Petőfi Népe, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-12 / 239. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. OKTÓBER 12., PÉNTEK SPORT 15 A kölcsönautó nem jár vissza? Ellopták Szávay kölcsönautóját tenisz Csütörtökre virradóra Budapesten a lakása elől ellopták a Szávay Ágnes által használt autót. A magyar teniszező a hároméves, svájci rendszámú Toyota Corollát edzőjétől, Ku- hárszky Zoltántól kapta kölcsön. „Amikor reggel el szerettem volna indulni az orvoshoz, már nem találtam az autót. Teljesen kétségbe estem, hiszen az edzőm jelenleg Mexikóban van, és még értesíteni sem tudtam arról, hogy mi történt” - mondta Szávay Ágnes. A világranglistán huszadik magyar játékos combsérülése és fizikai kimerültsége miatt lemondta a hétfőn kezdődő zürichi, majd az egy héttel később esedékes linzi tenisztornát. ■ Túl a negyvenen újra ringbe száll a sokgyerekes apa ökölvívás Szombaton Moszkvában rendezik meg az év egyik legérdekesebb ökölvívómérkőzését: a Boksz Világszervezet (WBO) nehézsúlyú világ- bajnoki címéért a hazai Szultán Ibragimov és a 44 éves amerikai klasszis, Evander Holyfield száll ringbe. „Abbahagyni? Soha! Ha kell, a ringben halok meg” - nyilatkozta a tizenegy gyerekes Holyfíéld (52 mérkőzés, 43 győzelem, 8 vereség, 1 döntetlen), aki pályafutása során ötödik alkalommal készül elhódítani a címet. Érdekesség, hogy sikere esetén sem az amerikai klasz- szis lenne minden idők legidősebb világbajnoka. Holyfield 1990-ben nyerte el első világ- bajnoki övét, akkor a Tyson-érát általános meglepetésre megtörő James B. Douglast ütötte ki. „Gyerekként Holyfield mécseséin nőttem fel, csodáltam, fantasztikus dolog, hogy egy ilyen legenda ellen léphetek ringbe” - mondta a 32 éves, címvédő orosz Ibragimov, akinek 22 mérkőzés, 21 győzelem, 1 döntetlen a mérlege. ■ A Barcika ellen a hálónál röplabda Győzelmi esélyekkel a legutóbbi második otthonában KARAGICS MÁTYÁS, a kecskeméti csapat edzője gyorsabb és látványosabb játékot gyakoroltatott a fiatalokkal a felkészülés alatt. Az élvonalbeli Phoenix- Mecano Kecskeméti RC férficsapata számára a hét végén indul a bajnoki pontvadászat. Szabó Etelka- Augusztus elején kezdték a munkát. Nincs még meccséhsége a társaságnak? - kérdeztük Karagics Mátyás edzőt.- Bizony elég régen játszottunk már igazi tétmérkőzést. Hosszúra nyúlt a felkészülési időszak, aztán az első bajnokit teremgondok miatt decemberre kellett halasztanunk. Mivel a mezőny páratlan, a jövő héten szabadnaposak is leszünk.- Hogyan sikerül a felkészülés?- A fiúk maradéktalanul elvégezték a tervezett edzésmunkát. Egy sor új játékelemet, figurát tanultak meg, melyeket a felkészülési tornákon, edzőmeccseken igyekeztünk tökéletesíteni. Olyan ellenfeleket választottunk - Szabadka, Nagybánya, Nagyvárad -, melyek ellen maximálisan kellett figyelni és teljes erőbedobással játszani. Fiataljaink technikailag; taktikailag sokat fejlődtek, alig^ várják a bajnoki rajtot.- A két új játékos hogyan illeszkedett be a csapatba?- Milan Mutapcija és az MCM Kaposvárból érkezett Tóth Gábor is a nyitásfogadó, négyesütő poszton szerepel majd. A szerb légiós a Vojvodina gárdájánál nevelkedett, és játszott Németországban. Fiatal csapatunkban mindkettőjüknek megtaláltuk a helyét. Egyébként tizenegy olyan képességű röplabdázó alkotja együttesünket, akik közül bárki bármikor bevethető. Annyi gondunk van csak, hogy a nemzetközi szövetség Svájcból még nem küldte el Mutapcija játékengedélyét.- Milyen erősségű idén a bajnoki mezőny?- Szombati ellenfelünk, az ezüstérmes Barcika meggyengült, ugyanakkor a Dunaferr és a Dág megerősödött. A Szolnok, a Csepel nem okozhat problémát. Mivel a Kaposvár csak a rájátszásban kapcsolódik be a küzdelembe, nekünk ebben a háromkörös alapszakaszban meg kell szereznünk az első helyet Méghozzá előző évekhez képest gyorsabb, kombinatí- vabb játékkal.- Egy hét múlva a nemzetközi porondon is bemutatkoznak.- Indulunk a második számú európai kupában a CEV-ben. Igaz, mi a rangsorban harmadik, Challenge Kupára neveztünk, de a nemzetközi szövetség a CEV létszámát nem tudta feltölteni, ezért oda sorolta át a kecskeméti csapatot. Az első meccsünk október 20-án lesz Tenerifén, az ottani bajnokságban 3. helyen végzett Arona gárdája ellen. A 'spanyol férfiröplabda erősségét jelzi, hogy ők nyerték az Eb-t. Ellenfelünknek a-hazai játékosokon kívül még hat légiósa is van.- Ezek után mire lehet a spanyolok ellen számítani?- Nem mi vagyunk az esélyesek, de a felkészülés alatt olyan jól játszottunk, hogy bizakodom. Már csak azért is, mert a továbbjutás nem a szokásos rendben dől el. Ha odakint kikapnánk, egy héttel később pedig idehaza nyernénk, akkor 1 - 1 lenne az állás. Ebben az esetben nem a szettarány dönt, hanem a visszavágó helyén még egy játszmát le kell játszani. Aki az „aranyszettet” megnyeri, az jut tovább. HIRSAV Már szóba se állnak egymással? labdarúgás Eladó Frank Lampard, a Chelsea középpályása. A londoni klubban korábban népszerű futballista azért lesz kénytelen távozni, mert a lemondott edző, Mourinho pártjára állt. Lampard elvesztette az öltözői csatát a másik oldal szószólójával, a csapatkapitány Terryvel szemben, és nem is beszélnek egymással. Aranyérmet nyert a tiszakécskei diáklány speciális Kocsi Zsuzsanna képviseli Tiszakécskét a Sanghajban zajló speciális olimpián. A 17 éves diáklány 1500 méteres síkfutásban elsőként szakította át a célszalagot, míg 3000 méteren a negyedik helyen végzett. Edzője: Bakos István. A Petőfi Népe kiadványa a KTE-FTC-meccsen BEHARANGOZÓ A Petőfi Népe kecskeméti olvasói a mai számunkban megtalálják lapunk beharangozóját, amit a KTE-FTC-meccs alkalmából készült. A kiadványból a szombati mérkőzésre is marad, és kaphatnak belőle a szurkolók is. Korzika kanyargós útjain Loeb a favorit rali A tizenhat fordulós rali- |b 13. futamát rendezik Tíieg a hétvégén Korzikán. A *®TOromnapos viadal abáíölút esélyese a címvédő, jelenleg második helyen álló francia SEBASTIEN LOEB. Az aszfaltos pályán zajló 1117 km hosz- szú versenyt 16 gyorsasági szakasz nehezíti. Az ötszörös bajnokcsapat vendégszerepei Halason HÉTVÉGE A SPORTPÁLYÁKON kézilabda Rangos ellenfelet lát vendégül, nevezetesen az ötszörös magyar bajnok és kupagyőztes Dunaferr csapatát. A Duna-parti gárda remekül szerepel az idei bajnokságban: 6 mérkőzésből 5 győzelem a mérleg, egyedül a toronymagasan a legjobbnak tartott Győr otthonából tértek haza pont nélkül Imre Vilmos edző tanítványai. A dobogóra is esélyes Dunaferr együttesében jó egyveleget alkotnak a fiatal és a rutinosabb játékosok. A tehetségek közé tartozik a balszélső viNCZE Melinda, aki hat éve Kiskőrösről igazolt a Dunaferr- be, azóta egyszer már a válogatottban is pályára lépett, és természetesen győzelmet vár a ma 18 órakor kezdődő bajnokin. Zsadányi Sándor, a halasiak mestere az FTC-től elszenvedett vereség után azt mondta: sajnálja, hogy az első félidőbeli üresjáratokkal könnyű helyzetbe hozták a Ferencvárost, ekkora hátrányból már nem tudtak fordítani, csak felzárkózni. Ám a küzdőszellemmel, a csapat hozzáállásával nem volt gondja a mesternek. Változatlan mentalitással alakulhat szorosan a mai meccs is! ■ R. I. Péntek ASZTALITENISZ NB lll-as férfimérkőzés: Kiskunhalas Köszolg SC-Tisza- füred, 18 órakor. KÉZILABDA NB l-es női mérkőzés: Kiskunhalas NKSE-Dunaferr. Kiskunhalas, ÁMK-sportcsarnok, 18 órakor. KOSÁRLABDA NB ll-es férfimérkő- zés: Kőrisfa SE Nagykőrös-Kiskunfélegyházi KC, 19 órakor. LOVASSPORT Régiók bajnoki döntője, fogathajtó egyéni és csapatverseny: Felsőlajos, Fiúskirály LSE pályája. Díjhajtás, 9 órakor. A kettesfo- gat-hajtók B-kategóriás versenyében a különböző régiós bajnokságok - köztük a Duna-Tisza közi és a közép-magyarországi - első három helyezettje vehet részt. Aki a háromnapos verseny végén dobogón végez, jövőre már A-kategóriás viadalon indulhat. A négyes fogatok számára meghívásos A-kategóriás versenyt rendeznek. A bajnoki döntőt mindhárom nap látványos kísérőprogram színesíti. RÖPLABDA NB l-es női mérkőzés: Kalocsai SE-Angyalföld. Kalocsa, városi sportcsarnok, 16 órakor. Szombat ASZTALITENISZ NB ll-es női mérkőzés: Vecsés-Lajosmizse, 11 órakor. NB lll-as férfimérkőzés: Lakitelek- Kisújszállás, 10 órakor. BIRKÓZÁS Diák korcsoportos egyéni szabadfogású országos bajnokság: Szeged, 14 órától. A kétnapos ob-n több megyebeli klub versenyzője is részt vesz. KÉZILABDA NB l/B-s férfimérkőzések: Delfin KC-Makó. Kecskemét, Árpádvárosi sportcsarnok, 16 órakor. Balassagyarmat-Kiskőrös KSK, 18 órakor. Kiskunfélegyháza TVSE- Tiszaföldvár. Kiskunfélegyháza, városi sportcsarnok, 18 órakor. NB ll-es női mérkőzés: Martfű- Soltvadkerti TE, 15.30-kor. NB ll-es férfimérkőzések: FTC- Kecel, 16 órakor. Mizse KC-Miklós KC, Flercegszántó-Siklós, 18 órakor. Hírős regionális férfibajnokság: Kis- kunfélegyháza-Dunaföldvár, 14 órakor. Soltvadkert-Csávoly, Dávod- Kalocsa, 16 órakor. Megyei női bajnokság: Bácsalmás- Kiskunhalas Fiat KB Autoteam, 15 órakor. Tempó Vaskút-Jánoshalma, 17 órakor. LABDARÚGÁS NB II. Keleti csoport: KTE-Ferencváros. Kecskemét, Széktói stadion, 13 órakor. NB III. Alföld csoport: Kiskunfélegyházi FITK-Algyő. Kiskunfélegyháza, 15 órakor. Akker Tüzép megyei I. osztály: Kis- kunhalas-Bácsalmás, 15 órakor. Molnár Fatelep megye II., Észak: Bu- gac-Szabadszállás, Pálmonostora- Orgovány, Ladánybene-Kunfehértó, 15 órakor. Megyei II. o., Déli csoport: Nagyba- racska-Bácsborsód, 15 órakor. Megyei III. o., Közép csoport: Jász- szentlászló-Vadkert FC, Kecel S.- Öregcsertő, Harkakötöny-Jánoshal- ma, Szank-Kötöny SC, 15 óra. Északi cs.: Helvécia-Fülöpszállás, Miklósi GYFE-Ballószögi V., 15 órakor. LOVASSPORT Régiók bajnoki döntője, fogathajtó egyéni és csapatverseny: Felsőlajos, Fiúskirály LSE pályája. Maratonhajtás, 9 órakor. RÖGBI Öreg Kupa nemzetközi öregfiúk tornája: Kecskemét, Széktói stadion, 15.30-tól. A tornán a házigazda KARC mellett az Esztergom, valamint az osztrák Vienna Celtic együttese vesz részt. RÖPLABDA NB l-es férfimérkőzés: Kazincbarcika-Phoenix Mecano Kecskeméti RC, 17.30-kor Az országos leány serdülőbajnokság 1. tornája: Kalocsa, Eperföldi Ált. Iskola, 9 órától. A tornán öt csapat, köztük a Mélykút és a Kalocsa indul. SAKK Bán Jenő-emlékverseny, 1. forduló, egyben 5. Dusnok Kupa: Dusnok, Ált. Iskola, 9 órától. A fiatalok négy korosztályban (8, 10, 12, 14 évesek) indulhatnak. A sorozat 7 versenyből áll, melynek minden állomása önálló egyéni viadal is. TÁJFUTÁS Országos nappali egyéni bajnokság: Mór térsége, 9 órától. A kétnapos versenyen a Kalocsai SE 17 tájfutóval képviselteti magát. ÚSZÁS 20. Bikádi Gábor-emlékver- seny: Kecskemét, fedett uszoda, 10 órától. A versenyre húsz egyesület 780 úszója küldte el nevezését. VÍZILABDA OB l/B-s női mérkőzés: Szentes II.-Villanó Fókák Kecskemét. Szentes, 17.15-kor. OB l/B-s férfimérkőzés: FIVSE Kecskemét-Kaposvár. Kecskemét, fedett uszoda, 18 órakor. A vasárnapi műsort holnapi számunkban közöljük. m