Petőfi Népe, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-15 / 241. szám
10 BULVAR&TEVE PETŐFI NÉPE - 2007. OKTÓBER 15., HÉTFŐ na— Gwen Stefani forró estét ígér Budapestnek gwen stefani jövő pénteken este adja első és utolsó magyarországi szólókoncertjét a budapesti sportarénában. 1986-ban vokalistaként került bátyja, Eric együttesébe, a No Doubtba. Tavaly megszületett fia, Kingston. Két szólólemezt adott ki, amelyekből harmincmillió példány fogyott. Vaskakas Bábszínház: felnőttek bábszínháza az országban egyedülálló módon felnőtteknek szóló bérletet adott ki az idei évadban a győri Vaskakas Bábszínház. A bérletben báboperett, táncos-bábos revü és egy Ingmar Bergman emlékére készült előadás szerepel. Cannes-i díjas román filmek az Urániában nagy nemzetközi sikereket aratott román filmeket mutatnak be keddtől vasárnapig az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az alkotások között szerepel az idei cannes-i filmfesztivál fődíjas filmje, Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét, 2 nap című munkája is. @ további hírek: www.reggel.hu Kentaur sokarcú világa polihisztor Fest, zenél, látványtervet készít, makettet épít A héten egyszerre két kiállítása is megnyílt a híres látványtervezőnek. Tokajon a festményeiből, Budapesten a díszleteiből nyílt tárlat. Hegedűs V. Rita- Meg tudja mondani pontosan, hány díszletet tervezett?- Épp tegnap számoltam össze: 132 produkciót csináltam eddig életemben. Ebben minden benne van: színház, film, televízió, koncert, partidíszlet, 1 minden. ' B- Emlékszik az első díszletére? |- A Satöbbi együttes koncert- s jére találtam ki a nyolcvanas években. De akkor még eszembe sem jutott, hogy díszlettervező leszek. A zenekar mögé szerettünk volna valami látványosat alkotni. Piros pöttyös labda, repülő zsiráfok, igazi nyolcvanas évek őrülete volt. De az első hivatalos díszletem a Leonce és Léna volt 1990-ben.- A darabot Eszenyi Enikő rendezte. Emiatt nyitotta meg ő a kiállítást?- Ez is közrejátszott. Most is együtt dolgozunk, jóban vagyunk. Nem szeretem a szakmai megnyitókat, amit nem ért senSaját díszletben. Kentaur energiáit hol a festészet, hol a zene, hol a díszletezés köti le. ki. Egy kiállításmegnyitó legyen szórakoztató. De igaz, hogy a legnagyobb show-t kétéves lányom szolgáltatta, aki a fején pörgött, miközben Enikő beszélt.- Melyik a legkedvesebb munkája?- Mindig a legutolsó. De az egyben mindig a legutáltabb is. Nehezen szülök. Ha tervezek, az első két hónapban tirkálmányon kívül más nem látszik. Ez a legnehezebb szakasz, az előkészítés. A feleségemnek ilyenkor kell a türelem, mert teljesen elvarázsolódom. Utána pedig iszonyatos tempó kezdődik.- Most min dolgozik?- Jövő hétvégén lesz egy Peter Pan előadás a Művészetek Palotájában. Ez egy táncelőadás, amit én még 2001-ben terveztem Angliában, Lesterben. Any- nyira drága ott a tárolás, hogy ha már nem játsszák a darabot, a díszletet egyszerűen bezúzzák. Inkább megvettük, és átszállítottuk Debrecenbe, ahol szintén komoly sikere volt a darabnak. Névjegy: KENTAUR 1965. április 18-án született Budapesten. 1988-BAN diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskolafestő szakán. 1982-1988-16 a Satöbbi tagja. kentaur néven két szólólemeze is megjelent. 1994-ben a kritikusok díját kapta a legjobb díszletért. 2007-ben a Jászai Mari-díjat vehette át Megkerült Ptolemaiosz ellopott világtérképe Az Egyesült Államokban megtalálták Klaudiosz Ptolemaiosz görög csillagász, matematikus és földrajztudós értékes világtérképét, amelyet korábban a spanyol nemzeti könyvtárból loptak el. Az FBI egy New York-i gyűjtőnél lefoglalta a térképet. Szak■ A gyanú szerint egy papírvágó késsel vágták ki a világtérképet. értők százezer euróra becsülik az értékét. A térkép Ptolemaiosz Földrajz című művéből származik, és egy 1508-ban, Rómában nyomtatott könyvben jelent meg. A lopás miatt augusztusban Rosa Regas írónő, a spanyol nemzeti könyvtár igazgatója lemondott. A most megkerült világtérkép azonban csak egy a könyvtárból ellopott 19 okmány közül. Egy urugayi történészt gyanúsítanak a lopással, aki 2004 és 2007 között kutatások miatt hozzáférhetett az értékes könyvekhez. Állítólag egy becsempészett papírvágó késsel a különböző kötetekből több világtérképet és más írásokat is kivágott, majd nyomtalanul eltűnt Madridból. A rendőrség nem zárja ki, hogy a férfi valójában nem is történész, és hamis igazolvánnyal jelentkezett a könyvtárba. ■ H. V. R. PPfff w '%■ | "í-1 - 9» f11 "Ü:. í ^/s. v %S4 ' % JH .. Í..Á JfL tvr-hét 2007. OKTOBER 15., HÉTFŐ H H 5.30 WSTeleshop *0 6.00 Reggeli 8.35 Reflektor £3 10.05 Top Shop 11.10 Receptklub (Ism.) vH 11.25 Végveszély © gj (francia katasztrófafilm) Fsz.: Richard Bohringer 6.00 Magellán (ismétlés) © 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.15 Stahl konyhája 9.20 Betűbár 10.10 Teleshop 11.20 Ice Baby© (amerikai vígjáték, 1991) 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Kalandos nyár © (francia sorozat -142/141.) 10.00 BBC-exkluzív Bolygónk, a Fold (11/6.) 10.55 Parlamenti napló 11.45 A sokszínű vallás 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Századfordító magyarok 9.50 Musica historica 10.10 Rondó 10.35 Roma fórum 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.50 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) © 7.50 Jake meg a dagi © (amerikai krimisorozat, ism.) 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 San Francisco utcáin © 5.20 Váltó (ism.) 5.35 Gazdakor 6.00 Világunk - Reggel 8.00 Duna tér 8.10 Négyzetméter (ism.) 9.40 Sors - váltó (ism.) 10.40 Váratlan utazás (ism.) 11.30 Kívánságkosár 6.00 Parti parti (1-2.) 7.00 Kávékóstoló (11-12.) 8.00 Az utolsó napok... 9.00 Ki hitte volna? (10.) Esti mesék 9.55 Cetek tengere 10.55 Guruló büfé (29-30.) 11.55 Bili - Sydney szakácsa 13.20 Disney-rajzfilm © 13.20 Észbontó 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.10 Záróra 12.05 Trükkös hekus © 13.50 Duna tér 12.30 Koraszülöttek © 13.45 06-91-334-455 14.20 Melrose Place © 12.30 Roma magazin 13.00 Közvetítés (amerikai akciófilm-sorozat) 14.00 In memóriám... 13.05 Biztonságos? (3.) © 2 15.10 Receptklub (amerikai sorozat) 13.00 Domovina a parlament üléséről 13.10 Magnum © 14.25 Európa csodái 14.00 Parti parti (1-2.) EJ 15.25 L. A. Heat - Halálos páros 15.25 Perzselő szenvedélyek © 13.30 Abszolút (ism.) 16.30 Válaszd a tudást! 14.15 Halálbiztos diagnózis © 14.55 Európa kék szalagja Mexikó; Cornwall ■■ 16.25 Balázs (német sorozat) 14.00 Drága doktor úr © Mentés másként 15.15 Gyilkos sorok © 15.30 Heuréka! Megtaláltam! 15.00 Kávékóstoló (9-10.) M- A szembesítőshow © 16.25 Rex felügyelő © 14.55 Múlt kor © Szórakoztató kalandozás 16.20 San Francisco utcáin 16.00 Világunk 16.05 A Dali-gyár © 'W 17.25 Mónika (osztrák-német krimisorozat) 15.25 Válaszd a mozgást! a tudásvilágában (amerikai krimisorozat) © 17.00 Váratlan utazás 17.10 Hetedhétország fi- A kibeszélőshow © 17.30 Monk - Flúgos nyomozó 15.40 Sophie © 17.35 Membrán 17.25 Jake meg a dagi © 17.45 Duna tér tudománya (15-16.) 18.30 Híradó ® 18.30 Tények d) 16.10 Heuréka! (rajzfilmsor.) 18.00 Daniel Deronda © 18.30 Benny Hill , 18.00 Híróra 18.20 Határtalan határok 19.10 A harc törvénye © 19.00 Aktív© 16.30 Tv-taxi (angol sorozat-4/2.) 52' (amerikai vígjátéksorozat) 18.30 Váltó (ism. sorozat) (amerikai akciófilm-sorozat) 19.40 Jóban Rosszban 16.45 Körzeti hírek 18.55 Igenis, 19.00 Tuti fuvar 18.40 Mese Oroszország és Kína: M Fegyencjárat (magyar sorozat) 17.05 Kisváros (88.) miniszter úr! © (szórakoztató vetélkedő) 19.00 Derrick© Az Amur két partján; B Fsz.: Sammo Hung Kam-Bo 20.20 Favorit © 17.45 Bűvölet (60/30.) (angol vígjátéksor. - 21/4.) 20.00 Jó barátok © (német krimisorozat) 59' Hongkong és Sencsen: (Sammo Law), Louis 21.00 NCIS © 18.45 Az ÖRÖKÖS 19.30 Híradó este 20.35 Will és Grace © Halálos pillanat A kínai kis fal M Mandylor (Louis Malone), (amerikai krimisorozat) 19.28 Föld Tv 19.55 Sporthírek. Időjárás (amerikai sorozat) 20.00 Közbeszéd 19.30 Tücsökviadal © w Kelly Hu (Chen Pei Pei) Álruhában 19.30 Híradó este. Sport 20.05 Az aranyborjú © 21.10 CSI - A helyszínelők Tóth Krisztával (dokumentumfilm) 20.00 Fókusz © 22.10 Gyilkos számok © 20.10 Tv ügyvédje (magyarsor. -3/1.) FF 74' (amerikai krimisorozat) © 20.35 Sportaréna 20.25 Trópusi túrák (2.) 20.35 Barátok közt © (amerikai krimisorozat) 21.10 Kék fény© 21.25 Klikkerek © 22.05 Sofőrök© 21.15 Vámos Miklós Klub (ism. sorozat) (magyar sorozat) Sötét érzések 22.05 Hétfű este 21.40 Kultúrház © (tehetségtelenségkutató show) 22.10 Hírpercek. Időjárás Egyenlítői vulkánokon 21.15 Kutyába se veszlek © 23.10 Különleges ügyosztály © 22.45 Kultúrház © 22.00 Védelmi jog© 23.10 A holtsáv © 22.15 A nagy kommunista 21.30 Történelmi (amerikai vígjáték, 1999) (amerikai krimisorozat) 23.15 KészPénz (olasz krimisorozat - 26/21.) (amerikai-kanadai sorozat) bankrablás fordulópontok (7.) © H Fsz.: Sophie Marceau (Lila 0.10 Kurázsi 23.45 Hírek. Időjárás 22.55 Napló 0.10 A polip © (angol-fr.-román dok.-film) (kanadai dók. sorozat) ** Dubois), David Spade (Dylan 0.40 Tények este 23.50 Sporthírek 23.00 Záróra (olasz krimisorozat) 23.30 Nélküled © 22.25 Kutyatervezés © *■* Ramsey) 1.20 Sinatra árnyékában 24.00 Tv-taxi (ism.) 23.50 Nap-nyugta 1.10 CSI - A helyszínelők (spanyol film, 2006) 91' 23.25 Rangiroa © 'W 23.25 Holtbiztos tipp (angol film, 2001) 97' ® 0.15 Titkosszolgálat - MI-5 © 2.20 Titokzatos Násztya (am. krimisorozat, ism.) © 1.05 Híróra (ism.) 23.50 Yersin és a pestis © (amerikai akciófilm) © 3.00 Aktív (ismétlés) (angol thrillersor. - 46/42.) (orosz-amerikai sorozat) 2.05 Buja gondolatok © 1.35 Közbeszéd Tóth Krisztával 0.55 A sivatag tábornokai ■ ■ < ' ,,, ' - M ■I2ÉMHU2 1 || HiWiHll íw marnom . .|..............................a; • K ¥>w11.25 Végveszély francia katasztrófafilm 22.10 Gyilkos számok amerikai krimisorozat 0.15 Titkosszolgálat., angol thrillersorozat 18.00 Daniel Deronda angol sorozat 20.35 Will és Grace amerikai sorozat 20.00 Közbeszéd Tóth Krisztával tüsrsF18.20 Határtalan határok ismeretterjesztő sorozat mw MAGYAR ÄT¥ HALOZAT 14.05 Európai híradó. 1430 Napról napra. 15.05 Péntek8.16.05 Célpont. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. Sport 17.30 Vonalban. 1830 Zöldövezet. 19.00 Híradó. Sport. 1930 Panaszkönyv. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21. 2135 Lapzárta. 22.05 Pálya. 2230 Zöldövezet. 23.05 BBC-híradó. 2330 Panaszkönyv. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Többet ésszel! 16.35 Tempó. 17.00 Laci bácsi konyhája. 17.25 Kőbányai regionális híradó. 17.55 Híradó. 18.10 Fórum. 18.55 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Friderikusz most. 21.05 Újságíróklub. 22.10 Haszon. 23.10 Többet ésszel! 15.30 Épi-tech magazin. 16.00 Játékháló. 17.00 Színházi magazin. 17.30 Te vagy az életem (arg. sor.). 1830 Csacska angyal. 1930 Fekete gyöngy (arg. sor.). 2030 Hírháló. 21.00 A karatés védőangyal (am. akciófilm). 23.00 A pokol konyhája (am. film). l.OOHÍrháló. 130 Vénebvezetők nyomában. 2.00 Műveltségi kvc. FILMMÚZEUM I 1 15.00 Kalauz 1530 Alfa holdbázis. 1625 Nem lehet megunni! 16.45 Fantozzi mindenki ellen (olaszvígj.). 1825 Prix kalandjai (5/1.). 19.35 Valaki kopog (8/1.). 20.00 Meghökkentő mesék) 13.). 2030 Leonardo da Vinci élete (5/5.). 21.25 Kiutazása közérdeket sért (dok.-film). 2225 Snitt 22.55 Hollywoodi párok. SPORTt "Íj unta ilIÉSiill DISCOVERY 8.30 Rögbi. 1130NSAJunior. 12.45 Amerikai futball. 16.45 Labdarúgás. Európa-bajnoki selejtező. Anglia-Észtország 19.15 Mai helyzet. 1930 Cfesz labdarúgás. 2030Spanyol labdarúgás. 21.30 Póker.Poker Channel. 24.00 Francia labdarúgás. 1.00 JégkorongNHL, alapszakaszBuffalo-Toronto (élő közvetítés). 6.00 Rajzfilmek. 16.55 Mondókák. 17.00 Bing és Bong. 17.05 Világjáró Grover. 17.10 Rupert maci kalandjai. 1725 Arthur. 17.50 Bibi Blocksberg. 18^0 Találjuk ki együtt, apu és én! 1825 Erdei tanoda. 18.40 Bicsi bocs kalandjai. 18.50 Bombi-toma. 18.55 Pingu. 19.05 I JátsszunkaSzezámutcában! 19.30Tupu. 14.00 Everest. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egyszer egy ilyet...! 17.00 Ötödik sebesség. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 21.00 Avi- lág legkövérebb embere. 22.00 Megtörtént bűnügyek. 23.00 Motorkerékpár-építő vb. 24.00 Veszélyes versengés.