Petőfi Népe, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-01 / 229. szám
PETŐFI NEPE - 2007. OKTOBER 1., HÉTFŐ SPORT 13 Két perc alatt eldőlt a találkozó sorsa labdarúgó AKKER tüzép megyei i. osztály Az izsákiak támadtak, de a vadkertiek rúgták a gólokat m A mérkőzés megkezdése előtt az volt a kérdés, hogy meg tudja-e állítani az Izsák a hazai csapat menetelését. Tud-e egyáltalán pontot rabolni. Szentirmay Tamás A hazai szurkolók is meglepődtek azon, hogy az izsákiak léptek fel támadólag. Sorra vezették támadásaikat, a befejezéssel azonban bajok voltak. Szinte kapujukhoz szegezték a vadkertieket. A hazaiak csak ritkán tudtak átjönni a térfélen, akkor sem voltak veszélyesek, így volt ez egészen fél óráig. Akkor azonban egy hosszú keresztlabda után a soltvadker- tiek, teljesen váratlanul, megszerezték a vezetést. Két perc múlva újabb találatnak örülhettek a hazai szurkolók. A második játékrészben kiegyenlítettebb lett a játék. A vadkertieknek is voltak kecsegtető támadásaik, de igazi gólhelyzetet nem tudtak ekkor sem kialakítani. Az izsákiak gyorsak, lendületesek voltak, de a góllal Mestermérleg NAGY LAJOS:- A csapat diadala volt a mostani győzelem, amit a vezetőinknek ajánlunk, mert mindenben kiváló körülményeket tudnak nekünk teremteni. Bízunk a munkában és reméljük, hogy ez a későbbiek folyamán meg fog majd látszani a teljesítményünkön. __ GRÉCZI I USZL0: th pl - Hiába ™ « küzdöttünk ,f becsülettel, hiába ját- szőttünk néha jobban, mint az ellenfelünk, az első félidei kétperces rövidzárlat miatt sajnos pont nélkül távozunk Soltvadkertről. Gratulálok a volt izsáki játékosoknak a góljaikhoz. adósak maradtak. Hatvanyinak ebben az időszakban is akadt dolga bőven, míg kollégájának, Házinak nem nagyon. Igaz az első gólnál hibázott, de nagy védése nem akadt. Az eredmény nem tükrözi a mutatott játékot. A döntetlen igazságosabb lett volna, de akkor sem szólhattak volna semmit a hazaiak, ha vesztesként hagyják el a pályát. A focit azonban nem helyzetekre, hanem gólra játszák, így a három pont Vadkerten maradt. Soflvadkert-Izsák 2-0 Í2-01 Soltvadkert: Izsák: Hatvanyi Házi Gusztos Garaczi Szarka Árva Hirsch Kovács A. Nagy L. Márton (Aczél) Papp (B.) Ferenc (Dürgő) Kelemen (Tóth) Kovács Zs. Kirchner (Pap) (Holczimmer) Jakab Juhász Hleba (Parti) Tyúkász (Somogyi) Valkai Gilich Riscutia (Takács) Edző: Nagy Lajos Edző: Gréczi Gábor Soltvadkert, 200 néző. Vezette: Vörös (Hász, Kriván). Gól: Kirchner, Juhász. Sárga lap: Hirsch, Szarka, ill. Árva, Márton, Hleba. Kitűnt: az egész csapat, ill. Márton, Garaczi, Árva. Ifj: 3-1. Percről percre a Soltvadkert-lzsák meccsen 15. perc: Hleba közeli kapáslövését a bal alsó sarokból tornázta ki Hatvanyi. 25. perc: Hleba futtából leadott lövését a bal alsó sarokból tolta ki a vadkerti hálóőr. 28. perc: Riscutia 22 méteres szabadrúgását a léc alól nyomta fölé Hatvanyi. 31. perc: Hirsch kiváló keresztlabdát adott Kirchemek, aki közelről fejelt a kapuba 1-0. 33. perc: Juhász remek labdát kapod középen, és Házi melled a kapuba nyeste a játékszert 2-0. 44. perc: Riscutia futíából leadod lövését kiöklözte Hatvanyi. 52. perc: Hleba tizenhat méterről leadod lövése centiméterekkel kerülte el a jobb alsó sarkot. 72. perc: Parti lövését lábbal védte a vadkerti kapus. Tlszakécske- Kalocsa 2-1 (2-11 Kiskunhalas- Harta 0-0 Az Izsáki Garaczi (bal oldalt) és Szarka nagy harcot vívott egymással. Utóbbinak egy ütközésnél felrepedt a szája. Tompa- Bácsalmás 2-0 (1-0) Tiszakécske: Kalocsa: Kiskunhalas: Harta: Tompa: Bácsalmás: Beke Klézli Cs. Kovács Kovács Vasuth Zsemberi Golovics Nalta Takács (Paor) Tomolik Bálind Szűcs (Párczen) Maczkó Markella Bogdán Ivancsán Rencsár Zaric Anka Klupács Kárász Vékony Kovács Suknovics Forgó Kerekes Török (Taijányí) Vejtei (Vajda) Mezedi Varga (Bögre) Sáfrány (Márton) Farkas (Borsos) Zavarkó Kiss Kiss Rudics Bakos (Habony) Kovács Gy. (Varga) Gíllich Balogh Huszárik (Kisa) Barcsák Bagi Mácsai Snyehola (Rádi) Szabadi Csamangó Vujevic Péntek Kovács L. (Tóbiás) Ficsór Lisztmaier (Horváth T.) (Maravic) Tóthi. Baha Csáki (Vágó) (Szauer) Horváth B. Snyehola TóthT. Keszthelyi (Dékány) Szabó (Németh) Béleczki Páncsics Mészáros Duzmath Fenyvesi (Rácz) Berényi Edző: Edző: Lódi László Márton Zsolt Edző: Kis Péter Edző: Szabó László Edző: Tápai Tibor Edző: Florin Nenád Dusnok- Kiskőrös 0-4 (0-1) Tiszakécske, 200 néző. Vezette: Madácsi (Hegyesi, Somodi). Gól: Tóth I., Bakos, ill. Markella. Sárga lap: Nalta, Farkas. Piros lap: Mácsai. Kitűnt: Anka, Péntek, Tóth I., ill. Kerekes, Markella. Ifj: 0-3. Solt-Akasztó 1-1 (0-1) Kiskunhalas, 200 néző. Vezette: Apró (Filus, Palcsik). Sárga lap: Kárász, Snyehola, ill. Vejtei. Kitűnt: Cs. Kovács, Kárász, Snyehola, ill. Vejtei, Balogh, Duzmath. Ifj: 2-1. Tompa, 400 néző. Vezette: Somogyi (Tóth P„ Serdült). Gól: Csamamgó, Béleczki. Sárga lap: Kovács, Mezedi, Fenyvesi, ill. Suknovic, Barcsák, Snyehola. Kitűnt: Horváth B, Kiss, Bálind, Béleczki, Kovács, ill. Suknovic. Ifj: 0-2. Dusnok: Kiskörös: Báscbokod: Kerekegyháza: Solt: Akasztó: Nemesnádudvar: Kunszállás: Bakula Mlinkó (Hajós) Nuszpl Vása Tüskés Äman M. László Bánó Jagicza Mokrickij TettingerT. (Mojzes) András Dömény (Sallai) Varga Kossá Jaskó Sánta Schiszler (Rideg) Simon Kovács Turcsik Lehota Barta Lapsánszki (Pataki) Kristály Aszódi Tóth Duzmath (KecskeFekete Nagy (Németh) Bécsi Váczi Varjú Rózsa Morvái méti) Nagy Juhász Báló Fekete (Kertész G.) Sátrán (Laczkó Gy.) Gombár (Suba) Bosnyák Szombati Abonyi Megyes Mezőfi (Varga) Vincze Simonits Sárközi TettingerZs. Gazdag Unyi Ispán Haász Kertész Á. Óbéri Füleki Kreszló Balogh Tóth Csehi Kovács (Vinter B.) (Kertész M.) Maros Dedák B. Máté (Győré) Hugyecz (Nagy) Fejes Lázár (Judák) Harsányi (Vinter Z.) Rádi Bogárdi Balogh (Szenti) Szénási Polgár(Baracskai) Orosz Supka Pesti Bertus Bárdos (Báló) Pecznyik Kis (Veverka) Juhász Virág Márics Ámán K. (Antal) Jaksitz Koleszárik PöszmetZs. Edző: Bárdos László Edző: Szlovák László Edző: Barákovics Edző: Edző: Edző: Edző: Dusnok, 150 néző. Vezette: Szilvási István Edző: Gazdag Attila Miskovicz Bálint Agócs Zoltán Jagicza László Kertész Gábor. (Zsebő, Kollár). Gól: Dedák 2, Sárközi, Balogh. Sárga lap: Bogárdi, ill. Dedák. Kitűnt: Simonits, Sánta, Óbéri, ill. Dedák, Sárközi, Füleki. Ifj: 0-4. Bácsbokod, 250 néző. Vezette: Eke (Szekeres, Ártim). Gól: Szombati, Baracskai. Sárga lap: Tettinger Zs., Mojzes, ill. Hugyecz, Vása. Kitűnt: Tóth, Kreszló, ill. Vása, Gazdag, Juhász. Ifj: 2-5. Solt, 300 néző. Vezette: V'itman (Alaga, Szabó). Gól: Tóth, ill. Juhász. Sárga lap: Unyi.Tóth, Turcsik, ill. Ispán, Varga, Lázár. Kitűnt: Únyi, Tóth, Abonyi, ill. Csehi, Varga, Lehota. Itj: 0-2. Nemesnádudvar, 200 néző. Vezette: Sánta (Hodován, Török). Gól: Jaskó, Vincze. Sárga lap: Bécsi, ill. Bánó, Fekete. Kitűnt: Kossá, Báló, Jaksitz, ill. Bánó, Váczi, Rádi. Ifj: 2-2. MEGYEI 1. OSZTÁLY 1. Solt 7 4 3 0 15-6 15 2. Soltvadkert 7 5 0 2 11-8 15 3. Kiskörös 7 4 1 2 15-9 13 4. Kunszállás 6 4 0 2 18-9 12 5. Harta 7 3 3 1 14-6 12 6. Akasztó 7 3 3 1 15-9 12 7. Kalocsa 7 3 2 2 12-11 11 8. Bácsalmás 7 3 1 3 11-12 10 9. Kiskunhalas 6 2 3 1 11-7 9 10. Tompa 7 3 0 4 15-16 9 11. Kerekegyháza 7 3 0 4 10-14 9 12. Tiszakécske 7 3 0 4 10-15 9 13. Izsák 7 2 2 3 12-9 8 14. Nemesnádudvar 7 1 2 4 8-13 5 15. Bácsbokod 7 1 0 6 7-26 3 16. Dusnok 7 0 2 5 6-20 2 APR© ALLAST KÍNÁL SZOBAFESTŐ szakmunkást keresek hosszú távra. 30/9-686-248.------------------------------------------------------------------------*891495* SZOBAFESTŐ-MÁZÓ LÓT felveszek, lehet pályakezdő is. 20/9-727-039.----------------------------------------------------------,-------.— *893174* TA RGONCÁSOKAT keresünk hosszú távú munkára, magas kereseti lehetőséggel, székesfehérvári munkahelyre, mindennapos hazajárással. Tel.: 06-30/255-9197------------------------------------------------------------------------*893155* TARGONCASZERELŐT keresünk Kecskemét Kis- kunféle^háza, Baja, Hódmezővásárhely, Szeged körzetéből autóvillamossági szerelő, autószerelő va$ elektroműszerész végzettséggel, szakmai tapasztalattal. Fényképes önéletrajzokat bérigény megjelölésével a humanrent31@humanrenteu- ropa.eu címre vagy a HUMÁN RENT Európa Csoport 6000 Kecskemét Hoffmann J. u. 3. címre kérjük, Érd.: 76/999-632. Ny.v.: 6394-4/2005- 0100-233 VILLANYSZERELŐT felveszek azonnali kezdéssel. Érd.: 06-30/914-6458. — ------*892952* VÍ Z-, gáz-, fűtésszerelőt keresünk. Petromán Kft. 30/9550-063. TERÜLETI képviselőt keresünk Bács-Kiskun megyébe cukrászati sütemények értékesítésére. Feltétel: vállalkozói igazolvány, jó kommunikációs képesség, saját gépkocsi, legalább középfokú végzettség. Fényképes önéletrajzot kérünk "Pékség” jeligére Kmét, Szabadság tér 6.-----------------------------------------------------------------------*891459* TI SZAKÉCSKÉN működő faipari üzemünkbe keresünk asztalos és betanított gépmunkásokat. Jelentkezni lehet: 06-20/237-3982 számú telefonon. 7,5 tonnás autóra nemzetközi munkára gépkocsivezetőt keresek. 30/9435-379. .................................................................................*893483* ÁL LÁST KERES DOLGOZNI szeretnék! 45 éves, 67%-os rokkantnyugdíjas kecskeméti nő vagyok. 06- 70/234-4137. Víz-, gáz-, központifűtés szerelőket, ív- és lánghegesztőket azonnali kezdéssel felveszünk. 76/320- 481; 30/249-4329. .mm. FIATAL, rugalmas, nagy szakmai tapasztalattal és autóval rendelkező tanítónő magántanítást vállal. Tel.: 06-20/3465-402 •891314* MEGBÍZHATÓ nő heti-havi nagytakarítást, vasalást, bevásárlást, gyermek megőrzést vállal. 06-30/342-1577.-----------------------------------------------------------------------*893227* NY UGDÍJAS finommechanikai műszerész munkát vállal kb. heti 20 órában. Javítás, összeszerelés stb. Kméten. 20/441-6809. ALAPÍTVÁNYOK ADÁSVÉTEL AKCIÓS akác tűzifa eladó. 20/3344-280. AKCIÓS tűzifa 8500 Ft/m3-től. 20/312-5502. —.-------------------------------------------------------------------*892939* HÁ ROMKEREKŰ benzines rokkantkerékpár új állapotban eladó. 20/490-0557.----------------------------------------------------------- *893107* SA LGÓ jellegű polcrendszerek gyártói áron kis- és nagy tételben. 30/455-6432.---------- — -*892909* TŰ ZIFA akció okt. 31-ig 7500 Ft/m3 ingyen házhoz szállítva. 30/233-4649.----------------------------------------------------------------------—*893464* TŰZIFA akció 6000 Ft-tól. 06-30/580-7515. —--------------------------------------------------------------------*893462* VÁGOTT, v. vágni való 35 cm felett hajat veszek jó áron. 20/497-9197. VASAT, színesfémet veszek! T.: 20/543-8165 .893470. A BÍRAKÉRT Alapítvány (Kecskemét, Rákóczi út 7.) az 1996. évi CXXVI törvny alapján részére 2006-ban átutalt 455.831 forintot - az alapítvány céljának megfelelően - a bírók és hozzátartozóik támogatására használta fel. Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik jövedelmük meghatározott részét az alapítvány rendelkezésére bocsátották. A Bírákért Alapítvány Kuratóriuma. ALLAT OKTATÁS COMENIUS SZAKKÖZÉPISKOLA KISCICÁK ingyen elvihetők. 30/9981-207.------------------------------------------------------------------------*893266* KO MONDOR kiskutyák oltva, féregtelenítve Kecskeméten eladók. 06-20/3249-491.-----------------------------------------------------------------------*893109* a KUKORICÁS csirke Kháza: 20/9253-243.-------------------------------------------------------------------------*893431* Pécs, Váradli A. u. 4. Tel.: 72/511-266, 511-267 www.comenius-pecs.sulinet.hu SiOClAlPEDAGOGUS keresztféléves (2008. februárjában) levelező tagozatos, 3 éves (BA), költségtérítéses, főiskolai diplomát adó képzés indul Pécsett a Nyugat-Magyarországi Egyetem kihelyezett tagozatán. DIPLOMÁSOK ► jelentkezését is várjuk! AÉSB LAPOK LEADÁSI HATÁRIDEJE: 2007. NOV. 15. Jelentkezési lapot térítés mentesen küldünk. 4 A B0LVARY Security Kft. személy és vagyonőr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. NYTSZ 06022702. Telefonszám: 30/925- 8127------------------------------------------------------------------------*893363* DIESEL-MARKT '95 Kft. tanfolyamai részletfizetéssel: OKJ-s személy- és vagyonőr; Fegyver- vizsga; Vadászvizsga. 76/493-082, 30/219- 0501. Nytsz.: 03-0123-04 MASSZÁZSTANFOLYAM október 06-án Kecskeméten. 70/274-1339, www.vitalitasiroda.hu, Nytsz: 14000607, Akkr.sz. AL-1504------------------------------------------------------------------------*886532* ÁLLAMILAG elismert dajka, pedagógiai, $ó®pe- dagógiai asszisztensképzést indít Kasza Szakképző (Nyt 01-0064-04). 06-1/276-59-18. _ *893372* BIZONYÍTVÁNYT adó masszázs tanfolyam indul 2007. október közepén Tiszakécske, Soltvadkerten. 70/270-1431. MÉG jelentkezhet! Kereskedő-vállalkozó, vendéglátó-vállalkozó, ABC-eladó (Tfdíj 40 E Ft) OKJ-s képzések a Czollner téri iskolában. Részletfizetés. Tel.: 20/938-6626---------------------------------------------------------- ------*892842* MI XER Tanfolyam indul Kecskeméten a Bols Mixer Akadémián! Érdekel a koktélok világa2 Szeretnél exkluzív környezetben bártenderként dolgozni2 Gyere hozzánk, mi megtanítjuk neked a profi koktél keverést, nemzetközi diplomát szerezhetsz. Tel.: 30/973-5981, 30/677- 04-43 www.mixertanfolyam.hu-------------------------■-----------'-----------------------------------*886932* SZ OLGÁDATÁS ELEGÁNS helyen diszkrét környezetben finom hölgy masszírozást vállal. 30/200-3205. I költöztetés lomtalanitas (301 286 86 52 ÍH (20)316 24 93 ^ (70)20312 90 koltoztessenvelem.hu