lakásvásárlóknak. Például egy 36,21 m2-es lakás 6,37 m2-es erkéllyel 11.030.600 Ft-ért megvásárolható. A 30% önrész, a 3.309.180 Ft befizeté­sét követően - ha a tulajdonos ­8.000.000 Ft hitelt vesz fel, akkor a törlesztőrészlet, 25 éves futamidő mellett, az első évben 45.250 Ff/hó, a második évtől 49.758 Ft/hó lesz (a kamat: 2,9%, kezelési ktg.: 2,7%). a BŐVEBB INFO: Herczeg Car Bt. Kecskemét, Vágó utca 11. Tel: 76/321-165, 20-9-21-22-55 herczeg.istvan@t-online.hu ■ A lakások több' féle méretűek, fűtésüket a termálvízzel oldják meg. A fürdő megkapta az Országos Gyógyfürdő minősítést á íiYiHtóMItEL; nincs* ÉrÉkteIM k közjegpi díj Jelzáloghitelek akár 5 nap alatt!- akár jövedelem igazolás és kezes nélkül, ■ akár ingyenes értékbecslői és Myásílási díj gj 1,5 M Ft = 3*810 FHö! 4 M FI = 10*160 FMól M 8 M Ft=»320 FMól... m nnrsnrnmn ■ 1201) ingatlanunk III ingatlaniroda M ... VJ. .. HÍTELKÖZPDNT Ke cskemét Megyei Jogú Város Polgármestere a 2007. évi költségvetés végrehajtása érdekében nyílt pályázatot hirdet az alábbi Önkormányzat tulajdonában lévő felépítményes ingatlanok értékesítésére: Cím Hrsz. Térülőt nagyság Induld nettó értékesítési ár Megnevezés | Csokonai u. 9. 4212 074 40.000.000 irodaház í Lechner Ödön u. t. fsT.. 7/1/A/G 164 30,000.000.­iroda Lánchíd u. 1/A 3751/1 7/A/36 11 300.000.­kerékpártároló Vattája 173 0334/26 2877 200.000­tanya (épület nélkül) A pályázatokat 2007. október 26-án 10,00 óráig személyesen kell eljuttatni Kecskemét, Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalfélemelet 47. sz. szobájába. Részletes pályázati kiírás igényelhető a Polgármesteri Hivatal Vagyon- és Lakásgazdálkodási Csoportjánál (Kecskemét, Kossuth tér 1. félemelet 47. Tel.: 76/513-525)._________________________________________________________ _ So kféle tevékenységre alkalmas raktárak, műhelyek és irodák 10-től 500 m2-ig kiadók. Kecskemét, 1 J||j Szolnoki út 1. alatt, az aluljáró mellett. Érdeklődni: 30/943-51-03. ' §■ L ELŐZETES KÖLTSÉGEK NÉLKÜL AKÁR 10 NAP ALATT LAKÁSCÉLÚ HITELEK- vásárlásra, építkezésre- felújításra, bővítésre- kamat: 0,77%-tól KEZES, ÍSJÖVEDELEM NÉLKÜL IS és HITELKIVÁLTÁS %í- költse el bármire -1-50 M Ft-ig igényelhető- cserélje le hitelét vagy hiteleit kedvezőbbre!!! MMBig a g t, :t fl INGYENES TANÁCSADÁS AKÁR OTTHONÁBAN IS! Sansz-Hitel Bt. Kecskemét, Vörösmarty u. 5. ________76/329-144, 20/379-66-91 _______ Zé ta Adó Kft. Kecskemét, Vágó u. 2-4. szám alatti társaság a következő új szolgáltatásokkal várja régi és leendő ügyfeleit.- Hitelek közvetítése, ezzel járó ügyintézés lebonyolítása magánszemélyekés vállalkozások részére.- Kedvező lakás és jelzálog hitelek, már 1,75%-os kamattal igénybe vehető. _____________- Uniós támogatások könyvvizsgálata. Érdeklődni az alábbi telefonszámon: 30/928-3039 Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármestere a 2007. évi költségvetés végrehajtása érdekében nyílt pályázatot hirdet az alábbi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok értékesítésére Cím j Hrs2. Terület nagyság m2 Induló nettó értékesítési ár Övezeti besorolás Mérleg u. j 21503/9 1346 9,000.000­lakótelek Szárcsa u 21825/52 857 10,000.000­lakótelek Csáky u. 4236 33Ó 15.000,000­lakótelek Hetényegyháza, Gyöngy u. 21265 1641 3.500,000.­lakótelek A pályázatokat 2007. október 26-án 10,00 óráig személyesen kell eljuttatni Kecskemét, Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalfélemelet 47. sz. szobájába. Részletes pályázati kiírás igényelhető a Polgármesteri Hivatal Vagyon- és Lakásgazdálkodási Csoportjánál (Kecskéméi, Kossuth tér 1. félemelet 47. Tel.: 76/513-525), ______________________________________m ö a mi kincsesládánk nem rejt titkokat... linm= ingatlan­5,92-8,04V, fedezetű hitelek I H most még a közjegyzői és a földhivatali költségeket is megtérítjük L *1 bármire szabadon felhasználható Kecskemét, Dobó krt. 9- Kecskemét, Nagykőrösi utca 9/a Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 2. Kiskőrös, Petőfi tér 2. Kiskunhalas, Bokányi D. utca 1. Kiskunmajsa, Fő utca 67. Kalocsa. Szent István király út 28. Baja, Vörösmarty utca 4. Baja, Szentháromság tér 7. _______ (0 6 76) 502 380 (06 76) 511 900 (06 76) 561 220 (06 78) 513 070 (06 77) 520 910 (06 77) 582 020 (06 78) 565 020 (06 79) 523 360 (06 79) 524 460 «^K&H TeleCenter (061) 300 0000 vAvw.kh.hu gyors ügyek sávja hiteltanácsadás befektetéstervezés biztosítások Az akciós ajánlat 2007. szeptember 10-étöl befogadott K&H ingatlanfedezetű hitet csak kamattal termékekre érvényes visszavonásig. Az akció részleteiről érdeklődjön bankfiőkjainkban vagy 3 wvw.kh.hu internetes oldalon. A kedvezmények nem vonatkoznak devizakülföldi hiteligénylőkre, az áthidaló hilelre. a tészekrakó program keretében nyújtott K&H üzleti feltételű lakáshitelre és a K&H könnyűhitelre. A kölcsön folyósításáról, annak összegéről és teltételeiről a K&H Bank Nyrt. minden esetben önállóan, kizárólag saját ieitéteíei szerint dönt. Ez a hirdetés nem minősül ajánlattételnek. A kondíciók módosításának jogát a Bank fenntartja. A termékek részletes leírását és feltételeit a vonaikozó szerződés, az Általános szerződési feltételek, a K&H Bank Üzletszabályzata, valamint az aktuális Hirdetmény tartalmazza, amely megtekinthető a banktiókokban és a www.kh.hu internetes oldalon. *A tőke törlesztésén felül csak a kamatot kell megfizetni. A thm a svájci frank alapú, forintban folyósított és tőrfeszielt K&H üzleti feltétélü lakáshitel csak kamattal és K&H ingatlanfedezetű személyi hitel csak kamattal termékek igénybevétele esetén, 5 millió forint hitelösszegre és 20 éves tutamidőre vonatkozik. Az ATI Depó ZRt. Kecskemét. Halasi út 25-27. sz. alatt lévő önálló bejárattal, kerékpártárolóval, valamint saját gépkocsiparkolóval rendelkező telephelyén irodahelyiségek, raktárhelyiségek (40-2000mMg) BEKBE ADOK Érdeklődni: munkanapokon, 8.00-15.00 óra között. __________Tel: 76/482-182,30/303-4898;

Next

/
Thumbnails
Contents