Petőfi Népe, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-12 / 239. szám
:007. OKTÓBER 12., PÉNTEK KTE-FRADI 3 »ATAKI SÁNDOR >OÓR LÁSZLÓ 3ÁL ATTILA TÓTH VIKTOR MEGKÉRDEZTÜK Mit várnak a liláktól a Zöld Sasok elleni derbin? pataki Sándor: - Nagyon remélem, hogy Kecskemét sportot szerető közönsége megérti ennek a mérkőzésnek a súlyát. Sokat jelentene a fiúknak, ha erezhetnék, hogy a város velük van. A zsúfolt stadion szerintem a győzelem egyik garanciája lehet. Évekkel ezelőtt a legjobb tudásom szerint megpróbáltam tenni a KTE-ért. Másképp alakultak a dolgok. A szívem viszont még mindig a fociért dobog. Nem felejtem el soha azt a szép, de küzdelmes időszakot. Igazán felemelő érzés lenne egy szép győzelem a Fradi ellen. szabó Mihály: - KTE elnökségi tagjaként nem lehet kétséges, hogy melyik csapatnak drukkolok. A város vezetése, a helyi vállalkozók a lehetőségekhez képest megpróbálják előteremteni a stabil anyagi hátteret. A fiúk ezt látványosan meg is köszönik: szépen menetelnek el& re. Ennek ellenére most egy kicsit borúlátó vagyok. Szerintem győz a Fradi, legjobb esetben döntetlen lesz az eredmény. A lényeg az, hogy becsületesen helytálljunk. A vereség sem fogja visszavetni a csapat lelkesedését. Nagyon fiatal még a gárda, van idejük bizonyítani. Négy év múlva leszünk 100 évesek, remek szülinapi ajándék lenne akkor a magasabb osztályba lépés. poór László: - Csak hobbiból szoktam focizni, akkor is kis pályán. Az izgalmas, látványos mérkőzéseket nagyon szeretem. Sajnos ilyet mostanában csak a tévében lehet látni, külföldi kupameccseken. Megrögzött fradistának vallom magam; a régi összeállítást, a nagyok neveit még mindig fejből tudom. Az elmúlt években viszont nagyot csalódtam a zöldfehér fiúkban. Ennek, sajnos, már csak a neve Fradi! Bár nagyon szeretném, mégis biztos vagyok abban, hogy egykori kedvencem nem jut be a felsőbb osztályba. Ezek a játékosok nem valók egy ilyen jó nevű csapatba. Szerintem döntetlen lesz az eredmény, a KTE most nagyon jó. pál Attila: - Losonczy Laci barátommal sokat beszélgetünk a fociról, a sportról. Drukkolok a kecskeméti fiúknak. Látom, hogy nagyon tenni akaró, feltörekvő fiatal csapat állt össze. Kemény munkával törnek a siker felé. Pszichológiailag hasznos lesz ez a meccs. Sokat segítene a fiúknak a győzelem. Még akkor is, ha tudják: ez az FTC már nem az az FTC. A neve azonban még mindig fogalom. Egy dolog lebegjen csak a szemük előtt: van egy csapat, akit ronggyá kell verniük! A kecskeméti foci jövője érdekében kérek mindenkit, hogy legyen ott a meccsen. Tóth Viktor: - A Fradi berkeiben zajló események nekünk kedveznek. Ők hanyatlónak, a mieink szépen fejlődnek. Losonczy Laci is megjelent a pálya közelében, ez pedig sokat jelent. Az ő személyében a siker egy újabb garanciáját látom. Amióta Némedi Norbi, volt tanítványom is lila-fehér színekben focizik, az eddiginél is nagyobb figyelemmel kísérem a KTE eredményeit. Komoly fiatalítás zajlik a csapatban, amit nagyon jónak tartok. A kosárlabdában magam is ennek a pártján voltam. A koncepció jó, de nem szabad elfelejteni, hogy egy fiatal csapathoz az átlagosnál jóval nagyobb türelem kell. Kemény munkával szép eredményeket érhet még el ez a fiatal gárda. Biztos vagyok a KTE győzelmében. dr. király Ferenc dandártábornok: - Imádom a jó focit. A szép játék azonban nem függ attól, hogy egy csapat melyik osztályban játszik. Nagy várakozással tekintek a mérkőzés elé; tavaly már sikerült megállítanunk a Fradi nyerési szériáját. Beigazolódni látszanak a csapatnál történt erőfeszítések. Mi az élen állunk, a Fradi pedig nem találja a helyét. De múltjuknak köszönhetően még mindig nagy a tekintélye. Kíváncsi vagyok, hogy most mennyire múlják majd alul jó hangzású nevüket. Mert a csodától, bizony, nagyon messze vannak! Remélem, nem lesz rendbontás, ennek ellenére a szervezőkkel együttműködve megfelelően felkészültünk a mérkőzés rendőri biztosítására. Nem hiszem, hogy egy meccset a pályán kívül is folytatni kell. kovács István: - Sok éven keresztül az NB I-es Tiszakécs- kének voltam a gyúrója. Tíz éve váltottam kosárlabdára. Sokan leszünk kint a lelátókon, és nagyon jó meccset fogunk látni. Olyanok is eljönnek majd, akik eddig csak az újságból értesültek a KTE sikereiről. Hazai győzelemre számítok: megverjük a patinás, de saját hírneve alatt teljesítő Fradit. A mieink gyengén kezdték ugyan a bajnokságot, de folyamatosan javul a teljesítményük. Sokat dolgoznak, és egyre jobbak. Ha így folytatják, a magasabb osztályba jutásra reális esélyük lesz. jámbor Csaba: - Megszállott fradista vagyok. Aki egyszer zöld lesz, az örökre zöld is marad. Nagy szüksége lenne a csapatomnak erre a kecskeméti győzelemre. Ha most is hibázunk, még messzebb kerülünk a feljutás lehetőségétől. Tavaly már megtapasztaltuk, hogy mennyit erősödött a KTE. Akkor döntetlen volt az eredmény, remélem most győzni fogunk. Persze a mumustól, Csordás Csabától azért félünk. Mert idáig bármelyik csapatban játszott is, a Fradinak mindig rúgott gólt. Csank János szerint a nehéz meccseken már túl vagyunk - kivéve a KTE-t. Hétvégén ezt is kipipálhatjuk. ígérem, csínján bánok majd a gólörömömmel, ha betalálunk a hazaiak kapujába. Arra számítok, hogy a magasabb osztályba jutás e között a két csapat közt dől majd el. fricska Zsolt: - A nagyapámtól és az édesapámtól örököltem a zöld-fehér szívet. Bérletem van, a Fradi minden meccsén ott vagyok. Megyek a csapattal, akárhol játszanak. Tavaly 7 éves kisfiam, Zoárd végezte el a kezd& rúgást a KTE-Fradi-meccsen. Amikor egy csapat gyengélkedik, akkor derül ki, hogy ki az igazi szurkoló. A legkisebb falvakban is szeretettel fogadnak minket, megkínálnak egy-egy pohárka itallal. Sokan elmondják: csak a Fradi kedvéért jöttek ki a meccsre. Tradíció van a csapatunk mögött, a neve még most is tiszteletet ébreszt. Idős drukkerek mesélték, hogy régen a két csapat szurkolói békésen megfértek egymás mellett a lelátón. Győznünk kell, de egy feltételezett vereség sem fogja visszaverni a csapatot. FRICSKA ZSOLT A LABDARUGÓ NB II. KELETI CSOPORT ÁLLÁSA A KTE-FRADI-MÉRKÖZÉS ELŐTT (2007-2008) L. Kecskeméti TE 9 6 1 2 22-10 19 2. Szolnok 9 6 1 2 17-8 19 3. Vác 9 5 0 4 17-15 15 4. Ferencváros 9 3 5 1 19-13 14 5. Vecsés 9 3 5 1 15-13 14 6. Bocs 9 3 4 2 16-10 13 7. Makó 9 3 4 2 16-11 13 8. Orosháza 9 3 3 3 16-15 12 9.KBSC 9 3 3 3 13-13 12 10. Baktalóránth. 9 3 3 3 13-14 12 11. Jászberény 9 3 3 3 7-9 12 12. BKV Előre 9 3 1 5 12-15 10 13. Tuzsér 9 3 1 5 8-14 10 14. Cegléd 9 3 1 5 10-23 10 15. Tököl 9 2 2 5 7-18 8 16.Mezőkövesd 9 1 1 7 9-16 4 Megnyerő őszi Suzuki ajánlatok KUBAT-viNcz márkakereskedés Limitált modellek gazdag felszereltséggel A szalonban tesztelhetőek a népszerű Suzuki modellek. Mindig érdemes betérni a kecskeméti Suzuki Kubat-Vincz márkakereskedésbe. Most is többféle kedvezményt ajánlanak az új autót vásárlók figyelmébe. Minden érdeklődő igénye és pénztárcája szerint választhat kedvére valót. Kezdjük talán az elején! Nagy sikerrel fut a használtautó-beszámítási akciójuk. Még ebben a hónapban is választhatjuk, hogy használt autónkat akár 500.000 Ft plusz felárért számítsák be a vételárba. A márkakereskedés további kedvező ajánlatai közül kiemelhetnénk az új limitált modelleket. Elsőként is töretlen népszerűségnek örvendő Suzuki Swift 1.3 GLX változatának a Navi Plus modelljét ismerjük meg közelebbről! Az ajándék navigációs rendszerrel szerelt autó minden bizonnyal sokak tetszését elnyeri sokoldalúságával, praktikusságával és megbízhatóságával. A szalon másik kiemelt ajánlata a Suzuki Ignis 1.3 GLX Winter, amely a modellcsalád megbízhatóságához hűen természetesen a téli utakon sem hagy cserben. Újdonságokból sincs hiány a márkakereskedésben! Már megérkeztek a Suzuki SX4 Sedan változatai. Az 515 literes csomagtérrel rendelkező autót 1.6- os - japán - motorral szerelték, és gazdag felszereltséggel ajánlják. S hamarosan, még ebben a hónapban megérkezik a megújult Swift is! Végül néhány szó az anyagiakról. A szalonban egyedi finanszírozási lehetőséget kínálnak minden vásárlónak. Finanszírozási akciójuk keretében akár a felezős hitel is igényelhető. SUZUKI KUBAT-VINCZ Kecskemét, Talfája 8/a. (A TESCO-tól 300 m, Bpest felé) Telefon: 76/507-944 kecskemet@suzukikubatvincz.hu www.suzukikubatvincz.hu r féláron Bemutatótermi bőr és szövet es ülőgarnitúrák kiárusítása 50% kedvezménnyel október 1 -tői 31 -ig, vagy a készlet erejéig Az akció október 1-től 31-ig, vagy a készlet erejéig érvényes, a kép illusztráció. Borszékek már 7.990 Bőrkanapék már 89. Folyamatosan megújuló árukészletünkből több mint 30 ülőgarnitúra közül választhat. netto,-" rim r Kecskemét, Rákóczi út 13. Tel.: 76/509 576 • Nyitva: H-P 10-18, Sz: 10-14 www.nettobutor.hu