Petőfi Népe, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-08 / 235. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. OKTÓBER 8., HÉTFŐ 5 KEREKEGYHÁZA Alig egy év alatt félmilliárd forint forráshoz jutott az önkormányzat Kisváros a szőlőfürtben fesztivál Kész terveik vannak a sokoldalú fejlesztésekről Foltozás helyett teljes borítást kapnak az utcák a csatornázás után fejlesztések Tavaly október óta mintegy ötszázmillió forintot szerzett a település pályázati forrásokból. Köszönhető a városháza munkatársai kiváló csapatmunkájának. Mindezek közt figyelemre méltó az, hogy 120 millió forintot szereztek a belterületi utak csatornázást követő felújításaira. Országosan kiemelt pályázat volt a Fülöphá- zával közös útfelújítás, melyre 366 millió forintot adott az állam. ■ A környezetvédelem terén is előbbre jutottak. Egyebek mellett pályázati pénzből gyarapíthatta gépparkját a Városgazdálkodási iát., a humánszolgáltató központ pedig jelzőrendszerét fejleszthette. Közel kétmillió forint jutott a Móra Ferenc iskola diákjai tanulmányi programjainak finanszírozására. Jelenleg várják a kerékpárút fejlesztésére, a művelődési ház eszközeinek gyarapítására, valamint egy számítógép beszerzésére beadott pályázat eredményét. Most készítik a bel- és külterületi földutak javítására, az idősek klubja és az egészségház akadálymentesítésére elnyerhető támogatásokat is. Tervezik a nyolcvanéves óvoda fejlesztését, mely a remények szerint a jövő esztendőben megvalósul. ■ M. J. Összefogtak az utazó bűnözők, a gyorshajtók ellen közbiztonság Keményebb fellépést kér a rendőrségtől az ön- kormányzat. Dr. Kelemen Márk polgármester azonnali konkrét intézkedésekről állapodott meg a rendőrhatósággal a legutóbbi közbiztonsági konzultáción. A városban az átutazó bűnözők, a gyorshajtók veszélyesek a köz- biztonságra. Ezért a rendőrség gyakorítja a vendéglátóhelyek, a magánszállások és a jármű- forgalom ellenőrzését. A feladatokból jókora részt vállalt a helyi polgárőrség is. ■ M. J. AZ OLDAL TÁMOGATÓJA: BOLDIZSÁR ANDRÁS. A fesztivál legifjabb csikósa ORDASI ISTVÁN a karikással ülte meg a lovat; a látványos szüreti felvonulást az orgoványi néptáncosok vezették fel. A szép szőlőfürtön nagyjából egyformák és egészségesek a szemek. Kézenfekvő' tehát a hasonlat: az a közösség értékes, melyet azonos gondolkodású emberek alkotnak. Kerekegyházán ilyesfélét üzent mindenkinek a múlt hétvégi szüreti fesztivál. Miklay lenő Fiatal a város, és úgy tűnik: fiatalosak a lakói is. Jókedvük pedig nyilvánvaló. Évek alatt látványos kulturáüs, gasztronómiai seregszemlévé művelték a náluk is tradicionális szüreti mulatságot. Ez a legnagyobb rendezvényük, de már vetekszik vele az augusztusi aratófesztivál, s emlékezetes marad idénről a 25 éves nyugdíjasklub, a 35 éves Tavaszi Szél népdalkor jubileuma is.- Ünnepelni mindig jó; ha pedig sok ember osztja meg egymással örömét, azzal közösséget építenek. A helyi társadalmakban csak akkor jöhet létre alkotó együttműködés, szolidaritás, ha megtalálják az azonos hullámhosszt. A párbeszédet az önkormányzatnak is elő kell segítenie. Erre igen alkalmasak a hagyományokból mintázott programok - summázza a közönségrendezvényekről a véleményét a város polgármestere, dr. Kelemen Márk.- Nem vitás: tódult a tömeg a szekeres felvonulást, a színpadi produkciókat és egyéb látványosságokat megcsodálni. Az érdeklődés profi szervezők munkáját sejteti. Kik ők?- Elsősorban az önkormányzat, az ■ A polgárok se- intézmények szak- gítsége nélkül emberei és renge- kevésre jutnátegen mások. Or- nak. vendetes, hogy mindig több és több segítőnk akad, és jönnek sorra az ötletekkel is. Például a Kerekegyházáért Baráti Egyesület Székely napok címmel szervezett kulturális programot. Óriási sikerük volt vele. A városi képviselőknek abban teljesen azonos az álláspontjuk: teremtsünk a helybélieknek és a környékbelieknek minél több lehetőséget a bemutatkozásra, legyenek ők kézművesek, termelők vagy művészek! Kiváltképp fontos, hogy az iskolás csoportok, a fiatal helyi zenekarok is fellépjenek - a nyilvánosság erősíti önbizalmukat, elősegíti fejlődésüket. Ezúton is köszönöm mindenki közreműködését, felajánlását a szüreti napok bonyolításához.- Az elmondottakból az sejlik, Kerekegyházán jó lakni. Legalábbis szabad időben. És máskor?- Az önkormányzat tényleg azon van, hogy senki ne kívánkozzék innen máshová. Mi bírja maradásra az embereket? Sok egyéb mellett a jó oktatás, iskola. Hat év után végre ősszel a megújult épületben kezdhették a tanulást a gyerekek. Nagyon fontos a közműve- sítettség állapota. A 11 kilométeres csatornázás után elkezdődhet az utak helyreállítása, és ahol arra igény van, újabb lakóutakat építünk meg. A város 30 kilométeres aszfaltozott úthálózatának két harmadát akar juk felújítani 2008 végéig. A kültérii létén élők életkorúimé nyeinek javítása is szerepel terveinkben. Tart a földutak tervszerű renoválása, a múlt év októbere óta minimális költséggel 20 kilométeren történt javítás. Természetesen mindezeken kívül számos kisebb fejlesztés is napirenden van. Pályázunk majdnem 6 kilométer kerékpárút építésére. Számításaink szerint a jövő évben elkezdjük a városközpont rehabilitációját, a parkosítást, a Fő utca fásítását, valamint két játszótér építését, ahol az extrém játékokra is lesz majd lehetőség. Foglalkozunk a parkerdő pihenőhellyé való alakításával is. Nem utolsósorban víz-, gáz-, villanyvezetési programokat is készítünk. Mindezek nem csupán elképzelések, hanem konkrét tervek. Folyamatban az ipari övezet kialakítása is, tárgyalunk a leendő betelepülőkkel. Lényeges, az is, hogy a kerekegyháziak nyugalomban élhessenek. Ezért a közbiztonság javításán is dolgozunk. Mindezek ismeretében úgy gon- ■ dolom - kiváltképp, hogy a hétvégi fesztivál is sugallja a kerekegyháziak bíznak városuk fejlődésében. DR. KELEMEN MÁRK: azt akarjuk, senki ne menjen máshová. helyreállítás Az önkormányzat eredetileg azzal számolt, hogy a közműves csatornázás során felbontott aszfaltborítást az eredeti állapotába hozzák vissza az építők. Ez az jelenti, hogy csak a csatorna fölött felszedett burkolatot pótolnák. Azonban a megbontott utcák aszfaltja olyan rossz állapotban van, hogy értelmetlen lenne csak a foltozásra költeni. Helyette az úttest teljes borítása lenne célszerű. ■ Uniós pénzt költhetnek a rendkívül elhasználódott utak aszfaltozására. Az önkormányzatnak sikerült elérnie, hogy néhány kivételével, az összes most csatornázott utcákra új aszfaltszőnyeget önthetnek. A város megkapja rá az uniós támogatást. Ehhez már bírják a szakminisztérium jóváhagyó elrendelését is, így már csak a pecsét hiányzik a támogatásról szóló dokumentumról. A legrosszabb állapotban lévő 24 utca kaphat majd új bitumenburkolatot jövőre. A porták tulajdonosai járnak jól: jobb lesz a közlekedés, és nő az ingatlanok értéke ■ M. J. Az alma mater újra befogadta a kisdiákokat oktatás Szeptemberben ismét birtokba vehették iskolájukat a kerekegyházi gyerekek és a pedagógusok. Nem kevesebb mint hat évet vártak az igen leromlott épület felújítására, a visszaköltözésre. Eddig, úgymond, váltó műszakokban különböző épületekben folyt a kisdiákok tanítása. Eredetileg a jövő év elejére tervezték az iskolaépület használatbavételét, de az önkormányzat idén májusban felgyorsíttatta az építkezést. Hitelt vettek fel, módosították a kivitelezővel a szerződést, és augusztus végére rövidítették az átadás határidejét. Egyelőre a külső udvar, valamint az egyik iskolai épületrész bővítése van még hátra, a befejezés várhatóan január végén lesz. ■ M. J. Megújult, szombaton adták át könyvtáravatő Huszonkétezer kötet várja az olvasókat Szombaton délelőtt vehették birtokukba a vendégek a városi könyvtár és ifjúsági klub felújított épületét. A helyi védelem alatt lévő, százéves, egykori magánházat André Lajos építtette. Jelenleg elmondható, hogy a város egyik legszebb középülete. Összesen negyven- millió forintot- költöttek rá, részben a Közkincs program keretében kapott kamatmentes hitelből és önkormányzati pénzből. A huszonkétezer kötettel bíró könyvtár színvonalas kiszolgálást nyújt olvasóinak. Hiányzott már a városból egy szesz- és cigimentes ifjúsági klub, ezért a pincét erre a célra hozták rendbe. ■ M. J. DR. KELEMEN MÁRK polgármester és SZÉKELY KLÁRA önkormányzati képviselő nyitotta meg a bibliotékát. MEGKÉRDEZTÜK A LÁTOGATÓRA' Hogy tetszik a szüreti vigadalom? pálné lőrincz anikó virágkötő:- Színvonalasak, tartalmasak az önkormányzati szabadidős programok Különösen tetszik, hogy a helyi iskolásokat, művészeti csoportokat is bevonják a szereplésbe. Hadd lássa mindenki a tehetséges gyerekeket! A fizetett előadókat is megválogatják, a legjobbakat hívják Érthető hogy rengetegen vesznek részt az ilyen összejöveteleken. Nagyon jók a tűzijátékok is. BOLDIZSÁR ANDRÁS SZÍkVÍzkéSZÍtŐ: - Gratulálok az önkormányzatnak a szüreti napokhoz! Kitűnő szervezés, tetszenek a programok, jól érzem magam. Néhány éve barátaimmal úgy döntöttünk megmutatjuk mi is tudunk ám valamit A Vajdaságból származom, ott él egy szép hozomány, az aratófesztivál Miért ne honosíthatnánk meg Kerekegyházán? Mit mondjak? Óriási sikerünk volt vele most augusztusban is. dubecz mihályné, a művelődési ház megbízott vezetője: - Személyesen is részt veszek a programok szervezésében, ezért nem lenne illendő minősítenem. A miénk a láthatatlan háttérmunka. Kollégáimmal hónapokon át egyeztetjük a részprogramokat, kialakítjuk azok tartalmát, és sorolhatnám hosszan a feladatokat Elnézem most is a vidám embereket, és úgy érzem: nem volt a munkánk hiábavaló.